Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-10-30 / 40. szám
Thursday, Oct. 30, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Egy új hangversenyévad első sikeres koncertje "She has both the bravura technique and the imagination to make it work... " Ezeket a sorokat olvashatjuk a New York Times a koncertet megelőző pénteki számában, Kozinn a neves zenekritikus tollából. Ami magyarul így mondható: Kiss Krisztina játékában a bravúros zenei technika és képzelőerő csodálatos egységet alkot. Rövid és tömör megállapítása azt jelzi, hogy a "szakma" már régen a legnagyobbak között tartja számon a magyar zongora- művésznő óriási teljesítményét. Akik csak az utóbbi időkben csatlakoztak rajongóinak táborához, azoknak elmondjuk, hogy a világon Ő az első aki egy 1990-től 2005-ig terjedő koncertsorozatban megígérte, lejátssza Liszt Ferenc összes zongorára írt művét. Liszt Ferenc minden idők legnagyobb zongoraművésze egyben egyike azon legtermékenyebb komponistáknak, akik műveiket szólózongorára írták. "Átiratok" (vagyis más zeneszerzők műveinek zongorára történő átdolgozása) tömegét alkotta, amelyek sokszor olyan rendkívül különleges zenei és technikai követelmények elé állítják előadóját, amire bizony csak ritka kevesek mernek vállalkozni. A fentiekre volt jó példa utóbbi koncertje, aminek második részében Beethoven II. szimfóniájának átiratát szólaltatta meg. Ugyan hány előadót találunk, aki egy teljes zenekar minden hangszerének színpompáját elő tudja varázsolni egy szál zongorából? S ahogy a Times-beli kritikus nem kis megdöbbenéssel jegyzi meg: mindezt fejből, kotta nélkül! Sokszor elcsodálkozom, vajon a "nagyérdemű közönség" miért nem áll kígyózó sorokban a jegypénztár előtt, hogy ezt a csodát meghallgassa. Tiszta szívből kívánjuk, hogy egyszer ez is elérkezzék.. Hacsak a komolyzene - és az igazi művészet - iránt értő érdeklődés nem csökken olyan rohamosan mint napjainkban... Kiss Krisztina következő koncertje, amin Chopin-műveket játszik, 1997 november 23-án, délután 2-kor a Carnegie Hall Weill Recital Hall-jában lesz. Kérjük kedves olvasóinkat minél többen jöjjenek el! Vilmányi Zita Egy ábránd vége November elsején lélegzetvisszafojtva hallgattuk a rádiót. A kormány tiltakozott az újabb szovjet alakulatok bevonulása ellen. Nagy Imre magához kérette Andropov nagykövet urat, és közölte vele, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből, semlegesnek nyilvánítja magát, s ehhez kéri a nagyhatalmak hozzájárulását és védelmét. Táviratot küldött az ENSZ főtitkárának, melyben ismertette a fejleményeket, s kérte, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése tűzze napirendjére a magyar kérdést. Magyarország semleges! Kilencesztendősen még nem értettem pontosan, mit jelent ez, de húszéves bátyám eb magyarázta. Némi történelmi háttéranyaggal is szolgált: hazánk évszázadok óta morzsolódik a szomszédos vagy távolabbi hatalmak érdekharcai közt, hol itt, hol ott remélve támogatást. És hiába mondta ki 1707-ben az ónodi országgyűlés a függetlenséget, hiába deklarálta ünnepélyesen a debreceni nemze- gyűlés 1849-ben a függetlenségi nyilatkozatot, valamint a Habsburg-ház trónfosztását, tartósan megvalósítani egyiket sem sikerült. Az első világháború után a német, a második után az orosz befolyási övezetbe kerültünk: mint vesztes nemzetnek egyszerűen nem állt módunkban kibújni a ránk kényszerített szövetségi kötelezettségek alól. A szovjet csapatok néhány nap múlva elfoglalták a fővárost, semlegességről meg a varsói paktumból való kilépésről többé szó sem esett. De a vágy évtizedeken át ott égett a politizáló emberek szívében. Magántársaságokban, baráti körökben latolgattuk - főleg az enyhülés éveiben -mikor jön el az óra, hogy a megszálló csapatok elhagyják az országot, gazdaságilag csatlakozhassunk a fejlett Nyugathoz, katonapo- litikailag pedig a semlegességet választhassuk. Szép, értelmiségi ábránd. Csupán realitása nem volt soha. Mint ahogy most sincs a szélsőbaloldal vagy egyes civil pacifista szervezetek követelésének: Magyarország ne lépjen be a NATO-ba, Magyarország legyen semleges! De hogyan? Egyrészt: a nagyhatalmak garanciájára vajmi kevés esélyünk volna, enélkül pedig a semlegesség hajítófát sem ér. Másrészt: egy teljesen önálló, elszigetelt, ám korszerű haderő kiépítése sokkal többe kerül. mintha a fejlesztést egy katonai tömb tagjaként, annak hathatós támogatásával valósítanánk meg. Egy évvel a rendszerváltás után, 1991-ben volt szerencsém egy újságíródelegáció tagjaként Bonnban és Brüsszelben tanulmányozni a NATO mindennapi működését. Számomra akkor vált igazán világossá, hogy az Észak-atlanti szövetség nem pusztán, sőt nem is elsősorban katonai szervezet, hanem mindenekelőtt politikai; erről a szocialista országok propagandája igyekezett megfeledkezni. Tehát nem kizárólag a tagországok katonai biztonságának és a függetlenségének megőrzésére hivatott, hanem erősítenie és védelmeznie kell azok demokratikus berendezkedésé t.intézményeit. valamint szorgalmazni gazdasági fejlődésüket. Ezért is kritériuma a fölvételnek, hogy melyik jelölt mennyit valósított meg ezekből a követelményekből. A magyar történelem Mohács óta az önállósulási kísérletek története. "Rajtunk török dúl, rajtunk német jár,/ Tűzvassal pusztul ország és határ..." - szól az egyik kuruc (folytatás a 4. oldalon) Elérhető ár, kellemes körnvezeilmmQsegiikivitelezés
