Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-05 / 9. szám
Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját9 Amerikai VOL. LII. No. 9. Thursday, March 5, 1998 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 A Innen az Operencián ISSN 0194-7990 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Szakértői megállapodás Pozsonyban A magyar delegáció képviselői A tárgyalások tizenegyedik fordulója után Pozsonyban bejelentették: február 27-én létrejött a szakértői megállapodás a vízlépcsőről. Mint Nemcsók János, a magyar delegáció vezetője kijelentette: a végleges államközi szerződéshez a két ország parlamentjeinek jóváhagyása szükséges. Kuncze Gábor szerint a jegyzőkönyv aláírása nem változtat az alaphelyzeten, a hatásvizsgálatokat le kell folytatni. Droppa György, a Duna Kör egyik vezetője hangsúlyozta: felelőtlen az a kormány, amely a Dunakanyar kibetonozásával a főváros ívóvízkészleteit veszélyezteti. EU-tárgyalások március 31-én BRÜSSZEL. Az Európai Unió március 31-én kezdi meg a hivatalos tagfelvételi tárgyalást az erre felkészültnek ítélt hat tagjelölt állammal, köztük Magyarországgal. Ezt Robin Cook brit külügyminiszter az EU miniszteri tanács soros elnöke jelentette be Brüsszelben. Az EU külügyminiszterek idei első tanácsülésén hangsúlyozták, hogy "március a bővítés hónapja" lesz majd. Eszerint március 12-ére Londonba kaptak meghívót a tagállamok, a tagságra váró társult országok, valamint Törökország állam- és kormányfői a leendő európai konferencia ceremoniális megnyitására. Majd március 30-án Brüsszelben külügyminiszteri szinten tartják majd az EU bővítési folyamatának ünnepélyes és együttes nyitó ülését. (Törökország erre már nem kapott meghívót.) Egy napra rá keződik a hivatalos tárgyalásokra elfogadott "hatok" és az EU kétoldalú csatlakozási alkudozása. Az operettekben mindig aprók a problémák és azok a végén, a tisztázásoknál, mind megoldódnak. Azután jön a zavartalan örökkön-örökké tartó boldogság, nincs többé egy felhő sem az égen. Bár vannak népek melyek majdnem operett stílusban evez. tek át történelmünkön. Sajnos, mi, magyarok, nem tartozunk ezek közé. A jelenben-jövőben pedig a magyarságra az ország nehéz építése vár, innen az óperen- cián, a magyar nép történelmében kétszer volt a jelenhez fogható teljesen lepusz- titott állapotban: 1242-ben, és a törökök kiűzése után. Tanuljunk mindkettőből. 1242-ben hirtelen, majdnem váratlanul jött a tatár támadás, bár a tatároktól akkor minden népnek félnie kellett: rettegésben tartották az egész világot, és szárazföldön minden támadásuk győzelemmel is végződött. Különösen veszélyeztetve voltak az erős, ezáltal kihívónak számító nemzetek. Éppen ezért, voltak, - még náluk is szokatlannak számítóan -, kegyetlenek a magyarsággal szemben és azért is, mert Mohinál majdnem rajtavesztettek. Győzelmük után, a rövid pusztító portyázás a- latt, gyilkoltak és mindent felégettek, az ország romokban hevert, és a romokban a lakosság nagy százaléka, meggyilkoltan találta sírját. Mindenki, még a sógora is előnyt vett a nagy királyon, a pápához is fordult, de csak a magyarságra és magára támaszkodhatott. A tatárok, (mint a szovjetek), eltűntek a porondról, de ugyanúgy hátrahagyták "munkájuk gyümölcsét". Akkor is, mint most, a legnagyobb pusztítást Magyarhonban végezték. IV. Béla királyunk fáradhatatlan volt, semmi vissza nem rentette, pedig az európai uralkodó családok rögtön leírták, később ugyan már szkeptikusan figyelték is em- berfeletti küzdelmét, a magyarság fennmaradásáért. IV. Bélának nemcsak királysága volt, hanem magyar hazája is. Nemcsak -, a korabeli szokás szerint -, a királyságát mentette, próbálta kivezetni a veszélyből, de a magyar nemzetét igyekezett kivezetni a túléléshez, a fennmaradáshoz, a felvirágoztatáshoz, amellett, hogy ugyanakkor a kereszténységet és Európát is híven igyekezett szolgálni. Mindez tisztán kitűnik a pápához írott leveléből. A magyar nép összefogásával sikeresen nemcsak újjáépítette az országot, de új csúcsok felé is vezette. A tatárokugyan sohasem jöttek vissza, és eltűntek a történelem emésztőjében, de IV. Béla a várak építésével megvetette az alapot a végvári harcokhoz is a törökök ellen. 1526 volt az utolsó év amikor a magyarság utoljára mindenféle kényszerek nélkül megválaszthatta sorsát. Sajnos azonban, kényszerek nélkül is, azúttal rosszul választott. A 150 évig tartó sorozatos győzelmek, bár sokszor nehéz győzelmek, biztonságában ringatták a magyarságot. Már ott a tetthelyen Mohácson, és nagy körzetében rettenetes vérengzést vittek végbe, a törökök. Teljesen kipusztították a magyarságot. Először az egész déli részét az országnak, és ez így ment később országszerte, konszolidáció nélkül, 150 évig. Ez talán egyedülálló volt a világtörténelemben, amikor ilyen hosszú ideig úgyszólván semmilyen normalizáció nem alakult ki a vérengzések után, és alatt. Örökké szégyene lesz az akkori Európának, hogy a- meddig Magyarország értük is, élet-halál harcát vívta, azalatt ők egymás között perpatvarkodtak, és sokszor,- segítség ürügye alatt -, még előnyt is vettek a magyarságon. Hazánk kötötte le a teljes török ambícót, akik akkor messze a világ legnagyobb és legütőképesebb hadseregével rendelkeztek, és világuralomról álmodtak. A szomszédok kabzsisága, az európai uralkodók hatalmi és terjeszkedési vágya, a magyarság vér- vesztesége, a lepusztult ország szegénysége végül is, 150 évvel túl későn -, akkor már amikor a törökök katonai ereje árnyéka volt a réginek -, végre összehoztak egy törököket kiűző katonai akciót. Ahogy később kiderült, a saját maguk gyönyörűségére, mert a megmaradt, elszegényedett, kipusztult, elnéptelenedett országot menekült telepesek lepték el. (később uszítottak és kiját- szották őket a magyarság ellen). 150 éves kegyetlen küzdelem után, az ország nem tudta magát megvédeni a nyugati önkényuralom ellen sem. Rákóczi Ferenc, és kuru- cai oly sok, hosszú, hősies, de egyenlőtlen,küzdelem után a Habsburgok végképp megszilárdították hatalmukat hazánkban. 1848-49-ben az újabb lelkes és hősies próbálkozást is kegyetlenül vérbefolytották, az akkor már még nagyobb erőre kapott, és Oroszországgal is szövetkezett, Habsburg birodalom. A kiegyezésben aztán végleg megpecsételődött a magyarság sorsa. Sajnos 1866- ban nehéz volt felismerni a Habsburgok alkonyát, még egy olyan hatalmas tudású, jó magyar államférfinak is, mint Deák Ferencnek. Pedig akkor már újra a régionális politika helyett a világpolitika kezdett előtérbe kerülni, mint Napoleon idéjében is. Mi magyarok viszont az osztrák monarchiát, az egész tákolmányt, akkor egy abszolút birodalomnak láttuk, (Mint 1990-ben). Mi magyarok kaptuk a dolgok rosszab- bik végét: mi akik ellen a harag nem irányulhatott, mert mi mindent elkövettünk, (A Tököly-Rákóczi időkben, 1848-49-ben, és 1956-ban is). Nem csak a saját érdekünkben, de az igazságosság, a becsületesség, a haladás, a világ minden lakosa érdekében is, kiálltunk, harcoltunk, pusztultunk. Mi magyarok valahol nem jól adminisztráljuk magunkat, mert valahogy a legjob- ból is a legrosszabb eredményt kapjuk. Mi magyarok gondoljuk meg jól, hogy mikor, hogyan, milyen érdekből, milyen elkötelezettségekkel, és milyen reálisan várható eredmények miatt kötelezzük el magunkat, és soha ne vállaljunk szerepet uszályokban! Vagy egyenlők vagyunk -, leszünk, vagy maradjunk -, ha kell -, egyedül. Mi már nagyon sokszor befizettük a teljes tandíjat és számtalanszor magharcoltuk a harcunkat, mások adagját is. Végre gondolkozzunk a saját keretünkben, érdekünkben is. Ezt mások is így teszik. Az utóbbi évtizedekben elharapózott Magyarországon az úszás a folyékony masszában, pedig erőt, példát, és tapasztalatot gazdag történelmünkből kellene merítenünk, nem pedig csak úszni az árral. Kerüljük el a múlt hibáit és kövessük a múlt sikereit. Az igaz, hogy 1526 óta pályánk lefelé ívelő, de adjon nekünk büszkeséget az. hogy ez azért volt így. mert mások harcát is mi vívtuk, helyettük is magyarok haltak, mialatt ők csak szaporodtak, és igyekeztek e- lőnyt venni a mi elfoglaltságunkon. Történelmünk adjon erőt az újrakezdéshez, a kemény munkához, a kitartáshoz. Egy olyan nép vagyunk: magyarok. mely túlélt olyan katasztrofális történelmi időket, melyekben érdemekben kisebb népek, nem ilyen kemény fából faragottak. réges- rég. végleg, alá merültek volna. Történelmünk adjon reményt a sikerhez, mert oly sok veszély, annyi megtize- deltség. annyi hálátlanság, annyi igazságtalanság után is itt vagyunk, terhekkel ugyan, de tervekkel is és készek vagyunk a kivitelezésre. Péterváry Miklós Ara: 75 cent
