Amerikai Magyar Szó, 1999. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)

1999-03-18 / 11. szám

2, Amerikai Magyar Szó Thursday, March 18, 1999 BÉCS. Az ökomérföld Bécs legújabb látványossá­ga. A Duna-csatorna partján épült park, egy üvegház, egy galéria és egy különleges játszótér, valamint az eredeti formájában helyreállított partszakasz segítségével mutatja be a természetes környezetet. A tervek szerint az ökomérföldet a Duna teljes városi szakaszára szeretnék kiterjeszte­ni, ezzel Bécs lenne az első európai nagyváros, amelynek területén nemzeti park létesülne. <§> Teljes elsötétítés Bukarestben? Rövidesen teljes sötétségbe maradhat a román főváros. Ezt Bukarest alpolgármesetere jelentette be, egyben közölte: a kényszerű elsötétítés azért fenyeget, mert a főváros ötmilliárd lejjel tartozik az országos energiaszolgáltató társaságnak. Újabb Ikarusokat rendelt Pozsony Az Ikarus Rt. nyerte meg azt a pályázatot, amit Pozsonyi Közlekedési Vállalat írt ki múlt év októberében különböző típusú autóbuszok beszer­zésére. Az eredmény ismeretében a következő három esztendőben kizárólag Ikarusz buszokat várásol a pozsonyi vállalat. m Vádlottak padján az exfőkapitány ■ Hivatali visszaélés vádjával rövide­sen bíróság elé áll Bodrácska Já­nos, Budapestegykori rendőr-főka­pitánya és három magas beosztású rendőrtiszt. A vád szerint a rendő­rök 1995-ben jogellenesen juttattak a Budapesti Rendőr-főkapitányság I birtokába 37 korábban lefoglalt személygép­kocsit, amelyek tulajdonosait éveken át hiába próbálták felkutatni. Az ügy érdekessége, hogy annak idéjen bűncselekmény hiányában több ügyészség is megtagadta a nyomozást. <§> BUDAPEST. Február közepétől, illetve végétől vezették be a fővárosban az új parkolási tarifákat, amelyek még így sem érik el a hatályos önkor­mányzati rendelettel biztosított maximális árakat. A belső városrészekben a jelenlegi 120 forint helyett várhatóan 140-160 forint a tarifa. Egy­két hónapon belül a Belváros szívében, a Kossuth Lajos utca és a József Attila utca közötti térségben a rendelet által biztosított legmagasabb tarifát, óránként 240 forintot kell majd fizetni. m Csak most jutott tudomásunkra a hír:............... BUDAPEST. Életének 64 évében elhunyt a 71 szeres válogatott labdarugó Tichi Lajos a Budapesti Honvéd volt kiváló sportolója. Ezrek kisérték utolsó útjá­ra a Farkasréti temetőbe. Csapattársai nevében Faragó Lajos köszönt el Tichi Lajostól, majd egy futball-labdát gurított a mélybe eresztett koporsóra. <S> BULGÁRIA vízumkötelezettséget vezetett be 17 olyan országgal szemben, amelyeket az Európai Unió "az illegális bevándorlás szempontjából kockázatosnak" minősített. A szófiai kormány határozatának célja, hogy Bulgária jogalkotását összhangba hozza az imió határozataival. Ajtó a magyar színháznak a nagyvilágba Lord Yehudi Me- ' nuhin világhírű hegedűművész március 12-én, 82 éves korában egy berlini kórházban szívinfarktusban elhunyt. Szülei orosz e- migránsok voltak, akik először New Yorkban, majd San Franciscóban tele­pedtek le, ahol Ye­hudin már 7 éves korában kitűnt tehetségével. A világ szinte minden szimfonikus zenekarában szerepelt. Bar­tókhoz is barátság fűzte. Elhunyta nagy veztesége a zene világnak. ^ Dől a tőke Csehországba Összessen 732,5 millió dollár külföldi tőkét csábí­tott 1998-ban Csehországba a külföldiek beruházá­sait előségítő prágai állami társaság, a Czechinvest. Ez az összeg 120 százalékkal több az 1997-esnél. Tavaly a legnagyobb külföldi beruházást, 562 millió dollár értékben a német Volkswagen hozta a Skoda Auto új autómotorgyárba. A japán Toray cég 50 millió dolláros befektetéssel új textilgyárat épít Csehországban.^ A Balaton a díszvendég Az Utazás ’99 kiállítás magyar díszvendége a Balaton-régió lesz, s a három megye turisztikai szervei látványos bemutatkozásra készülnek. A régió 600 négyzetméteres területén, 45 kiállítóval mutatkozik majd be, s az úgynevezett hat balatoni termékcsoportot állítja a középpontjába, neveze­tesen: a gyógy-, a falusi, a vízi- és hobbiturizmust, valamint a bort és a gasztronómiát. Megrendelhetők a tankönyvek Magyar Sző USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Pétervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half yean $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 121-154-1584 w * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem érzünk meg és nem kül­dünk vissza Nagy András az egyik legsikere­sebb drámaíró, jó néhány darabját például az Almát az Anna Kareni­na, illetve Don Juan témájára írt műveit - játszották a színházak. Az írás mellett most új feladatot is vállalt, ő lett a Nemzetközi Színhá­zi Intézet magyar tagozatának el­nöke. Szerené, hogy ezen keresztül a magyar színházak számára ajtó nyílna a nagyvilágba. ß Hivatásos hadsereg hosszú távon A honvédelmi tárca nem ellenzi, hogy megszűnjön a sorkatonai szolgálat, és létrejöjjön egy teljesen hivatásos hadsereg, ám jelenleg sem pénzügyileg, sem gazdaságilag nem lát erre lehetőséget - közölte Szabó János honvédelmi miniszter. Keleti György az előző kormány honvédelmi minisztere szerint 2005-2010-nél korábban nem lehet megva­lósítani a hivatásos hadsereggé való átalakítást A tankönyvek rendelési határideje csak a biológia, földrajz és történelem tárgyak esetében, az ötödik és nyolcadik évfolyamon tolódik ki május 25-ére, a többi rendelést március 1-jéig le kellett adni az iskoláknak. A tárca elkészítette a minőségbiztosí­tás szakmai stratégiáját is, amelyet rövidesen konferencián vitatnak meg. A tárca kabinetfőnöke elmondta: a módosításban szerepel az értékelést, az ellenőrzést, illetve a minőségbiztosítást koordi­náló értékelési és vizsgaköpontok létrehozása, a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata kapcsán a kerettantervek bevezetése, az iskolarendszer stabilizálása. Akik e héten ünnepük névnapjukat: sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Március 18. Sándor 19. József 20. Csák 21. Benedek 22. Lea, Beáta 23. Emőke, Ottó 24. Gábor llllllllllllllllll 3BSBBBBBB0BBSBBBBBBBBBBSIS1 Q/álLozó tf/ilácj iriFinrinmnnnriRiRirnnnrifnnriKimnnvmf-ir

Next

/
Oldalképek
Tartalom