Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-29 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thiirsday, Fefa^JjyßM CLAIRE KENNETH: Csalódtam Rafaelben Claire Kenneth Mikor a Randevú Rómában című regényemet írtam, a- hányszor bementem a Sixtus- kápolnába, mindig szinte megigézve csodáltam Raffa- ello festményeit. Firenzében, az Uffizi képtárban szelíd arcú madonnáiban gyönyörködtem, így rögtön sejtheti a kedves olvasó, hogy nem a XIV. századbeli nagy olasz festőben csalódtam... Rafael, akiről szó van, nem istenáldotta művész, hanem egyszerű handyman ebben a huszonnégy emeletes felhőkarcolóban, ahol lakunk. Bárgyú mosolyú, nagy behe- mót fickó, akit többször láttam, amint játszi könnyedséggel emelget hatalmas koffereket, és szinte hörögve a hálától köszöni meg a féldolláros borravalókat. Ez az én embérem ! - gondoltam, és őt szemeltem ki arra, hogy költözködésemet intézze. Ugyanis a tizenhatodik emeletről egy hatodik emeleti lakásba készültünk hurcolkodni. Miután a páros számúemeletekre ugyanazok a liftek járnak, egyszerűnek látszott az egész. A tizenhatodikon berakják a bútort, a hatodikon kirakják. Ehhez nem kell moving company. Ezt egy handyman is meg tudja csinálni. Hogy miért határoztam el ezt a lakásváltoztatást, senki sem értette. Otthonom hatalmas ablakaiból pompás kilátás nyílt a Hudson folyóra, a Palisades Park sziklás dombjaira, a Washington hídra és az olimpiai méretű uszodára. Igen ám, de teraszom nem volt. Nem vagyok irigy természetű, mert akkor már belehalhattam volna az irigységbe, hogy egyes barátnőimen úgy függnek a briliánsok, mint karácsonyfán a díszek, hogy szekrényükben alig fér el a sok csincsilla és coboly, a Cadillacjüket gyakrabban cserélik, mint a hajszínüket vagy milliomos férjeiket. Én csakis és kizárólag a teraszt irigyeltem! Erre vágytam, és semmi másra, főleg mikor azt a cvikkeres középkorú urat figyeltem, akinek a teraszára olyan rálátásom volt, mintha egy páholyból nézném az előadást. Nem mintha a cvikkeres olyan hódító jelenség lett volna, mint valami filmsztár. Kopasz kis emberke volt, kockás pizsamájában már korán reggelizett a teraszán, közben a New York Timest lapozgatta. Hű hitvese (ez olyan kövér és csúnya volt, hogy csakis hű lehetett!) szervírozott neki, majd ő is leült kávézni. Később a cvikkeres eltűnt, a nej, nagy hajcsavarokkal a fején, öntözte a terasz virágait, majd elom- lott egy nyugágyon, és napozott. Ekkor kulminált bennem az irigység! Nekem ahhoz, hogy napozzak, le kellett mennem a swimming poolhoz, soha nem olvashatok nyugodtan, valaki mindig odatelepszik a strandernyőm alá és elmeséli élettörténetét. Azt hiszem, minden író azt utálja a legjobban, mikor valaki azzal kezdi a beszélgetést: "Az én életem olyan mint egy regény, ezt kellene önnek megírnia..." Esténként megint ellenállhatatlan vágy fogott el egy terasz után, mikor láttam, hogy cvikkeresék ott fogadják a vendégeket, italokat szolgálnak fel, később néhány pár táncra is vetemedik. A tangóvilágítást a George Washington Bridge kivilágított íve szolgáltatja, és a neonfények a Hudson felett... (Nem a Nílus felett.) Hónapokig tartó bonyodalmak után a házkeze lőség beleegyezett, hogy egy drágább, nagyobb teraszos lakásba tegyük át székhelyünket. Rafaelt a ház előcsarnokában sikerült elkapnom, és rögtön nekiszegeztem a kérdést, hogy vállalná-e a költöztetést?... Megnyugtatott, hogy ő gyakorlott szakember ebben, mutassam meg neki, mennyi bútor van, akkor tud árat mondani.- A senora meg lesz elégedve!... Egy kis kedves társalgás nem árt ilyenkor, és megkérdeztem, hogy ő ugye Puerto Rico-i? Indignálódva nézett rám, mint akit mélységesen megsértettek.- Nem! Én és egész családom a Dominican Republic- ból jöttünk New Yorkba!... Hogy mi a nagy különbség, és miért kellett így felháborodnia Rafaelnek, azt persze nem értettem. Felérve a tizenhatodik e- meletre, Rafael körülnézett a lakásban, és így szólt:- Száz dollárért vállalom!... Körülbelül ennyire számítottunk. Mindenesetre jónak láttam figyelmeztetni, hogy az óriási méretű, kinyitható rekamié nagyon nehéz.- Jesús segítségével majd csak leviszem!... Nagyszerű! Ha ilyen vallásos, legalább biztos lehetek benne, hogy semmit nem fog ellopni. A faltól falig nagy szőnyeg levitele szerintem szintén probléma lesz, erre is felhívtam a figyelmét.- Jesús segítségével semmi sem nehéz!... Most már egyenesen el voltam ragadtatva ettől a Rafaeltől. Igazán jól választottam, egy ilyen vallásos lelkű embert nyugodtan hagyhatok a lakásban.- Tehát vasárnap reggel fél hétkor?- Igen, nagyon pontos leszek! Száz dollárt kapok, és Jesús számára negyven dollárt kérek! Megdöbbentem. Ez kissé túl vallásos, ki tesz be a templomi perselybe negyven dollárt?..- Ezt komolyan gondolja, Rafael?- Persze! Mit képzel a senora, hogy az öcsém majd potyára cipeli ezt az átkozott nehéz szőnyeget?- Az öccse?- Igen, ő is handyman, de a szomszéd házban, azért nem tetszik ismerni! Megpróbáltam olyan arcot vágni, mint aki nem csodálkozik. Persze nem gondolhattam erre, hogy a spanyoloknál a Jesús név olyan gyakori, mint nálunk a Jóska vagy a Pista. Vasárnap egyórás késéssel, de megjelentek. Amilyen nagy, bivalyerős fickó volt Rafael, olyan satnya, vézna kis alak az öccse, Jesús, aki szúrós szemekkel nézett rám, de főleg a szobában felhalmozott dobozokra.- Mi van ezekben a dobozokban?- Minden! Könyvek, edények, fehérneműk...- Erről nem volt szó, senora! Ezt mi nem vállaljuk! Mikor itt voltam, nem mutatta nekem, hogy ezt is le kell vinni!- Persze hogy nem, mert még nem volt semmi becsomagolva! Most spanyolul kezdtek tanácskozni, aminek eredményeként Rafael kijelentette, hogy híjak mást, ők meggondolták magukat, ez egy túl nehéz job .... Sejtettem, hogy mire megy ki az egész. Ott álltam kétségbeesve, vasárnap reggel. November harmincadika volt, másnap elsején üresen kell átadnom a lakást.- Nos, Rafael, mennyiért hajlandó mégis vállalni?- Hát legyen kerek százötven... Beleegyeztem, mit tehettem volna mást... Erre nekikezdtek a munkának. Jesűs felragadott egy nagy dobozt, amelybe finom porcelánjaimat csomagolta kedvenc barátom, és rá is írta óriási betűkkel: Fragile! Törékeny! Nagy lendülettel dobta rá arra a háromkerekű alkotmányra, amit magukkal hoztak.- Mit művel ez az őrült? - kérdeztem Rafaelt. - Hiszen rá van írva, hogy törékeny!- Miért nem tetszett spanyolul ráírni? Jesús nem tud angolul! Hát az lehet, hogy angolul nem beszélt egy szót sem, de az angol whiskyt azt határozottan kedvelte. Miután én is a tizenhatodik emelet és a hatodik emelet között cikáztam, egyszer csak feltűnt, hogy ez a Jesús állandóan az egyik nagy ládával foglalkozik. Idébb rakja, odébb helyezi... Végre rájöttem, hogy ebbe csomagoltuk a bárszekrény tartalmát. Egy félgallonos üveg whisky nyitva, ebből iszogatott a két fivér. Most már egészen jó kedvük volt, dúdoltak és fütyürésztek, közben könnyedén dobálták a székeket, foteleket és lámpákat. Mire minden az új lakásban volt és körülnéztem, ugyanaz az érzésem volt, mint amikor először léptem be az ostrom után édesanyám budai otthonába... Csak éppen a légnyomás nem tépte ki a falakat. A széklábak összetörve, arra kellett gondolnom, milyen egyszerű lenne, ha ezeket is csak gipszbe kellene rakni, mint a törött emberi lábakat, és azután szépen összeforrnának. De ide asztalos kell! Furcsa módon minden asztalos, aki a river- dale-itelefonkönyvbenszere- pel, vagy megszűnt, vagy éppen meghalt. Az, aki még él, viszont olyan elegáns cég, hogy nem vállal javítást, csak portálok tervezését. Volt téves szám is, itt egy kutyakozmetika jelentkezett, és a szexi női hang közölte, hogy ünnepkor is nyitva vannak, bevihetem a kutyámat.- Nincs kutyám! - mondtam dühösen, mikor másodszor is tévesen ide csörgött ki a telefon.- Nem baj - mondta a szexi -, nálunk gyönyörű kutyákat lehet most kapni!... Levágtam a kagylót. Pont kutya hiányzik most nekünk! Elkeseredve üldögélek a konyhahokedlin, ez valami csoda folytán épségben maradt. A vágyva vágyott pazar teraszomon jelenleg nagy hó van, és mindent beborít. A ládákat is, amelyeket Rafael oda hordott ki. Közben folyton szól a telefon.- Na, milyen az új lakás?- Sok örömet, boldogságot az új lakásban!... Ide nem öröm kell, hanem asztalos. Milyen egyszerű lenne, ha a férjem, politikai fogolyként nem a szénbányászatot gyakorolta volna négy évig, hanem a váci fegyházban kitanulta volna az asztalosságot. Most nem lenne problémánk... Délután, ahogy kilépek a ház kapuján, egyenesen beleütközöm Rafaelbe és Jesús- ba. Jesús sunyin vigyorog, nyakában az a pepita gyapjúsál, amit a fiamnak vettem karácsonyi meglepetésnek, így engem ért a meglepetés, eddig azt hittem, valamelyik dobozban van, azért nem találom. De nem szólhatok semmit, elvégre ő is vehet ilyen sálat. Telik a negyvenből...- Hogy tetszik lenni az új lakásban? - érdeklődik Rafael.-Jól.- Ha van ismerőse a senorénak, aki hurcolkodik, csak tessék engem ajánlani! Szívesen vállalom a munkát, és Jesús segítségével perfekt megcsinálom!.... MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN Cornell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 St New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv. Forest Hills, N.Y. 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk 6.
