Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-04 / 14. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 4,1996 KONCERT Nagysikerű koncertet adott március 21-én a Magyarországról érkezett Festetics String Quartet a Magyar Főkonzulátuson. Műsorukon Haydn és Schubert művei szerepeltek, melyet az amerikai, japán és magyar közönség nagy tetszéssel fogadott. BUDAPEST. A tervezettől eltérően, április elsejétől nem vezették be az új gyógyszerár-támogatási rendszert, vagyis áremelkedés egyelőre nem lesz. Nincs döntés a közgyógyellátás szintén április elsejétől bevezetni kívánt átalakításáról sem. tt BUDAPEST. Az egészségügyi dolgozók bére áprilistól 25 százalékkal emelkedik - jelentette be a népjóléti miniszter. Szabó György elmondta: a kormány feltett szándéka, hogy átállási veszteség mérséklése címén az idén a nyugdíjasok egyszeri juttatást kapjanak. Arra azonban egyelőre nem tudott válaszolni, hogy mennyit fizetnek, mikor és milyen kasszából. ^ RÓMA. Vértesaljai László jezsuita szerzetes személyében új vezető irányítja március közepétől a Vatikáni Rádió magyar szekcióját. Vértesaljai elődjei külföldön élő magyar jezsuiták voltak, most az adás vezetője közvetlenül Magyarországról érkezett. + BUDAPEST. A 18 éven alatti és a 60 év feletti magyar állampolgárok ingyenesen látogathatják az olasz, az ugyanilyen korú olasz állampolgárok pedig a magyar állami múzeumokat, Erről az Olasz Köztársaság Külügyminisztériuma és a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium kötött kölcsönösségi akpon megállapodást. BUDAPEST. A világi oktatást végző egyházi felsőoktatási intézmények az Alkotmánybíróság által is törvénytelennek minősített finanszírozási rendszer megváltoztatásától remélik katasztrofális anyagi helyzetük rendezését. A művelődési minisztériumban elmondták, hogy a tárca költségvetéséből az emelt támogatást nem tudják biztosítani,az egyetemeknek a kormánytartalékból kell pénzhez jutniuk. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 100Ö3 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 months $16.In Canada $35.Hungary and other foreign countries $42.Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York,N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Felix Habsburg nem tágít Váratlanul és engedély nélkül hazatért Ausztriába a csaknem 80 esztendős Félix Habsburg Lotharingen, az utolsó császár harmadik legidősebb fia, Ottó fivére, aki testvéreitől eltérően nem volt hajlandó lemondani a trónról. Az idős férfit nem utasítják ki az országból, de nem marad el a pénzbírság sem. ^ Domingo a Bánk bánból énekel BUDAPEST. Elkészült a julius 30-ai, népstadionbeli, Diana Ross, Rost Andrea, Jósé Carreras és Placido Domingo szuperkoncertjének műsorterve. Először Diana Ross lép a közönség elé; világslágereket ad elő. Utána Carreras operaáriákat és egy népszerű olasz vagy spanyol dalt szólaltat meg, azután Erkel Hunyadijából V. László ária szólójával kedveskedik a magyar publikumnak. Ugyanígy tesz Domingo is, aki viszont egy másik Erkel-áriával, Bánk bánéval készül. Rost Andrea Bernstein West Side Storyjából Carrerasszal, Domingóval pedig Lehár Víg özvegyéből szolgál egy-egy lírai részlettel, s persze még sok más meglepetéssel. BŐS. Népszavazást tartottak a dunai erőműről híressé vált szlovákiai Bősön, ahol a falu 3700 választópolgára arról döntött, a Gabcikovo helységnév mellé kitegyék-e a nagyközség magyar nyelvű, Bős feliratú helységtábláját is. A szavazáson részt vevők 97.8 százaléka döntött a magyar nyelvű helységtábla mellett. a BUDAPEST. Horn Gyula miniszterelnök és a négy történelmi egyház képviselőinek találkozóján a felek kölcsönösen megerősítették, hogy az egyházi ingatlanok természetbeni visszaigénylésének törvénye meghatározott határideje 2001 maradjon, a pénzbeni kártérítés végső időpontja pedig tolódjon ki 2011-ig. Eddig összesen több mint 6 ezer visszaigényelt ingatlanból mintegy 2 ezer ügye rendeződött az elmúlt évek alatt. BUDAPEST. Kállai Gyula egykori miniszterelnök március 12-én 86 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben zajlott le, a Fiumei úti temetőben. A postai címzésnél legfelül találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, hanem küldjék be a megelőző hónap utolsó napjáig az előfizetési díjak Köszönjük, hogy segítik és egyszerűsítik munkánkat Szerkesztőség Jaruzelski amerikai előadókörúton Az Egyesült Államokban tett látogatást Vojciech Jaruzelski, egykori pártfő' titkár, majd lengyel államfő. Jaruzelski a Kansasi Állami Egyetem felkérésére, a lengyelországi átalakulásról tartott előadást. A volt hadseregtábornok felkereste a Fort Richeley-i katonai támaszpontot, valamint az USA vezérkari főnökségének Fort Leabenworth-i oktatóbázisát. Gorbacsov, a harmadik erő Gorbacsov indulásával az orosz választásokon, bővült azoknak a száma, akik a jelenlegi hatalom és a kommunisták ellenében harmadik erőnek nevezik magukat Oroszországban. A volt Szovjetunió volt elnöke indulási szándéka bejelentésekor közölte: széles körű, demokratikus koalíciót akar létrehozni a reformpárti erők képviselőiből. A Magányos Farkasok vezére meghalt Költözik az amerikai követség Az Egyesült Államok nagykövetségének egyes, Budapest különböző pontjain szétszórtan elhelyezkedő hivatalai hamarosan a nagykövetség Szabadság téri épületének közelében lévő Bank Centerbe költöznek, - jelentette Donald M. Blinken nagykövet, aki megjegyezte az összevonással egyszerűsödik az amerikai-magyar vegyes vállalatokat segítő munka is. s: Járvány a pécsi állatkertben PÉCS. Lépfenejárvány tizedelte meg a Mecseki Kultúrpark pécsi állatkertjét. Az emberre is veszélyes baktérium okozta betegség, mely egyes háziállatok - köztük a juh, és a szarvasmarha - körében is előfordult. Az állatok elhullását lépfene okozta, fertőzésveszély miatt március végéig bezárták az állatkertet. / Biciklivel az Északi-sarkra Ha tervük sikerül, az elsők lesznek, akik biciklivel eljutnak az Északi-sarkra. Két holland fiatalember Amszterdamból Észak Kanadába repült, hogy ott megkezdje előkészületeit az április 1-jén kezdődő északi-sarki biciklitúrához. Speciálisan kiképzett járműveikkel mintegy 90 kilogrammnyi teherrel indulnak. Útközben sok veszély fenyegeti őket: hóviharok, gumidefekt és nem utolsósorban a jegesmedvék. Szalmán Radijev, a per- vomajszkijei csecsen túszszedő belehalt sérüléseibe. A Magányos Farkasok nevű különítmény vezére ütközetben szerzett súlyos mell- és fejsérüléseket szerzett. Groznijban ismét heves harcok robbantak ki a csecsen fegyveresek és az orosz alakulatok között. Dudajevet támogató egységek megszálltak néhány körzetet.