Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-02-01 / 5. szám

Thursday, Feb. 1,1996 AMERIKAI MAGYAR sz6 Megkezdődtek a miUecentenáriumi rendezvények NEMETH LÁSZLÓ Az elmúlt 1100 esztendő és a jelen üzenete, hogy hazánknak Európa fejlett államaihoz kell tartoznia - hangsúlyozta Horn Gyula miniszterelnök, január 18-án délután a nyilvános emléküléssel kezdődő millecentenárium országos rendezvénysorozat megnyitóján a Parlamentben. Elmondta: a kapcsolódáshoz kimunkált programmal rendelkezünk így legfontosabb feladatunk, hogy elhatározásaink mellett kitartsunk. Tisztában kell lennünk azonban azzal is, hogy ez a folyamat áldozatvállalás nélkül nem mehet végbe. A miUecentenáriumi rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját díszhangverseny zárta a Magyar Állami Operaházban. - Családi ünnepre gyűltünk össze ma itt, mert a honfoglalás 1100. évfordulója minden magyar közös ünnepe, akiket összeköt és egyetlen nemzetté tesz, hogy vállalják magyarságukat - e gondolattal kezdte ünnepi köszöntőjét Göncz Árpád államfő. Sorsunk, nyelvünk, kultúránk vállalása tesz magyarrá bennünket, szűkebb hazánk Magyarország, Erdély, a Moldova, a Felvidék, Kárpátalja, a Vajdaság, Szerémség, a Mura vidéke, az Őrség, a nagyvilág országhatároktól szétszabdalt, de nyelvét és kultúráját magáénak valló magyarsággá. A jövőről szólva hangsúlyozta Göncz Árpád: a XXI. század küszöbére érkezve csatlakozásunk a politikai Európához az új évezred elejére várható. Tágabb hazánk, Európa vállalása ma épp oly sorsszerű és fontos számunkra, mint az volt, hogy a Kárpát-medencét ne szálláshelyünkül, hanem otthonunkul fogadjuk el. Vállalnunk kell mindazt, ami ebből következik, azt, hogy ezzel a világ váltoxását vesszük tudomásul, józanul, mint elődeink. Biblia-sarok Bírák könyve, 11. rész 30-32, 34-36., 39 versek "Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniákat, akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniáktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul. Fölvonult Jefte az ammóniák ellen és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket.... Amikor Jefte megérkezett Micpába, a házához, éppen a leánya jött ki eléje dobolva és táncolva. Csak ez az egyetlen leánya volt, nem volt rajta kivűl se fia, se leánya. Amikor meglátta a leányát, megszaggatta a ruháját és ezt mondta: Ó leányom! Porba sújtottál, szerencsétlenné tettél! Mert én magam adtam szavamat az Úrnak, és nem vonhatom vissza. A leány így felet neki: Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, tedd velem azt, amit kimondtál!... Két hónap múlva visszatért apjához. Az pedig megtette vele azt, amit megfogadott...." Kedves újságolvasó, kérlek szánj egy percet arra, hogy elgondolkozz azon, mikor és kinek tetted az utolsó komoly fogadalmadat! Lehet Ígéretnek is nevezni - ahogy tetszik! Na? Mire jutottál? És teljesítetted is? Nehezen, vagy könnyen? Akár keresztyén ember vagy, akár nem, a te fogadalmaid fel vannak jegyezve az Isten előtt, sőt hozzáteszem: O számon is tartja azokat. Lehet, hogy te már elfelejtetted, még talán az is akinek tetted, de Isten tud róluk. Érdekes ez a fent leírt bibliai történet. Isten nem szerepel benne, csak az a cselekedete, amely még a meggondolatlan választottja melletti hűségét is bizonyítja. Olvasunk Jeftéről, erről a hős, de nagy szavakkal dobálózó, át nem gondolt fogadalmat tett hadvezérről, és leányáról, akinek fontosabb az apja kimondott szava, becsülete, mint a saját élete. Egy szót nem olvasunk arról, hogy Isten követelné ennek az elkapkodott fogadalomnak a megtartását! Hogyan is tenné, hiszen O az, aki Ábrahám hitét próbára téve, megálljt parancsol neki, mielőtt az oltárra helyezett Izsákot leszúrná. (1 Móz. 22 rész) Akkor mire megy ki ez az egész szörnyű dráma? Mert, hogy célja van, az biztos. Óv bennünket. Óv a hamis, indulatból, érzelemből, lelkesedésből fakadó, melldöngető elhatározásoktól, melyek számonkérő, mások vesztét, becsületét, életét, boldogságát követelő tragikumokba fordulhatnak. Arra tanít Isten, téged, engem, most ebben a percben: légy higgadt, józan, mértékletes és megfontolt. így, ezzel az érzülettel állj fel az újság olvasása után, ez vezesse elhatározásaidat, szavaidat, mozdulataidat. Isten áldja meg ezt a mostani csendet is benned... K.S. Németh László A magyar föld népe két kultúra közt lebeg. Régi rítu­sát megbontotta, s nem talál új fegyelmező szertartásokat. Szokás és hagyomány biztos partja közt folyt egykor az élete: megvolt a templombeli helye, nem ölthetett fel bün­tetlenül egy különállást je­lentő ruhát, s tudta, melyik halottját hogy kell elsiratnia. Zárt volt a lelke, mint az éggömb, mely faluja fölé bo­rul. Hallott róla, hogy a sző­lőhegyen túl is van világ, s az utak akácsorai messze váro­sok s idegen ajkú országok felé szaladnak, de a lelke nem szaladt velük. Az élete csak itt volt teljes, mert itt volt érdemes; az országútja a cigányoké. Hol van ez a régi falu? Bomlik menthetetlenül. Hol gyorsabban, hol lassabban. Itt tarja magát a régi élet, ott minden múltat felold az új. Vannak kevert faluk, hol mint a rendetlen vágott er­dőn, jövevénynövények verik fel az ős fák irtásait. Száza­dos távolok élnek egymás mellett, s egyetlen zavaros sűrűbe fut szívós és burjánzó akác. Sajnálod a népdalt, s bánatosan mondasz le a ten­gerihántás hatásos diszleté- ről. Ó, nagyobb dolgok vesz­tek el itt! A meder futott el a folyó alól. Isten tudja, mi lesz belőle: posvány vagy vízesés. Polgárember: így nevezi magát a módos paraszt, s igaza van. Polgár ő, igényei a polgár igényei s jólétének, mint a polgár jólétének, egyre több cseléd az ára. Traktort vesz, takarékpénztá­rat vezet, a fia tanul, a lánya prémbe öltözik, ő maga osz­tályharcban áll a küisősoriak- kal, s tekintetes úr a titulusa. Azon a vidéken, melyhez engem ifjúságom minden jó emléke köt, már nincs a régi értelemben vett paraszt, csak birtokos és cseléd. S meddig lesz másutt? Az életszabályo­zó szokások egyöntetűsége, melyet csak az életfeltételek egyenlősége s a fölfeléelzár­kózás tarthatott fenn: oda. A népből út nyílt a középosz­tály felé s a középosztályból a nép felé. A falu embert ad, Nép és író a város táncot, zsargont, é- letfelfogást. A nép nem akar többé nép maradni. Szégyelli hagyományait, lenézi a népit, s százados mulasztásokat pótlón akar az urak életében részesedni. Mint a serdülő gyerek, leveti kinőtt ruháit, s eltaszítja szégyellt gyermek­korát. Hiába állsz elé s mon­dod,. hogy ez a gyerekkor volt a paradicsom, neki nem kell, s ha nem kell, bizonyára igaza van. Megborzongatta az Ismeretlen, s mennie kell. Ha a faluban marad is, oda­hagyta azt az örök falut, melyre annyi bölcs és költő nézett már édes nosztalgiá­val. Sajnáljuk ezt a vak s mohó gyermeket? Hüledezzünk az elkerülhetetlenen? A magyar föld népe két kultúra közt lebeg. A levetettbe nem nyomhatjuk vissza, az alaku­lón legyen a szemünk. A föld népe válságos éveit éli. Színházi kellékesek selej­tes rongyaira cseréli komoly öltözékét s rabitzfalakkal készül jövendő századokra. Ki menti meg a borzalmas ecsettől, mely zavaros szürke lébe mossa a nemzet színeit. Ki menti meg az Európa csatornáiból összefolyt Zer- kovitz-kultúrától őt, aki a magyar dal örököse? Mi lesz belőle, ha erőt vesz rajt a sehonnaiság nyájszétszalasztó betegsége? Mit akar vele az idő? Aljas játékot űz, kicsalja százados csigaházából, hogy könnyebben taposhassa el? Vagy bábmagányát töri meg a szabadabb lepkesorsért? Merre tart a nép? A seszínű nemzetköziség vagy egy ma­gasabb magyar kultúra felé, amely megint part lesz és megint meder, csak tágabb s tágíthatóbb? Az idő nem felel, de teremt és nivelál, mint a vulkán s a szél. A falu bomlik, az író ül s néz, fájdalmasan és tehe­tetlenül. Csak ő tudja, mit dob el e nép. Csak ő tudja,, mit kéne kapnia. Régi adósa ő e népnek. Ez készítette neki a szót, melytől megré­szegedett, ettől vette az idió­mát, mely lelke íze lett. Ez szabta meg verse lejtéseit s esze kanyargóit, ennek a népnek a sorsa tanította meg sírni, s ennek a pajzánságába fúrta világtól undorodó, szo­morú struccfejét: Vágyó lombjaink meg-megfürödtek Európa kósza szeleiben, de fák a földbe nyúló gyökere­ink jóvoltából vagyunk. Egy magasabb kultúra felé támo­lyog a bekötött szemű gyer­mek? E magasabb kultúra bennünk érik. Bennünk, akik egyszerre vagyunk csökönyös múlt és rügyező jelen, ha­gyomány és széttekintő szem, öregek üzenete, lázadók aka­rata. Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett. Csak az epigonok iro­dalma volt népieskedő, de aki itt mint író számított, művészete gyökereiben min­dig népi volt. Heltai Gáspá­ron kezdve, aki szász létére felnőtt korában tanult meg magyarul, s prózánk egyik első mestere lett, Adyig, aki Nyugat zsilipjeit metszette át, minden nagy írónk ennél az óriás, kollektív kemencénél melegedett. A falu volt a lelkűk ottho­na s különféle poézisünk atyafisága. Jelszavai közül olykor ki-kifeledte, de mes­terségében sosem ragadta meg tanítóját a magyar író, különösen nem ez a mai nemzedék, amely mintha érezné, hogy múló ízek utol­só ízlelője, mohón hajol az apadó kehely fölé, s egy nagy magyar szintézisről álmodik, amilyen Goethe kora volt a németeknek s az oroszoknak Dosztojevszkijé. Ki segíthet a magyar népen, ha nem a magyar író? Ki virraszt fölötte, ha nem ő? Kerítő sípok olcsó hangver­senyén ő dalolja az örök igazságokat. O folyton mű­ködő kéz, aki új íveket tud vonni a ledőlt templom ma­radék falaira, ő a bűvös száj, aki új imába tudja iktatni a hajdani imák szétzilált sza­vát. Gazdagok vagyunk, mert sokkal tartozunk a népnek, s haj, szegények, mert adóssá­gunkat nincs mód letörlesz- teni. 5. RENDELJE MEG INGYENES KATALÓGUSUNKAT! Az Ölök Klasszikusok a Legújabbakkal: Í * «. Regények»Gyemiek-könyvek»Szótárak» • [IP Politika*Törlénclem»Ezoterika»Pszicliológia I \ | g Vallás«Művcszct»Néprajz«Szakácskönyvek» v Jelvények »Érmék»Autóscimkék» Ajándékok* Magyar nótás hang- és videókazetták NAGY VÁLASZTÉKÁT FEDEZHETI FEL! BLUE DANUBE Gifts 217 East 86. St., Suite 244 New York, NY. 10028 Tel/Fax (212) 794-7099 Kedd Csütörtök Péntek 9 - 3.30, Szombaton 9 — 2 ______________________(A fenti cím postal cím, nem üzlethelység)__________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom