Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)

1995-12-14 / 47. szám

16. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 14, 1995 A Daytona Beachi Amerikai-Magyar Klub jelentése A Daytona Beachi Magyar Klub és Florida magyarsága újból elvesztette egyik kedvelt tagját. .Kovács Imre, aki 84 éves korában rövid, de súlyos betegség után, 1995 november 24-én meghalt. Itt hagyta gyászban kedves feleségét Arankát, aki éjjel nappal vele volt utolsó percéig. Kovács Imre Miskolcon született. Floridába 1982-ben New Jersey-ből költözött. Egy időben pénztárosa is volt a magyar klubnak, ahova mindig szívesen eljött. Koporsójánál búcsúbeszédet mondott Kosztolányi Vilmos a klub rendezője. Isten veled Imre barátunk, pihenj csendesen, a sok fájdalom után. * A Plant City Floridai Magyar Szabadság Kör november 12- én szokása szerint fogadta a környékbeli magyarságot. 180 személy volt jelen. A finoman készített ebéd, és kedves szórakoztató műsoruk, mindig oda csábítja, még messziről is a magyarságot. Ez alkalommal is nagyon jó zöldség levest, töltött csirkét, süteményt és kávét fogyasztottak a vendégek. Utána értékes tárgyakat sorsoltak ki. A műsorban szereplő dalosokat, és a családi bohózatokban részt vett tagokat élénk tapssal fogadta a közönség. Felköszöntötték egyik 92 éves tagjukat születésnapja alkalmából és két másik tagot házassági évfordulójuk alkalmával. Mindenki megelégedve tűvozott a decemberi viszontlátásig. Margaret Tóth tudósító Kellemes Ünnepeket és Eredményekben gazdag Új Esztendőt taván Önöknek a Roma Federaton nevében Balogh Sándor Állást kínál Help Wanted December 17-én vasárnap d.u. 2 órakor Kiss Krisztina hangversenye a Carnegie Hall melletti Weil Recital Hallban 57 St. es 7tn Ave. New York, N.Y. Hungarian House 213 East 82nd Street Sunday December 17, 1995 , 1995 (in Hungarian) Television version of the live production of the Hungarian State Opera Ferenc Erkel — HUNYADI LÁSZLÓ Ének. Sárvári Győző, Simándy József, Kovács András, Takács Klára Szöveg: Tóth Lőrinc Irta: Eggressi Béni Átdolgozta: Nádasdy Kálmán Zene: Radnai Miklós A FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ DÍSZTERMÉBEN 1995 december 17-én vasárnap délután 4 órától CHRISTMAS PARTY Szórakoztató zenét Cigány Jóska szolgáltatja Adomány $6.­Fenntartó Gárda Köszönettel nyugtázzuk az alábbi adományokat Ferencz Amália szeretet könyvért $4.- Julia és Stephen Szűcs $10.- Béla Boda $20,- Helen Fellows $10.-'Irene Michna $20.- Elizabeth Dattler $5.- Hung. Am. Club Daytona, Fla. $20.- Julianna Yoo $20,- Marie és Robert Mezey $20,- Spephan Fekete $5.- Peri De T. Dubsky $20.- Mary Répás $65.- John Sztankovits $30.- József Solta $30.- Elizabeth és Tibor Tamási $20.-Mary Cs. Stearic $10.- Louise Vadasdy $20.- Terry Tóth $10.­Ha építkezik, átalakítja lakását, vagy üzletét, az Új Esztendőben se feledkezzen meg rólunk. PANNÓNIA CONSTRUCTION COMPANY Attila Benke 212-570-2017 MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN Cornell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 SL New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv. Forest Hills, N.Y. 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák /asectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vese és hólyag­daganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk Apróhirdetés-ClassifiecI TÁRSKERESŐ Egyszerű kellemes természetű szerető szívű ötvenes özvegyasszony társaság hiányában ezúton keres egy hasonló adottságú, rendes, intelligens urat. Barátság és később házasság céljából. "BALATON” jeligére a szerkesztőség címére Háztartási és egészségügyi gyakorlattal, középkorú asszony bentlakásos állást vállal New York-ban vagy Floridában Tel: 718-565-6759 Keresünk Soc. Sec kártyával rendelkező nőt, idős hölgy mellé, aki magyarul-angolul beszél. Hétfőtől-péntekig 9-5-ig Hívja este 9-ig vagy hagyjon üzenetet 718-271-2047 vagy 718-699-0799 számon Középkorú magyar hölgy olcsó lakást bérelne az East Side-on januártól Tel: 212-534-0847 * VIDEÓKAZETTÁK * SZISZTÉMA CSERÉLÉSE!!! Amerikai rcadmerrSl Magyar ghrtáiár», vagy fordítva 24 óra alatt • Y1DÉÓF1LM * ASzeaUtya magyarországi látogatása. 2 órái arises műsor. Ara S30 postaköltséggel együtt Kérje filmlistánkat f * KAPHATÓ * A történelmi Magyarország Blues térképe. Az ország és a vármegyék címereivel, plasztik­kal védett kartonon, 22x32-es nagyságban. Ára S20 posta- költséggel együtt Megrendelhető q kávéiként címen: MAGYAR NAPLÓ-ÚJSÁG -Videó Osztály- • P.O.Box Ö22 - Beach Street, Daytona Beach, FL, 3211Ö. Tii/Fs*: (904) 2644920. Kérjen ingyenes mutatvány­számot a Magyar tfapU-bóll FigyeUe árainkat, velünk olcsóbban repülhet $ SAVER APEX jegyek - December 15 ig New York - Budapest - New York direkt $539.00-tbl 30 nap (*) New York - Budapest - New York átszállással $479.00 60 " (*) New York - Becs - New York direkt $489.00 30 1 (*) Chicago - Budapest és vissza $489.00 30 " (*) Chicago - Becs és vissza $489.00 30 ” (*) ! Miami - Budapest és vissza $599.00 60 " (*) Budapest - New York " $569.00 60 " ( ) Budapest - uhicago '* $589.00 60 1 ) ‘ (*) plus applicable taxes - az árak időközben változhatnak EGYIRÁNYÚ JEGY ÁS SPECIALIS New York - Budapest átszállás $330.00 (*) New York - Becs one way $330.- (*) Miami - Budapest " $380.00 (*) Chicago - Budapest " $350.- (*) N.Y.-ból BUDAPEST HOLYDAY - 5 éjszaka 2 utas, 1 fÖ $595.- tÖl Repülőjegy/szalloda/reggelivel/ adó - Repülőjegy/adó külön DECEMBER HO SPECIÁLIS (effect. 12/16 to Jan.2nd) N.Y. - Budapest és vissza$579.00/30 nap»(*) N.Y. - Budapest oneway $410.00 (*) N.Y. - Bécs " $579.00/30 " (*) N.Y. - Becs " $410.00 (*) Miami - Budapest " $729.00/60 " (*) Miami Budapest " $474.00 (*) Chicago - Budapest " $559.00/30 " (*) Chicago - Budapest " $404.00 (*)• Kedvező jegyek Budapest - Bostosn - Miami és más varosokba kaphatók Hírjon v&cy irjoft STAR TREK TRAVEL 117 SOUTH MAIN ST. FREEPORT, N.Y. 11520 Tel: (516) 868-5544 Fas (516) 546-8690

Next

/
Oldalképek
Tartalom