Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-11 / 2. szám
di rn i DFCT u,——, Az évszázad hóvihara BUDAPEST. Hosszú szenvedés után 65 éves korában veserákban meghalt Grosz Károly. A nyugati sajtóban magyar Gorbachev-nek nevezett Grosz Károly 1987 júniusától 1988 novemberéig volt Magyarország miniszterelnöke. 1988 májusában ő volt az aki ki mert állni Kádár ellen, ami a Kádár éra 1988 májusi végét is jelentette. Az átvett Magyar Szocialista Munkás Párt főtitkári tisztségét 1989 júniusáig töltötte be. Az új demokratikus átalakulásoknak már nem tudott aktív résztvevője lenni, élete végéig kommunista maradt. A Budapesti Rádió népszerű műsorának a 168 órának tavaly februárban azt nyilatkozta "én mindig marxista voltam és vagyok, aki nem hisz Leninben". _____________________________ Konvertibilis a forint A Nemzetközi Valutaalap (IMF) január 2-i közleményében vette tudomásul, hogy Magyarország magára vállalta az IMF- alapegyezmény VIII. cikkelyének 2., 3. és negyedik bekezdésében található kötelezettségeket, mely szerint az IMF tagállam vállalja, hogy a Valutaalap engedélye nélkül nem léptet életbe semmiféle korlátozást a nemzetközi kifizetések és átutalások terén, s nem tesz megkülönböztetést az egyes valuták között. Az IMF ezzel a magyar kormány január elsejével életbe léptetett a forint szabad átválthatóságát kinyilvánító döntésére reagált. így a magyar forint a 113. konvertibilitis valuta a világon. ______________________________ Életbe lépett a szlovák nyelvtörvény POZSONY. Szlovákiában január elsejével életbe lépett az új nyelvtörvény, melynek értelmében az önkormányzatoknak, még ha minden tagja magyar akkor is szlovák nyelven kell megtartani üléseiket. A kisebbségi iskolák kizárólag magánintézményekként működhetnek, mindenféle állami támogatás nélkül. Nagyon szűk látókörű és a rövidtávú az a nemzetiségi politika amit a jelenlegi szlovák kormány követ, s nagyon sokat árt a két szomszédos ország kapcsolatának. Itt az Egyesült Államokban senki sem vitatja, hogy az angol a többségi nyelv, így ha bármit el akar érni valaki ebben a társadalomban szinte alapkövetelmény, hogy beszélje ezt a nyelvet. De az angol nem több, mint többségi nyelv, nem hivatalos nyelv, s mégkevésbé kötelező nyelv. Száz milliárdokra egymástól WASHINGTON, D.C. 21 napos szünet után január 8-ától ismét működnek a federáüs intézmények, bár a nagy hó több helyen nem tette lehetővé a munka felvételét. Clinton elnök eleget tett a republikánusok követelésének, s szombaton, január 6-án letette az asztalra saját költségvetését, mellyel hét év alatt egyensúlyba kívánja hozni az állami kiadásokat és bevételeket. Ezzel a lépésével jórészt kifogta a szelet a republikánusok vitorlájából, akik nem érvelhetnek többé azzal, hogy az elnök erre nem hajlandó. A jelenlegi megállapodás körülbelül háromhétre biztosítja a federális kiadások fedezését. Hogy megszületik-e a végleges megállapodás addig nem tudni, mivel még mindig több száz dollár milliárd választja el a két tábor véleményét egymástól. New York, jan. 8. Hó, hó és még mindig hó, minden órában 1-2 inch-el magasabb. New York és környéke az évszázad legnagyobb hóviharát éli meg ezekben az órákban. Mindenki a tv.-t, rádiót hallgatja, hogy melyik járat közlekedik, s milyen menetrend szerint. New York városában, New York állam déli részében és New Jersey államban rendkívüli állapotot rendeltek el. New York három nezetközi repülőtere nem fogad gépeket. A főútvonalak jórésze járhatatlan, a mellékvonalakon a vasúti közlekedés szünetel. Kinyitották a fegyverraktárakat, hogy a négykerék meghajtású terepjárók segítsenek az e- gészségügyi és egyéb közszolgáltatás fenntartásában. Az üzletek és hivatalok jó része hétfőn nem nyitott ki, s mindenkit kérnek, hogy maradjon otthon, s különösen autóval ne vágjon neki az útnak. így is sok az út közepén elakadt, azt eltorlaszoló jármű. Az egyetlen intézmény, mely története során soha sem jelentett be rendkívüli szünnapot, a New Yorki Stock Exchange hétfőn, igaz, hogy csak három órán át, de nyitva tartott. A legtöbb üzletember értesülve a várható időjárásról, már az éjszakát szállodában töltötte a belvárosban. Hogy a helyzet milyen komoly mutatja az is, hogy az elmúlt több, mint 24 A máskor oly forgalmas Avennue-kon, nincs autó, most csak síelőket, vagy a néhol derékig érő hóban utat törő gyalogosokat látni órában egyetlen komoly bűnesetet sem jelentettek New Yorkban A legnagyobb havat ebben az évszázadban, 1947-ben észlelték 27 inch-et, de ez a rekord a legtöbb helyen már a múlté. Az, égi áldás nem csak önmagában jön, de néhol viharos erejű szél kiséri, így Monmouth Countyban 81 mérföldes óránkénti szélsebességet mértek. A dagály is jóval magasabb a szokásosnál, s néhány part menti települést elöntéssel fenyeget. A legboldogabb talán New York tanulóifjúsága, mivel minden iskola zárva, így a közel egy milliónyi iskolás zavartalanéi élvezheti a tél örömeit otthon. Biztosak vagyunk benne, hogy a sokat megélt metropolis hamarosan lerázza a havat magáról, s az élet visszatér majd a normál kerékvágásba, bár erre valószínűleg néhány napot még várnunk kell. A zord időjárás ellenére a Magyar Szó is idejében a nyomdába került. Politikai botrány Lengyelországban Walesa, aki alulmaradt a lengyel elnökválasztáson a volt kommunista vezető A- leksander Kwasniewski-vel szemben ellentámadásba ment át. Egy nappal az új elnök beiktatása előtt, W alesa kormánya bejelentette, hogy az új miniszterelnök, JozefOleksy, aki szintén néhai kommunista és közeli kollégája Kwas- niewski-nek kémkedett a szovjet hírszerzésnek. A bejelentést a belügyminiszter tette meg a parlamentben, s a háttérben minden kétséget kizáróan Walesa állt, akinek legutolsó elnöki tevékenysége az volt, hogy tábornokká nevezte ki azt a négy tisztet, akik felelősek voltak a vizsgálatért. Walesa, december 21-én elhagyta Varsót, s visszament Gdansk-ba, így az új elnök beiktatási ünnepségén sem vett részt, amit nagyon sokan úgy ítélnek meg, hogy ez nem igazán illett egy Nobel Békedíjashoz. A legnagyobb példányszámú lengyel lap, a Gazeta, azt írta, hogy a titkosszolgálatnak körülbelül tíz fényképe van, melyeken a miniszterelnök feltehető szovjet kémek társaságában látható. Mr. Oleksy elismerte, hogy gyakorta meglátogatta Mr. Al- ganovot és közös vadászatokon vettek részt, de kapcsolatuk ártatlan volt. A Lengyel Katonai Bíróság e héten dönt arról, hogy indít-e hivatalos eljárást az ügyben vagy sem. Az eset ártott az új elnöknek, aki nem volt hajlandó nyilatkozni sem az esetről sem esetleges saját szerepéről az ügyben, s aki alig kapott figyelmet beiktatása kapcsán. . Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a karizmatikus Walesa, aki 52 évesen, váratlanul a vesztes oldalon találta magát, képes lesz-e az eléggé megosztott ellenzék összefogására, s új kormány ellenes kampánya sikerrel jár-e majd. VOL. L. No. 2 Thursday, Jan. 11, 1996 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 ___________ ISSN 0194-7990 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 * Ara: 75 cent Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját!