Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-22 / 3. szám
Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Amerikai AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Ara: 75 cent _______________________ISSN 0194-7990 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Erdélyi magyar színházi "élet" Napjainkban hat magyar színház van Erdélyben. Valamennyit 1920 előtt a magyarok építették. Ha már ismerjük az erdélyi viszonyokat, akkor nem fogunk meglepődni azon, ha megtudjuk, hogy ezek a színházak nem magyar színházak többé, mert az irányítást, a dominá- ciót, a bevételek kezelését átvették a román "őslakosok". Nem túlzunk ha azt írjuk, a magyar színészek csak, és még, eddig, megtűrt páriáh-kezekben van a magyarság által teremtett létesítményekben. De ez így van mindenütt, az élet minden fázisában. Minden magyar Erdélyben, minden nap, minden elmozdulásában köteles megaláznia magát. Ez nagyon nem jól van így, és talán a legtragikusabb, hogy ennyi év után, sok magyar ezt már természetesnek is veszi, mert ez már annyira beidegződött az emberekben. Elvileg a Kolozsvári Színháznak van a legkevésbé függő helyzete, mivel a színpadján a magyar operaházzal osztozik, itt viszont mindent beárnyékol Funár, a fenegyerek. Temesváron a románon kívül a németség is jelen van. Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, zajlik a román domináció. Minden színházban a főigazgató egy román. A hódoltság kora Erdélyben fénykorát éli, de ez a hódoltság már újkori, nemcsak hűséget kell fogadni, de minden magyarnak, a nap minden percében, bele is néznek a tányérjába hogy mit is főzött a románná nyílvánított konyhában, és a függőség elismerése non stop kötelező. Része az életnek, elvitathatatlan, csakúgy mint a románság joga Erdély magyarsága fölött. A színházi életben szintén elvártán illik a román nyelv részbeni használata, az előkészületekben, az előadás próbáin, a meghirdetésekben és általában, emlékezetőül, hogy fekszik, és hol fekszik Erdély. A románság, enyhén szólva, nem különösebben színházlátogató. Ez csak így van, nem hisznek benne. így a bevételek főleg a magyar színészek által, a magyar közönség látogatottságából származnak. Az már nem lehet meglepetés, ha a bevételeket viszont a magyar társulatnak meg kell osztania a román társulattal. A kassza közös, mely tény kialakított egy új kizse- belési formát a színházakban, helyesebben egy munka- megosztást. Ez így van, még úgy is, hogy a magyar színházlátogatók általában jóval kevesebbet keresnek mint a románok, és a foglalkoztatásuk pedig jóval körülményesebben elnyerhető. De ez már egy másik történet... Ezekből a bevételekből viszont a színház fenntartására alig, és a felújításokra pedig egyáltalán nem jut. A magyar színészeknek még a ruhákra és egyéb legszükségesebbekre sem. A magyar színészekben nem a kereset, hanem a rajongás a hivatásérzet és a szolgálat a magyarságért, a magyar nyelv megmaradásáért, tartja bennük a lelket. A kereset ugyanis nevetségesen kevés, kiszámíthatatlanul változó és félelmetesen bizonytalan. A Nagyváradi Színházban nagy volt a sürgés-forgás, az elmúlt hetekben, mert ugyan minden év minden előadása fontos számukra, de ez az év speciális, mert egy jubileumi év. Egy fantasztikus újévi műsort hoztak össze. A "fantasztikus" kifejezést tudatosan használjuk itt - bár kissé "jasszosan" könnyed - de nem kérünk bocsánatot, mivel a műsor is hasonlóan könnyed, vidám volt. Egész estét betöltő, sok-sok szereplővel, és egy hónapig játsszák majd ezt az izig-vérig magyar kabaré műsort: magyar táncokkal, magyar nótákkal és mókás, ízes erdélyi jelenetekkel. Nemcsak a lelkesedés volt határtalan, de az egész műsor a tehetségek parádéja volt. Ezer magyar viharos tapsorkánja követett minden számot. A magyar szellem, az együvétartozás, a hétköznapok fölé emelkedése az érzelmeknek, rajta ült minden ember arcán a nagy, kopottságában is, méltóságteljes teremben. A színház Szigligeti Edének, a város nagy szülöttének, a magyar szinirodalom és színészet megteremtőjének a nevét viseli. (Ezt még meghagyták). Az épület kívül-belül késői barokk stílusban épült, bár a szecesszió is meghatotta kissé. Széle - hossza körülbelül ugyanolyan méretű. Az erkély, természetesen, a színpaddal szemben van, de páholyok, - melyek dominálják a színházat -, cirádásan, sok gazdag arany díszítéssel, körbeszaladnak az egész színházban, hogy uralhassák az egész termet. Még így is, állapota alkonyán, a színház, kívül-belül, csodálatosan impresszív. Most van a színtársulat fennállásának 200 éves, és ebben az évben, a színháznak magának, a 100 éves jubileuma. Bizony, hogy ez a színház meg is érje a következő 100 évet, - a román segítség, vagy hozzájárulás hiányában -, nagy szüksége lenne a világ magyarságának erkölcsi és anyagi támogatására. Beszélgetéseink folyamán erre a megjegyzésünkre a műsor főrendezője, a magyar igazgató, és a jelenlevő színészek kórusban bólintottak ament. Persze ők valamennyien jól tudják, sok helyen van szükség a segítségre, és hogy valamennyi hely fontos is. Ez valóban így is van, sőt Nagyváradon végeredményben még a románok is tartják a markukat, mely tény egy pár ottani "magyar" kivételével, súlyosbító körülménynek számít. Remélnénk viszont erre megoldást, kikötést találni. A színház Erdélyben az első vonalban foglal el állást talán jobban mint bármi más. A színház az élő megnyilvánulása a magyarság túlélni akarásának, ( és e- gyúttal az antitézise is egyes magyar kormánykörök tevékenységének). Elmenni egy színházi előadásra azt jelenti, hogy az emberek újra és újra meggyőződnek arról, nem hiába való a magyarságtudat megtartása, hogy lám minden igazságtalanság dacára, nemcsak én, mi, de él a Magyar, a magyar nagy betűkkel; még nincs minden veszve. Az előadás alatt az akarat megacélosodik, a cél új értelmet kap, a lélek újra szárnyal és végül is megpihen abban a határozott tudatban, hogy itt vagyunk, és nem egyedül, közös sorsban, kitartunk ha kell örökké. Itt vagyunk nemcsak azért mert máshol nem lehetünk, hanem azért mert vállaljuk a közös sorsot, a magyar sorsot itt ahol születtünk, ahol őseink nem kapták, hanem vérük árán szerezték és védték ezt a földet, és vállalnánk még akkor is ha még elviselhetetlenebb lenne is sorsunk. Sőt büszkék vagyunk nemcsak arra amik voltunk, hanem büszkék lehetünk arra is, ami most vagyunk, aminek lennünk kellene ezen a szent földön; szabad magyarnak szabad embernek, szabad szellemnek. Egy ilyen színházi előadáson még mi is, és pláne ők, érzik a láthatatlan szálakat melyek bennünket, magyarokat, oly szorosan összeköt. Segítsük ezt a színházat, mely nem az épület köveit reprezentálja, hanem az utat, mely meggyötört magyar lelkekkel van kikövezve, és az épületet, mely menedékházként működik, ahol meggyötört magyar lelkek új erőt nyernek küzdelmükhöz. Az adományokat továbbítani fogjuk. Péterváry Miklós íí VOL. LII. No. 3. Thursday, Jan. 22, 1998
