Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-06-13 / 24. szám

Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! s Ara: 75 cent r Apák-napja alkalmából 1 köszöntjük az Édesapákat!j) Nagy Imre szobor-avatás BUDAPEST A kánikula elle­nére többezren vettek részt a mártírhalált halt magyar mi­niszterelnöknek, Nagy Imrének a Vértanuk terén megrendezett szoboravató ünnepségén. Az ünnepi megemlékezést Göncz Árpád köztársasági elnök tar­totta, aki egyebek közt hangsú­lyozta, hogy Nagy Imre a for­radalom legutolsó szakaszában képes volt a nemzeti egységet megteremteni és egy emberközpontú demokratikus haza képét felvillantani. A megemlékezésen részt vett Harry Wu, kínai emberjogi harcos, aki mint elmondta negyven évvel ezelőtt pekingi egyetemi hallgatóként fejtette ki véleményét, a Kínai Kom­______________ _______ munista Párt akkor elindított "100 Virág Virágba borul" mozgalmának részeként, mely arra bátorította az embereket, hogy ne féljenek kimondani gondolataikat. Kifejezve egyetnemértésétMagyarországorosz inváziójával szemben, nem virágnak, hanem gaznövénynek ítélték, s véleményéért, mely Magyarország demokratikus átalakulását támogatta, 19 évi börtönbüntetést kapott. Mr. Wu erősen bírálta az Egyesült Államok Kínával szembe­ni politikáját, mely szerinte túlságosan megértő a jelenlegi vezetéssel szemben. __________________ Román választások BUKAREST A romániai helyhatósági választások első fordulója után biztos, hogy Marosvásárhely polgármestere Fodor Imre, aki a szavazatok több mint ötven százalékát szerezte meg az első fordulóban. Szintén az első fordulóban újraválasztották Kolozsvár nacionalista polgármesterét Georghe Funart a Román Nemzeti Egységpárt elnökét. Magyar kupa BVSC-Kispest 1:0 (1:0) BUDAPEST Rettenetes játék, botrányos bíráskodás, talán így jellemezhető legjobban a Magyar Kupa, június 8-án szomba­ton lejátszott első mérkőzése. A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét jól mutatja, hogy mindössze kétezer néző volt kíváncsi a Szőnyi úti pályán az összecsapásra. A sorozatos dúrvaságokkal szabdalt mérkőzésen Molnár játékvezető tizenegy sárga és két piros lapot osztott ki, majd megítélt egy tizenegyest, ami el is döntötte a mérkőzés sorsát. Visszavágó június 20-án. _________________ Magyarnyelvű TV Queensben NEW YORK Június 5-étől minden szerdán este 11-12 óra között magyar nyelvű tv adást nézhetnek a Queens-iek a QPTV 57-es kábelcsatornáján, Hungarian TV Magazine of Queens címmel. A műsor elindítója és szerkesztője, Stephen Üsztöke, aki tervei szerint az első félórában híranyagokat, hírmagyarázatokat, míg a második félórában New York és környéke magyar eseményeiről beszámolókat interjúkat tervez sugározni. Köszöntjük az új adást, és sok sikert kívánunk további munkájukhoz. Megújuló életterünk Régi emlékeket idéző hűsítő víz Környezetünk egyre romló állapota mellett külön öröm, beszámolni arról, hogy né­hány területen sikerül gátat szabni a rombolásnak, s a természetes állapotot lega­lább némiképp visszaállítani. WASHINGTON Május 30- án bejelentették, hogy az atmoszférában először csök­kent az ózont romboló kémi­ai elemek mennyisége. A sztratoszféra ózonrétege a nap az emberi szervezetre káros, bőrrákot és egyéb sejtbúrjánzásokat okozó ult­raviola sugarainak természe­tes megszűrője. Ritkulását először a Déli Sark fölött észlelték a 80-as években, s mint a tudósok megállapítot­ták elvékonyodást a spray- ekben használt a clorid illet­ve clorid tartalmú gázok o- kozzák. A föld egészét érintő kör­nyezetvédelmi probléma fel­számolására, 1987-ben, Montreálban, 23 nemzet írt alá megállapodást, kötelez­vén magukat arra, hogy fo­kozatosan beszüntetik az ózon-rétegre veszélyes kémi­ai elemek gyártását. A majdnem tíz évvel korábbi egyezmény eredménye, hogy mára legalább a szennyezési folyamat növekedését sike­rült megállítani. A tudósok remélik, hogy a hatás az évtized végére már kimutatható lesz a föld körü­li ózon-rétegben is, melynek vastagsága várhatóan 2005- 2010-től már ismét növeked­ni fog. NEW YORK A sorozatos egészségügyi vizsgálatok után az elmúlt héten bejelentet­ték, hogy a Hudson vize ismét fürdésre alkalmas, így több partmenti település ter­vezi a folyóparti szabadstran­dok megnyitását. Aki vissza tud emlékezni az 1962-66 közötti csapadékszegény évek, büdös folyó vizére az igazán értékelni tudja ezt a bejelentést. Nelson A. Rockefeller kor­mányzó 1965-ben folytatott kampányt egy milliárd dollá­ros szennyvíztisztító bondok kibocsátásáért, megelőzve ezzel a federális kormány utasításait. Az egyre erősö­dő környezetvédelmi mozga­lom a törvény erejével pró­bálta megfékezni a szennye­zést, s az eredményeket jól mutatja, hogy 1980-ban még 32 működő szemétlerakó hely volt a folyó közelében, s ezek közül ma már csak 2 üzemel, de ezek napjai is meg vannak számlálva. Nekünk new yorkiaknak a Hudson és az East River a Dunát is jelenti, melynek állapotát féltő szemekkel figyeljük. Aki a jelen hely­zetbe születik bele, annak nincs összehasonlítási alapja, s nem is érzékeli a környezet romlását. Ezért emlékezte­tőül nem árt megjegyezni, hogy Budán az elmúlt szá­zadban még lajtoskocsikból árulták a tiszta, szüretien Duna vizet. A század elején a part tömve volt szabad strandokkal, melyekből ma már egy sincs, sőt a hatvanas évek végén a Duna menti halászcsárdák is sorra bezár­tak, mert a folyóból kifogott hal már ehetetlen volt. A Hudson, de hogy kicsit köze­lebb menve a londoni Temze példája is mutatja, hogy a környezetrombolás megállít­ható, ha odafigyelünk és ál­dozunk rá. ■ Rakéták helyett napraforgó KIEV Június 4-én Ukrajna hivatalosan befejezte nukleá­ris lefegyverzését. A három éves program legutolsó ese­ményére a volt pervomaiski rakéta bázison került sor, ahol ukrán, orosz és ameri­kai legfelsőbb katonai veze­tők napraforgó magokat ül­tettek oda, ahol korábban, összesen 80 db. SS-19-es ra­kéta földalatti silója volt. A rakétasilók többségét felrob­bantották és a területet ter­mőfölddel feltöltötték, hogy a mezőgazdaság számára hasznosíthatóvá váljon. Az Ukrajnában telepített 1900 stratégiai nukleáris töltet utolsó darabját június 1-én tették vonatra, s küldték visz- sza Oroszországba megsem­misítésre. Clinton elnök az esemény kapcsán gratulált Ukrajná­nak, hogy ily módon járult hozzá a világ nukleáris fe­nyegetettségének csökkenté­séhez. Az Egyesült Államok $400 millióval járult hozzá a megsemmisítés költségeihez. VOL. L. No. 24. Thursday, June 13, 1996 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584

Next

/
Oldalképek
Tartalom