Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)

1997-11-20 / 43. szám

Thursday, Nov. 20, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. Fűszerek titkai A tárkony A klasszikus francia konyha kedvenc fűszere volt, régeb­ben. Magyarországon - főleg Erdélyben - kedvelték, majd hosszú időre teljesen feledés­be merült. Az utóbbi évtize­dekben ismét kezd divatba jönni - valószínűleg azoknak az ínyencéttermeknek kö­szönhetően, amelyekben elő­vették a régi recepteket, és újra kínálni kezdték a ven­dégeknek a tárkonyos vadra­gu levest, valamint a tárko­nyos báránysültet. A tárkony latin neve Arte­misia dracunculus, de sem ezen, sem azon a néven nem ismerték korábban - esztra- gonnak vagy esztergafűnek, esetleg dragonnak hívták. Őshazája Szibéria, és azon kevés jó dolog közé tartozik, amit a tatárjárásnak köszön­hetünk - ők hozták el ugya­nis Európába ezt a csodás fűszert (bár elterjedésében a későbbiekben a keresztes hadjáratok is segédkeztek). Joggal nevezhetjük csodás­nak, hisz már Plinius is úgy ír róla, mint a kígyómarás ellen biztosan védő szerről; igaz, ő nem fogyasztását, hanem ruhába varrását java­solta. Az Avicenna néven híressé vált középkori arab filozófus és orvos, Ibn Sica sem ízesítőként, hanem mint étvágygerjesztő hatásúgyógy- füvet ismerteti. A XVI. szá­zadi Angliában viszont már a konyhakertek és a konyha kedvence volt: fagyálló, éve­lő, tőosztással szaporítható növény lévén akár az ablak virágosládáiban is megterem, ha kellőképpen locsolják és elég napot kap. A levélben lévő hatóanyagok valóban erősítik a gyomrot, elősegítik a jó emésztést, vesetisztító, epehajtó hatásúak, ráadásul magas A-vitamin-tartalmuk jót tesz a bőrnek, a hajnak, a szemnek. A levelek és a hajtásvégek azok, amik a jellegzetes, ke­sernyés, csípős ízt adják a mártásoknak, a fehér húsok­nak, a tenger gyümölcseinek, a halaknak - különösen a lazacnak. Salátafűszerekben és ecetes savanyúságok levé­ben páratlan ízesítő. Felap­rítva gazdagítja a bableves és a krumplileves ízét is. Ecetbe áztatva egy-egy friss hajtást, különleges ízű tárkonyecetet nyerhetünk, amely a fenti ételek savanyítására a közön­séges ecetnél sokkal alkalma­sabb. Néhány ötlet, jótanács Currypor Indiai-angol fű­szerkeverék. 15-20 különbö­ző fűszert tartalmaz, fő alap­anyaga a sárga színű kurku- magyökér, színező hatása miatt indiai sáfránynak is hívják. Gyömbér, fehér- és szekfűbors, paprika szegfű­szeg, koriander, szerecsendió és - virág, fahéj, kömény és sok más fűszer az alkotóré­sze. Főzés után használják. Jó ízt ad a tojásos, rízses, paradicsomos ételeknek és halnak, mindenféle húsnak. Majoránna Főzelékek, leve­sek, töltelékek, mártások, húskészítmények, májgom­bóc, pástétomok ízesítője SZÁLLÍTÁS! i USA-MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT, INGÓSÁGAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJÁT ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK MAGYARORSZÁGRA HÁZTÓL-HÁZIG VAGY RAKTÁRTÓL-RAKTÁRIG SZOLGÁLTATÁS OVERSEAS CONTAINER SERVICES CALL TOLL FREE 1-800-349-8416 681 MAIN STREET BLDG. 66. BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (201) 844-9020 FAX:(201) 844-9030 KÉRJÉK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT CSOMAGFELVEVŐ IRODÁINK: MANHATTAN: 212-734-2809 CONNECTICUT: 203-459-8671 NEW BRUNSWICK: 908-846-3223 CLEVELAND: 216-651-1229 CARTERET: 908-541-1442 PENNSYLVANIA: 215-766-2597 FLORIDA: 561-744-0872 LOS ANGELES: 714-249-1547 Gombás morzsa Hozzávalók: 6 oz liszt, 1 pohár tej, 2 tojás, só, őrőlt bors, 1 kis fej fokhagyma, 3 evőkanál vaj, vagy margarin, 6 oz gomba, 1 csokor zöld petrezselyem. A lisztből, a tejből és a to­jásokból habverővel csomó­mentes, vékony palacsinta­tésztát keverünk, megsózzuk, megborsozzuk. A hagymát megtisztítjuk, egészen kis kockákra vágjuk, és egy evő­kanál vajban megpároljuk. A megmosott, megtisztított gombát vékony szeletekre vágjuk, a hagymához adjuk, és addig pirítjuk, amig zsírjá­ra nem sült. Közben a petre­zselymet apróra vágjuk, a kihűlt gombával együtt a kevert tésztához adjuk. A serpenyőt, amiben a gombát pirítottuk, konyhapapirral (vagy papirszalvatával) kitö­röljük, a