Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-05-30 / 22. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 3u, lyy6 Megszűnik a győri honvédkórház Számos kérdés tisztázatlan a győri honvédkórház megszűnésével kapcsolatban. Botos Gábor, a megyei közgyűlés elnöke szerint arról már döntöt­tek, hogy a Petz Aladár Megyei Kórház öt osztályt átvesz a honvédkórháztól, amely május végén zárja be kapuit. Az értékes műszerek és az egyéb eszkö­zök dolgában a honvédelmi tárcával még nem sikerült egyezségre jutni. BUDAPEST. Medgyessy Péter pénzügyminiszter elmondta: a kormány szándékai szerint a nyugdíj- korhatár tíz év alatt éri el a 62 évet. Az egész nyugdíjreform pedig, amelynek a korhatár emelése csak egy része, 1998-tól kezdődne. Az ekkor 40 éven felüliek választási lehetőséget kapnak, hogy a régi vagy az új rendszer szerint kapják majd nyugdíjukat, az ennél fiatalabbaknak azonban már az új rendszer szerint képződik nyugdíjuk. Jf GÖDÖLLŐ. A magyar polgármesterek első világ- találkozójának Gödöllő lesz a színhelye junius 26- tól. Összesen 3000 vendéget várnak, köztük G. Patakit, New York állam magyar származású kormányzóját is. ^ GYŐR,Legjobbnak a Győri Kreskedelmi Szakkö­zépiskola és Szakmunkásképző Intézet csapatának versenyprogramját ítélte a zsűri azon a számítás­technikaversenyen, amelyet 1995 őszén, Bill Gates magyarországi látogatásakor hirdettek meg, azért, hogy a diákok megtanulják a gyakorlatban is alkalmazni a Window ’95, illetve az Office ’95 programot. A vetélkedőn csaknem ötszáz iskola csapata indult. ^ BUDAPEST. Jó esély van arra, hogy negyvenhét évig tartó kényszerszünet után újrainduljon a jogászképzés ez év szeptemberétől a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A tervek szerint már az idén százötven hallgató kezdené meg jogi tanulmányait Debrecenben. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 100Ó3 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 months $16.­In Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York,N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségkép­pen fejezik ki a szerkesztő-kiadó állás­pontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Külföldiek Budapesten A budapestieknek csupán egyharmada sokallja a fővá­rosban tartózkodó külföldiek számát, ám mint az a Te- leDirect telefonos felméréséből kiderül, a megkérdezet­tek 70 százaléka valamilyen módon mégis korlátozná beutazásukat. Leginkább az ázsiai, illetve arab beván­dorlást utasítják el az emberek, s a szovjet utódálla­mokból érkezőktől félnek legjobban Százéves a Vígszínház A Vígszínház alapításának századik évfordulója alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök a Parlament Munkácsy termében kitüntetéseket adott át a színház több művészének és dolgozójá­nak. ______________________________ Maxwellék újra Moszkvában A brit gazdaságtörténet legnagyobb csalási és csődügyét produkáló Maxwell család a gyökerek­nél kezdve igyekszik újjáépíteni a hajdani birodal­mat. The Sunday Times értesülése szerint a néhai sajtómágnás két fia ismét Oroszországban próbál­kozik, ezúttal országos műholdas tévéadó tervével. JBS WASHINGTON, D.C. Megkezdődött a világűr felhasználása hirdetési célokra. A dologban az a furcsa, hogy ez nem Washington, hanem Moszkva nevéhez fűződik. Az orosz Mir űrállomásról sugárzott egyik televíziós adás során Jurij Onufrienko és Jurij Uszacsev kozmonauták egy- egy üveg "kék" Pepsi Colát fogyasztottak. A Pepsi vezetői nem közölték ennek a hirdetésnek a költségeit. Keresse fel elárusító asztalunkat június 1-én a New Brunswick-i Magyar Napokon BUDAPEST. A kormány 1997 január l-jétől csökkenteni akarja az adóterheket. Mérsékelni kívánja a személyi jövedelemadó legfelsőbb kulcsa­it, valamint a vállalkozói terheket, köztük a társa­dalombiztosítási járulékot. A kormány arra törek­szik, hogy jövőre egyáltalán ne veszítsenek érté­kükből a reálbérek, az infláció pedig 15 százalék körül alakuljon. ## BUDAPEST. A kormány határozott az európai integrációs csatlakozáshoz szükséges közigazgatási szakemberek képzéséről. A tervek szerint a Wal- lenberg-csoport támogatásával szeptemberben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem és a Stockholmi Egyetem együttműködésével másfél éves Master of European Studies oktatási program indul. Összesen 30 fő vehet részt, akik tanulmá­nyaik befejezése után a központi kormányzatban dolgoznak majd. er BUDAPEST. Akár 150 ezer ember kényszerű elvándorlását és több százezer hektár mezőgazda- sági művelésű terület tönkremenetelét eredmé­nyezheti, ha nem sikerül megoldást találni a Duna-Tisza köze vízháztartásának rendbetételére. A Homokhátság területén a vízszint három-hat méterrel csökkent az ötvenes-hatvanas évek átlagához képest. , ­Magyarországot ötvenhármán képviselték azon a kutatási-mentési hadgyakorlaton, amely 23 ország részvételével keződött Floridában a békepartnersé­gi program keretében. A "Cooperative Zenith 96" elnevezésű manőverek május 16-án fejeződtek be. * BUDAPEST. Glatz Ferencet választotta elnökévé 158. közgyűlésének zárónapján a Magyar Tudomá­nyos Akadémia. // BUDAPEST. Az orosz és a magyar főváros közötti gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Moszkvában Demszky Gábor budapesti főpolgármester és moszkvai kollégája Jurij Luzskov. A találkozón Demszky felvetette a szovjet adósság fejében történő budapesti metró­építés lehetőségét, és kérte Luzskovot, vesse latba befolyását a "kétoldalú kapcsolatok utolsó rende­zetlen ügyének" megoldása, a Szovjetunióba hurcolt magyar műkincsek visszaszolgáltatása érdekében„Luzskov kedvezően reagált Demszky- nek arra az indítványára, hogy nevezzenek el utcát vagy teret Moszkvában Nagy Imréről, a volt mi­niszterelnök születésének centenáriuma és az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából. BUDAPEST. Kötelező lesz a biztonsági öv az autóbuszokon Európában. A tervezet értelmében 1997 októberétől az autóbuszgyárak kötelesek lesznek három ponton rögzített biztonsági övvel felszerelni az új busztipusokat. HANNOVER. A világ legnagyobb ipari vására nyílt meg Hannoverben s ezen 68 országból több mint 7200 kiállító mutatkozott be. Magyarországot 30 cég képviselte ^ A világ olajfogyasztása 1995-ben egy százalékkal emelkedett. Az Egyesült Államok 25 százalékos részaránnyal a világ legnagyobb olajfelhasználója. Az OPEC a világ olajtermelésének több mint 40 százalékát adja, államai csupán hét százalékát használják fel. Nyugat-Európa, ahol a nyersolaj 19 százaléka fogy, a termelésből csak kilenc százalékkal részesedik. A világ bizonyított olajkészlete a számítások szerint még negyven évre elegendő. KIKET TARTUNK A LEGVESZÉLYESEBBEKNEK? amerikaiakat nyugat­európaiakat határon túli magyarokat afrikaiakat (feketéket) ázsiaiakat délsziávokat arabokat volt SZU-ból érkezetteket

Next

/
Oldalképek
Tartalom