Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-12-11 / 46. szám
6. Thursday, Dec. 11, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO A játékok varázsereje Pihenni készül a természet. Az ablakon át figyelem két mókus hancúrozását a ház mögötti juharfa körül. Mintha unokáimat látnám virgoncolni. Éles telefoncsengés hasít bele ebbe a mély csendbe, ami körülvesz. Ezúttal nem a portékáját ajánló, gyorsbeszédű személy szólal meg, akit nehéz félbeszakítani mondókája közben, hanem jól ismert hang az.- Jön az unokánk - közöltem a kellemes hírt férjemmel. Unokám minden alkalommal magával hoz néhányat kedvenc játékaiból. Ezúttal egy nagy ruhakosarat cipeltek telerakva játékszerrel. Mire valamennyit egyenként kiszedte és megmutatta, a szoba tele lett kitömött állatfigurákkal, Sesame Street és Disney karakterekkel, szirénázó rendőr -, tűzoltó-, és mentőkocsikkal, az építkezéseknél használt gépekkel és építőkockákkal, kifestő- és mesekönyvekkel, rajzoló - és színespapirokkal, stb. Tudva azt, hogy ez csak egy része meglévő játékainak, ilyen gondolatok villantak át agyamon: Mi a csudát tudnék én venni karácsonyra ennek a gyereknek, aminek igazán örülne is. Lehet, játékot nem is veszek, hiszen annyi van már neki, hogy akár egy játéküzletet nyithatnának.- Nagymama, játszol velem? - szakította félbe cikázó gondolataimat unokám. Asztalhoz ültünk. Kis ideig rajzoltunk, festettünk, amelyekből néhányat ollóval ügyesen kivágott s azokat minenkinek meg kellett csodálnia. Eleven gyermek lévén, nem lehetett sokáig az asztalnál marasztalni. Kint esett az eső, nem mehetett sem kerékpározni, sem labdázni, pedig ott lett volna igazán elemében. Nagyapja felé somfordáit, megfogta a kezét és felnézett rá:- Nagypapa játszol velem? Ki tud ennek ellenállni? Góbé észjárású férjem, hamar feltalálta magát. Lementek a "pincébe", ahol a fűtő-, mosó és szárítógép mellett van bőven hely, a cement padlózatot szőnyeg borítja, jó meleg van, így játszásra is alkalmas. Már jó ideje lent voltak. Néha felhallatszott egy-egy örömúj- jongás, visítás lábdübörgés. Nem kétséges, hogy a focizás élménye váltotta ki mindezt.- Nemsokára kész az ebéd - szóltam le a lépcső felső fokáról, de tudni szerettem volna, mi a szokatlan csend oka. Lehajoltam. Ott ültek a földön egymással szemben egy nagy barna csomagolópapíron, mindkettőjük kezében egy-egy kopott seprű, amivel az evezést mímelték.- Jövünk! - kiáltották és gyors csapkodással igyekeztek "partot érni". Nagy izgalommal mesélték hajmeresztő kalandjaikat az óriási bálnákkal, a félelmetes cápákkal, a léket kapott s időközben hajóvá nőtt vitorlásukkal meg a segítségükre siető kedves delfinekkel, miközben jóízűen fogyasztották az üzletből vett halat. Kezdtük visszarakni a játékokat a kosárba. Unokám újra a színes játékok bűvkörébe került.- Nagymama, tudod mit szeretnék karácsonyra? A már előre kiszemelt játékról pontos leírást adott. Ezzel feladta a rendelést és számomra megoldotta az ajándékozás problémáját. Most már nincs mese. Addig kell járnom az üzleteket, amíg rátalálokJMagy lenne a csalódás karácsonykor, ha az ajándékok közt nem találná meg azt, amire vár. Nem lehetek ünneprontó. Búcsút intettünk egymásnak. Leültem megszokott helyemre. Újra csend vett körül és azon tűnődtem; vajon idő múltával mire fog visszaemlékezni a játékok varázsától elbűvölt, fantáziadús kis unokám Nagy Johanna # ft & & ^ Autóbérlés Magyarországon Q STAR RENT-A-CAR U.S.A. Gyors és barátságos kiszolgálás Tel/Fax: 1-800-599-7507 Ahol gyakran megindul a föld A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés volt Iránban. Kétezer ember megsebesült, hatszázan meghaltak, száz település romba dőlt. Legyen bármilyen fejlett a