Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)
1996-12-19 / 48. szám
Thursday, Dec. 19, 1996 11. AMERIKAI MAGYAR SZO A •{# »I# WfW «fW »I# »I# «]U «f« «T* «£# «J« wgm wgm *£• #J% #J* #J% #J» #{» «J« Biblia-sarok %f* »J# «!# kJ« kJ« %i# kJ« kl« kJ« kl« kl« kl« kl« kl« k!« •J» v V V V V V V V V V v V v V V V "....maga az Úr fog nektek jelt adni: íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuelnek nevezik el" (Ézsaias 7,14) "íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek - ami azt jelenti: Velünk az Isten" (Máté evangéliuma 1,23.) Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, kedves újságolvasók; én azokat a híreket tartom igaznak, melyekről már korábban is olvastam feltételezéseket; melyek kiszámíthatóak, melyek nem igazán a szenzációt keresik, hanem puszta tényeket közölnek. Ilyenkor is érhetik az embert meglepetések, de ezek rendszerint a várt hír mértékének fokozott voltából fakadnak. Ézsaiás próféta volt az egyik olyan hírnök, aki Istenre figyelve, döbbenetes hírt mondott népének, egy kiválasztott nő egy különleges nevű gyermeket fog megszülni; úgy fogják hívni, hogy Immánuel, ami - az akkori hallgatóság ezt jól tudta - azt jelenti: velünk az Isten. Nem tudom, hányán hittek Isten emberének, mennyire őrizgették szívükben, imádságaikban, gondolataikban ezt a meglepő bejelentést, de az tény, hogy jó ötszáz évet kellett várniuk, mire kézzelfogható valósággá vált a hír. Józsefnek, Mária jegyesének ugyanis ezt a próféciát juttatta eszébe az angyal, aki semmiféle biológiai magyarázatot nem fűzött a dologhoz, ésszerű érvekkel sem próbálta meggyőzni a menyasszonyát meg nem érintett vőlegényt, csupán bejelentette az örömhírt: ne féljen elvenni Máriát feleségül, mert a Szentiélektől van áldott állapotban és nem történt semmi egyéb, mint hogy Isten őt választotta ki a Messiás kihordására és megszülésére. íme, egy beteljesedett hír! Egy hír, melyet várni lehetett, amely nem a szenzáció szintjére lealacsonyított újságírói fogás. Egy hír. melyen nem lehet csámcsogni, csak örömmel tudomásul venni. Egy hír. amit akkor is kevesen hittek és azóta is csak néhány millióan tették magukévá. Örömhír, melyet oly sokan nem akarnak magukra érvényesnek tartani, mert jobb Immánuel (velünk az Isten) nélkül élni, mint vele. Ő úgyanis megváltoztatja az addigi életet, tükröt tart elénk amibe kellemetlen belenézni, életprogramot ad, melyben több "adni" ige van, mint "megszerezni", lelkűnkben cipelt bűnöktől kíván megszabadítani, de nem akciófilmek kékszemű sztárjaival, hanem bűnvallással. Igen Ő a szabadító (anyanyelvén: Jézus), aki legnagyobb szabadítását akkor hajtotta végre, amikor meghalt. Értem és érted, azért, hogy csakúgy mint Ő, mi is újra testben támadhassunk fel egy olyan életre, melyben nem lesz halál, mert idő sem lesz, amely mostani életünkben, születésünk percétől kezdve visszafelé ketyegted az egyénre szabott életórát. Ó, de messzire jutottunk! Hiszen én csak egyvalamit szerettem volna elmondani! Egy hírt. Még egy újsághírt a Magyar Szó ünnepi számában. Nem szenzációt, hanem egy világot megrengető tényt: újra Karácsonyt ünnepelhetünk, újra emlékezhetünk, újra remélhetünk. Megszületett a Szabadító, akit oly sokan máshol keresnek és akinek - mint egykor Betlehemben - oly sokan nem adnak szállást ma sem. Pedig azt kér; egy helyet a szívedben, egy villanásnyi rést gondola taidban. Kéri, mert szeretné, ha igazi Karácsonyod lenne, nem a kényszerű ajándékozás, a mámor és a fáradt vendéglátás ünnepe, hanem a tudatos hit, az élő reménység és a gyakorolt szeretet beteljesült hírének napja. Istent kérem arra, hogy ez legyen idén a legnagyobb ajándékotok! ILYEN áldást kívánok valamennyiötöknek a 69, utcai református gyülekezet nevében, a Krisztustól tanult szeretettel: Kereskényi Sándor -lelkipásztor Kedves magyar olvasóinak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván CLAIRE KENNETH Karácsonyi emlék A fenyőfát én gyermekkorom óta a mamával díszítettem. Ő kötözte színes cérnaszálra a cukorkákat, én meg a gyertyákat rögzítettem az ágakra. Az ünnepre való várakozás szent áhítatával munkálkodtunk mi ketten, s miközben díszítettük a fenyőt, elénekeltünk néhány karácsonyi éneket is. Ez jár az eszemben most, amikor egyedül díszítem a fát, miközben légi karácsonyokra gondolok: hóesésre, zúzmarára, csilingelő szánokra, rorátékre és éjféli misékre. Olyan esztendők sora következett a háború után, amikor a mama nélkül voltam kénytelen a fenyőfát díszíteni, mert elszakadtunk egymástól. Nem siethettem haza a kis falusi házba a nagy ünnepen, s számkivetésben bizony nagyon keserűek a karácsonyok. És mégis egy ilyen karácsony maradt életem talán legmegrázóbb emléke. 1955 szentestéjén levelet kaptam a falumból. Apám írta a néhány kusza sort, kétségbeesett bejelentés volt: Anyád nagyon beteg, az újvidéki kórházba szállítottuk!" Csak ennyi állt benne. Albérletben laktam akkoriban a családommal. A fiam még két éves se volt, áhitatos szemében a sok-sok gyertyafény. Az énekbe is belekezdtünk, de én nem tudtam végigénekelni, elcsuklottam, mert a mama jutott az e- szembe. Magam elé képzeltem: fekszik elhagyatottan egy kórházban, olyan országban, ahol még a karácsonyi hangulatot is száműzték a szívekből. Megragadtam a telefonkagylót, mert éreztem, ő is szólni akar hozzám. I- lyenkor mindig megsimogatta a fejem, és azt mondta lágyan, könnyes hangon; "Kisfiam!" A központ számát tárcsáztam, és Újvidéket kértem. A kórházat. "De kit onnan?" - kíváncsiskodott a központ. "A mamát!" - mondtam. "A mamával akarok beszélni..." Csend. Búgott a fülemen a kagyló. Aztán megszakadt a vonal. Újból tárcsáztam. "A mamával szeretnék beszélni, értse már meg. Könyörgöm! A kórházban fekszik a mama, kapcsolja, kérem, az újvidéki kórházat!..." Újabb csend. Kusza zavarodott kis berregésekkel teli csend, amelyben érezhető volt a tétova bizonytalansága is. Aztán egy újabb hang, szerbül kérdezte: "Kivel is akar beszélni?" Ekkor történt a csoda. Mintha életre kelt volna a vonal. Szívek dobogtak benne. Hangok. Zsibon- gás. Egy női hang, talán maga is anya, átvette az irányítást. "Halló, Újvidék! Adjátok már a kórházat! Hát nem értitek? Egy gyerek akar beszélni a mamájával!" Szerb hangok, magyar válaszok. "Egy gyerek keresi az anyját!" - futott végig a drótokon Budapesttől Halasig, onnan Szabadkán át Újvidékig, nem törődve a határokkal. Egy gyerek keresi az anyját! így telt el öt perc, közben én kétszer is bemondtam a nevem, aztán a mama nevét. Ápolónők futkostak, az ügyeletes orvos is jelentkezett, íme, a karácsonyeste varázsszava: Mama! Minden zárat megnyit, minden akadályt legyőz. S akkor, egyszer csak messziről egy gyenge, síró hang: "Kisfiam! Hát megtaláltál?..." "Megtaláltalak, mama. Mindenütt, mindig megtalállak. Mert a szívemben vagy! Halló, mama!..." A többit már nem tudom. Csak sírta n. Sírtunk mindketten, és ő egyre csak azt ismételgette, ma is hallom: Kisfiam... Ez volt életem legmegrázóbb karácsonya. Illés Sándor A karácsonyi Kisded szeretete hozzon békességet mindnyájunk szivébe, úgy az ünnepek alatt, mint az elkövetkező esztendőben. May you have a Blessed Christmas and a Happy New Year.
