Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-10-03 / 37. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct 3, iyy6 Évfordulónaptár A pécsi színházi élet nagy hagyomá­nyokra tekint vissza. Már a Nagy Lajos által alapított pécsi egyetemen is volt iskolai színjátszás. A Pécsi Nemzeti Színház szecessziós épülete Lang Antal és Steimhardt Antal tervei szerint épült. Az épület fő homlokzatát a középen emelkedő kupola uralja. A főhomlokzatot Csiky Gergely, Erkel Ferenc és Szigligeti Ede szobrai díszí­tik. Az oldalhomlokzaton Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály pirogránit mellszobra áll. 1844 szeptember 17-én szü­letett a külföldön legismer­tebb magyar feltaláló Puskás Tivadar Miután 9 évig Edi­son munkatársa volt. 1878- ban tért vissza Európába, Párizsban telefonközpontot létesített. 1881-ben bemutat­ta telefonhírmondó találmá­nyát. 1887-ben Budapesten adták át rendeltetésének a multiplex-kapcsoló szekré­nyét és az 1893-tól itt műkö­dő telefonhírmondója har­100 éves A "tragédiaírás atyja Aiszkhülosz görög drámaköltő 2520 évvel ezelőtt Kr. e. 525-ben született Mintegy ki­lencven művéből hét maradt ránk. Ezek között: Xerxész vereségét ismer­tető Perzsák, Heten Théba ellen, O- reszteia. Dr. Levente Z.Bodak-Gyovai D.M.D., M.Sc. FOGORVOS Egyetemi tanársegéd a Budapesti Fogorvostudoma'nyi Egyetemről és Assistant Professor from the School of Dental Medicine, University of Pennsylvania General family dentistry for all ages Office hours by appointment: (610) 565-2868 50 Wvncroft Drive. Media, * a 19062 (Media is netween Philadelphia and v/iimington) 1NTEREX-NEW €xport-lmport-Custom House SZÁLLÍTÁS NEW YORK- BUDAPEST Autóját, ingóságait vagy bármilyen méretű és súlyú csomagját zárt konténerben a legkedvezőbb áron szállítjuk. Az USA bármilyen városából megszervezzük árújának Magyarországra szállítását. Budapesti árúfelvétel és vámkezelés saját raktárunkban. Kérjük hívják Imrét. 1-800-349-8416 * CLAIRE KENNETH: Stephanie tévedett... Hát sajnos, Stephanie, az ifjabbik Monaco-i hercegnő, már tizenhat éves korában tévesen ítélte meg az életet. Azt hitte, kalandok és válto­zatos szerelmek izgalma teszi őt érdekessé. Röviddel Grace Kelly tragikus autó­balesete után kezdődött nála ez a korszak. Azt, hogy a meredek szer­pentin úton, ki vezette a ko­csit, amely a mélységbe zu­hant, még máig sem tudták tisztázni... Grace vezette, vagy Stephanie, akinek még nem volt hajtási igazolványa. Grace halála, akit imádott Monaco népe, mély gyászba borította a kis, Földközi-ten­geri fejedelemséget. Stephanie viselkedése vi­szont felháborított minden­kit, ez már több volt a sok­nál, amit művelt. Nemcsak Párizsba kalandozott, de át­jött Amerikába is, Holly­woodban fiatal film sztárok­kal költözött össze, egy Night Club tulajdonossal is, majdnem hetenkéntváltogat- ta boyfriendjeit. Közben divatot is próbált tervezni, pikáns sanzonokat is énekelt lemezekre, csak hogy feltűnést keltsen. Hát ez sikerült is. Kínos feltű­nést! Végül Rainier herceg jónak látta, ha egy "bodyguardot” rendel ki zavaros életű lány­kája mellé. Erre nagyon al­kalmasnak tűnt Dániel Duc- ruet, aki eddig közrendőr volt Monte Carlóban. Igen ám, de Rainier nem az ágyba rendelte ki a jóké­pű, fiatal rendőrt... Stepha­nie azonnal megkedvelte, annyira összebarátkozott vele, hogy két gyereket szült tőle és végül kikönyörögte apjától, hogy férjhez mehes­sen a bodyguardhoz A két kis gyerek nagyon édes és Rainier, talán az ő kedvü­kért, beleegyezett ebbe a házasságba. Hogy ezen neve­tett egész Európa, azt tud­juk! Hogy egyetlen koronás fő sem képviseltette magát az esküvőn, az sem titok. De mindez nem zavarta a fiatal párt abban, hogy boldogok legyenek. Ez a megforditott- ja a tündérmeséknek, ahol az elvarázsolt királyfi beleszeret a kis libapásztor lányba. Dá­niel Ducruet igazán jól é- rezhette magát a monacói királyi palotában. Valamikor örült, ha a sarki fűszeres cse­lédje randevút adott neki... És most jön a meglepetés. Dánielről képek jelentek meg az Európai Magazinok­ban, ahogy egy Földközi-ten­geri elegáns fürdőhelyen, egy szőke szépséggel csólolódzik. Sőt a pálmafák árnyékában, nemcsak csókolódzik... A Claire Kenneth hölgyike valahol fellép, mint meztelen táncosnő, tehát valószínű hogy formás teste van. És milyen nagy reklám ez neki. Ezentúl dupla gázsi­val fogják szerződtetni. azok­ban a lokálokban, ahol nem éppen a Bolshoi balettet mu­tatják be... Mikor Rainier meglátta az első ilyen képet, csak a szivé­hez kapott. Még a kórházban sem tért magához, bár mia­latt ezt írom, Párizsból kap­tam egy telefont, hogy a 73 éves herceg már jobban van. Már van annyi ereje is, hogy a kórházi ágyából el­rendelje, hogy a tüzesvérü Dánielt, ha bemerészkedne a monacói palotába, onnan azonnal távolítsák el. (Ezt a kifejezést használom, magya­rul azt jelenti, hogy rúgják ki..., És most mi lesz Stephanie- val? Imádta ezt a fiatalem­bert. De sajnos rosszul vá­lasztott. Tévedett. És egyáltalán, hogy áll most a helyzet Monacóban? Rainiernek nem ez az első szív attakja. A trónörökös Albert, ked­ves, rendes fiatalember, de nem kimondottan való ural­kodónak. Szerelmi bánata még tart. Ugyanis Claudia Schifferbe volt szerelmes, a csodaszép ausztriai szuper modellbe, meg is kérte a kezét. De Claudia kikosarazta, inkább David Copperfieldet választotta, a világ legna­gyobb bűvészét, mint a legki­sebb európai ország leendő uralkodóját. Copperfield a varázsló, ugylátszik elvará­zsolta őt is. Aztán itt van Caroline her­cegnő, ő sem éppen szentéle- tü... Első férjétől,a párizsi hír­hedt playboytói, Junottól, végre elvált; második férje, kitől a gyerekek vannak, mo­torbalesetben meghalt. Ro­berto Russellinvel vigaszta­lódott, ki Ingrid Bergman és Russellini olasz filmrendező fia. Mindenki azt hitte, Ro­berto lesz a harmadik férje, - na de jött Izraelből egy fiatal színész, aki szerep helyett most a katolikus hittant ta­nulmányozza. mert ha Caro­line hozzámegy, furcsa lenne ha a rabbi esketné a Monte Carlo-i székesegyházban. így áll a helyzet jelenleg Monte Carlóban. de a sok bonyodalom nem zavarja a casinoban játszókat, forog a rulett-golyó és közben forog­nak a sorsok is és egyre több meglepő hír érkezik a Gri- maldiak különös botrányai­ról. HERBARIA - KOZMETIKA MANHATTAN SZÍVÉBEN ILDIKÓ WALD MAN ** ARCTISZTÍTÁS ** GYANTÁZÁS ** ** MANIKÜR ** EPILÁLÁS ** PEDIKÜR ** Egészségügyi arc és test masszírozás EGYEDÜLÁLLÓ HERBÁRIA TERMÉKEK KAPHATÓK VÉRKERINGÉSI PROBLÉMÁKRA ÉS FOGYÓKÚRÁRA. MANHATTANBEN KEZELÉSRE HÁZHOZ IS MEGYEK BEJELENTKEZÉS: 212-570-4182 Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Kör rendezésében Rainer M. János történész 1996 november 1. péntek 7:30-kor a Rutgers Student Center 411 ABC. 126 College Ave, New Brunswick, N.J. 1. "The Beginning of the End of Communism The 1956 Hungarian Revolution Forty Years Ago and Today előadása és 1996 november 2. szombat esete 7 órakor "Az 1956-os magyar forradalom negyven évvel ezelőtt és ma". Magyar Ház 213 E 82 Sk New York, N.Y. mine évvel előzte meg a rádió szórakoztató műsor adását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom