Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-10-02 / 36. szám
Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Amerikai Ara: 75 cent Jelen ez, vagy a ronggyá mosott jóvónk víziója? Otthon koncepció bőven akad, de ezek futóhomokra épített buborékok csupán, nem hozzák meg a remélt eredményeket, túl sokat tesznek fel túl kevés alapra, tűi sok, sőt alaptalan elvárásokkal. Aztán meg a másik félre építeni nagyon nehéz... Itt vannak a szomszédos köztársaságok: a kormány mindent előre odadob, és amikor érdemes tárgyalásra kerülne a sor, már nincs mit adni, nincs miről tárgyalni tovább, a szerződések alá vannak írva, lényeges, tényleges megfogalmazás nélkül. Utána a másik fél az aláírások fölé írja, amit akar. így volt ez minden "alapszerződéssel", amikor "a jelentéktelen" részletekre került a sor, kiderült, hogy a másik fél szabadon értelmezheti az egészet, és mi magyarok üthetjük bottal a saját érdekeink nyomát. Ahogy mi már előre megmondtuk, ezek az úgynevezett alapszerződések kivétel nélkül nagyon veszélyes dokumentumok. Különösen, ha amatőr csapatként próbálunk játszani bajnoki mérkőzéseket. A magyar népnek igazán nincs szüksége ilyen vad kalandokra. Jobb, ha már most felmondjuk mind, mielőtt több csűrés-csavarás esik rajtuk. Az a feltevés pedig, hogy ezek az alapszerződések alapozták volna meg Magyarország felvételét a NATO-ba és az Európai Unióba, nem lehetne tévesebb. Ezek a torz koncepciók magyar hazai szülemények voltak csupán, hogy ez a két kormányjózan ésszel érthetetlen túlbuzgósággal bizonygassa alkalmasságát. Hazai fogyasztásban is. A két kormány megjátszotta a szorgalmas méheket, bizonygatván, hogy nem ülnek tétlenül. A taszári kooperáció, az ország geográfiai fekvése, a viszonylag magas nyugati befektetések, a nyugati magyarság közbenjárásai sokkal inkább a valós indítóokok a felvételre. A privatizációs bevételek közreműködtek az ország adóss ágának roppant sze ré ny kordában tartására, és a büdzsé-deficitek fedezésére, de hogy ezek a minimális eredmények mennyiben járultak hozzá a magyarság jövőjének biztosításához, már egy más kérdés. Ezek a kormányok eddig még csak ronggyá mosták a magyarság jövőjét, mert túlontúl igénybe vették a jelent, közben mint Macbeth mossák kezeiket. Miért kell ez nekünk magyaroknak?! Aztán a sikkasztások, a korrupciós ügyletek, a katlan körül ülőknek érték alatti beszerzései mi jót tesznek a magyarság jövőjéért, talán nem szükséges kitárgyalnunk. Nem kevesebb, mint egy totális bírósági háború lenne szükséges a korrupció és a bűnözés megszüntetéséhez. A legbefolyásosabb termelési befektetések a multinacionális vállalatok beruházásaiból adódtak, és ezek attól függetlenül megtörténtek, hogy a kormány maga úgyszólván semmit nem tett ezek ü- gyében; ezek külföldi vállalatok Magyarországot helyileg és stratégiailag íegideálisabb- nak osztályozták, és a magyar munkaerőt mások felett minősítették. Ezek a beugró sikerek nem reflektálják a kormány erőfeszítéseit - ha volt ilyen -, mert az adósság csökkentésének eredménye különösen szegényes, ha meggondoljuk, hogy ez alatt a nyolc év alatt közrejátszott egy másik geográfiai siker is, mégpedig, hogy Magyarországtól keletre eső közgazdaságok vállalkozói és üzletemberei Magyarországon parkolják pénzeiket. Ez a folyamat biztosan nem a közbiztonság miatt van így, hanem az ország geográfiai fekvésén kívül azért, mert a magyar üzletemberek, bankok és banki dolgozók több bizalmat sugároznak magukból, mint mások máshol. Ha már egyszer ez így történt (és nem átgondoltan), ezt a kormánynak és ezeknek az institúcióknak jobban ki kellene fejleszteniük svájci stílusban. Kapitalizálni kellene az alkalmon, és pedig nem azzal, hogy minél több bőrt húzzanak le a betéti pénzegységekről, hanem azzal, hogy még jobb feltételeket teremt az ország a pénz beáramlásához gondozott és állandósított formában, még jobb biztonsággal. Ajánljon az ország még több variációt a pénzek elhelyezésében, és imigyen és ezek által kellene több jövedelemhez juttatni az országot. A nagyobb biztonságot pedig törvényekkel, rendeleté kkelés kormánynyilatkozatokkal kellene jobban megerősíteni, vagyis ezt a tevékenységet hivatalos pénzügyi politikává kellene minősíteni. Ha már egyszer annak idején, az akkori magyar kormány nem kérte az adósság legalábbis részleges elengedését, és az úgy megmaradt adósság kamataira a moratóriumot (hogy lehetőséget adhasson a gazdaságnak egy jelentős és gyors talpraállására), úgy most itt lenne egy második sansz, még akkor is, ha időben elrendezve és stratégiailag ez nem lenne egyenlő értékű az elsővel. A magyar bankok a privatizációnál nagyobb mértékben tudnak imigyen a közgazdaságnak és a kormánynak a valutaellátást biztosítani. Helyesebben már így is van ez egy idő óta. Biztos vagyok benne, hogy a kormány most is és a jövőben is igénybe vette és fogja venni ezt a forrást. Ennek a forrásnak a jelentősége nem kevés, mégsincs reciprokális tevékenység a kormány részéről: csupán elfogadja és felhasználja az égből pottyant mannát. Egyébként ebben a kb. 15 milliárd USA dollár értékű segítségben benne van a magyar lakosság és mi, külföldön élő magyarok is, akik vagy hozzátartozóinkat segítjük ez úton, vagy befektetéseket csináfolytatás a 3. oldalon Október vértanúi 1849 október 6-án, a bécsi forradalom első évfordulóján a friss győztesek még orosz szövetségesüket is elborzasztó kegyetlenséggel tudatták a világgal: rebilliónak helye többé nincs. Pesten kivégezték a független magyar kormány első miniszterelnökét, akiről pontosan tudják, hogy lemondásáig a megegyezés, a törvényes rend híve volt, az aradi várban pedig felkötötték, illetve agyonlőttek tizenhárom tábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen- Westerburg Károlyt, Nagy Sándort, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károly, akikről tudták, hogy mindenekelőtt katonák voltak, akik a rájuk bízott honvédsereggel csodákat műveltek, mert hittek egy ügyben, amit úgy hívtak, magyar függetlenség. Nem hősnek, s főként nem mártírnak készültek, a megtorlás oktalan gyűlölete tette őket nemzeti vértanúkká. Az ő kivégzésükkel vette kezdetét a csend, hó és halál időszaka, a dermedt rémületé, a börtönöké, a bujdosásé, az emigrációé. Sokszor és sokan felvetették: ugyan, miért kell nekünk mindig balsorsunkra emlékezni, miért hozakodunk elő újra és újra mártírjainkkal. Minek Batthyányira és az aradi tizenhármakra emlékezni, amikor a kivégzésüket elrendelő Ferenc József császár néhány évtized múlva népünk szeretett uralkodója lett? S ma már, más történelmi függőséget is keserűen megtapasztalva, bízvást tudjuk, hogy a Monarchia a boldog békeidőket hozta el. Amikor ily'józanul mérlegelünk, azt is számításba kell vennünk, hogy Batthyány és az aradi vértanuk nélkül nem lett volna tárgyalásos kiegyezés, nem lett volna tartás a nemzetben. Az 1849-es október vértanúi nem csak saját nemzedéküknek adtak példát életükkel és méltósággal vállalt halálukkal. Titokzatos csatornákon át ők erősítették 1956 miniszterelnökét és közszereplőit. És talán erősítik még az ezredvég fáradt és kétkedő polgárait. Mindkét felet elmarasztalták Hágában Érvényes a bősi szerződés, de jogtalan a Duna elterelése. A Hágai Nemzetközi Bíróság szeptember 25-én kihirdetett ítéletében elmarasztalta Magyarországot a bős- nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítéséről 1977-ben kötött szerződés felmondásáért, Szlovákiát pedig a Duna 1992. októberi eltereléséért. A tizenöt tagú Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete egyrészt kimondja, hogy Magyarországnak 1989-ben nem volt joga felfüggezteni és ezt követően leállítani az 1977-ben Csehszlovákiával kötött vízlépcsőszerződésből rá háruló munkálatokat. A tizenöt bíró közül csak a magyar Herczegh Géza szavazott a határozat ellen. 5758 A Az Újév és a Yom Kippur ünnepe alkalmából, jókívánságainkat küldjük izraelita vallású olvasóinknak AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584