technika, a természeti csapások ellen alig tehet valamit a kiszolgáltatott ember. Árvíz, vulkánkitörés, tornádó, földrengés mind megannyi fenyegetettséget jelent. Köztük is a legváratlanabb a földrengés, amely néhány perc vagy másodperc alatt emberek tíz vagy százezreit képes elpusztítani. Nemrég Iránban és Indiában mozdult meg a föld és a Richter-skála szerinti . ^ 7.1-es, illetve 6.1-es magmtu- dójú rengés több ezer emberéletet oltott ki. A Richter-skálát egy amerikai szeiz- mológus Ch. F. Richter javasolta bevezetni a földrengé- sekerősségénekjellemzésére még 1935-ben. A magnitúdó műszeres mérésen alapszik, és azt az energiát jellemzi, ami a rengés fészkében felszabadul. Statisztikailag é- vente a világon két 8-as erősségű, húsz 7-es, háromezer 5-ös és mintegy százezer 3-as erősségű rengést észlelnek. Ha a földrengések gyakoriságát térképre vesszük, sajátos kép alakul ki: vannak igen veszélyeztetett területek és vannak olyanok, ahol szinte sohasem mozdul meg a föld. Ezt az egyenlőtlen eloszlást a földkéreg geológiai felépítése magyarázza. A szilárd kérget alkotó mintegy 100 méter vastag kőzetréteg nem összefüggő; különböző törések, repedések szabdalják. Ezek a különálló lemezek mozognak, évente legfeljebb néhány centimétert. Ha valami ezt a mozgást megakadályozza, a lemezek határain feszültség keletkezik, ami felhalmozódva földrengés kipattanásához vezet. A szeizmológusok három veszélyeztetett övezetet tai ta- nak számon: az első a Csendes-óceán partvidékét követi, a második a Földközi tenger medencéjétől keletre húzódik, a volt Szovjetúnión és Iránon át egészen a Fülöp és Fidzsi-szigetekig, a harmadik az Atlanti hátság, ahol ugyan nem várható olyan erős rengés, mint az előző két zónában, de az is veszélyeztetett övezet. A kutatók mindent elkövetnek, hogy legalább a legpusztítóbb földmozgásokat előre jelezzék. Ezen a téren az Egyesült Államok, Japán és Kína jár az élen, mint a legveszélyeztetettebb országok. A kaliforniai Szent András törésvonalon fekvő Parkfield városába 1986-ban több tucat földrengésjelző állomást telepítettek, amelyek mérik a földkéregben bekövetkezett változásokat. Ez a kísérlet évi 1.8 millió dollárt emésztett fel. Mexikóvárosban egy riasztórendszert építettek ki a guerreói partvidéken. Ahol a legtöbb rengést észlelték, oda érzékelőket telepítettek. A legnagyobb készültség e téren Japánban van. Évente tartanak földrengésgyakorlatot a nagy kantói pusztítás (1923) évfordulóján. Tokióban az új házakat számítógéppel tervezett nehezékkel látják ei, ez csökkenti a rázkódást és energiát nyel el. Az óceán partjainál 130 műszert telepítettek, s a számítógépek két perc alatt kiszámítják egy esetleges földmozgás nagyságát és helyét. A gázcsapokba olyan szelepeket szereltek, amelyek földrengés esetén automatikusan elzárják a gázt. A szigetország szakértői szerint a Richter-skála 8-as fokozatát elérő földrengés órákkal, esetleg napokkal «lőre jelezhető, kivéve ha az epicentrum közel van a föld felszínéhez. A földrengéseket nagyon régóta regisztrálják. Régi híradásokban, ókori írásokban mindenütt megemlítik, így elég jó katalógus áll a szakemberek rendelkezésére. Műszeres mérések a XIX. század második felétől folynak. ata==g==a===” hm ggBggrrrTT »"—.a,r'■ ===== i Jön a Karácsony! Legszebb ajándék a könyv! Rendelje meg Walkó Bözsi könyvét Egyszer Megbocsátok Keménykötésben $12 postaköltséggel $14 Megrendelhető: Tel: (718) 361-2463 Walkó Bözsi 35-16 34th St. Apt. G. Long Island City, N.Y. 11106 Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák j és egyéb hormonzavarok diagnózisa es kezelése 220 East 69th Street NEW YORK,N.Y. 10021 Telefon: (212) 628-5626 Appointment csak előzetes béjelentessel