Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)
1994-12-15 / 47. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 15, 1994 Változó idők, változó feltételek A bácsi már a hetedik társadalmi rendszerbe hono- súl, a hátán lassan kiegészül a kilencedik kereszt. Gazdag tapasztalatok birtokában a szerkesztő kérdésére érdekes nézeteket mond a múltról és jelenről. Bizony, aki nem merít a múltból, az nem értheti meg a jelent; nehezen látnak a szemei a jövőbe - igy fejtegette az agg első gondolatait. Nekünk akkor elég volt a petróleumlámpa és az igazmondó, százéves naptár. Arany volt az életünk, mert az újság, rádió és televízió nem nyomták állandóan a hazug, sokszor ellenkező és nem teljesülő ígéretek szövegét. Azt se tudtuk, vannak-e pártok, amelyek mindig harcolnak a hatalomért, hogy létezik kormány.... Csupán az Istenben, kérges kezeinkben, erdeinkben, földjeinkben, rétjeinkben - amelyek éltettek - hittünk. Az idősebbeket és gyengéket támogattuk és ápoltuk, a gyermekek voltak legdrágább kincseink - se az öregek, se a gyerekek nem voltak terhére a társadalomnak úgy, mint ma vannak. Hiszen ma majd minden "szociális" intézkedés az öregek, gyengék és gyermekek ellen irányúi. Fával fűtöttünk a saját erdőnkből, a ritka fürdésre vizet melegítettünk - se a meleget, se a melegvizet soha senki sem kapcsolta ki. A bűnözésről nem is hallottunk, udvaraink kapui és házaink ajtajai még éjjel is csukatlanok voltak. Az viszont igaz, hogy másképpen táplálkoztunk mint ma, biztos, hogy egészségesebben is, hiszen akkor a vegyszerek az élelmiszert nem károsították. Nem szégyenlem elmondani, hogy akkor húst leginkább csak akkor ettem, amikor én vagy a tyúk volt beteg. A gazdagoknál persze disznót is vágtak, de ma - és már évek óta, húst egyáltalán nem fogyasztok. A fogaim ugyan még elbírnák, de a pénztárcám napról - napra vékonyabb és bizony már az is probléma, hogy reggelre és estére legyen tej s hozzá egy kifli. A nyugdíjam olyan, mint egy évvel ezelőtt volt, de már csak a felét tudom érte venni, mert az ára mindennek a csillagos égnél van. Például az üveg sör a hajdani 2 korona helyett ma tíz koronába kerül, persze nem a pilzeni, csak a legolcsóbb. Tetszik tudni szerkesztő úr, kenyerünk rendszerint fekete volt, olykor árpából és zabból is, de az nekünk jobban ízlett, mint a mai drága ilyen vagy olyan. És megvolt mindennap, nem úgy mint most, amikor az üzletekbe gyakran "elfelejtkeznek" hozni. A második kenyerünk - a krumpli, az mindig volt. Levesben, sütőben sütve, héjában főzve, laskának, lángosnak, placky- nak, a mezőn katlanban főzve a krumpli szedéskor, édestejjel, aludttejjel, íróval. Jutott minden napra - néha többször is. No tessék megpróbálni ma egy öttagú családnak krumplit naponta többször is adni, amikor kilója 10-12 vagy 14 koronába kerül, akkor pedig csak 80 fillér volt. Húst tehát már nem fogyasztok, talán hagyjam abba a krumplit is? No és a harmadik kenyér - a káposzta. Főve, sütve, savanyú, töltött, kolozsvári, darával, krumplival, olyan széles és tarka választék volt belőle, hogy irigyelte tőlünk a világ. Ma ugyancsak meg kell gondolnom, hogy érdemes va- gyok-e a káposzta evésére, melynek kilója rettenetesen drága. Teljesen azonban még nem hagyhatom el, mert a fűre még nem honosodtam meg. A kukoricából mindig mesebeli volt a zámiska, puliszka, máié, csövestől főve, a tűzön sütve, főtten mákkal és cukorral - de ma, no tessék, hogy kap-e valahol mikor és mennyiért? Vagy lopjak a mezőkön? A pince tele volt gyümölccsel, a padlás aszalt dolgokkal. Ma ezek vagy nincsenek, és ha vannak, csak a- zoknak, akik képviselők, miniszterek vagy ehhez hasonló járadékuk van. Nem tudom ivott-e valamikor a zsojtárból frissen fejt, még meleg tejet? Sterilizálás nélkül. Ez volt az igazi lakotka, különösen a gyerekeknek és öregeknek - az ól (istálló) küszöbén. Friss túró, író, vaj, aludt tej, ma ezeket a "különlegességeket" nem lehet nálunk megfizetni. A savóból még a sertéseknek is jutott. És azok a friss, sárga tojások minden színű tyúktól! Kendert is termesztettünk, amiből az asszonyok inget és gatyát, törülközőt, falvédőket varrtak, pokrócot szőttek. Akkor 10-15 gatyám volt kenderből, nyári és téli, vékonyabb és vastagabb, hideg és melegebb. És tetszik tudni hány gatyám van ma és miből? Pontosan öt gatyám van - még - . abból a 10-15-ből. De bácsi, maga mindent feketének néz, azt is, ami fehér! Hiszen most itt már két éve új ország, új világ van, új demokrácia és független, önálló köztársaság. Ma nem parancsol magának senki - oda mehet, ahová küldik. Ma az adóhivatalon, biztosítón, államigazgatási és helyhatósági szerveken kívül, lakásvállalaton, villany- gáz és vízüzem, technikai szolgálatokon, politikai pártokon és mozgalmakon, tömegtájékozHelen Teitelbaum AZ EZERARCÚ VÁROS A Siratófal az időszámítás után 70-ben lerombolt második templom mindmáig fennmaradt része, a judaizmus egyik legszentebb helye. Már Jeremiás Könyvéből is világosan kiderül: Jeruzsálemet, a sokarcú várost, a bűnöst és megtérőt nem lehet elfelejteni. Aki egyszer megszerette ezt a helyet, az biztos, hogy visszatér ide. Mert visszahívja az ezernyi érdekesség: hiszen három világvallás él itt egymás mellett, a piacokon színes forgatag, a templomtornyok mögött felsejlik a bibliai táj, s a város állandóan béke és erőszak feszültségét leheli magából. Itt mindig újabb és újabb felfedezéseket tehet a kiváncsi utazó. Jeruzsálem naponta szolgál meglepetésekkel. Elég megállni az utcán néhány percre: a turisták színes hullámzásában könnyű felfedezni egy-egy óhitű zsidót kaftánban, vagy egy kifogástalan angol öltönyben tovasiető üzletembert. Aki megéhezik, kipróbálhatja az arab konyha különlegességeit vagy a kóser módra készített olasz csemegéket. Jeruzsálem ki tudja, hányféle vallási csoportosulásnak is otthont ad. Aki az Olajfák Hegyéről tekint le a csodálatos városra, arab falvakat éppúgy láthat a távolban, mint aranykupolájú orosz ortodox templomokat: aztán egy különös zsidó temető következik. Akik ide temettették magukat, bíztak abban, hogy majd ők üdvözölhetik először a Messiást, midőn az bevonul az Óvárosba. A modern város szive a Ben Jehuda utca. Kávéházak és vendéglők sora várja itt a betérő vendéget. S még itt is fel-feltünik egy öreg haszid, amint a Siratófal felé tart. A Jaffa Kapun át lép be az Óvárosba, máris az örmény negyedben találja magát. Tisztára sepert, kihalt utcákon vág keresztül. Érinti az arab negyedet, mely árusok kiabálásától, utcagyerekek sivalkodásától hangos. S közben elhalad egy-két fiatal izraeli katona mellett is, akiknek a vállukról lógó géppisztoly nyújt némi biztonságot. Lányok is vannak köztük, akik szintén a férfias, khakiszínű egyenruhát öltötték magukra, hiszen ők is a hadseregben szolgálnak. Amint a hászid eltűnik egy szűk sikátorban, szemünk tovább kalandozik. Felfedezzük, hogy a Scopus hegyen terpeszkedő Héber Egyetem tőszomszédságában régi minaret áll, s a müezzin épp most szólítja a híveket. Pénteken még zajlik az élet a zsidó piacokon. Másnap azonban csak Kelet-Jeru- zsálem utcái, az arabok által lakott negyedek hangosak. Péntek estétől nincs többé forgalom az ortodox zsidó kerületekben. Csak a mentőknek engedélyezik a behajtást. Aki nyitott füllel jár a modern városrészekben, észreveheti, hogy a héber nyelv egyeduralmát mind jobban fenyegeti az angol, az orosz és az arab térhódítása. Még az utcanevek is rendkívül változatosak: bibliai uralkodókról, cionista filozófusokról, török és angol politikusokról nevezték el őket. Egy séta az ezerarcú városban olyan, mint egy időutazás: korokon és kultúrákon haladunk keresztül. Minden utcának, minden háznak, minden egyes kőnek megvan a maga története, s talán épp ez a sokszín teszi olyan vonzóvá és különlegessé Jeruzsálemet. tató eszközökön, üzleteken és különböző szolgáltatásokat biztosító intézeteken, a meg- bolondító reklámokon, bűnözőkön és betörőkön, kóbor kutyákon kívül senki se háborgatja önt, nem űzi, nem vezeti félre. A régi időkben előfordult, hogy az egész vagyonát is elárverezték. Most szabadon jöhet és mehet, senki sem figyeli önt, szabadon lehet választani és dönteni, mindent szabadon tehet - vehet. Szerkesztő úr, amit mondott - az igaz. Azonban mindent még nem mondott el. Például azt, hogy szabadon dönthetek arról, hogy ma nem eszem vagy éhen leszek, hogy holnap lesz-e ebédem, vagy csak reggeli és vacsora... Holnapután éhségbe lépek- e mint a cigány lova - amely hat napot bírt ki, vagy mint Marecsek úr.... Azt hiszem az utóbbi esete a megfelelőbb megoldás számomra. Iván Sándor (Kassa) Segítsen terjeszteni lapunkat Küldje be olyan magyar ismerése nevét és címét, aki meg nem olvassa a MAGYAR SZÓ-t Hálánk jeléül küldünk Önnek egy szép magyar könyvet • • • ’í • • —i » —* ■ , 7 f Kassai riport £ • • • a v . • • v_ • • • r- a'- -—— •• r — « • r (0
