Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-14 / 11. szám

Thursday, Maren. 14, 1996 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 A Magyarok Világszövetsége Amerikai Tanácsának hírei A HÁZAT HAZÁT ALAPÍTVÁNY és az Amerikai Tanács közötti együttműködésről tárgyal Callmeyer Ferenc a Házat Hazát kuratórium elnöke és Papp László az MVSZ Amerikai Tanács elnöke. A mozgalom,amely a Habitat for Humanity International magyarországi ága, három év alatt Gödöllőn 10, Cegléden 10 és Adonyban 5 házat épített fel. Európában ez az első Habitat építkezés abból a célból, hogy a nehéz helyzetbe került, nagycsaládos polgári rétegek számára segítsen elérhető áron lakást biztosítani. A megkezdett munkának ad majd újabb lendületet, amikor augusztusban egy hét alatt húsz házat fognak építeni Gödöllő- Máriabesnyőn. Ez a munka illeszkedik a Jimmy Carter munkahét programjába, amikor 5-600 önkéntes kalákában végzi az építkezés munkáját. Az építő brigádot maga Jimmy Carter volt elnök vezeti majd, és amerikai magyarok is jelentkeztek a munkában való részvételre. *** Molnár Ágoston és Bodnár Gábor munkásságát köszöntötte a Magyar Baráti Közösség ifjúsága által rendezett Reménység Bál közönsége a New Jersey állambeli Whippanyban február 10-én. Molnár Ágoston a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítvány elnöke és alapítója a Magyar Hagyományok Központjának. Bodnár Gábor a menekült magyar cserkészet megteremtője és annak 50 éven át volt vezetője. A bál tiszta jövedelmét a Magyar Emberi Jogok Figyelője nevű Toronto-i intézmény számára ajánlották fel a délvidéki magyarság érdekében végzett munka támogatására. *** Az Amerikai Magyar Múzeum, a New Jersey állambeli Passaic városában működik, ahol február 25-én nyílt meg Plugor Sándor grafikus kiállítása, amelyet Mustos István atya előadása követett Kosztolányi Dezsőről. A következő program április 28-án magyar népi hangszerek kiállítása lesz. *** A1 Gore-t, az Egyesült Államok alelnökét kérte fel Papp László az MVSZ Amerikai Tanácsa részéről, hogy a Honala­pítás 1100-ik évfordulója alkalmából rendezett fogadáson megnyissa azt a kiállítást, amely leleplezi Bodó Sándor szobrász nagy méretű domborművét: Árpád Magyarország Honalapítója címmel. Ugyanekkor kerül először bemutatásra az Amerikai Magyarság 100 éve vándorkiállítás, amely az amerikai magyar egyházak, egyesületek és egyének eredmé­nyeit dokumentálja. *#* Kozma Imre atyát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét és vezetőjét, Európa legnépszerűbb magazinjaként ismert Reader’s Digest, az év emberének választotta. Kitünte­tését ünnepélyes keretek közt február 20-án nyújtották át neki Budapesten az Országházban. Az ünnepélyes átadáson részt vett Kovács István az AM ŐSZ alelnöke és budapesti megbízottja. A kitüntetéssel járó $10.000 díjat Keresztes Péter és Lawrence Elliot adták át a Reader’s Digest részéről. Kozma atya segítette az AMOSZT, hogy az erdélyi, majd a délvidéki magyarság számára küldött adományok és segélyek adminisztrációs nehézségek nélkül eljuthassanak az arra rászoruló erdélyi és vajdasági magyarok­hoz. *** A Határontúli Magyarok Hivatala kéréssel fordult az Amerikai Magyarok Országos Szövetségéhez (AMOSZ) annak érdekében, hogy az Amerikában élő kárpótlási jegyekkel rendelkező magyarok megismerkedhessenek az új kárpótlási jegy-részvény csere-program lehetőségeivel. A hivatal elnöke, Lábody László c. államtitkár kérése azt a célt szolgálja, hogy az érdekeltek tudomást szerezhessenek arról, hogy a kárpótlási jegy-részvény csere folyamat irányítója az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt (ÁPV Rt), mely az állami vagyon magánkézbe adásával foglalkozik. Ennek a programnak az a célja, hogy az eddig még fel nem használt kárpótlási jegyeket eredeti tulajdonosaik magyaror­szági áramszolgáltató vállalatok részvényeire cserélhessék. A , nem magyar állampolgárságú kárpótoltak számára a kárpótlási jegyekre cserélendő részvénycsomagon belül egy e célra elkülönített rész áll rendelkezésre. A részvény-csere akcióra rövid idő áll rendelkezésre. Ezért az érdekeltek forduljanak a Kárpótlási Tájékoztató Irodá-hoz mielőbb,Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8, III. e. 327. címen vagy Tel-Fax utján 0011-36-1-302-3881 számon. A hivatal tájékoztatóját a következő lapszámban ismertetjük. TÁNCSICS MIHÁLY Kiszabadíttatásom a börtönből március 15-én, 1848-ban A csendes Budavár élén­kebbé, valamivel zajosabbá kezdett lenni, mint előbb volt; több ember és sebeseb­ben járva, hangosabban be­szélve taposta a Bécsikapu utcát, hol a börtön van. Ele- intén csak a börtön udvarán, főképp éjnek idején vettem észre valami szokatlan ne­szét, mozgást. Ugyanis régi dolog az, hogy midőn valahol bármelyik európai országban forradalom tör ki, a koronás fők reszketnek, s annálfogva az őket támogató zsoldos hadsereg mozgásba hozatik, talpra állítatik. így történt ekkor is. Később azaz pár nap múl­va, március 14-én már az utcán, ablakom előtt is észre­vehető volt a mozgalom, fő­képp másnap március 15-e reggelén: kiváltképpen a közel szomszédságban lévő gimnáziumbeli ifjúság élénk­sége, zsibaja jelenté nekem, hogy valami Szokatlan nagy dolog van készülőben. A porkoláb egy szót sem szólt ugyan, mikor reggelimet be­hozta, pedig igen szerettem volna kérdést intézni hozzá, a múlt éj folytán a börtön udvaráról behatolt zúgások oka felől, mert majd egész éjen át ébren lévén, azt lehe­tetlen volt nem hallanom, de mégis jobbnak gondolám hallgatni, azt hívén, az ő fe lelete helyett, majd kiolvas­hatok valamit a Pesti Hírlap hasábjainak sorai közt. Csa­lódtam: nem hozták el - vagy nem adták be hozzám. Azon szokott órákon kívül, mikor a porkolábnak be kel­lett hozzám jönnie, majd egész nap az ablak vasán csüngtem, keserves, de más­részt mégis isteni mulatságot lelve ebben. Olyan dolgot láttam, milyet azelőtt soha. Az eső szünet nélkül esett, de azzal senki semmit sem gondolt. A sürgés forgás órá­ról órára nagyobb lett: fő­képp pedig a börtönkaszár­nya udvarán, honnét fegyver­csörgés behallatszott; egy csapat kivonult, a másik be­vonult, s ez így tartott egész nap. Én, mint említém az ablakon csüngtem, minden amit láthattam, nagymérték­ben magára vonta figyelme-, met. Ha két -három ember egymással találkozott: meg­állt s titkolózva suttogott és sebesen ment tova. Délután az iskolai ifjúság zsibongott, lótott-futott s valamely kaptárból kiköltö­zött méhraj képét tüntette fel; a tompa morajból azon­ban egy értelmes szót sem vehettem ki. Kevéssel négy Táncsics börtöne: az egykori lőporraktár óra után, éppen börtönöm ablaka alatt, talán valamit értésemre akartak adni, fennszóval mondták: "Átjön­Táncsics Mihály nek Budára!" Kevés ember van, kinek füléhez valaha ily üdvözítő hangok jutottak volna el; mert én e percben átértettem, hogy szabadulá­som órája ütött. Néhány perc múlva láttam a térparancsnokot lefelé ab­lakom alatt elhaladni, s újra kevés perc múlva visszatérni. Halálsápadtan lépett be hoz zám jelenteni mi történik, hogy forradalom van, hogy a teméntelen népsokaság Pest­ről már a várban van, engem kiszabadítani. Akadozva, he­begve kért, rimánkodott, hogy ő csak a kötelességét teljesítette.Megvigasztaltam, hogy nincs oka bántalmazás­tól tartania. Alig lépett ő ki fogságomból, már hallatszott a forrongó sokaság moraja. Istenem, mily fennen dobo­gott szívem édes nemzetünk történelmének e nagyszerű órájában. Hatodik Magyar Ösztöndíj GÁLA BAL ***** A Magyar Amerikai Atléta Klub rendezésében 1996, Március 30-án, Szombat este a Klub Dísztermében 198 Somerset Street New Brunswick, NJ Koktél óra: 6:30, Vacsora: 8:00 Zenét Steven Csubák és zenekara szolgáltatja Belepő: $65.00 felnőttek $35.00 tanulok A haszon az Ösztöndíj Alap javára lesz forditva Magyaros szeretettel várunk és kérjük támogatásukat erre a nemes célra Jegy Elővétel: (908) 545-8519 / (908) 828-9330

Next

/
Oldalképek
Tartalom