Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-07-04 / 27. szám

Fourth of July A brit telepesek 1754-1763 között a franciák és az indiánok ellen vívott háborúból győztesként kerültek ki, s az aláírt békeszerződés értelmében a franciák elvesztették észak amerikai területeik nagy részét. A győzelem azonban sokba került, amit a kincstár további adók kivetésével kívánt megfizettetni, így 1765-ben a brit parlament törvényt hozott arról, hogy az amerikai kolóniáknak adót kell fizetni, újságért, bélyegért, sőt még a kártyáért is, amit aztán 1767-ben kiter­jesztettek az ólom, üveg, papír, festék termékekre, valamint a teára is. A telepesek, nem fogadták el a londoni törvényeket, így az adókat a tea kivételével visszavonták. A 4000 brit katona által megszállt Boston város polgárai Sam Adams vezetésével mohikán indiánnak festve magukat 1773 december 16-án a Kelet-Indiai Társaság teával megrakott hajóját elfoglalták és rakományát a vízbe dobálták, tiltakozva a tea adója ellen. A brit parlament szigorú intézkedéseket hozott, melyre válaszul a 13 kolónia Philadelphiában összegyűlt képviselői, Continental Congress, bizottságot alapított, melynek tagjai voltak többek között, Thomas Jefferson, Benjamin Franklin, John Adams, Roger Sherman, Robert Livingston, hogy fogalmazzanak meg egy a függetlenséget kinyilvánító dokumentumot. A Függetlenségi Nyilatkozat kijelenti, hogy a tisztességes, becsületes kormány természete az, hogy tudomásul veszi azt, hogy minden ember egyenlőnek születik és joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz, s a kormányokat azért alapítják, hogy ezen alapvető jogokat biztosítsák. Miután Britannia nem így járt el, úgy határoztak, hogy saját kormánnyal egy új és független nemzetet alapítanak. Az 1776 július 4-én aláírt dokumentum egy új nemzet, a mai Amerikai Egyesült Államok megszületését jelentette. Atlanta 1996 Budapest Összeállt az Atlantába utazó olim­piai csapat, 24 sportágban, 222 versenyző képviseli majd a magyar színeket. A különbö­ző szövetségek önállóan állították össze saját javaslataikat, s a sportágak többségében a résztvételi jogot nem szubjektív vélemény, hanem a kiharcolt részvételi jog, illetve előre meghatározott teljesítményszínt elérése alapján terjesztették elő, melyet vita nélkül, egy tartóz­kodással fogadott el a Magyar Olimpiai Bizottság. Megállapodás született az állami jutalmazás mértékéről is, így az egyéni olimpiai bajnokok 3,5, az ezüst érmesek 2,4, míg a bronzérmesek 1,8 millió forintot kapnak majd. A nagyobb létszámú csapatversenyek győztesei 1,5-2,5 millió forintot kapnak fejenként az aranyéremért. Ä csapatot június 29-én szombaton a Tatai Edzőtáborban Horn Gyula miniszterelnök és Schmitt Pál az Olimpiai Bizottság elnöke búcsúztatta. A versenyzők nevében Martinék János kétszeres olimpiai bajnok mondott köszönetét a zavartalan felkészüléshez nyújtott támogatásért. 19 amerikai halálát követelte a szaud-arábiai Dahran városá­ban elkövetett terrorakció. A kép előterében a robbanás okozta kráter látható. Tanácskoztak a hetek Lyon. A szokásos gazdasági témák mellett a terrorizmus került a középpontba a világ hét legfejlettebb országának 22-ik alkalommal megrende­zett szokásos évi összejövete­lén, melyet a hagyományos díszvacsorával nyitottak meg a franciaországi Lyonban. Clinton elnök a június 25-i, 19 amerikai életét követelő szaud-arábiai merénylet miatt 40 pontból álló javaslat-csomagot szeretett volna elfogadtatni a résztve­vőkkel, mely lehetővé teszi a rendőrség számára a bűnözők és terroristák külföl­dön való követését is. A javaslat főleg a kábítószer kereskedelmet és a terroriz­must veszi célba, s megvaló­sításához hosszabb időre lesz szükség, mert elfogadása esetén néhány országban a jelenleg érvényes törvényeket is meg kell változtatni. Az amerikai küldöttség szerette volna elérni Irán, Libia és Kuba teljes elszige­telését, valamint azt, hogy a világ legszegényebb országai szabaduljanak meg óriási Pérouges francia kisvárosban lelkes tömeg üdvözölte Clintont a csúcs kezdete előtt adosságterheiktől Ennek érdekében az elnök javasol­ta, hogy a Nemzetközi Pénz­ügyi Alap adjon el 2-3 milli- árdot, negyven milliárdos a- ranytartalékaiból, azt fektes­se be, s a nyereséget használ­ja fel az eladósodott harma­dik világ országainak pénz­ügyi megsegítésére. Helmut Kohl, Németország kancel­lárja ellenezte a javaslatot, szerinte az aranytartalékokat csak valódi szükséghelyzet­ben szabad eladni. ■ Bírák vádlott nélkül Az ENSZ nemzetközi tör­vényszéke június 27-én Há­gában megkezdte Radovan Karadzsics és Ratko Mladic bűnösségétbizonyítóeljárást. A vádlottak nincsenek jelen, Karadzsicsot védőügyvédje képviseli, aki csak a karzatról figyelheti figyelemmel a ta­núvallomásokat, mivel a svéd bíró Eric Ostberg úgy dön­tött, hogy csak abban az e- setben tekintheti át az ügyi­ratokat, ha a vádlott is jelen van, egyébként csak a vádirat felolvas ásaalatt tartózkodhat a teremben. Mindkettőjüket népirtással és emberiség el­len elkövetett bűntettekkel vádolják. A hét végén Mosztárban 2,500 NATO katona felügye­lete mellett tartották meg az első választásokat, melynek végeredményét július 3-án jelentik be. Mindenki egyet­ért abban, hogy a boszniai helyzet jelen pillanatban még messze áll attól, hogy szabad választásokat lehessen tarta­A bírák rendben megjelentek a tárgyaláson... ni. Az amerikaiak azonban kötik magukat a daytoni megállapodáshoz és az év végén szeretnék csapataikat kivonni a térségből. Ha a választások a NATO csapa­tok kivonása utáni időszakra csúszna ez sokkal nagyobb kockázatot jelentene, ezért az eredeti terveknek megfe­lelően szeptember 14-én megtartják majd azokat. A különböző emberi jogo­ka. be,másá, figye|en]n]e) hlen V 7eZ“ek *»™i ■< jelen körülmények melletti Osztás csak megerős • a TkT^ bakban netohtóf6 "le­kuliból, akl Jakóhelyét el­hagyta eddig hozzávetőlege­sen 70 ezer tért vissza, s ezek is többnyire olyanok, akik olyan helyre mentek, ahol nemzeti többségben voltak az adott területen. ■ Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Ara: 75 cent VOL. L. No. 27 Thursday, July 4, 1996 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003_____________Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 Atlanta \96

Next

/
Oldalképek
Tartalom