Amerikai Magyar Szó, 1999. július-december (53. évfolyam, 26-47. szám)

1999-10-28 / 39. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Oct. 28, 1999 BUDAPEST. Eisenhower-érmet adományozott Göncz Árpádnak a People to People International nemzetközi szervezet. A kitüntetést Herman János külügyi államtitkár vette át a Minneapolisban tartott éves igazgatósági ülésen. BRÜSSZEL. Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli munkalátogatásának első hivatalos programjaként a NATO központba látoga­tott, ahol ő volt a múlt héten beiktatott Lorg George Robertson főtitkár első kormányfő vendége. A félórás megbe­szélés után tartott rövid sajtótájékoztatón Robert­son főtitkár nagy elismeréssel méltatta Magyaror­szág eddigi szerepvállalását a szövetségbe S» CHICAGÓ. Az Encyclopaedia Britannica az interneten térítésmentesen hozzáférhetővé tette eddig felhalmozott tudásanyagát. A 32 kötetes enciklopédia a hírügynökségi jelentések szerint október 19. óta elérhető a: www.britannica.com címen. A hatalmas információhalmaz közzététele a világ egykori vezető tájékoztatási intézményének kétségbeesett kiérlete arra, hogy a világháló korában is felszínen maradjon. VARSÓ. Valóságos társadalmi esemény volt a világhírű lengyel rendező Andrzej Wajda legújabb filmjének a Pan Tadeisznak varsói bemutatója. A nagy érdeklődésre való tekintettel egyszerre két színen is bemutatták a filmet. A rendező, akin nemrég szívműtétet hajtottak végre hiányzott az eseményről, levelét felolvasták a közönségnek . Ott volt viszont a lengyel politikai, kultúrális élet és sajtóvilág színe-java, köztük Aleksander Kwas­niewski államfő BUDAPEST. Gróf Batthány Lajos az első felelős magyar miniszterelnök halálának 150. évfordulóján emléktáblát avattak Burgau-Ausztriában. Az emléktáblát Heitler László pápai szobrászművész alkotta. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Pétervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.­Half yean $16.- in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax:212-254-1584 I * A névvel aláírt dkkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza HUMÁNUM Elviszem Béla bácsit nyugdíjazás előtt! Nem kell majd remegni, mikor hozzák azt a piti megalázó nyugdíjat ff Elnémulhatnak a mobilok HONGKONG. Egy hongkongi feltaláló, akit módfelett idegesített, hogy a ,maroktelefonok gomba módra szaporodnak, olyan készüléket fejlesztett ki, amely a másodperc töredéke alatt képes azokat elhallgattatni. Amióta találmányát bejelentette, telefonja ^andóan foglalt. Öngyilkos szekta bolyong a Földközi-tengeren RODOSZ Egy szélsőséges keresztény szekta 25 tagja bolyong a Földközi-tengeren. A görög hatóságok megtiltották nekik a partraszállást Rodoszban, mível azt gyanítják, hogy a szekta kollektív öngyilkosságra készül az új évezred küszöbén. * Norvég vízumkényszer szlovákoknak Szlovákiai állampolgárok csak vízummal léphetnek a Norvég Királyság területére. Az Egyesült Király­ság és Finnország után most Norvégia is így próbálja megakadályozni, hogy a Szlovákiából kiáramló romák területén próbáljanak letelepedni. Az oslói döntés hatálya november 6-ig tart. Az intézkedés nem vonatkozik azokra, akik szolgála­ton vagy diplomataútlevéllel érkeznek Norvégiába. A VOLKSWAGEN autógyár fontolóra vette kivo­nulását Boszniából. Veszteséges az üzem s most végzi a Skoda csehországi gyárából érkező ka­rosszériaelemek végső összeszerelését; Hatvan munkás naponta hat autót szerel össze. Az eladás csekély, részben azért, mert a helyi bűnözők ezerszám hozzák be Európából a lopott kocsikat. BUDAPEST. Próbaszámlálást végez a Központi Statisztikai Hivatal két héten át megyénként 200- 230 mezőgazdász körében, amelynek célja a 2000 áprilisában lebonyolítandó általános mezőgazdasá­gi összeírásra a felkészülés. BUDAPEST. Négy villamost húzott el harminckét 1 fogával Lóska Sándor debreceni erőemelő. Koráb. ban csak egy járművet mozdított meg a sínen a sportember, most azonban emelte a tétet. Ezzel a teljesítménnyel bekerült az Európai-csúcstartók közé, mert az öreg földrészen ennyi villamost a fogával még senki sem húzott el. Ilyen nagy erőfeszítés során senki sem csodálkozott, hogy a sportversenyeken megszokott sportorvos mellett most fogszakorvos is megjelent a bemutatón. BUDAPEST. A világörökségi konferenciának Magyarország szívesen otthont adna jövőre. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a napokban eljuttatja azt a hivatalos levelet Frederi- co Mayorhoz, az UNESCO főtitkárához, amelyben kinyilvánítja, hogy az UNESCO világörökségi bizottsága konferenciáját szívesen látná itt. * GROZNIJ. Tárgyalásokat ajánlott a csecsen elnök Moszkvában, miután rá kellett jönnie, hogy az oroszok komolyan veszik az iszlám szélsőségesek teljes megsemmisítésére irányuló fenyegetésüket. Maszhadov saját maga akkor sem tudna megsza­badulni a terroristáktól, ha valóban szándékában állna. SS BUDAPEST. Hónapokon belül megszűnhet a Matáv egyeduralma a telefonszolgáltatók között. Az eddigi tervek szerint a minisztérium 2002-ben oldotta volna fel a cég monopóliumát, most viszont tárgyalások folynak arról, hogy a lehető leghamarabb más cégek is a telefonszolgáltatók közé lépjenek. Németországban 80 százalékkal , csökkentek a tarifák az ottani telefonmonopólium megszűntével. A most még teljhatalmú Matáv is átszervezi az eddigi rendszert: terv szerint több díjcsomagból választhatnak az előfizetők, igaz, az előfizetési díjak örven százalékkal emelkednek majd. JS OSLO. A nagy író­kat, művészeket nem akkor szokták kitüntetni, amikor nagy műveiket al­kotják. Hogy a het­venkét éves és ma már klasszikus­számban menő Günter Grass miért épp most kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, azt talán csak Nobel-díj-bizottság tagjai tudhatják. De egy biztos: az idei díjjal egyik adósságukat rótták le. Svájc visszatoloncolta Papont Franciaországba A svájci hatóságok október 22-én visszatoloncolták Franciaországba Maurice Papon francia háborús b- ünöst, akit hazájában em­beriség elleni büntettek miatt börtönbüntetésre ítéltek, s aki az ítélet elől Svájba szökött llllllllllllllllll Akik e héten ünnepük névnapjukat: sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Októbe- 28. Simon és Tádé 29. Melinda, Nárcisz 30. Kolos, Alfonz 31. Reformáció emlékünnep November 1. Mindenszentek, Mariann 2. Halottak napja 3. Hubertus, Szilvia EIQQQQQGQQOQGI3I3I3EIGQIsH3GQQQO Q/áÍLozó Q/tfág

Next

/
Oldalképek
Tartalom