Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-05-08 / 18. szám

Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! VOL. LI. No. 18. Thursday, May 8, 1997 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Anyák napjára! Szeretettel köszöntünk minden édesanyát! Moszkvába látogatott Mrs. Albright Május 1-én Moszkvába látogatott Mrs. Albright, Secratary of State, ahol orosz kollégájával, Yevgeny M. Primakov-val folytatott megbeszéléseket, melynek középpontjában a NATO bővítése állt. Orosz részről azt szeretnék elérni, ha a tagállamok számától függetlenül korlátoznák a NATO haderejét, például hagyomá­nyos fegyverek esetében nem tarthatnának több, mint 20 ezer tankot. Jelcin elnök telefonon kérte a két külügyminisztert, hogy tegyenek meg mindent a megegyezés érdekében. A orosz külügyminiszter ezt követően Luxenburgba utazott, ahol május 6-án a NATO főtitkárával találkozott. Új lakója van a Downing St.-nek Kétpárti egyezség WASHINGTON,D.C. Máj.12 Az elmúlt évi viharos költ­ségvetési egyezkedések után, amikor több alkalommal be kellett zárni a kormányhiva­talokat, az idén mondhatni símán létrejött a megállapo­dás a republikánusok vezette kongresszus és az elnök kö­zött. Az egyezség létrejötté­hez természetesen mindkét félnek részben fel kellett adnia eredeti követeléseiből, így az elnök elfogadta, hogy csökkentsék az adókat, amely főképpen a felső és középosztályt érinti és hozzá­járult a Medicare kiadásai­nak csökkentéséhez, míg a republikánusok cserében biz­tosították az oktatásra és a welfare-re kért többletkiadá­sait. A megegyezést nagyban segítette, hogy az amerikai gazdaság jó ütemben fejlő­dik, melyre alapozva reális­nak tűnik a költségvetés 2002-re tervezett egyensúlyba hozatala. A megállapodás nagyvona­lakban a következő. A Me­dicare program kiadásait, amely az időseknek és moz­gássérülteknek biztosít fede- rális egészségbiztosítást, az elkövetkező öt esztendőben 8.5 százalékkal, azaz 155 mil­liárd dollárral csökkentik. Az alacsonyjövedelműeket segítő Medicaid program kiadásait, 3 százalékkal csök­kentik, ami 16-17 milliárd dollárt jelent öt év alatt. A költségvetés 15-17 milliárd dolláros tervezett összeggel egy új programot indít, mely biztosítja az egészségügyi ellátást a biztosítással nem rendelkező gyerekek és fiata­lok részére. A Social Secu­rity megélhetési költségek növekedésének kompenzálá­sára adott összeget 2000-től kezdődően kismértékben, 0,1-0,25 százalékkal csökken­tik. Ez egyénenként két dol­lár alatti összeget fog jelen­teni, a jelenleg fizetett átla­gos $745 social security érté­kével számítva. A 135 milliárdos adócsök­kentésből, 35 milliárd jut az elnök által javasolt tanulmá­nyi ösztöndíjakra és a felső- oktatási tandíjak adómentes­ségére, míg 100 milliárd dol­lár jut a republikánusok ja­vasolta ingatlan adó csök­kentésére, a profit utáni adó jelenlegi 28 százalékról 19,8- ra való csökkentésére, vala­mint a gyermekes családokat segítő adókedvezményre. Az adócsökkentések okozta költségvetési hiányból 50 milliárdot a korábbi adók megújításával illetve a meg­lévő kiskapuk megszünteté­sével fognak fedezni. A New York Times szerint a javasolt adócsökkentéseket nem kellő gondossággal vá­lasztották meg és gazdasági­lag egyik sem indokolt. A republikánusok úgy gondol­ják, ha egy a beruházási ked­vet növelő adócsökkentést hajtanának végre, az a jelen­leg optimálisnak tekinthető gazdasági fejlődést tovább erősítené és ifláció forrásává válhatna. A federális költségvetés, mely utoljára 1969-ben volt egyensúlyban, az utóbbi é- vekben, Clinton elnök adóe­melései és a jó gazdasági eredmények következtében fokozatosan javult, ez évben várhatóan 75 milliárd dollá­ros hiánnyal zár majd. Ez jóval alatta marad a Reagan elnöksége alatti 1992-es 290 milliárd csúcsértéknek. A költségvetés 2002-re való egyensúlya egyáltalán nem jelenti azt, hogy ledolgoztuk a csillagháború kiadásait, hiszen csak az éves költség- vetés kerül egyensúlyba, így változatlanul minden adóból befolyt dollárból 15 cent a meglévő adósság kamatjának törlesztésére kell kifizet­nünk. ■ Meghalt Andrew Sarlós A várakozásoknak megfelelően a Munkás­párt nyerte meg az elmúlt heti brit parlamenti választásokat. A 43 észtendős munkáspárti vezető Tony Blair május 2-án már be is költö­zött a miniszterelnöknek járó 10 Downing Street-i lakosztályba. A konzervatívok vezetője John Major költői szavakkal fejezte ki lemondási szándékát "Amikor a függöny lehullik, ideje távozni a í f színpadról..." mondta. A 659 parlamenti székből a munkáspárt 418, a konzervatívok 165, míg a liberális demokraták 46 helyet szereztek meg. A 44 millió szavazásra jogosult választó 70,3 százaléka voksolt a konzervatívok számára a század legnagyobb vereségét hozó választásokon. Eldöntetlen a küzdelem NEW YORK. Az IBM sakkgép konstruktőrei újabb mérkő­zésre hívták ki Gerry Kasparovot. A férfi világbajnok az első játszmáját megnyerte. A másodikban feketével játszva lépést kellett ismételnie, s ez elegendő volt a hibázni nem akaró masinának a győzelemhez. Polgár Zsuzsa női sakkvilágbajnokunk szerint a gép játékstílu­sa sokat javult tavaly óta. Hosszantartó súlyos beteg­ség után április 29-én, hat­vanhat éves korában meghalt a magyar származású kana­dai üzletember, Andrew Sar­lós. Mr. Sarlós 1931 november 24-én született Budapesten, Zuglóban. A Marx Károly Közgazdaság-tudományi e- gyetemen szerzett diplomát, majd 25 éves korában, 1956- ban Kanadába emigrált. Itt 1974-től már mint önálló befektető dolgozik. Pályája csúcsán szent jósnak, a Bay Street Buddhájának tekintet­ték. Kanada egyik legmeré­szebb befektetőjének tartot­ták, akinek hallatlanéi jó érzéke volt a részvényekhez. Óriási szerepet vállalt a ka­nadai-magyar kapcsolatok Andrew Sarlós kiépítésében, olyan vállalko­zások fűződnek a nevéhez, mint a Bank Center, az Első Magyar Alap, a Pólus Center létrehozása vagy a Nagy Imre szobor elkészíttetése. Az elmúlt év februárjában résztvett a Magyarország 2000 konferencián, ahol a következőket nyilatkozta "Szerintem csak az az ország viszi valamire, amelyik több segítséget ad a szegényeknek a rászorulóknak... Keveseb­bet kell adni a bankároknak." így gondolkozott az a pénz­ember, aki több mint nyolc milliárd dollár értékű befek­tetést menedzselt szerte a vilában, s aki sohasem feled­kezett meg szülőhazájáról. Ennek, egy pénzember szem­pontjából talán legkifejezőbb jele az, hogy az 1989 óta el­telt rövid időszak alatt teljes vagyonának mintegy egyhar- madát fektette be Magyaror­szágon. A Magyar Köztársaság Zászlórendjét 1991-ben kapta meg, míg a Kanadai Érdemérmmel 1992-ben tün­tette ki Kanada főkormány­zója. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom