Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)
1994-12-08 / 46. szám
4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 8, 1994 0/tfaácinÁ CiJáÁ lí "Mennyi érzés, mennyi bánat, Szíve van tán a nótának..." Gondolatok tehetséges magyarokról. Mi, new yorki és környéki szerencsés magyarok természetesnek vesszük, hogy különböző magyar rendezvényeken élvezhetjük egy nagy magyar előadóművész, Cinkota Mihály szavalatait. Ismeretes, hogy sokszor nemcsak élvezetet nyújt a szavalata, hanem könnyeket is varázsol szemünkbe. Nemrégiben alkalmunk volt meghallgatni őt a Kossuth kiállításon a new yorki magyar konzulátuson, ahol ízes magyarsággal tolmácsolta Kossuth beszédét. Cinkota Mihály a Magyar Nemzeti Színház művésze volt. A színházat régen lebontották, de ő közel negyven éve - minden ellenszolgáltatás nélkül - folytatja munkáját hűséges magyar szívvel. Dicséret, köszönet érte. Még sok értékes adottsággal rendelkező honfitársunk él távol az óhazától, akik nem tudják érvényesíteni tudásukat, tehetségüket fogadott hazájukban. Nem támogatják őket, pedig a külföldön élő magyar munkája egy mozaik, ami összeköt az óhazával, gazdagítja Magyarország kibontakozó képét. Ezért szükséges, hogy mi, amerikai magyarok minden különbség (társadalmi, felekezeti, vagy politikai) nélkül segítsük egymást. Ismertessük, támogassuk munkájukat. Ne várjunk, amig lecsukják szemüket örökre, majd meleg szavakat vésessünk hideg sírkövükre. Értékeljük munkájukat, amig élnek és élvezzük munkájuk gyümölcsét. Nyújtsunk egymásnak baráti kezet, dolgozzunk együtt. Magyar a magyarért! Ezáltal sok barátot, elismerést szerzünk Magyarországnak a demokrácia építésében. Sándor László "Hol sírjaink domborulnak" Megható volt nézni a magyar TV-ben a háromrészes programot Maiéter Pál szerepléséről az 1956-os forradalmi napokban, az újságírók és írók megemlékezését az akkori időkre, a vasárnapi nemzeti ünnepet az egyik budapesti köztemetőben, benne a 301-es parcellával. Harmincnyolc év távlatából emlékeztünk azokra a napokra és hetekre, amikor a magyarság hősiességére ismét felfigyelt az egész világ a történelem során már oly sokszor. Feleségemmel, bátyámmal és sógornőmmel Hamilton, Ontario (Canada) egyik szépen rendezett temetőjében virágcsokrot helyeztünk el megboldogult édesapánk sírjára. Kivándorlása óta ott élte le életét a befogadó hazában s több mint négy évtizede ott nyugossza örök álmát. Nézelődésünk során távolabbról megpillantottam egy magasabbra nyúló sírkövet. Közelebb kerültünk hozzá s kellemes látványban volt részünk. "Hőseink emlékére" - magyar felirattal, alatta a magyar címer, majd az angol felírat es az 1956-os év (a képen). Több ezer kilométerre az óhazától, a befogadó hazában, a Hamiltonban élő magyarok, korábban kivándoroltak s a forradalom leverése után ide érkezők jóvoltából és összefogásából állítottak emlékművet azoknak, akik a forradalom napjaiban a szabadság ügyéért a legdrágábbat, életüket adták. Lehajtott fővel és percnyi némasággal álltunk meg mi is. A világ minden földrészén vannak ilyen emlékművek, hirdetve a magyar bátorságot, elszántságot, Petőfi felhívását - "Talpra magyar, hí a haza!" Talpra álltak, de egyrészük vérükkel fizetett. A világ előtt példát mutattak s hazaszeretetből jelesre vizsgáztak. "S hol sírjaik domborúlnak, unokáik leborúlnak ...." Van kiért és miért, van hol leborúlni. Iván Sándor, Kassa WANTAGH, N.Y. Köszönöm, hogy édesanyámról, Egri Erzsébetről megemlékezett az újság kiadó irodája. Itt küldöm előfizetésemet a következő évre, hogy az újságot a jövőben is megkapjam. Köszönöm szépen. Péter Egry A magyarság egyetlen mentsvára Az erdélyi föld Ma már egyre jobban kitűnik, hogy az 1989-es fordulat után az erdélyi magyarságnak - poltikai szervezete kiépítése mellett - a földprivatizációra kellett volna a legjobban figyelnie. Az erdélyi föld ugyanis az erdélyi magyarság kincse is, amely ősi szülőföldjéhez köti az embereket, és a vidéket is gazdagítja. Nem volt véletlen az önálló magyar bank létrejöttének hatósági elgáncsolása, hiszen kimondatlan cél a magyarság életlehetőségeinek csökkentése. Másrészt elsősorban a termelőszövetkezetektől örö- költ szakemberek tevékenykednek a földosztó bizottságokban, valamint az állam által fizetett hivatalnokok, akik mindenekelőtt maguk akarnak megtollasod- ni. A hatalomváltozás után egy-két évben különösen laza volt az állami ellenőrzés és akik közel voltak a tűzhöz, i- gyekeztek megszedni magukat. Alig akadt székely falu, ahol valaki vagy valakik szervezik a közösségek életét. Nemcsak az 1940-es évek elejéig hosszú évtizedeken át működött gazdakörök újjáélesztéséről lenne szó, hanem a legkülönbözőbb önszerveződő keretek feltámasztásáról. A falvak népe évszázadokig közösen használta a földet, az erdőt a legelőket. Ma is erre volna szüksége, mert a földhöz jutott emberek egyedül többnyire nem tudják megvenni a gazdálkodáshoz szükséges gépeket, eszközöket, és beszerezni a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédő szert. Pedig a föld lenne a magyarság egyetlen mentsvára a megmaradásra szülőföldjén, ugyanis a privatizációval már a városokban lévő gyári munkahelye sem biztos. A Székelyföldön az elmúlt években a privatizációval üzemek százai mentek tönkre, álltak le, vagy fél- és negyedkapacitással dolgoznak. A munka nélküli magyarok száma több tízezer. A lerobbant ipari létesítményeket román bankok, rt-k vásárolják fel, és természetesen olyan munkaerőt foglalkoztatnak majd, amilyent a- karnak. Ez annál is inkább kedvezőtlen előjel az erdélyi magyarság számára, mert gazdasági bázisa szűkülésével minden bizonnyal a politikai életben, aztán a kulturálisban is egyre inkább hátrébb , a periféria felé szorul. Ennek jelei már most láthatók, mert az 1989-es változások után sem csökkent jelentősen az erdélyi magyarság kivándorlása ősei szülőföldjéről. Egyes magyarlakta vidékek népességgyarapodása mindig csekély volt. Ezek közül a Királyhágó és Kolozsvár között fekvő, egykéző Kalotaszeget évtizedek óta emlegetik negativ példaként, de a változások óta a legális abortusz is ezrével csökkenti a népességet. tízezreinek csillantott fel valami reményt a magyarországi kárpótlás, azonban a határon túli magyarok igényeivel csak elég későn kezdett foglalkozni a budapesti Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. Romániából mintegy 40 ezer Kádár T. Tibor rajza Es mindez mintha valamilyen láthatatlan forgatókönyv szerint alakulna. Sok székelyföldi faluban egyetlen telefonállomás van, vagy még az sem. Gyakran napoláa kikapcsolják a villanyt. Akadozik e kistelepülések élelmiszerellátása is, mondván,, boldoguljon mindenki ahogyan tud. kérelmet fogadtak el, amely közel tízmilliárd forint értékű jegyet jelent. Hatalmas összeg, amely sokat segített volna az erdélyi magyarság gazdasági talpra állításában, ha két-három évvel ezelőtt kezdték volna kiosztani. Botlik József Tordai Matyó A BÉCSI OSTOR (1940) Gyűlölöm a bécsi döntést... rászáll szivem átka Amiéri a békés Erdélyt akkor kettévágta. Ősi földet választott el, áj térképet rajzolt Együtt élő románt, s magyart szerteszéjjel hajszolt. Préda lett a ház, a szőlő, műhely és a jószág.. Költözködtek rohangaszva, forrongott az ország. Az egykori jóbarátok gyűlöletre készek, A két csendes méhcsaládból, lett egy darázsfészek. Közős idők meleg nyara átváltozott telre... Észak felé ment a magyar a román meg délre. Elhagytak az otthonukat hová szálak fázik, Nem tudták, hogy ki és merre, csak annyit, hogy: űzik! Vándorolt az ártatlan nép, gyönge volt, vagy edzett... Egyik jobbra, másik balra áj életet kezdett. Nem volt könnyű egyiknek sem akármilyen fajta... S valakik a Dunaparton mulatoznak rajta. Négy év múlva eltörölték eme zajos rendet S megkezdték egy új eszmével építeni a csendet. Azóta is sajog e seb, néha-néha vérzik... Az akkori ostorcsapást, unokáink érzik.
