Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)

1993-09-02 / 32. szám

Thursday» Sep. 2. 1993. 3. AMERIKAI MAGYAR SZO AMINT BESZÁLL, SZÜLŐFÖLDJE NYELVÉN SZÓLHAT! Mert most már a MALÉV Hungarian Airlines közvetlen járataival repülhet Budapestre Newarkból - ötször egy héten Még soha jobb lehetősége nem volt, hogy hazautazzon. Speciális menetdíjaink már 289 dollárnál kezdődnek (egyirányban, ha menettérti jegyet vásárol). Sky Club-osztályunk pedig luxus és szolgáltatások terén utolérhetetlen. A MALÉV Hungarian Airlines több mint 75 éve repül Európa- szerte. Most már tengerentúli járatainkon is tapasztalhatja a híres magyar vendégszeretetet a legkor­szerűbb GE-haj tóművel ellátott új és kényelmes Boeing 767-200-as repülőgépeinken. És amit egyetlen légitársaság sem nyújt—nálunk a magyar szót hallja először. Ha tehát arról álmodik, hogy újra a Duna partján sétál, hogy nagyokat kacag otthon maradt szeretteivel — kérjük, azonnal hívjon és foglaljon helyet annál a légitársaságnál, amely a legjobban ismeri Magyarországot! Helyfoglalásért hívja saját utazási irodáját, vagy a M ALÉV-et a 800-223-6884-es számon (New York-on kívül), illetve a 212-757-6480-on (New York-ban). A MALÉV KÜLÖNLEGES AJÁNLATAI yyyyyyyyyyyy Turistaosztály $289-tól* A Sky Club-osztály utasa az alábbiak közül választhat: l. Utitárs-jegy a menettérti jegy 50 százalékáért 2. Szabadjegy egy európai városba 3. Háromnapi szálloda étkezéssel *egyirányban retúrjegy esetén Egy új tradíció SKY CLUB: A szabadjegy a Malév európai vonalhálózatára érvényes, kizárólag ugyanannak a személynek a nevére, aki a Newark- Budapest jeggyel utazik. A jegy a kibocsátás napjától egy évig érvényes. A szállodai szolgáltatást csak a Newark-Budapest repülőjegy tulajdonosa veheti igénybe, ajegyen szereplő utazási időszakban; Az útitárs jegy feltétele, hogy az egyik utas teljes árú jegyet vásároljon, mely után a társ 50%-os kedvezményt kap, kizárólag azonos útvonalra, foglalásra, utazási napokra és a szálloda program kétágyas alapon érvényes. A SKY CLUB ajánlatok 1993. december 31-ig érvényesek. NON -REFUNDABLE ($289 egyirányú) TÉTEL: Minimum tartózkodás: egy vasárnap, maximum tartózkodás: 60 nap. A 289.00 egyirányú díjtétel 1993. november 1-tói érvényes. A díjtételek nem tartalmazzák az USA adókat, repülőtéri, üzemanyag és bármilyen további alkalmazandó adókat. A jegyárak és ajánlataink az üléshelyek korlátozott számától, az érvényben lévő meghirdetett díjtételektől és túraszervezők feltételeitől függően változhatnak. Hol volt az Isten? Látogatás a washingtoni Holocaust Múzeumban Irta: Ben A. Franklin» a Washington Spectator szerkesztője Ez a múzeum egy vallási szertartás mozzanatainak benyomását kelti a láto­gatóban. Elmondja, hogy mi történt, de nern mondja el, hogy miért történt. Az emlekezes briliáns sírköve, amely azt követeli a látogatótól, hogy értesse meg önmagával és másokkal az érthetetlent. Átlag négy órába telik a megtekintése. Amit az ember átérez ezen idő alatt, nem mas, mint szembenézés a hihetet­len, ördögi őrültséggel. A végső benyomás leírhatatlan. Tanúi leszünk az emberiség lelki, erkölcsi megsemmisülésének. Be­vallom leírhatatlan lelki szenvedésen mentem át és amint hallottam, nem én voltam az egyedüli. Vannak, akik azt kérdezik, mikor épül fel egy múzeum azon borzalmakról, amelye­ken a feketék mentek át a rabszolgaság évszázadai alatt, vagy egy olyan azokról az embertelenségekről, amelyeket a benn­szülött indiánokkal követett el ez az ország a századok folyamán. Nem állítom, hogy az Egyesült Államok ártatlan volna, de a faji előítéleten alapuló brutalitás afri­kaiakkal és bennszülöttekkel szemben nem volt szándékos tudományos népirtás. Nincs rá mentség, de lényege földszerzés, határtalan kapzsiság, profit -vágy volt. Hat millió zsidó, köztük másfélmillió gyer­mek, és másik Öt millió nem zsidó, "alacsonyrendu" ember, kommunisták, cigányok, Jehova tanúi, szabadkőművesek kiirtása a németek részéről azonban olyan borzalom, amelyet nem lehet megmagyarázni, csak bemutatni lehet. Végső benyomásom: nem tagadható. Németország, a németek követték el ezeket a borzalmakat. A német nép enged­te, hogy ez megtörténjék. Nincs tagadás, nincs mentség. A német kormány szeretett volna egy másik múzeumot építeni a holo­kauszt mellé, amelyben bemutatták volna a mai (demokratikus Németországot. Nem engedtek meg nekik, annak ellenére a nemet kormány minden támogatást meg­adott a muzeum létrehozásához. Sokak szerint ezt a múzeumot Berlin­ben kellett volna felépíteni. Lehetséges, de fontos volt, hogy itt építsek fel, mert az amerikai lakosság egyharmada nem hiszi, hogy a holokauszt valóban megtör­tént. Kohl kancellár nem volt jelen a megnyitón, de Weizsäcker köztársasági elnök megjelent és kijelentette, hogy amit a nácik elkövettek, az a század leg- szörnyúbb bűne volt. A borzalmak közepette van egy részleg, amely enyhíteni látszik azokat., Egy terem­ben egy lengyel falucska háború előtti zsidó lakosságának életét mutatják be fényképek százaival. Gyermekek szánkóznak, kerékpároznak, futballoznak, anyák ülnek a házak (előtt, öregek sütkéreznek. Rövid ideig fellélegzünk,milyen szép is volt az élet a háború előtt! Azután átmenet nélkül más képeket latunk. Megtudjuk, hogy 1941 Őszén a falu 4000 lakosát~29 kivételével - felsorakoztatták a község szélén es. ott náci fegyverek agyonlőtték őket. Megtudjuk, hogy a nácik a lengyel, ukrán, litván, szlovák és magyar szövetségesek segítségével 500 ilyen falu, vagy város zsidó lakosságát mészárolták le. Nem szépítik az USA szerepét. Roosevelt elnök nem engedte meg a nácik elÓl mene­külök idejövetelét. 1940-ben mar tudta a világ, mi megy vegbe és mi készül Német­országban, mégis 1933 és 1945 kozott csupán 132.000 menekültet engedtek be és csak olyanokat, akik nem voltak mun­kavállalók. A 30-as évek végén Hitler még engedélyezte az ország elhagyását. "VESZÉLYES KÖVETKEZMÉNYEK" "A Szovjetunió összeomlása a nyugati szabadságelvek la'tványos győzelmét jelenti. De lehetnek e győzelemnek előre meg nem jósolható és veszélyes következményei is. Minden nap uj tervekről hallunk, hogy miként lehetne a tönkrement közgazdaságot stabilizálni. De minden nyugati terv írott malaszt marad addig, amig a különböző szovjet köztársaságok nem döntöttek afölött, milyen viszonyban lesznek egymás­sal, milyen pénzügyi és bankrendszert, milyen biztonsági rendszert fognak létesí­teni. Ez meg évekig eltarthat. Nem lehet pénzügyi rendszert létesíteni valuta nélkül." Felix Rohatyn, new yorki bankár Felmerül a kérdés, hogy lehetséges,hogy az egész német nép elfogadta azt, hogy a zsidók és más népek nem emberek. Lehet­séges, hogy a németek voltak azok, akik kiléptek az emberiség fogalmából? Nem lehet a németeket kizárni az emberiség fogalmából, mert akkor mi válnánk bűnö­sökké. Nem csodálkozhatunk, ha a kiváló rádió­riporter, Edward R. Morrow, miután meg­tekintette 1945-ben a buchenwaldi kon­centrációs tábort, igy kiáltott fel: "Hol volt az Isten?" DÍJTALAN ANGOL NYELVTANULÁS Felnőttek 16 éven felül beiratkozhat­nak a díjtalan angol órákra az ősszel 11 new yorki Public Library fióknál Manhattanben, Bronxban és Saten Islandon. Személyesen kell regisztrálni szeptember 22-tól ll^yír BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein 229 E 79 St New York NY 10021 (212) 7372000 Hétfőn és csütörtök délelőtt , 13548 EMer h. Flushia&N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy. Hungarian Airlines,

Next

/
Oldalképek
Tartalom