Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-04-02 / 13. szám

4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 2,1998 MAGYAR GÉNIUSZ A 20-dik SZÁZADBAN A magyar tudományos élet méltó keretek között emlékezett meg századunk egyik legnagyobb tudósának Szilárd Leó, az űdrogénbomba feltalálója születésének századik évfordulójáról A New York Times március 20-diki számában rámutat arra, hogy a magyarok számukat sokszorosan meghaladó mértékben adtak világraszóló • tudósokat az emberiségnek, de közöttük egyedül Szilárd Leó képviselte az etikai és erkölcsi felelőssé­get. Szilárd Leó, akinek fivére Béla, lapunk volt főszerkesztőjé­nek Deák Zoltán kérelmére elfogadta a Magyar Szó tisztelet­beli főszerkesztőségét, azért szorgalmazta a bomba előállítását, hogy megelőzzék a nácikat, akik szintén igyekez­tek atomfegyvert készíteni. Szilárd nem akarta, hogy ez a pusztító fegyver, valamikor is a nácik kezébe kerüljön. Deák Zoltán Tisztelt Szerkesztőség! Megújítom előfizetésemet és egy évre húgomnak Magyaror­szágra Sopronba az Amerikai Magyar Szót, mert nagyon szereti az újságot. Sok jó tudnivaló van benne. Az otthoni dolgokra vonatkozólag előbb tudják meg a híreket, mint az otthoni tudósítás által. Szereti az egészség rovatot és a hasznos tudnivalókat, Claire Kenneth Írásait. Egyszóval szereti a lapot. Adományomat fordítsák a Fenntartó Gárda javára. Piroska Pozsonyi Kedves Szerkesztőség! Küldöm előfizetésemet. Nagyon szeretem a lapjukat, főleg Péterváry Miklós cikkeit. Lehet látni, hogy ő még nem felejtette el magyarul írni. Sokszor felszisszenek, mikor magyartalan ill.angolból fordított szöveget olvasok. Szívélyes üdvözlettel Keledy Éva (Walkó Bözsinek szeretettel) A szeretető-szerelem napján, egy kedves vers fogta meg szívemet. Igen, aki igazán szeret, az sohasem felejt, mert a szeretet a lélek. Walkó Bözsi könnye is a szeretet jelképe. Abban tárulkozik ki a költői szép lelke, a férjéhez fűződő nagy-nagy szerelme, mert aki itt a földön is egymásra lel, az sohasem születik meg újra a földi mítoszba, testet öltve fel mágara. Annak a lelke száguldozik messze. A tengerekben landol, pipacs virágot szagol, búzakékben fürdik és margaret- tával takarózik. Ezért, aki így ír hitveséről az egy boldog teremtmény, még akkor is, ha a teste-lelkétől nagyon szenved, mert élete párjáért retteg, íme: a férj üzenete: Bözsi ne féljél, hanem szeressél! Bözsikém édes, vélem nevessél! mert a lelkem repdes, hozzád száll éjjel. Holdfényes éjjeken csókolom arcod, szemed, és nézem a tested, amely értem piheg. illetve, csak a benned lévő szépségekben gyönyörkö­döm, te kedves üde lényem! Az én igazi nagy szerelmem. Ferencz Amália Az alföldi táj elvadulna nélkülük Reneszánszát éli a farmgazdaság A jövő évezredben szükség lesz rájuk? Majdnem negyedmillióan élnek még ma is a három megyére Bács-Kiskunra, Bé­késre és Csongrádra - kiter­jedő délalföldi tanyavilág­ban. A falvak, városok hatá­rában, de már külterületen még közel ezer épületben laknak. A tanyák számos olyan értéket, lehetőséget hordoznak magukban, ame­lyek indokolttá teszik létezé­süket a huszonegyedik száza­di Magyarországon is. A hatvanas években száz- huszonegyezer ember, Csongrád megye lakosságá­nak huszonnyolc százaléka élt tanyán. A kilencvenes évekre ez az arány kilenc százalékra csökkent. Az utol­só népszámlálás óta lényege­sen nem változott - az ötven százalékot is meghaladja - a külterületen lakók száma Balástya, Csengele, Doma szék, Asotthalom környékén. Dinamikusan fejlődik Móra- halom. Kistelek, Csanytelek és Szeged tanyahálózata. A kívülállók értetlenül tekinte­nek erre a folyamatra akkor, amikor az urbanizáció világ­szerte erősödik. A tanyavilág mai reneszán­szára jellemző, hogy például a nagy külterülettel rendel­kező Mórahalom mezőváros 5700 lakosából 1800-an ál­landóan a tanyán élnek. Ezren pedig naponta ingáz­nak a város és a törpebirtok között. A tanya szimbolizálja a mini farmgazdaságot, ami átlagosan egy-öt holdat fog­lal magába. Soha nem látott infrastruktúra-fejlesztés kez­dődött a homokhátságon, hozzáláttak a tanyai gázveze­ték és telefonhálózat kiépíté­séhez is, hiszen a szőlő, gyü­mölcs és prímőrtermesztés állandó jelenlétet igényel. Megindult a mezővárosok­ból, sőt Szegedről is a fiata­lok kiköltözése. Sok ifjú há­zasembert a munkanélküliség kényszere és a lakótelepek magas rezsiköltsége űzött a pusztára. A külterületen élő nyolc­százaléknyi lakosság gazdasá­gi súlyát leginkább az mutat­ja, hogy a megye prímőrzöld- ség- és gyümölcstermelésé­nek csaknem egyharmada a tanyavilágból származik. Tanyaügyben megváltozott a közgondolkodás is, ma már önkormányzatok nem gyűjtik öreg tanyasiakat napközi ott­honokba, hanem meg­szervezik azt a gondozói há­lózatot, amelynek réven a szociális munkások az idősek lakására viszik a gyógyszert és a kenyeret. Magyarország a lisszaboni expón Ami Portugáliának az At­lanti-óceán, az Magyaror­szágnak a Duna, hangzott el a május 22-én megnyíló lisszaboni világkiállításon való magyar részvételről tar­tott budapesti sajtótájékozta­tón. 155 bemutatkozó ország között Magyarország is részt vesz, jelenléte meghatározó szerepe lesz a kétoldalú kap­csolatoknak. A magyar ex­port megháromszorozódott húszmillió dollárra nőtt, a portugál import pedig tízsze­resére, hetvenmillió dollárra emelkedett 1993 óta. Az évezered utolsó világki­állítása, amelyet "Óceánok - a világ öröksége" mottóval tartanak Lisszabonban. Ti­zenötmillió látogatót várnak a szervezők, május 22- tői szeptember 30-ig BUDAPEST. Az állam vállal-* kozói vagyonát érintő privati­záció során 1997-ben 103, 1990 és 1997 között pedig együttvéve 1110 gazdasági társaságot teljes egészében magánosítottak. Az állami vagyonkezelő szervezetek az elmúlt hét évben folyó áron 1418 milliárd forint bevételre tettek szert. Deepwells Estates Inc Új házak Long Islandon $399.000-től luxus környezetben Közel Long Island Sound-hoz Head of the Harbor-ban (Smithtown Township) 40-ik évünk az építkezésben, sok épület, út, negyed és közművesítés maradt már nyomunkban Ez a hirdetés egy $20.000-es engedményre jogosít vagy 5%-ra. (amelyik több) Tel: (516)584-7751 Útirány: L.I. Expressway az 56-os kijáratig, északra a Route 111-es-en keresztül Main St-en (innen 2.5 miles) a North Country Rd.-on (25A) a Deepwells La-ig. Ott jobbra a modellház-ig. Szeretettel várjuk az amerikai magyarságot! Manhattanben összeállított, manhattaniek számára bemutatott magyar nyelvű TV műsorok: HUNGARIAN MAGAZIN EXTRA szombaton d.e. 10 órakor a 34-es, vasárnap d.u. 1/2 3-kor a 16-os csatornán FRISS HÍREK MAGYARUL pénteken este 6 órakor az 57-es és hétfőn d.e. 1/2 10-kor az 56-os csatornákon láthatók Olvasóink SZÁLLÍTÁS! : USA-MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT. BÚTORAIT, INGÓSÁGAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJÁT ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK MAGYARORSZÁGRA HÁZTÓL-HÁZIG VAGY RAKTÁRTÓL-RAKTÁRIG SZOLGÁLTATÁS OVERSEAS CONTAINER SERVICES CALL TOLL FREE 1-800-349-8416 681 MAIN STREET BLDG. 66. BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (2011 844-9020 FAX:(201) 844-9030 KÉRJÉK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT CSOMAGFELVEVÖ IRODÁINK: MANHATTAN: 212-734-2809 CONNECTICUT: 203-459-8671 NEW BRUNSWICK: 908-846-3223 CLEVELAND: 216-651-1229 CARTERET: 908-541-1442 PENNSYLVANIA: 215-766-2597 FLORIDA: 561-744-0872 LOS ANGELES: 714-249-1547

Next

/
Oldalképek
Tartalom