Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-12-05 / 46. szám

VOL. L. No. 46. Thursday, Dec. 5, 1996 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 _______________________ISSN 0194-7990 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Ünnepi előkészületek Megkezdődött az ünnepi vá­sár. A vásárlói kedvet a ha­gyományoknak megfelelően a Thanks Giving után következő "Fekete Péntek" nek nevezett nap vásárlásai alapján becsülik meg, mely az idén különös fontossággal bírt, mivel a vá­sárlói szezon öt nappal rövi- debb az előző évinél. Az üzle­tek az utóbbi évek rekordbevé­telével zárták az első napot, mely 11 százalékkal volt maga­sabb az előző évinél. Marad a koalíció és az elnök Kóródi, Pető, Eörsi és Demszky az SZDSZ küldöttgyűlésen Békés hatalomváltás A november 29-én Emil Contantinescu, Románia újonnan megválasztott elnöke letette a hivatali esküt, mellyel az ország történetében először került sor a hatalom békés, demokratikus úton való átadására. Beiktatási beszédében az állami tulajdonban lévő vállalatok privatizációjának felgyorsítását és az adók csökkentését ígérte. Egy rövidtávú azonnali tervet javasolt, mellyel a túlértékelt lei- t szeretné stabilizálni, s ezáltal külföldi befektetők számára vonzóvá tenni. A Nemzetközi Valutaalap az elmúlt év óta nem ad kölcsönöket Romániának. A korábbi vezetők fényűző pompájával ellentétben a volt geológia professzor szeretné megtartani korábbi életformáját. Az Iliescu-tól megörökölt elnöki palota kapuit kinyittatta, s a riporterek korábban soha nem láthatott szobákból tudósíthat­tak. Visszautasította a testőrök hadát, ragaszkodott ahhoz, hogy saját sofőrje szállítsa Bukarest központjában lévő háromszobás lakásából. December 1-én Alba-Juliaban, részt vett az Ortodox Egyház vallásos szertartásán, melyen az 1918-ban az Erdélyt is magába foglaló egyesült Románia megalakítására emlékeztek. A koaliciós kormányban az RMDSZ várhatóan két minisz­terrel, több államtitkárral és legalább két prefektussal vesz részt. A Népszabadság közlése szerint az idegenforgalmi minisztériumot Birtalan Ákos Kovászna megyei képviselő, míg a Kisebbségi Hivatalért felelős tárca nélküli kormánytag Tokay György Arad megyei képviselő lesz. Leváltották a rendőrség vezetőit BUDAPEST. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Horn Gyula kormányfő és Kuncze Gábor belügyminiszter értékelve a közbiztonság helyzetét úgy döntött, hogy leváltja a rendőrség csúcsvezetőségét. A belügyminiszter szerint a döntést a rendőrségen belüli fegyelmi helyzet, gazdálkodási problémák, valamint az elmúlt hetekben elkövetett kézigráná­tos és robbantásos merényletek miatt hozták. Távozik posztjáról Pintér Sándor országos és Bodracska János, budapesti rendőrfőkapitány, valamint Túrós András az Országos Rendőrfőkapitányság közbiztonsági és Valenta László gazdasági és informatikai főigazgató. Horn Gyula miniszterelnök Forgács Lászlót a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei főkapitányt jelölte Pintér helyére. Kabos Gyula hamvai Magyarországon BUDAPEST. November 30-án délben, kívánságának megfele­lően hazai földbe, a Farkasréti-temető művészparcellájába helyezték Kabos Gyula, az 1941-ben New Yorkban elhunyt feledhetetlen komikus hamvait. Az NB I. 17-ik fordulójának eredményei Pécs - III. KÉR. TVE 2-2 (1-1) Videoton - Kispest 2-3 (2-1) Békéscsaba - Debrecen 0-3 (0-3) Stadler FC - Csepel 1-1 (0-0) Vasas -Siófok 2-0 (1-0) FTC - ZTE 5-0 (3-0) BVSC - Vác 0-1 (0-0) BUDAPEST. November 22- 24-én tanácskozott az SZDSZ Tisztújító Küldött- gyűlése, mely két évre ismét Pető Ivánt választotta meg elnöknek. A 710 regisztrált küldöttből 480-an szavaztak mellette, míg ellene 47-en voksoltak. Az ügyvivő tes­tület tagja a kapott szavaza­tok sorrendjében: Hack Pé­ter, Kuncze Gábor, Magyar Balint, Szent-Iványi István, Fodor Gábor, Horn Gábor, Dörnbach Alajos, Kis Zoltán és Wekler Ferenc. A küldöttek határozati ja­vaslatot fogadtak el, mely rögzíti a szabad demokraták álláspontját a koalíciós kor­mányzás legfontosabb teen­dőiről. A határozat értelmé­ben meg kell teremteni a hatékony kis és középvállala­tok lehetőségeit növelő válla­lati szervezet finanszírozásá­nak előfeltételeit. Folytatni és gyorsítani kell az adócsök­kentést, ami mindenekelőtt a személyi jövedelem adó érzé­kelhető csökkenését jelente­né. Meg kell teremteni az SZDSZ törvényjavaslatának elfogadásával a tiszta és át­látható privatizáció garanciá­it. Meg kell alkotni a mező­gazdaságtőkéhez jutását elő­mozdító, a szektor semleges­séget biztosító új földtör­vényt. Meg kell teremteni a magánnyugdíjakat is intéz­ményesítő többpillérű nyug­díjrendszert. Szükség van az összeférhetetlenségre vonat­kozó jogszabály és a non­profit törvény megalkotására. Elő kell készíeni és meg kell kezdeni az igazságszolgálta­tás reformját, illetve ki kell dolgozni és el kell fogadtatni az új alkotmány normaszöve­gét. Horn Gyula miniszterelnök nyílt levélben gratulált Pető Ivánnak újraválasztásához, s jóleső érzéssel állapította meg, hogy a két frakció az esetek döntő többségében egyetértett a kormány előter­jesztéseivel. ■ Milosevic a választók ellen mincezer tüntető előtt politi­kai terrorizmussal vádolta Milosevic elnököt, miután a belgrádi bíróság a kormány­zópárt óvására 210 szavazó­körzet eredményeit megsem­misítette, mellyel újabb 33 ellenzéki tanácsnokot fosz­tott meg a már megszerzett mandátumától. A Miloseviccel szövetséges Új Demokrácia nevű törpe­párt székháza előtt novem­ber 22-én bomba robbant, de csak anyagi kár keletkezett. Az összes városban megerő­sítették a rendőrjárőröket, Belgrádban a belügyminiszté­rium december 1-én kijárási tilalmat rendelt el, s csak megfelelő engedéllyel lehet az utcán tarózkodni. A sztrájktilalom ellenére Bor­ban a bányászok beszüntet­ték a munkát, s Milosevic utalt rá, hogy elveszti türel­mét, s esetleg erővel töri le a sztrájkot. ■ Tüntetők Belgrádban A közel két hete megtartott helyhatósági választások óta igen feszült a helyzet Szerbi- I ában, szinte minden nagyvá­rosban tüntetések voltak a választások során elkövetett nyilvánvaló törvénytelensé­gek miatt. Az ellenzék, az Együtt Koalíció vezére Vük Draskovics Belgrádban har­HANUKAH ünnepe alkalmából jókívánságainkat küldjük izraelita vallású olvasóinknak ✓ Ara: 75 cent

Next

/
Oldalképek
Tartalom