Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-03-13 / 10. szám

Thursday, March 13, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO 7. A történelem burka min­dig is kemény volt. Feltöré­séhez szívós energiákra volt szükség. A jövőt is csak ál­modni lehetett, kitaposott út vagy ösvény nem vezetett irányába. Ami viszont elgon­dolkodtató, a reformkortól 1848-ig rendkívül sokan is­merték fel a történelem erő­vonalait, és olyan felelősség­gel nyúltak a magyar sors kérdéseihez, mint orvosok a sebekhez. Kockáztattak? Igen. Tévedtek? Alig. Hibáz­tak? Ritkán. És hogy bukás lett a vége, azt a meg-megis­métlődő magyar sorson kell számon kérni. Mert valójá­ban egy "alig nemzet" próbált teljes nemzetté válni, egy "alig ország" új hazát terem­teni, egy "alig állam" önálló államot létrehívni egy idegen birodalomban. S ha voltak honalapítási kísérletek törté­nelmünk során, akkor ebbe a sorba beleillik 1848-49 is. így kerültek a reformkor izzó kohója közelébe azok, akik a magyar nyelvben látták a nemzetté válás döntő szere­pét. írók. költők. így a politi­kusok, a pozsonyi diéta re­formszárnya. De így a fiata­lok is, a nemzeti radikaliz­mus hívei, Petőfivel az élen. Balgaság lenne azt hinni, hogy egymástól függetlenül. Az eszmék és gondolatok, mint a hagyma héja, szoro­san tekeredtek egymásra. Nyelv, reform és radikaliz­mus mégis csupán a jéghegy csúcsa volt, kilenctized része láthatatlanul a mélyben rin­gott, s rövidke időre csak akkor vált láthatóvá, amikor már vesztésre állt szabadság- harcunk. Feledésbe merült viszont, hogy a XVI. században egy­szer már - történetesen a magyar reformáció - felfe­dezte a magyar nyelv ízét. Egyszer már kézbe adta az anyanyelvű Bibliát, énekes- könyvet, és iskoláiban szívó­san képezte írni-olvasni tu­dásra a népet. Sylvester, Bornemissza, Károli, Szenczi Molnár, Balassi és a többiek hatalmas reformációs irodal­ma megelőzte Kazinczyék nyelvújítását és nyelvi törek­vését, s lerakták a nemzetté válás nyelvi alapjait. Nem is elszigetelt protestáns jelen­ségként, miután Oláh, Ve- rancsics, Telegdi, vagy ké­sőbb Zrínyi és a szellem óri­ása, Pázmány is ugyanezen az ösvényen haladt. De hát. mint Atlantisz, el­süllyedt a magyar reformáció vívmánya is. Elapadtak a források, s legfeljebb búvó­patakként tört felszínre itt- ott. Nos, a reformkor írói. költői kellő érzékkel ezt a nyelvet újították meg, de főképpen tették szalonképes­sé. De milyen nehézségek árán? Széchenyi 1825. októ­ber 12-én a felsőtáblán mondta először "magyar szűz beszédét". "Én magyarul be­széltem. Oly nagy izgalom­ban, hogy szívesebben men­nék bitóra. Vajon fogok-e valaha hidegvérrel beszélni tudni?" Nos Széchenyi önviaskodá- sa. s az "öregek" nagy felhá­borodása mutatta, hogy mé­giscsak fordulóponthoz érke­zett és nemzeti jelentőségűvé vált a nyelvi kérdés. Mert nemcsak Széchenyi került válságba. Vörösmarty az 1825-ös országgyűlésre írta meg nagy nemzeti eposzát, a Zalán futását, de a diéta tag­jai közül senki sem olvasta. Vagy ki tudja, hogy az 1820- ban megjelent nemzeti drá­mánknak, a Bánk bánnak a pesti nemzeti színházban történt bemutatására miért csak a forradalom vigíliáján, 1839-ben került sor. (Esetleg Tiborc panasza miatt?) Rákóczi egyszer már zász­Gy. Szabó Béla fametszete lót bontott a függetlenségért. Bujdosása, lerombolt vá­raink, elkobzott birtokok riasztó példáiként maradtak hátra a függetlenségi politika kudarcából. 1848 talán éppen a kudarc miatt kerülte említését. Csak a szívek mé­lyén intett óvatosságra. El­lenben, mint új eszmét üdvö­zölte, s bizonyos volt abban, hogy az idő megérett, a burok felreped önmagától. A nyelv alkalmassá vált ah­hoz, hogy megteremtse az érzelmi közösséget, a lelke­sedést, a politika pedig játsz­hat az idegek húrjain. Kos­suth már magyarul szólította meg az országgyűlést: "Ve­szélyben a haza", és magya­rul fejezte ki háláját: "Én leborulok a nemzet nagysága előtt". Vissza voltak a fiatalok, a radikálisok. Nekik is volt egy jelszavuk, a "szabadság", a­melyet a francia forradalom­tól vettek át, s a lehető leg­tágabbanértelmeztek. Tizen­két pontjuk összegezi azt, amit a szabadságon érteni kell. Ők sejtették meg legin­kább, hogy új élet küszöbé­hez érkezett a nemzet, s hogy szakítani kell a régi világgal. Respublika az ideá­lis államforma, amelyben nincs előjog, de kiteljesedik a népjog, s egyenlően részesül mindenki a "bőség kosarából". Azért kell kardot rántani. mert a vérrel szerzett szabadság értékesebb, mint az ingyen kapott, ke­gyelemként odavetett. Csakhogy volt egy rákfené­je a nemzeti egység gondola­tának. Legfőképpen a politi­kusoknál, akiknek a kezébe került a vezetés, az irányítás. Könnyebb volt ugyanis a füg­getlenségről és az Ausztriá­hoz való viszonyunkról vitat­kozni, mint szembenézni a jobbágykérdéssel. Könnyebb volt ostorozni az elmaradott­ságot, felismerni a függősé­get és annak hátrányait, mint lemondani szerzett és örö­költ jogokról és előnyökről. A nemesség, a birtokos osz­tály nemzetbén való gondol­kodását erősen korlátozta gazdasági és politikai helyze­te. Elnézte és megtűrte a kilencmilliónyi jobbágyságot, és minél égetőbbé vált meg­oldása, annál hangosabbá lett az osztrák kérdés körüli vita. A "reformállam" azért bukdácsolt és vergődött, mivel az "elit" nem volt haj­landó kiváltságait megosztani a teljes nemzettel. Az "ezer­éves pert"prolongálni kellett a következő évszázadra. Mégsem járt üresen a XIX. század gépezete. Megterem­tődött a nemzeti nyelv. Ma­gyarrá lett a főváros. A meg­csonkult ország nyelvi egysé­get képez, s a határokon túl, mint "úszó szigetek", nagy tömbök őrzik a megtartó nyelvet. Egységes lett a nemzet? A diktatúra évtizedei alatt el nyomásban, kiszolgáltatott­ságban, egy idegen ideológiai rabszolgaságban igen. Az 1990-ben kezdetét vevő rendszerváltoztatást azért üdvözölte felszabadításként a magyarság, mert úgy vélte, valahára megvalósul a nem­zeti egység gondolata. Ezzel szemben új jelenségként Ausztria helyett az európai kérdés került középpontba. S miközben a nemzet ismét kettészakadt, "elitre" és "job­bágyságra", újra könnyebbé vált az Európa-kérdésről vi­tatkozni, mint szembenézni a haza "jobbágykérdésével". Németh László profetikus szavai érzékeltetik leghíveb­ben helyzetünket. "Hatalmi kifosztottságunk drámai, a megromlott bennszülöttek erkölcse gyenge. A rendszer­nek van állama a gyarmatosí­tók megváltó jelöltjeinek van tőkéje, sajtója, kész szerveze­teik, a bennszülötteknek a- zonban nincs mása. csak némi irodalma és egy kis lelkesedése". Azaz csak pa­nasza. Ezt Németh 1943-ban mondta Balatonszárszón Rédey Pál (Magyar Nemzet) A nemzeti egység időszerűsége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom