Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)

1997-07-17 / 27. szám

8. Thursday, July 17, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO Hong Kong folytatás a 6. oldalról rágjuk, ezalatt nem viseltek semmit. Papa nyugodtan ette a pekingi kacsát, Nelson a shanghai-i módra készített csirkét.- Mit szól a táncosnőkhöz? kérdezte Nelsont.- Egész ügyesek..., ez volt minden amit mondott. Előző este Aberdeenben vacsoráztak, egy pagodaszerű hajón. Sea Palace volt ennek az étteremnek a neve és Gloria rögtön elhatározta, hogy ide majd kettesben is eljön Nel- sonnal. Nagyon hangulatos volt, kínai lampionokkal vilá­gítottak, ezer fény csillámlott a vízen, mindenütt köröskö­rül ilyen pagodák ringatóz­tak és sampanok, dzsankák siklottak közöttük. A Sea Palace egy shanghai vendéglő volt, itt az étel is jobban ízlett. Bár az étel, legkevésbé volt fontos Glóri­ának. Nelson volt a fontos. Négy napja voltak már Hong Kongban, mikor sike­rült megoldani, hogy egyszer végre, papa nélkül menjenek vacsorázni. Délután még nem is re­mélte. Nelson kint volt majdnem egész nap Tsuen- Wanban, a gyárban. Glória egy riksát bérelt és elment körülnézni az úgyne­vezett "LADDER STREET"- en. Ezek olyan szűkek vol­tak, hogy ha kinyújtotta a kezét, megérinthette bárme­lyik cégtáblát, illetve zászlót, mert a cégek neve kínai be­tűkkel, vászonra vagy se­lyemre festve himbálózott egy rúdon. Ahol fényesebb brokát selymen virítottak a betűk, ott drágább és szebb holmi­kat árultak. Gloria időnként kiszállt a riksából és bement valame­lyik bazárba. A riksát egyébként nehe­zen tudta megszokni, furcsa volt, ahogy az a nyomorult kuli fut, ha az útkeresztező­déshez érnek, ugyanúgy meg­áll mint egy autó és várja, hogy a rendőr, aki egy mini­atűr pagodaszerű toronyból irányítja a forgalmat, intsen. Ha valaki mindig autót vezetett, csak benyomta a pedált és 200 lóerős motor indult be, annak idegölő ez az érzés, hogy itt ez a sovány kuli adja az erejét, ahogy fürgén szedi a meztelen lá­bait. A bazárokban mindenfelé emléktárgyat vásárolt. Papa megmagyarázta neki, hogy be fogják csapni és vigyázzon, nehogy a Hong Kong dollárt valaha összetévessze az USA dollárral. Egy jósnőhöz is betévedt, aki egy nagy kristálygömbből jósolt, a baj csak az volt, hogy nem nagyon értette mit. Bár ki volt írva, hogy angolul beszél, de ez a be­széd kissé zavaros volt. A gyöngyfüggöny mögött, két kínai vitatkozott, a jósnő néha rájuk szólt, hogy legye­nek csendben. Annyit megértett, hogy egy nagyon szép fiatal férfi fogja szeretni és boldog is lesz ve­le... Ha a jósnő a nyolc Hong Kong dollárért igazat mon­dott, ez a fiatal férfi csakis Nelson lehet. Hogy Glória mennyire té­ved, arra még nem jött rá.... Lehet, hogy naiv volt, hiszen azt sem értette soha, hogy a szülei miért váltak el 16 évvel ezelőtt? És hogy papa miért alkalmazott mindig ilyen feltűnően csinos fiatal titkárokat .... Rendezvények 1997 augusztus 17-én vasárnap 2 órakor Szent István napi ünnepély a Days Inn Daytona Central báltermében, 1909 South Atlantic Ave, Daytona Beach Florida Bővebb információért hívja: 904-254-4919 vagy 904-767-1418 A Bnai Zion Magyar Klub 136 E 39 SL N.Y.C. Tel: 212-725-1211 1997 július 27-én vasárnap d.u. 2 órakor tánccal egybekötött társas összejövetel A tánczenét a Dr. Hámori-Mendel-Újvári Trió szolgáltatja Hozzájárulás $15.­A bevétel a Bnai Zion visszamaradt gyermekek izraeli otthonának javára szolgál VIDEO SZAKÉRTŐ • Átfordítás európai szisztemről amerikai­ra és fordítva • Kazetta másolás • Rendezvények felvé­tele, bárhol • Fénykép készítése videóról, filmről Hívják Gyurit: 718-981-3894 http://members.tripod . com / ~ T ripping/Index. html 1* YIDEÓKAZETTÁK * SZISZTÉMA CSERÉLÉSE!!! Amerikai rendszerről magyar szisztémára, vagy fordítva 24 óra alatt * videó film * A Szentatya magyarországi látogatása. 2 órás színes műsor. Ara S30 postaköltséggel együtt Kérje filmlistánkatI •KAPHATÓ* A történelmi Magyarország színes térképe. Az ország és a vármegyék címereivel, plasztik­kal védett kartonon, 22x32-es nagyságban. Ára $20 posta- költséggel együtt' Megrendelheti a kűvetkezS címen: MAGYAR NAPLÓ-ÚJSÁG-Videó Osztály- • P.O.Box 822 - Beach Street, Daytona Beach, FL, 32115. Tel/Fax: (904) 254-4920. Kérjen ingyenes mutatvány- számot a Magyar Napló-ból! Megrendelő Kérem küldjék részemre az Amerikai Magyar Szó-t * Mellékelem az előfizetést egy évre 30 dollárt. Név::.................................. Cím:................................. Megújítás Megújítom lapom előfízeté sét egy évre............ fél évre....... adományom:........ Név:..................................... Cim:.................................. Amerikai Magyar Szó 135 E ló St Near York, N.Y. 15519 Dr.Kiss Csongor leukémiás gyermekek gyógyításával és kutatással foglalkozik. A ku­tatómunkához kér segítséget, és a határon túlról (Erdély) érkező gyermekek gyógyítá­sára. Az adományokat a következő cimre kérik: Magyar Hitel Bank Rt. Debrecen Kálvintér Hungary "Leukémiás Gyermekekért" alapítvány nevére Számla szám: 414-941-017495/401-000 Információért hívja: János Kiss 215-745-0459 APROH1RDETES Apróhirdetés alapára 20 szóig $8.- e felett szavanként plusz 25 cent VEGYES Magyarországi 16 éves középiskolás fiú, a ’97-’98-as tanévben az USA-ban szeret­ne iskolába járni, nyelvtanu­lás céljából. Cserepartnert vállalunk. Cim: Borz István és Zsuzsa 2000 Szentendre Szomolnyica sétány 16/3 Hungary Tel: (011-36-26) 313-938 TÁRSÁT KERES Diplomás, korrekt jómeg­jelenésű nő, hasonló adott­ságokkal rendelkező 75 év körüli férfi ismeretségét ke­resi házasság céljából. Isme­retlenség, visszavonultság e hirdetés oka. Bemutató jutalmat kap! Jelige: T.E. Park Ave. Válaszokat az újsághoz kérek ÁLLÁST KERES Magyarországról most érkezett, tanítói végzett­ségű, sok tapasztalattal rendelkező fiatal nő bentlakásos gyermek­felügyeletet vállai. Válaszokat a 718-357-7417-es telefon­számon kérem az esti órákban. Gyermekfelügyeletet vállal budapesti pedagógus diplo­mával rendelkező egy-gyer- mekes anya email: deka@lear.mtv.hu Tel: 718-387-2756 Budapest: 011-36-2631-4580 LAKÁS Bel-budai 70 négyzetméteres 2-ik kerületi felújított lakás eladó Tel: 216-884-7896 Esküvőre, születésnapra, házassági évfordulóra, Bár Micvára, vagy bármilyen partira hívja dr. Hámori Péter előadóművészt és tánczenekarát a (212) 288-0240-es telefonszámon. Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pqjzsmirigy problémák és cgfft bonnonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69th Street NEW YORK,N.Y. 10021 (212) 628-5626 Appointment csak előzetes bejelentessél f Magyar Motel SURF & BAY FAMILY MOTEL 304 Surf Ave. North Wildwood, N.J. 08260 Húsz apartment egységből áll, Dél New Jersey-ben Tiszta és kényelmes, egy hálószobás összkomfortos lakások jutányos áron kiadók. Fürdőmedence, napi room service 150 méterre az Óceánhoz Háztól-házig busz az Atlantic City-beli kaszinókhoz Nyitva: májustól-oktőberig Kérjen árjegyzéket: (609) 522-4551

Next

/
Oldalképek
Tartalom