Amerikai Magyar Szó, 1998. július-december (52. évfolyam, 26-47. szám)
1998-07-02 / 26. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 2, 1998 CLAIRE KENNETH: Tengeri kagyló- Vegye le a bundáját, ezt a helyiséget túlfútik. Innen kimenni a dermesztő hideg utcára, kész tüdőgyulladás! - mondta a férfi.- Magából mindég az orvos beszél!- Hát az vagyok... Ha még emlékszik?- Nagyonis emlékszem! A fiatal orvos Honoluluban... Éppen tizenhét éve...- Na látja, Magda, vannak véletlenek! Ha nem a Lexington Avenuen megyek a garage felé, hanem a Park Avenuen, ahol a rendelőm van, nem találkozunk!- Itt a rendelője? Itt, New Yorkban?- Igen, már elég régen. Azt hitte, hogy ott maradok végleg Honoluluban hotelorvos?- Nem hittem semmit, csak talán azt reméltem, ha egyszer New Yorkban jön, felkeres!... Ezt felesleges volt mondani, rögtön meg is bánta. Úgy hangzott, mint egy szemrehányás.- Kedves hely ez a lounge, szokott ide járni?- Először vagyok itt. Magda körülnézett. Hangulatos félhomály volt, az asztalokon lila emyős ámpolnák. Elővette a kis kézitükrét és belenézett. Nagyon előnyös volt ez a világítás, igazán nem látszott ötvenévesnek. A haja is jó volt, ma délelőtt csinálta meg a fodrász. Ez a vöröses szőke árnyalat kimondottan fiatalos. Ahogy a férfi lesegítette róla a bundát, rögtön észrevette, hogy még mindig olyan karcsú, mint akkor Hawaiiban...- Maga nem változott, Magda! Remekül néz ki!- Maga is, Emil! Direkt érdekessé teszi, hogy most ősz, akkor sötétbarna volt!- Hát igen, közben negyvenkilenc éves lettem... És csak mostanában döbbentem rá, hogy hol hibáztam el az életemet!- Elhibázta?... De hiszen karriert csinált, ha itt van rendelője a Park Avenuen, az csakis azt jelenti, hogy bt futott!- A karrier nem minden! Honoluluból hamarosan elkerültem Washingtonba, kitűnő állásba, remek kórházba. Megnősültem... Tudja Magda, az orvosokat hamar megfogják.- Nem látom a jegygyűrűt magán!- Elváltam... Rossz házasság volt, mindig idegenek maradtunk egymásnak. Amerikai lány volt. Csinos, okos, aránylag művelt, de nem volt közös gondolatunk. Nekem csakis magyar nőt kellett volna elvennem! Csakis!... Akinek magyarul mondhaton azt, hogy szeretlek!...- Még nem késő, Emil! Biztos, hogy fog találni valakit!- Azt hiszem máris találtam... Különös volt a hangsúly, ahogy mondta. És még különösebb volt ahogy közben rátette a kezét Magda kezére. Mi volt ez? Varázslat?... Mintha a férfi meleg tenyeréből villamos áram sugárzott volna. Úristen, mi ez?... Ugyanazt érezte, mint tizenhét év előtt, amikor ez a tenyér a meztelen hátához tapadt és szorosan magához húzta... Táncoltak a teraszon, ő hátnélküli ruhában. A hawaii gitár érzéki melódiáját, a susogó pálmafákat, a trópusi virágok bódító illatát sohasem felejtette el... Akkor az volt az érzése, hogy minden asztaltól őket nézik. A szőke asszonyt, aki aznap érkezett New Yorkból és máris kifogta magának a jóképű, fiatal hotel-doktort. Azt persze nem tudhatták, hogy egy baleset hozta össze őket. Hogy kislánya, Stefiké, a hotel strandján játszott a homokban és belelépett egy éles tengeri kagylóba. Dűlt a vér a gyerek talpából, hamar bevitték a rendelőbe. Ez délelőtt történt, de este már együtt vacsoráztak és táncoltak a teraszon. És mindaz, ami azután történt, ennek a véletlennek, ennek a tengeri kagylónak volt köszönhető... Szerelem? Vagy csak lázas, szédült kaland, amelyhez tökéletes diszletet nyújtott a hawaii éjszakák ellenállhatatlan varázsa... A házassága Marcival ebben az időben már felbomlóban volt. Csak a nyolcéves Stefiké tartotta össze őket, semmi más. Marci ivott, kártyázott, gyanús nők után szaladgált, közben szívbaja volt és kímélnie kellett volna magát. Magda kitartott mellette, bár csak veszekedés és gyűlölködés volt az életük. Marci egy callgirl ágyában kapta a második szívrohamot. Ez végzett vele. Emil keze még mindig a kezén pihent, mintha egyszerűen rajta felejtette volna. Világoskék szeméből ugyanazt a csillogást olvasta ki, mint akkor... Úgy látszik, vannak csodák... A pincér most az asztalukhoz lépett, hogy felvegye a rendelést.- Mit szólna, Magda, ha valami déltengeri italt rendelnék? Stílusos volna! Például Sweet Leilanit! Azt ittuk Hawaiiban, emlékszik? Kókuszdió héjában szervírozták, maga nagyon szerette!- Micsoda memóriája van! Igen, igyunk azt! A pincér sajnálkozott, de itt csakis standard drinkeket szolgálnak fel. Végül Emil két Martinit rendelt.- Tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy mire iszunk! Igaz?- Igaz - lehelte Magda, mert közben már úgy érezte, hogy talán álmodik. Ilyen nincs, csak mesékben, vagy romantikus régi filmekben... Koccantak a coctailos poharak.- Ezt arra a szép magyar nőre, aki majd rendbe hozza az életemet! Akinek magyarul mondhatom, hogy szeretem!...- Emil, ha ma nem találkoztunk volna véletlenül. Akkor?- Akkor telefonáltam volna magának, ezt terveztem már napok óta, csak meg akartam várni, amíg a válóperem jogerőssé válik.- És már jogerős?- Még nem jött ki a végzés, de ez már csak formaság. Szabad ember vagyok, Magda! És ha a férjem vette volna fel a kagylót? Arra nem gondolt?- Tudtam, hogy özvegy. Mindent tudok magáról... Azt is, hogy ilyen szép és fiatal maradt, hogy egyedül él és... Most ráhajolt és megcsókolta Magda kezét.- Egy kis türelmet kérek, mert el kell mennem telefonálni. A kórházban két operált betegem van és megígértem a nörsznek, hogy felhívom. Igyekszem pontos lenni, most fél hét. Ahogy Emil elment az asztaltól, Magda megint elővette a tükrét, átrúzsozta a száját és egy pici parfőm-szóró- ból leheletnyi illatot szórt magára. A füle mögé és a kezére is. Hogy fog ez a mai este végződni? Es hol?... Emil feljöhetne hozzá. Milyen jó, hogy egyedül lakik és nem Stefikével. Eddig mindig azon bánkódott, hogy az egyetlen gyermeke elköltő zött otthonról és éli a maga életét. Méghozzá botrányos életét...- Nem ambicionálom, hogy szentté avassanak! - szokta mondani. Két boyfrendje van, sőt három is egyidőben.- Anyukám, te ezt nem érted! Nekem ez az életforma fekszik! És én meg azzal fekszem le, akihez kedven van!- De weekendkor legalább átjöhetnél néha meglátogatni Stefikém! A weekendem mindig foglalt! A boyfrendem csak akkor ér rá, Atlantic Citybe megyünk, szobánk van a Playboy Casino Hotelben. Istenien érzem magam vele, édes fiú!- Miért nem mész hozzá, ha szereted?- Mert kölyök, semmi komoly foglalkozása sincs, a papájából szedi ki a pénzt!- Es hétköznap, hivatal után se tudnál hozzám jönni?- Akkor pláne nem! A másik boyfrendemmel töltöm az estéket, kivéve ha a főnökömmel kell mennem vacsorázni. De ez fontos, mert a vállalatnál ettől függ a pozícióm! Mindenki sejti, hogy viszonyom van a főnökömmel!- És tényleg van?- Naná!...- Ez az a kis kövér ember, aki a válladig sem ér?- Ez! És méghozzá milyen perverz alak, ha ezt elmondanám, beleesnél a telefonba! Na, de inkább nem mondok semmit, úgyis kellően fel vagy háborodva, Anyukám!...- Huszonöt éves vagy, Stefikém, férjhez kellene menned valakihez, akit szeretsz és megbecsülsz!- Ez úgy hangzik, mint egy "Dear Abby" tanács! Majd... Csakis olyanhoz mennék, aki remek életet tud nyújtani, aki jól keres, hogy mindenem meglegyen! Hogy ne kelljen dolgoznom többé, mert hidd el, anyu, unom ezt a kiadóhivatalt, a perverz főnökkel együtt! És külön- benis, te menj férjhez, Anyu! Te!... Még szép vagy, fess vagy, fiatalnak nézel ki! Hát igen... Most majd megmondja a meglepő hírt, hogy férjhez megy, Lehet, hogy Stefi már nem is emlékszik a doktorra, akihez olyan rémülten, sírva vitték be a strandról, amikor a talpát elvágta a kagyló.És valószínű, hogy egy nyolcéves gyerek nem figyeli, hogy ki udvarol a mamájának... Stefiké fog örülni és bizonyára meg is állapítja, hogy ez a Park Avenue-i orvos minden tekintetben illik hozzá. Korban is, hiszen egyidősek. Ez az egy év nem számít. Emil negyvenkilenc, ő sajnos már ötven. De nem néz ki, nem, nem... Újra belenézett a tükrébe. Emil már jött vissza a telefonfülkéből.- Sajnos azt jelentette a nörsz, hogy az egyik betegemnek éles fájdalmai vannak, így kénytelen leszek bemenni a kórházba.- Máris?- Előbb megiszunk még egy martinit. Intett a pincérnek, aki meglepő gyorsasággal hozta az újabb coctailt. Nekem két drink sok lesz!- szabadkozott Magda.- Ez olyan ünnepélyes pillanat, amire muszály innunk! Mikor az ember megkéri valakinek a kezét!... Magda érezte, hogy könny gyűlik a szemébe. Azt is é- rezte, hogy most rögtön odanyújtja a száját egy csókra, nem baj, ha mások is látják, hogy a pincér vigyorog rájuk, mindegy. Csak Emil fontos, csak Ő...- Ezennel ünnepélyesen megkérem magától Stephani kezét!- Stefikéét?...- Igen Magda, igen! Szeretjük egymást, tudom, hogy Ő titkolta maga előtt, mert nem hitt abban, hogy el tudok válni! De sikerült, hála Istennek! És sikerült egy ilyen lányt találnom, akiben bízhatom, aki őszinte és tisztalelkű, pontosan olyan ahogy elképzeltem magam nak egy tökéletes feleséget...- És hol ismerkedtek meg?- kérdezte Magda, mintha nem lenne most már minden mindegy a világon... Egy partyn találkoztunk! Én rögtön Stephani mellé szegődtem, azonnal nagyon tetszett nekem. Hát nem is csoda, ilyen szép asszonynak, mint maga, csak is ilyen szép lánya lehet! Ezt úgy látszik bóknak szánta.- Egyébként a harmadik randevúnkon jöttünk rá, hogy már ismerjük egymást, Honoluludból. Hogy ő az a kislány, aki belelépett a tengeri kagylóba. Stephani csak homályosan emlékezett rám... Arra kérem, drága Magda, hogy sose említse neki, hogy köztünk volt valami kis flörtféle... ígérje meg!- ígérem.- Akkor minden rendben van! És remélem szívesen hozzámadja Stephanit?- Igen... Azt hiszem ideális házasság lesz, gratulálok, Emil!... Claire Kenneth
