Amerikai Magyar Szó, 1999. július-december (53. évfolyam, 26-47. szám)

1999-10-21 / 38. szám

Thursday, Oct. 21, 1999 Amerikai Magyar Szó 5. Ne szólj, nézz csak rám.... Az évforduló itt van megint és emlékeim ismét elővesznek. A Rétsági kaszárnyában fegyvereinket, tankjainkat csiszoltuk tisztára, mert nemsokára egy hetes szabadságra megyünk és azután az újoncok fogadására készülünk fel, mi beedzett katonák. De nem így történt ám, nemsokkal takarodó után riadó szólt, hogy azonnal, teljes készületbe állni és indulni, követni az előttem lévő tankot, mivelhogy én is harckocsi vezető voltam. A többi parancsot csak később rádión közölték velünk. Csak Vácon tudtuk meg, hogy Budapesten baj van és oda kell menjünk, de itt már útjaink elválltak csapatunk egy részétől. Hányszor elgondolkozom, mennyivel jobb lett volna, ha minket is leértesítettek volna, felkészítenek, tudjuk mit kell tenni, ahelyett, hogy csak felküldjenek minket katonákat, hogy rendet tegyünk, azaz eltiporjuk a forradalmat. Majdnem áldozatai lettünk a saját magyar felkelőinknek, idejében mégis mielőtt egy Molotov-koktail elért volna kinyitottam egy kis részt a tankomon és megmondtam, hogy mi veletek vagyunk csak mondjátok mit akartok, hogy tegyünk, akkor a felkelők színeit tűzték ránk és elindultunk segíteni a szabadságharco­soknak. Már a kommunizmus feletti győzelmünk boldogságát kezdtük ízlelni, amikor megérkeztek az oroszok és aztán a fejetlenségben és aránytalan túlsúlyban, kilőtték harckocsimat. Amikor kiszöktem belőle, meglőttek, nem éreztem egyebet csak valami sajgást a lábamban és elestem erőtlenül, nem tudtam felállni. Egy kapu alól többen segítségemre jöttek, elcipeltek egy mentőkocsihoz, a vérem spriccelt mindenfelé, nagyon szomjas és gyenge voltam. A kórházban egy Aspirint kaptam és kiszedték a srapnelleket a lábamból, összevarrtak és bekötöz­tek. Másnap, amikor az orvosi vizit felleltározta az élőket és halottakat, csodálatukra én életben maradtam a sok vérveszte­ség ellenére. Elrendelték, hogy az egyik szép fiatal nővérke átkötözze sebeimet. Nem volt fájdalomcsillapító. Hogy testi és szellemi gyötrelmemet csillapítsam; miközben fájó sebeimet kötözték; és mellőlem az azelőtt éjjel még síró-jajgató, de most nagyon csendes, halott társamat vitték ki, elkezdtem énekelni a nővérkének; "Ne szólj, nézz csak rám, Szeress úgy, mint régen!" Mit tehettem, akkor divatos sláger volt; ő felmérgelődött és jól odamondta nekem: "Én magát sohasem szerettem", de aztán elmosolyogta magát és ha valaha ezen soraimat olvasná, kérem küldjön még egy szép mosolyt felém. Kovács Ince Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein Rendelők: 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTÓSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák*magas vémyomás*cukorbetegség Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy Emlékeim 1956-ról Azon a ködszitálós novem­beri hajnalon, amikor a Mes­ter utcai magas bérház utol­só emeletén a folyosón áll­tam, a nyomjelző lövedékek színes csíkjait néztem, mint valamilyen békebeli tűzijáté­kot, s közben a fegyverek kelepelését, dörgését, sivítá- sát figyeltem, mán sok min­dent tudtam. Tudtam, hogy az akna, ha sivítását hallod, nem ott robban, ahol te vagy. Tudtam, milyen a könnygáz; az én könnyeim is kiömlöttek október 23-án a Rádiónál. Tudtam, milyen napokon át élelem nélkül lenni, a zöldégeskosár alján turkálni fonnyadt levesnek valóért. Tudtam, milyen a halott. Milyen, akit egyetlen golyó ütött keresztül, milyen, akit géppuska szaggatott, milyen, akit akna tépett, mi- I lyen akin tank csikordult át. ! Sőt azt is tudtam már: mi- . lyen majdnem meghalni. Elsős gimnazista voltam 1956 őszén. Azon a hajnalon azonban nem tudtam még, milyen is az árulás (legfeljebb az Egri csillagokban olvastam erről), mi az, hogy megtorlás, mi a ! szolidaritás, milyen a kon­cepciós per. Tudtam ellen­ben, hogy mi az ávo, mi a kitelepítés. Nem tudtam vi­szont, hogy létezik egy Al­bert Camus nevezetű francia író, akitől majd harminc év múlva ezt fogom olvasni ar­ról, amit én meg is éltem: "A legázolt, bilincsbe vert Ma- gyaroszág többet tett a sza­badságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betö­mő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vér­nek kellett elhullania - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben." Én ott, azon a hajnalom milliómagammal még az ENSZ-csapatokat vártam. Nem sejtettem: ámítás min­den. De legmélyebben két fiú szántott nyomot bennem Azon a vasárnapon talán tucatnyi fegyveres felkelő érkezett a házba. És két fegyvertelen katona; két ala­csony parasztgyerek, konyhá- sok voltak a Kilián laktanyá­ban. Annak a két-három napnak a története félelemteli és hosszú. Talán november 6-i lehe­tett, amikor visszajöttek az oroszok. Mindenkit az ud­varra tereltek, a földszintről géppisztolyt szegeztek ránk, s azt tudakolták: hova lettek a fegyveresek? Szerencsénk­re jó tolmácsunk volt (hadi­fogságviselt ember), aki e- gyenként mondta el min- dönkről, kik vagyunk, melyik lakásban lakunk, s elhitte, hogy a felkelők elmentek. A két kiskatonát emelték csak ki az oroszok. Szinte jóindulattal mondták nekik: davaj - menjetek. A két fiú sápadt arcán a "lám meg­mondtuk" öröme terült el. És lépdeltek, át a sötét kapual­jon. Hamarosan két rövid sorozatot hallottunk. Aztán végleg elmentek az oroszok. Pár óra múlva mi is az utcá­ra merészkedtünk. Néhány méterre a kaputól, arcra bo­rulva feküdt a két fiú. Sapká­juk elgurult, vérük megal­vadt. Tarkójuk szétnyílt a géppisztolytól. A közeli Ferenc téren te­mettük el őket. Hetek múltán fejkendős asszony érkezett a házba. Talpig feketében, mint aki megérezte: sírt fog látni. A fia után érdeklődött; ki tud­ja, miként, de megtudta, hogy mi láttuk utoljára. A Ferenc térre kísértük.... Sokszor gondolok a két tarkón lőtt katonára. Az orvul lekartácsolt ország gyermekeire. Sokszor gon­dolkodom: hányszor lőttek azóta is tarkón minket? Kon­szolidáció címén. A puha diktatúrás vívmányok címen A végig nem vitt rendszervái tozás okán. A barrikád ké: oldala közé tett egyenlőség jellel. És változott-e valami' Megértette-e a történeim léckét a "fülét betömő, sze mét eltakaró nyugati társada lom"? Mit értettünk meg mi' Ki öltöztetne civilbe, fogadn: rokonná, baráttá, völegé nnyi bárkit, ha azzal életet ment hetne? Ki nem rabolna betört kirakatból? És ki kaparna sírt a halót taknak? Speidl János (Budapest a magyar színház Művészeti Fórum-í Minden hétfőn este 7 órakor Manhattan Cable 56 RCN Cable 108 Cserey Erzsi igazgató 'I a .t. .T. .T. .t. .T. .T. ,T. .f, .J. ,f. 4. ,y. ,T, ,T. .T..). ,T, .T. ,í. .T. .T. .Ti .T. .T..í. .f. .fi .t. ,T. .T. .T..f.J. + -J £ Legyei Ön is támogatónk! 4 I í Hungarian TV Magazine t í of Queens j * Adásunk? * rétiden heten a QPTV 57-es csatornán sugá-1 + rozzuk szombaton este 8-9 óráig és ezt az adást szerdán * 5 délután 2 > - -kor megismételjük. Stúdiónk vállalja magyar- * ^ országi vi átfordítását amerikaira vagy fordítva. Érdék-1 4 lödjenc ke István producer/szerkesztönél az alábbi * !f telefon v számom J í 718-721-2824 í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom