Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-03-05 / 9. szám

Thursday, March 5, 1998 7. AMERIKAI MAGYAR SZO Megrázza még Gergely a szakállát Már leírni is öröm: a tavasz első hónapjának ünnepeit, jeles napjait böngészhetjük. Igaz, a csillagászati tavasz csak a hó harmadik hetében kezdődik, de márciust már mindenki a kikelet kezdeté­nek tartja. Régi latin neve szerint Mars isten hava. Az ősi, tíz hónapos római év Mars havával kezdődött, mivel a harc istenét igen nagy tisztelet övezte. A régi magyar naptárak Böjtmás hava néven emlegetik már­ciust, mivel a böjti időszak nagy része erre a hónapra esik. A Nap március 21-én lép a Kos jegyébe, ezért csil - lagászati megnevezése a Kos hava. A középkori kultúra legna­gyobb előkészítője, a bencés szerzetes - későbbi pápa - Nagy Szent Gergelyre emlé­keznek március 12-én. A VI. században élt szerzetes Szicí­liában hat, Rómában egy kolostortépíttetett. Iskolákat alapított és bevezette az egy­házi ének klasszikus rendsze­rezését, a gregoriánt. Életét több legenda övezi. Régi szokás a gergelyezés vagy Gergely-járás. Régen erre az időszakra esett az iskolák tavaszi féléve, és kü­lönböző játékokkal diákokat toboroztak és adományokat gyűjtöttek. Az ünnepeket IV. Gergely rendelte el (827- 844) nagy elődje tiszteletére. Á középkorban Gergely-nap tavaszkezdő volt. Ezért idő­járási regulák is tartoznak e naphoz. "Megrázza még a szakállát Gergely" - mondják, ami havat jelent. Sokfelé ezt napot tartották alkalmasnak búza, rozs, hüvelyesek, mák és burgonya vetésére. Talán a legismertebb időjá­rási regula szerint "Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget". Sándor névünnepe március 18-a. Ezt a napot tartják alkalmasnak a fehérbab vetésére. A leg­több népszokás József napjá­hoz kötődik: ünnepe március 20-a A hagyomány szerint a ma­darak ezen a napon szólal­nak meg először, mert "Szent József kiosztotta nekik a sí­pot". Alföldi hiedelem sze­rint, ha szivárvány jelenik meg József-napon az égen, a széles, sárga sáv jó búzater­mést, a széles piros jó bor­termést igér. A harmadik szent - Bene­dek - népünnepe március 21- e; a tavaszi napéjegyenlőség napja. Göcsejben ezen a napon zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek gyógy- erőt tulajdonítottak. Régi időjóslás szerint, ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz nyár következik. Sze­ged környékén a Benedek- napi hagyma főzetével tífu- szos betegeket mosogattak, másutt a marhák felfúvódása ellen tartották hatásosnak. Tény, hogy a hagymát ezen a napon kell elduggatni. A hónap neves ünnepe GyümölcsoltóBofdogasszony napja március 25-én. Ebből logikusan következik, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat. A délvidé­ken a békákat figyelik e na­pon; ha megszólalnak még negyven napig hideg lesz. (süram-FűzOM) Gombasmami Hozzávalók: 1 quart tej, 4 - tojás, 4 oz liszt, 8 oz gomba, 2 oz sajt. Felverjük a tojásokat, hoz­záadjuk a lisztet és a tejet, kicsit megsózzuk, megborsoz­zuk összekeverjük: sűrű masszát kapunk. A gombát felszeleteljük, kevés vajon megpároljuk, majd a tésztába keverjük. Olajjal megkent serpenyőben két vastag pala­csintát sütünk belőle. Tá­nyérra borítjuk őket és villá­val kisebb darabokra szag­gatjuk. Az egészet vissza­tesszük a serpenyőbe, ropo­gós pirosra sütjük. Sütés köz­ben fakanállal forgatjuk a tésztát. Ezután sütőbe tesszük, a sajt egyharmadával és néhány vajdarabkával megszórva pár percig sütjük. A végén ráhintjük a maradék reszelt sajtot. Zöldsaláta illik hozzá. Jó tudni ... a gombát nem hámozzuk meg, mert oda az értékes tápanyag. Durva szűvésű konyharuhával ledörzsöljük vagy ecsettel eltávolítjuk róla az avar és földmaradványo­kat. Ha mégis meg kell mos­nunk, ne áztassuk, mert megszívja magát vízzel és elvész az aromája, zamata. Folyó víz alatt, gyors mozdu­latokkal ledörzsöljük róla a piszkot, és a szárából is csak annyit vágunk le, amennyit feltétlenül szükséges. ...a gomba hajlamos a gyors megbarnulásra. ezért ha fel­szeleteljük és nem azonnal használjuk fel. hintsük meg kevés citromlével, ha nem zavarja az étel ízhatását. Ha igen, csak közvetlenül a fel- haszálás előtt szeleteljük fel Szeret olvasni? Szereti a zenét? Vásároljon boltunkból: PÜSKI- CORVIN 217 East 83rd Street, New York, NY 10028, USA Tel.: 212-879-8893 Fax: 212-734-3848 A világ egyik legnagyobb választékú magyar könyvesboltja, de nagy választékban kaphatók magyar CD-k, kazetták, hanglemezek és újságok is. KÉRJE ING YENES KA TALÓGUSUNKA T! J Egyre gyakoribb a csípőprotézis-műtét Amikor az ember két lábra állt, nagyon fontos szerepe lett a gerincoszlopnak és a medencecsontoknak. Ez utóbbinak az alsó felszínén alakult ki két "gombcsuklós" ízület, melyek a combcsont feje és a medencecsontba benyomódó vápa együttes alkotásával biztosítják az alsó végtag minden irányú mozgatását. Ezekben az ízületekben is megtalálható a felszíne­ket borító szívós porcréteg, az ízületet összetartó szalagrend­szer és a könnyű elmozdulást biztosító folyadékréteg. Sajnos ez a nagyon tökéletes szerkezet is elromolhat. Bármely életkorban megsérülhet, és ami a leggyakoribb minden anyagnál, idővel elkopik. Nagyon leegyszerűsítve és mechanikusan szemlélve: sérülhet a befogadó vápa felszíne vagy a "gömbcsukló" forgó része, a combcsont feje, nemritkán mind a kettő. Ezekre az esetekre találták ki a XX. század második felének orvostechnikai "forradalma" a fél-vagy totális protézis beültetését. Mikor van szükség a műtéttel járó beavatkozásokra? Legkorábbi a közismert és a főleg leányok között gyakori betegség, a veleszületett csípőficam. Ennél legfontosabb szempont a korai felismerés és az időben történő beavatkozás, amikor megfelelő eszközökkel és végtagtartással a satnya ízületi vápa még kialakítható. A hirtelen megnövő, nyurga kamaszokat fenyegeti egy másik, feltehetőleg hormonális eredetű növekedési zavar, aminek lényege, hogy a combnyak és a combfej között lévő lágy. porcos réteg megcsúszik, ezért a fej leválhat és elhalhat, ami már csali protézissel pótolható. Az életkor előrehaladásával két, igen gyakori állapot miatt válik szükségessé a csípőprotézis műtét. Egyik az élet során végzett nagyfokú terhelés (kövérség, nehéz testi munka, helyetelen testtartás, gerincferdülések, lúdtalp, túlzott sportte­vékenység) következtében kialakuló csípőízületi kopások. A másik pedig a manapság sokszor emlegetett csontritkulás miatt bekövetkezett combnyaktörés helytelen gyógyulása és annak legsúlyosabb szövődménye, a combfej elhalása. Ilyen esetekben a sebészek nem sokáig haboznak akár egy totális protézis beültetését elvégezni. Különösen mióta egyre tökéletesebb fémötvözetek és a még olcsóbb, szövetbarát műanyagok széles választéka áll rendelkezésünkre. Sőt fiatalabb korban már az ismételt műtétekre a beültetett "alkatrészek" kopására és cseréjére is félkész lek. Erre a legmodernebb, pattinthatós technikákkal mód is adódik. Ezek a véget nem érő haladások eredményezik, hogy az elcsontoso- dással, az ízületek elmerevedésévcl járó nyomorékká válás helyett egyre nő az eredményes csípőműtétek száma. Merített papíron $150.00 Bőrön $200.00 Töltéssy Ákos 1083 Budapest Tömő u 32-38 VI. 6F Tel: 36-1-303-4672 Kd Irodánk képviseli az összes repülő és hajó társaságot. g Jegyeket azonnal kiadunk, úgy belföldre, mint külföldre. áj táj! Package túrák, hotel és kocsi foglalás a világ minden részére. g gl Gyógyfürdő beutalás kedvezményes áron. ^ H Rokonkibozatal a legelőnyösebb áron. ^ H 3 hetes gyógyfürdő kezelés $1,964.-tó! H NYC - BUDAPEST - NYC speciális ár $379.- g NYC - BUDAPEST - NYC Túra $799.- H Indulás most már Newarkbó! is. ^ jH New Jersey-i megbízottunk: NAGY Katalin 732-699-1483 ^ DUNA UTAZÁSI IRODA | 215 East 82 Str., New York, N.Y. 10028 Telefon: (212) 737-0150 * FAX: (212) 861-6829 ^^yzzyyyyyyyyyyyyyyyyy////////////////////////////////////y////////zzzz^ Magyar es erdélyi nemesi címerek felkutatása, címermásolat

Next

/
Oldalképek
Tartalom