maradék zsiradékot beletesszük,jólfelforrósítjuk. A gombás masszát beleönt­jük, pár percig közepes tűzön sülni hagyjuk, majd két villával darabokra szét­huzigáljuk, és további 5 per­cig Fortóly A gombát addig kell sütni, amig a lé, amit eresztett, el nem párolgóit. A gombát csak akkor keverjük a tészta­masszához, ha már kihűlt! Ha a gombás morzsát tef­lonedényben sütjük, favillát használjunk. Magyar híreket a Magyar Szó-ból Ennyit megtehet a szívéért Mi a szívkoszorúér-betegség és hogyan alakul ki? A szívhez az oxigént a szívkoszorúér juttatja el. Ha ennek falára a vérből rendszeresen zsír rakódik le, az betegséget okozhat. Ahogy szűkül a szívkoszorúér, úgy csökken a szívizomba kerülő vér és oxigén mennyisége. Amikor a zsír nagyobb erőfeszítésre kényszerül, például fizikai munka során vagy stresszes állapotban, megnő az oxigénhiány. A károsodott érrendszer erre nem képes, emiatt mellkasi fájdalom, angina következhet be. Ha már olyan fokú a szűkület vagy egy vérrög elzárja a vér áramlását, infarktus következhet be. Ilyenkor a szívizom egy része nem kap vért, tehát elhal. A roham során az addigi ritmusos működés ritmustalanná válhat. Sőt a szív meg is állhat. A szívbetegséget sok kockázati tényező befolyásolja. Van, amire tudunk, s van, amire nem tudunk hatással lenni. A nem befolyásolható rizikófaktorok közé tartozik a családi háttér és az, hogy férfinak vagy nőnek születtünk. Régebben férfiak betegségének hitték az infarktust, de mára egyre több nő is szenved ettől. A befolyásolható tényezők: dohányzás, magas vérkoleszte­rinszint, magas vérnyomás, elhízás, testmozgás hiánya, stressz, cukorbetegség. Csökkenthető-e a koleszterinszint a helyes táplálkozással? A válasz egyértelmű a kutatások szerint mindenki vérében van zsír és koleszterin, s nem annyira az étel koleszterintartal­ma, mint az elfogyasztott zsír mennyisége a meghatározó. Az ételek három zsírfajtát tartalmaznak: telített, egyszeresen telítetlen, többszörösen telítetlen. A telített zsírok növelik a vér koleszterinszintjét. Az állati eredetű ételekben nagy mennyiségben fordulnak elő. A többszörösen telítetlen zsírok hozzájárulnak a koleszterinszint csökkentéséhez. A növényi olajok - napraforgó-olaj, margarinok - ilyenek. Az egyszeresen telítetlen zsírok nem növelik a koleszterinszintet, bizonyos esetekben viszont segíthetnek a csökkentésben. Például: olívaolaj, repceolaj. Milyen ételek fogyasztását nem javasolják a szakemberek? Fehér kenyér, fehér péksütemény, többtojásos, világos színű tészták, fényezett rizs, zsiradékban sütött burgonya, zsiradék­ban sütött zsírosabb halak, panirozott húsok, vaj, sertészsír, töpörtyű, tejszín, magas zsírtalmú italok. És mi az, amit ajánlanak? Teljes őrlésű gabonafélékből készült kenyerek, péksütemé­nyek, barna, korpás, száraz tészták, barna rizs, zabpehely, búzakorpa, friss gyümölcsök, zöldség- és salátafélék, nyersen párolva, főzelékek, halak elsősorban tengeri halak, csirkehús, pulykahús a bőre nélkül, borjúhús, sovány marhahús, margari­nok, olajok, alacsony zsírtartalmú tej- és tejtermékek, zöldség­levesek, víz, alacsony energiatartalmú üdítőitalok, hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcslevek, mértékkel kávé és tea. ✓ Értesítem kedves vendégeimet, hogy a LOMBARDY HOTEL éttermében és drink báljában lépek fel műsorommal. Cím: 109 East 56th Street New York, N.Y. 10022 (Park Avenue-nál) asztalfoglalás: (212) 750-5656, vagy (212) 750-5701 Szeretettel várom vendégeimet. DR. HÁMORI PÉTER zongoraművész i--------------------------------------------------——I Irodánk képviseli az Ssszes repüld és hajó társaságot H Jegyeket azonnal kiadónk, úgy belföldre, mint külföldre. | H Package túrák, hotel és kocsi foglalás a világ minden részére. | H Gyógyfürdő beutalás kedvezményes áron. | Rokonkihozatal a legelőnyösebb áron. Íj 3 hetes gyógyfürdő kezelés $1,964.-tól | ^ NYC - Budapest - NYC Speciális átj $ 495-tól | Indulás most már Newark-ból is. | DUNA UTAZÁSI IRODA 215 East 82 Str., New York, NY 10028 | Telefon: (212) 737-0150 * FAX: (212) 861-6829 | ^4.clÍ!cícLl cz/f-ímcincL

Next

/
Oldalképek
Tartalom