Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-01-08 / 1. szám

Thursday, Jan. 8, 1998 Amerikai Magyar Szó 3. Tovább demokratizálni az államrendet A parlamenti rendszer túlfűtött vitáiról a törvényalkotás következetlenségeiről és a túlságosan előtérbe nyomuló pártpolitizálásról nyilatkozott Kulcsár Kálmán akadémikus, egykori igazságügyminiszter és diplomata. A jogszociológus helyesnek tartaná a parlament második házának létrejöttét, mert így a regio­nális tagozódásból keletkező különböző érdekek közvetlenül megjelenhetnek az országos politikában Irakban az ENSZ-ellenőrök vezetője Richard Butler az iraki tömegpusztító fegyverek, leszerelését ellenőrző ENSZ-különbizottság vezetője Irakba látogatott. Butler találkozott számos iraki tisztségviselővel, akikkel megbe­szélést folytatott. Irak egy ideig nem engedélyezte az amerikai fegyverellen­őrzőknek a belépését az országba. Amerikai figyelmeztetés Ankarának Az amerikai külügyminisztérium kihívó és ingerlő jellegűnek minősítette az Egei-tenger északnyugati részében, Görögor­szág közelében végrehajtott török katonai repüléseket, amelyek Washington szerint szükségtelenül kiélezik a két NATO-tagország amúgy is feszült viszonyát. James Foley szóvivő kijelentette: "Felszólítjuk az ankarai kormányt, hogy vessen véget ennek a gyakorlatnak". Svájc kiadja a Marcos-vagyont Svájc legfelső bírósága felszólította az ország két pénzintéze­tet, küldjék vissza a Fülöp-szigetekre az egykori diktátor Ferdinánd Marcos által svájci bankban felhalmozott összege­ket, mintegy 500 millió dollárt. A bírák kijelentették: "Nem állt Svájc érdekében, hogy bátorítsák a bűnügyekből és kábítószer-kereskedelemből származó pénz beáramlását az országba". Raul Castro a Vatikánban Ráül Castro kubai alelnök Pekingből hazafelé váratlanul magánlatogatást tett a Vatikánban. A vatikáni szóvivő elmondta, hogy Castro többek között meglátogatta a Szent Péter Bazilikát és a Sixtusi-kápolnát is. Ráül Castro, aki testvérének Fidelnek a hivatalos utóda, jelenleg Kuba védelmi minisztere és kommunista párt főtitkár helyettese is. II. János Pál pápa január végén Kubába látogat. India készül a választásra Az indiai kormány úgy döntött, hogy javasolni fogja Naradzsa nan köztársasági elnöknek a parlament feloszlatását, előreho­zott választások kiírását. A voksolást valószínűleg február végén, március elején rendezik meg. A kabinet döntése egyébként egyhangú volt. Hajószerencsétlenség Haitinál Elsüllyedt egy utasokkal zsúfolt és árukkal megterhelt vitorlás Haiti partjainál, s körülbelül negyvenen életüket vesztették. A The Living Christ nevű hajó 220 méter mélyre süllyedt, amikor egy sziklás tengerszakaszon a La Gonave szigetektől a haiti partok felé haladt. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein Rendelők: 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák*magas vérnyomás*cukorbetegség Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy Tagozatos kapcsolati tőke Információs és politikai bázis kíván lenni az MSZP számára a párt megújult vállalkozói tagozata, amely­nek elnöksége kedden (dec.16) tartja első megbe­szélését. A tagozat vezetői a Világgazdaságnak nyilatkoz­va cáfolták, hogy ez a szer­vezet lenne az MSZP kam­pányának egyik legfőbb tá­mogatója. A szervezet elnöke azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy 1994-hez hason­lóan a jövő évi választáson is 30 millió forinttal segítik a pártot Az egyik elnökségi tag szerint a kapcsolati tőké­ért érdemes a tagozat mun­kájában részt venni. Mint megtudtuk, nem a párt fi­nanszírozása a cél, ám a tagozat egyes tagjai dönthet­nek a támogatásról. Közel 500 főből állhat az MSZP vállalkozói tagozata - nyilatkozta a Világgazdaság­nak Fritz Péter, az MSZP országgyűlési képviselője, a vállalkozói tagozat új elnöke. Emlékezetes, hogy a tagozat alapítója, korábbi vezetője Hujber Ottó, az olajügy par­lamenti vizsgálatát követően az idén nyáron mondott le posztjáról. Nemcsak Hujber lemondása vezetett a tagozat széteséséhez - fogalmazott lapunknak az új elnökség egy tagja. Mint mondta: az is feszültséget okozott, hogy a szervezet nem tudott ered­ményesen lobbizni, ehelyett egyes tagjai kerültek előtér­be. Hujber lemondását a köz­gyűlésnek kellett tudomásul vennie, s új vezetőséget vá­lasztania. így november 26- án egy hónapos jelölőmunka s a titkos szavazás után a tagozat megválasztotta 15 fős elnökségét. Ez a testület Fritz Péter nevezte ki elnök­nek. A jelenlegi vezetésben, több parlamenti képviselő is helyet kapott, így Kari Imre energetikai kormánybiztos, Puch László, a párt gazdasá­gi ügyvivője, Tompa Sándor, Máté László, a párt volt pénztárnoka, Bakonyi Tibor, és Vancsik Zoltán az MSZP frakcióigazgatója. Mellettük magánvállalkozók és mened­zserek is vezetőszerephez jutottak. Az újjáválasztott elnökség kedden tartja első ülését, ahol az új működés körvona­lait kívánjuk összeállítani - mondta Fritz Péter. A tago­zat maga pedig - tette hozzá - az MSZP gazdasági prog­ramjához kíván megvalósít­ható projekteket készíteni. A tagozati információs bá­zis, támasz a párt számára - nyilatkozta Puch László. A "kapcsolati tőkéért" érdemes tagnak lenni, hiszen az em­berek jó része beépül a helyi pártszervezetekbe - mondta még. A tagozat az MSZP politikájának kíván új teret nyitni, hiszen a következő évek alapján a kis- és közép vállalkozók munkája adja majd - jelenette ki Puch. Szerinte ezért a vállalkozói körben kell a pártnak politi­kai bázist teremteni. A vál­lalkozásokkal kapcsolatos negatív kép előjelét kívánjuk megváltoztatni - tette hozzá Fritz. A párt menedzse­lése, az MSZP választási programkészítésének segíté­se, a törvények hátteréről adandó tájékoztatás lenne a tagozat feladata - nyilatkozta Vancsi Zoltán. Arra a kérdésre, hogy vajon az újjászerveződés a szocialista párt választási kampányának finanszírozását szolgálja-e, Puch László azt mondta: nem a párt finanszí­rozása a cél, ám a tagozat egyes tagjai dönthetnek a támogatásról. Fritz Péter úgy fogalma­zott, olyan pénzügyi támoga­tást nem nyújtanak a tagok, amellyel a törvényben meg­határozott, jelöltenként egy­millió forintban limitált kam­pánypénzt túllépnék. Nem kívánunk az egyes jelöltek támogatásával aránytalan versenyt teremteni - tette hozzá az elnök. S nem a köz­vetlen pénzjuttatással, inkább a kapcsolatrendszerrel segít­jük majd azokat, akik felvál­lalják az MSZP gazdaságpo­litikáját - hangsúlyozta a vál­lalkozói tagozat elnöke. Emellett nem kizárt - mondta még Fritz - hogy a vállalkozók az 1994-es kam­pányhoz hasonlóan 30 millió forintot 1998-ban is - akár támogatási jegy vásárlásával - az MSZP választási hadjára­tára költenek, Tüske Erika Világgazdaság (1997. dec. 15.) SZÁLLÍTÁS! ; USA-MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT, INGÓSÁGAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJÁT ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK MAGYARORSZÁGRA HÁZTÓL-HÁZIG VAGY RAKTÁRTÓL-RAKTÁRIG SZOLGÁLTATÁS OVERSEAS CONTAINER SERVICES CALL TOLL FREE 1-800-349-8416 681 MAIN STREET BLDG. 66. BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (201) 844-9020 FAX:(201) 844-9030 KÉRJÉK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT CSOMAGFELVEVÖ IRODÁINK: MANHATTAN: 212-734-2809 CONNECTICUT: 203-459-8671 NEW BRUNSWICK: 908-846-3223 CLEVELAND: 216-651-1229 CARTERET: 908-541-1442 PENNSYLVANIA: 215-766-2597 FLORIDA: 561-744-0872 LOS ANGELES: 714-249-1547 Tí^Íeorgi^íábork^ui^ Amerikában végzett magyar fogorvos rendelője a magyar negyed szívében a 79-es utca és a 2-es Avenue sarkán található 239 East 79th Street, Suite LA Komplikált foghúzások Koronák, Hidak * Gyökérkezelések Fogtömések * Protézisek Kozmetikai * Esztétikai kezelések és minden más általános fogászati kezelés F . , előzetes bejelentésbe - Hívja: 1 Minden megfelelő biztosítást elfogadunk! /

Next

/
Oldalképek
Tartalom