Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-08-20 / 31. szám

12. Amerikai Magyar Szó Thursday, Aug. 20, 1996 Magyar Pantheon Szó és tett jellemzik az embert, szó és tett a népet A magyar honfoglalás 1100. évfordulójának évében illik tükröt tartani a világ elé magunkról, országunkról, legkiválóbb személyiségeink­ről: az évszázadok viharai közben ilyenek voltunk, és általuk lettünk azok, akik ma, alig néhány esztendeje, szabad országban élünk... Magyar Pantheonra gondol­nánk, amelybe - mondjuk - száz történelmi és szellemi nagyság kaphatna helyet (akár egy több nyelven is kinyomtatandó albumban) a 907-ben elhalálozott (Vörös­marty klasszikus meghatáro­zása szerint) Párducos Ár­pádtól, meg a kalandozások kalandor gyakorlatával szakí­tó, népét a keresztény hitre térítő Géza fejedelemtől (976-977) a XX. század ti­zennégy hazai születésű, vi­lághíressé vált Nobel-díjasá­ig­Mivel a világ, és ebben Eu­rópa meglehetősen tarka képet alkotott rólunk (mond­hatnánk nem egyszer csupán foncsoros tükörbe állította elődeinket...), illő hogy mi is kiállítsuk a magunk történe­téről, mondjuk éppen száz személyre méretezett forgó­színpadra állítva, "hiteles" bizonyítványunkat. Miért van erre szükségünk? Maradjunk a régmúltnál, a kalandozások koránál. 960 körül Liuprand krónikaíró ilyen "fertelmes" feljegyzést hagyott hátra az utókor szá­mára: "Mihelyst a csata megkez­dődik, a magyarok részéről ama rút és ördögi szó, huj, húj, sűrűn hangzik..." Mintegy fél évezreddel ké­sőbb Mátyás király Európa- szerte fényesnek ismert, hu­manista udvarában az olasz krónikás, Galeotto Marzio így látott bennünket:"... Sze­relmi dalokat ritkán énekel­nek - mert leginkább a török elleni hőstettről zengenek -, de takaros nyelven. A ma­gyarok - legyenek nemesek vagy parasztok - majdnem ugyanazon szólással élnek és egyformán beszélnek... Mert - Itáliát említsem - nálunk akkora a nyelvi eltérés, a polgár a paraszttól, kalábriai a toszkániaitól, annyira kü­lönbözik beszédjében, hogy alig tudják egymást megérte­ni... a magyar nyelven írt költeményt paraszt és polgár, közép- és főrendű egyaránt megérti..." Ám Európa nyugati fele még ezekben az évszázadok­ban is kételkedik a valami­kor Ázsiából érkezett nép­ben. Amikor Szenczi Molnár Albert (akinek a nagyapja, de még az apja is molnár volt) kilencévi külföldi egye­temeket végigjáró útja után megalkotja (latinul) magyar nyelvtanát, a kortárs tudós, a baseli Polanus Amandus 1609-ben így fejezi ki elisme­rését: "Akadtak, akik kétség­bevonták, hogy a zabolátlan magyar nyelvet nyelvtani sza­bályokba lehetne foglalni. Te azonban kiváló munkáddal alaposan megcáfoltad Őket..." Európa még sokáig felüle­tes vagy rosszindulatú volt velünk szemben. Diderot, társaival együtt a francia fel­világosodást "levezénylő" író és tudós, klasszikus érvényű enciklopédiájában így intéz el bennünket: "A magyar nyelv egy szláv nyelvjárás..." Herder ellenfeleink által annyiszor idézett jóslatában (1787) még tovább megy: "...ott élnek a magyarok, szlávok, németek, oláhok és más népek között a lakosság gyenge kisebbségéül és pár század múlva talán a nyelvü­ket is alig lehet majd megta­lálni..." De Herder, amikor imigyen vonta vissza nyilatkozatát (1790), ezt már jóval keve­sebben idézték: "Kiváló írók akadtak Magyarországon II. József alatt... Van-e népnek kevesebb valamije, mint a nyelve; Benne él egész gon­dolatvilága, múltja, története, hite, életalapja, egész szíve, lelke..." De térjünk vissza az elkép­zelt Magyar Pantheonhoz, amelynek fő gondolatát a XIX. századbeli reformkor irodalmi életének egyik ve­zéralakjától, a költő, kritikus, szerkesztő és publicista Bajza Józseftől kölcsönözhetjük: "Szó és tett jellemzik az em­bert, szó és tett a népet. A nép ajkán élő nyelvből és az eseményeket ábrázoló törté­netből lehet leginkább meg­ismerni a nemzeteket..." Kivel, kikkel kezdjünk; Az Árpád-ház királyaival, pél * dául a tatárjárás után, má­sodszor hont alapító IV. Bé­lával. Vagy az országvezetők­kel, különféle rendű és rangú politikusokkal, akik Bethlen Gábortól az 1848-49-es, már­tírsorsú Batthyány Lajos mi­niszterelnökön át a közel­múlt ’56-os forradalmának Nagy Imréjéig, akik hőseivé, szimbólumává váltak egy-egy történeti korszaknak. Említsük - a változatosság céljából -, ezúttal a magyar nyéltől elrugaszkodva, a ma­gyarságra oly sok dicsőséget hozó zenészeket. A régiektől a XVI. századbeli, sok orszá­got bebarangoló zeneszerzőt és lantművészt, Bakfark Bá­lintot. Vegyük a magyar zene tör­ténetében oly nagy szerepet játszó "verbunkostriász" (La- votta-Bihari-Csermák) alig elválasztható hármasát? Vagy a XIX. század nagy magyar zeneszrzőjét és zon­goravirtuózát Liszt Ferencet, aki ugyan - saját bevallása szerint - a "magyar nyelv saj­nálatos nem tudását" tudo­másul véve, így érzett: "Sok­kal igazabban vagyok ma­gyar mint ellenfeleim, a ma- gyarkodók..." Majd a XIX. századból még jó néhány zeneszerző mint a hazához (és nem a mindenkori rend­szerekhez...) holtig hű Ko­dály, vagy az apokaliptikus idők elől zaklatott kontinen­sünkről Amerikába távozott Bartók, aki egyik utolsó, összefoglalónakszámítónagy művében (Concerto) bele­szőtte a "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország..." dal­lamfoszlányait. Irodalmi kirándulásra is indulhatnánk Balassitól Adyn és József Attilán át Radnótiig és az örökké a krisztusi tisztaság után áhíto­zó Pilinszky Jánosig. Tudósok kellenek? Csak úgy találomra, a messzi és közelebbi évszázadok titok­zatos vagy éppenséggel nyílt ajtajú laboratóriumából, ez­úttal névsor szerint: Apáczai Csere János, az első magyar enciklopédia megalkotója, a descartes-i filozófia elterjesz- tője Magyarországon. Apáthy István természettudós, a zoo­lógia professzora, akit a mo­dern mikrotechnika megala­pítójának tekintenek. A zse­niális Eötvös Loránd báró, a torziós inga feltalálója, amely nevét viseli, és máig elenged­hetetlen segédeszköz a geo déziai és geofizikai kutatá­soknál. Hermann Ottó, a "magyar Buffon", a termé­szettudományok okosan szép népszerűsítője, a néprajz, különösen az ősfoglalkozá­sok hiteles leíró-krónikása. Janus Pannonius, humanista tudós és költő Mátyás király udvarából. Jedlik Ányos, aki Siemenssel egy időben, sőt még talán előbb találta fel a dinamógépek működésének elvét. (1828), így a maga korában csak "honi" híresség maradhatott... Misztótfalusi Kis Miklós, a Hollandiától Kolozsváron át Grúziáig hír­neves, új betűtípusokat "kita­láló" nyomdász. Puskás Tiva­dar, Edison munkatársa, a telefonhírmondó feltalálója. A folyamszabályozó Vásár­helyi Pál, aki az Al-Duna, de főként a Tisza szabályozásá­val két és fél millió hektár árterületet szabadított meg a víztől. Werbőczy István, ná­dor, kancellár, a magyar jog­rendszer "atyja" (Tripartium műve évszázadokig a legfon­tosabb jogforrás). Zsolnay Vilmos, a pécsi különlegesen finom porcelánt előállító gyáros. E tucatnyi - önkényesen vagy véletlenül - kiválasztott, jórészt akár regényes élet­rajzba is kívánkozó személyi­ség után jöhetnek a vitatha­tatlanul világhírű, XX. száza­di, legtöbbször idegen földön "befutott" magyarok. A fil­mesek közül Korda Sándor, a több mint száz filmet ren­dező hollywoodi Kertész Mi­hály, a bodrogközi Ricsén született, 103 évig élt Zukor Adolf, a csak sztárokkal for­gató Paramount filmgyár létrehozója. Az építészek közül Vágó József, a genfi Népszövetség palotájának tervezője. A képzőművészetben a két vi­lágháború közötti időkben oly nagy szerepet játszó Bau- haus-mozgalom egyik vezér­alakja, Moholy-Nagy László. A fotóművészek egész sere­ge: a századelő nagy meste­re, Ady barátja, Székely Ala­dár, a Párizsban, Picasso környezetéhez tartozó Bras- sai, a Párizsból New Yorkba átköltözött, pátriárkakorú, nemrég elhúnyt André Ker­tész. Mégis talán a legismer­tebb Robert Capa (Fried­mann Endre) lett, aki vak­merő módon, háborús körül­mények körüli riportázsban készítette fő műveit. Viet­námban lelte halálát, amikor egy aknamezőre merészke­dett, hogy egészen közel le­gyen ismét a tűzvonalhoz... Még a filmeseknél és fotó­soknál is híresebbekké váltak azok a világutazók, akiknek messzi világrészek kalando­zásairól szóló könyveit olyan szívesenolvassákvilágnyelve- ken is. Vagy ha maguk nem írhatták meg utazásaik, felfe­dezéseik históriáját,fantázia­dús tollal feldolgozták má­sok. Bíró Lajos negyvenéves koráig készült arra. hogy el­induljon és eljusson Uj-Gui- neába, éppen száz évvel eze­lőtt. Azután Benyovszky Móric gróf, a madagaszkári francia gyarmat alapítója, a Bering-tenger nagy ismerője, aki Formoza szigetéről a leg­első leírást adta. Magyar László neves Afrika-kutató még a világhírre szert tett Stanley előtt járta be Kon­gót, Teleki Sámuel gróf első nek mászta meg a Kilimand­zsárót. Folytatva a sort: a 95 éves korában elhúnyt Ger- manus Gyula, a mohamedán népek kultúrájának egyik legfőbb ismerője, Vámbéry Ármin, a színes életű orien­talista vagy Stein Aurél, In­dia szerelmese, akit angol bárói ranggal jutalmazott az akkori brit világbirodalom uralkodója. Nem beszéltünk még festők­ről és szobrászokról, vagy Amerika legnagyobb zeneka­rai élén álló hírneves kar­mesterekről, a sport "kirá­lyairól", az olimpikonokról, vagy éppen most, a Spanyol- országban frissiben sakkvi­lágbajnokká lett Polgár Zsu­zsáról. Addig is, ameddig el nem készül, írásban is össze nem áll, a legfényesebb és legra­gyogóbb nevekből, a legtisz­tább jellemű tehetségekből a Magyar Pantheon, az 1100. évfordulón legalább álmod­junk róla... De úgy, hogy mindez ("régi dicsőségünk" forrása) megújítója lehessen a XXI. század irányába len­dítő, "csakazértis" elhatározá­sainknak. Ha álmodunk, azért ne ábrándozzunk! Ahogy Weöres Sándor taná­csolta: "Kevesebb életvágyat, minél több életerőt..." Tóbiás Áron | RENDELJE MEG INGYENES ) IP UHU I1 í KATALÓGUSUNKAT! J I 1 DH i I V * M*«Y*r kwiynk • Szitánk • Ajánáákok * ■ | j I /fi'' w ♦ M«jy»n»tá« kmij- •* viá»ó-kiz»tták ♦ BLUE DANUBE Gifts 217 East 86. St., Suite 244 New York, NY. 10028 Tel/Fax (212) 794-7099 E-mail: bltM_<Unab*é>aian.«oai Keddtől Péntekig: 10 - 5, Szombaton: 9 -230 (A fenti cím postai cím, nem Üzlet hely ség?) ' : •> » 4 " - > T L ....................................« "ösíijusixtq junoöRfigíiUv

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom