Amerikai Magyar Szó, 1995. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-27 / 17. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 27, 1995 USA foci-diadal Nyolcvankét percen át vezetett az Egyesült Államok futball csapata a nagymultú Uruguay válogatottja ellen. Az amerikaiak a foci világbajnokság után sem fejezték be csapatuk építését, hanem folyamatosan készülnek a soronkövetkező meccsekre. Igaz a Világ Kupa után egy kicsit nehezebb a csapatot összetartani, mivel a játékosok igencsak felértékelődtek. Ketten közülük a világ talán legrangosabb olasz bajnokságában rúgják a bőrt. Ketten Németországban, ketten Angliában a második ligában játszanak, egy játékos pedig a mexicói csontdarálóban próbál megélni. Ez az internacionalista gyakorlat meg is látszik a csapat játékán. Sokat és erőszakosan támadnak, nem ijednek meg a test-test elleni játéktól, bátran és határozottan szerelnek. Nem véletlen, hogy már a mérkőzés 8. percében egy baloldali szöktetésből visszapasszolt labdából bombagól született. Az uruk magasabb iramra kapcsoltak, de a fizikailag jól elkészült amerikai fiúk állták az iramot. A dél-amerikaiak percekre a kapujukhoz szögezték az USA csapatát, akik aztán kontra támadásokkal igyekeztek operálni. Semmi kétség afelől, hogy csapataink szélvész gyorsak, azonban a kapu előtt elbizonytalanodnak és a távoli lövéseket sem alkalmazták. így hát az első félidő eredménye 1:0 volt az USA javára. A második félidőben az addig szemerkélő eső felerősödött, a játékosok mindkét részről igen sokat csúszkáltak a nedves fűvön. Örvendetes volt azonban látni, hogy a fiúk labdakezelési technikája igen jó, kevés az elvesztett labda. Az uruguayiak erősen kezdtek, volt néhány dúrva belemenés, rúgás, buktatás. Ezeket a játékvezető rendre sárgalappal honorálta. Az uruk kezdték elveszíteni a türelműket, s egy eladott labda után, a második félidő közepén megszületett a második gól. A recept a szokásos, baloldali kiugratás utáni visszapasszolás, kapuralővés, és gól. A Dallas-i közönség és a riporter boldogsága leírhatatlan volt. Sajnos a Világbajnokság rossz emléke ismét visszaköszönt. Az öröm ugyanis a játékosokra is átragadt. Szemmel láthatólag befejezettnek tekintették a mérkőzést, amikor néhány perccel később egy lesgyanus helyzetből egy 16-on belüli átemelés után a latinok gólt lőttek. Ekkorra az eső már viharrá nőtt. Karvastagságú villámok cikkáztak a stadion fölött. A hazaiak meg mindig ünnepelték győzelmüket, mikor egy váratlan kapulővés után, a kapus kezéből kivágodó labdát egy szemfüles csatár közvetlen közelből a hálóba lőtte, 2:2. Ezután megszólalt a mérkőzés befejezését jelző sípszó, mivel a szélvihar reklámtáblákat letépve a stadion oldaláról, lehetetlenné tette a további folytatást. A végső eredmény tehát 82 perc jó játék után USA - URUGUAY 2:2. Deák Pál FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood queens N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. I Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F Van Wick Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bániaknak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt < az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk ÚJÍTSA MEG ELŐFIZETÉSÉT CLAIRE KENNETH: Éjszaka Indianapolisban Claire Kenneth Ez persze nem hangzik olyan romantikusan, mint Éjszaka Kairóban. Itt nincsen sötétkék trópus égbolt, suso­gó pálmafák és a titok­zatosan hömpölygő Nílus a terrasz alatt. Első regényem, melyből sok százezer példány fogyott öt világrészben, valóban egész más, mint ez az éjszaka, még csak nem is hasonlítható ehhez a futó kalandhoz, a zimankós, hóborított India­napolis egyik hoteljében. Itt történt meg, aminek nem szabadott volna megtör­ténni... Ezt állítja Debra Wrenn, egy Texas-i hölgy. Szerinte, illetve az "apasági kereset" szerint, amit most nyújtott be Arnold Schwarze­negger ellen, a Santa Monica-i bíróságon. Ugyanis, ennek az éjszaká­nak az eredménye, egy kis­lány, Christina. Már 12 éves, de eddig a hölgynek eszébe sem jutott, ezzel a hírrel je­lentkezni Schwarzeneggernél. Talán nem tartotta fontos­nak. Vagy csak most jutott eszébe ez az ötlet, mióta Schwarzeneggernek milliói vannak a filmjeiből. A kis Christina, szép gyerek, sajnos kiderült, hogy súlyos csont- cysztája van, számos nagy műtétre volna szükség, hogy életét megmenthessék. Kihez forduljon segítségért, mint a gyerek apjához. Ha valóban ő az apa... De Schwarzenegger ügy­védje szerint, aki nem más, mint a zseniális Howard Weitzman, az osztrák szár­mazású szupersztrár azon a bizonyos napon nem is volt Indianapolisban és soha éle­tében nem járt a "Naughty Lady" cimű night clubban. Ez rövid, futó kaland volt, állítja Debra, aki jelenleg 41 éves. Tehát tizenhárom év előtt sem volt már egy meg­szédült bakfis, aki meg van hatva attól, hogy egy-két ital után, felmehet a világhírű mozisztrár szobájába. Igaz, Arnold akkoriban még nem volt olyan nagy sztár, de izmos alakját gyakran láttuk lefényképezve, különböző európai és amerikai maga­zinokban. Akkor még nem volt nős, még nem vette el a szép Maria Shrivert, a Ken­nedy unokát. Kilenc éve, hogy boldog házasságban élnek, már három gyerekük is van. Mária nem volt az az unatkozó milliomoslány, aki csak golfozik és bálokon vesz részt, hanem a Televízi­ón, mim kitűnő zsurnaliszta szerepeli. Alegharmónikusabb házas­ságot is megzavarja egy ilyen botrány. Azt is tudjuk, hogy a Kennedy családban, a fár- fiak kicsapongásai már nem leptek meg senkit, de akik csak bekerültek a családba, azoktól elvárták a kifogásta­lan viselkedést. Annakidején a dinasztia megalapítója, Joe Kennedy, mikor 1938-ban Londonban az USA nagykövete volt, cso­dálkoztak, hogy hajnalig szó­rakozik félvilági hölgyekkel és mikor hazamegy, felesége Rose, már éppen a templomba készül a reggeli ájtatoskodásra, gyónni és áldozni. Nagyon vallásos volt. Joe Kennedyről ezeket a sto- rykat első-kézből tudom, mert családunk egyik tagja, ugyanakkor volt Ma­gyarország nagykövete Ang­liában. Mikor Joe visszatért az USA-ba, Gloria Swansonnal, a néma filmek sztárjával kez­dett viszonyt, sőt őmiatta kapcsolódott be a filmszak­mába. Joe fiai követték apjuk pél­dáját. John F. Kennedy, mint president szintén kedvelte a szexi filmsztárokat. Viszonya Marilyn Monroeval, köztu­domású volt. Angie Dickin­son a TV sztár is sokat járt hozzá a Fehér Házba. Bobby, aki igazságügymi­niszter volt, színén viszonyt folytatott Marilynnel és bele­keveredett a titokzatos halál­ba is. (Erről sok cikk és könyvek jelentek meg.) Teddy, a szenátor sem volt kivétel. Egy éjféli kirándulá­son, a fiatal titkárnővel, fur­csa baleset történt. Az autója egy rozoga hídról, bezuhant a tengerbe. Teddy kimene­kült, de veszni hagyta Mary Jot, aki belefulladt a vízbe. Teddy megmenthette volna, de neki fontosabb volt, hogy ne derüljön ki, hogy nős em­ber létére ilyen kalandokba sodródik A chautauquai tra­gédia, sokáig árnyékot vetett rá és majdnem elvágta politi­kai ambícióit. De egy Ken­nedy sosem lehet bűnös, sosem ítélkezhetnek felette. Példa erre az unokaöcsike, Willy Kennedy Smidt, akinek csúnya esete volt Palm Beachen egy nővel, aki azzal vádolta, hogy megerőszakol- ta. Ez is simán elintéződött.... A legifjabb Kennedy, John-John, most sokat szere­pel. Miután egy ostoba új­ságíró, a világ legszexibb fér- fiának nevezte, ez a név rajta is maradt. Legutóbb egy szőke filmszinésznővel, Daryl Hannával, távol-keleti nász­úira ment, de persze esküvő nélkül. Aztán szakítottak, John-Johnnak Madonna is esete volt. (Ehhez már nem is fűzünk kommentárt.) A Kennedy család hölgy tagjai az első perctől nagy ellenszenvvel fogadták Jackiet. Mikor mint fiatal özvegy férjhez ment Onassis­hoz, már egyenesen kiátkoz­ták. De Jackiet ez nem na­gyon érdekelte, boldog volt, hogy húgától elhódította a görög krőzust. Mert most már tudjuk, hogy Ari Onas- sis, eredetileg Lee-t, aki her­ceg Radzivill elvált felesége volt, akarta elvenni. (A két nővér között azóta sem állt soha helyre a barátság.) Hogy Onassis, milyen csúf, öreg grómszerű jelenség volt, az mellékes. Én láttam egyszer Miami­ban, a Palm Bay Yacht Clubban. Ott kötötte ki ha­talmas luxus yachtját. Akkor még nem Jackie volt a fele­sége, hanem Mária Callas járt.vele, a világhírű operadí­va. Callas magas volt, úgy kullogott mellette, olajfoltos shortban, ing nélkül. Ritka csúnya ember volt, zacskós szemeivel, cserzett barna ar­cával. Engem a celldömölki vendéglő cigánybandájának öreg brácsására emlé­keztetett. Mikor meghalt Párizsban, Jackie nem volt mellette. Ekkor már Pete Hamillal flörtölt, a csinos, fiatal újság­íróval. Őt Shirley MacLaine- ről kapcsolta le, sokat jártak nightclubokba, összesimúlva táncoltak diszkókban. Aztán ennek is vége lett, Pete meg­komolyodott, már nem érde­kelték sem First Ladyk, se mozisztárok, megnősült, sza­kállt növesztett és 5 gyereke van. Jackie életében megjelent Moritz Templemann, az izra­eli drágakő kereskedő, aki­nek nevét ismerik Tel Aviv- tól Amsterdamig. Jackie Fifth Avenue i lakásában összeköltőztek. Hogy Moritz nős ember és orthodox fele­sége nem hajlandó elválni az nem zavarta Jackiet. Boldo­gan éltek, nem törődve se a közvéleménnyel, se a Ken­nedy család felháborodásá­val. Most, hogy Jackie meg­halt és kiderült, hogy Moritz Templemann abból a csekély 23 millió dollárból, amit Jackie Onassistól örökölt, ügyes befektetésekkel 100 miilót csinált, - már nincse­nek is annyira felháborodva... Ez a botrány, a Scwarze- negger állítólagos indianapo- lisi kalandja is el fog simulni, ha Arnold újabb filmjével megint csinál 40 millió dol­lárt. Annak a szegény kis­lánynak pedig, akit majd csontrák miatt operálni kell, kívánjuk, hogy meggyógyul­jon, akár ki a papája... De Howard Weitzmann, olyan kiváló ügyvéd (eredeti­leg őt kérte fel védelmére O.J. Simpson) hogy biztosak vagyunk, be fogja bizonyítani, hogy Arnold teljesen ártatlan és Debra, valaki mással töl­tötte azt az éjszakát az indi- anapolLsi hotelszobáéban... Deák Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom