Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)
1993-12-02 / 45. szám
4. Thursday, Dec. 2. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZO Levelek. ®<§> <§>®<D <§>(!><§><§><§> <§><!>®<§><i) <§)(§> <§><§> FLUSHING, N.Y. A legutóbbi lapszámban a levelek rovatában felfigyeltem e^y olvasó felhívására a magasabb előfizetési díjért. Le a kalappal előtte, Én is azon a véleményen vagyok és hozzájárulok az elgondoláshoz, mivel számomra is sokat jelent az újság. Alig várom a napot, hogy meg tudjam belőle a világ folyását. Ez szinte ünnepnap számomra. S hogy ez valóban igy van, mellékelek egy 10 dolláros csekket. Szívélyes üdvözlettel Szolnoki Violet BROOKLYN, N.Y. Nekem is volna hozzászólásom a Jany tábornok rehabilitálásához. Én is egyike voltam a 60.000 munkaszolgálatosnak. 1941-től a Donnál történt áttörésig 6 parancsolt a magyar katonai keretlegénységnek, hogyan kezeljék ezt a halálraítélt csoportot. Ütöttek, vertek, kikötöttek, tizedeltek. Az első vonalba küldött fiukat aknafelszedésre használták, ami biztos halált jelentett. Én is végigcsináltam ezt. 1943 elején a dorozicsi kórhazat felgyújtották, ahol 800 bajtársam bennégett. Persze nem volt ez i^azi kórház, hanem istálló, 50 méter hosszú es 20 méter széles, a lezárt ajtók miatt a fiúk nem tudtak kimenekülni. így tartott ez az év végéig, amikor leváltották Janyt és helyébe Nagybaconi Vilmost, vagy Szombathelyit nevezték ki, már nem emlékszem biztosan, hogy melyiket. Helyzetünk jobb lett, bánásmód, ellátás, stb. tekintetében. Több bajtársammal együtt fogságba estünk. 1947 júliusig voltam orosz fogságban. Hazaérkezésem után megnősültem, majd kivándoroltunk Izraelbe, ahol résztvet- tem a háborúban. 1960-ban Amerikába jöttünk, mert itt találtuk meg testvéreinket. M. Strassburger so Éves visszaemlékezés BRANTFORD, Ont. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol a népek helyett a hernyótalpas tigrisek járkáltak az utcán. Hidak a Dunában- aludták fertel- mes álmukat, és ott várták a boldog feltámadásukat. A népnek nem volt sem ruhája, sem eledele, de a Colorado bogárból volt éppen elege. Annyi volt a Colorado bogár, hogy felfalta az ország minden krumpliját. Kérjük a jő Istent, hogy a magyart óvja, hogy ne legyen még egyszer ilyen borzalmas, véres háborúja. Anna Csetneky FAMILY PMCT1CE lr. MI1NÁI TAMÁS Általános, családi orvos. 83-39 DANIELS St. Briar wood (Queens) NY. 11435 Teis (718) 291-5151 One block East of Main St. &. two blocks South of Grand Cent. Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Centr.Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Mf. Subway: F Van Wyck Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított Biztosítást elfogadok A Magyarok Világszövetsége amerikai sajtószolgálata jelenti 1993 nov. 21. , MEGALAKULT A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE AMERIKAI TANÁCSA Minden amerikai magyar nagy családjává fogjuk tenni a Világszövetség Amerikai Tanácsát - ígérte annak új elnöke, Papp László megválasztása után. (A New York-i Magyar FŐkonzulátus látta vendégül november 20-án annak a negyven egyházi és világi szervezetnek képviselőit es húsz egyéni tagot, akik megalapították a Magyarok Világszövetsége amerikai országos szervezetét. Az alakuló közgyűlést Ft. Csorba Domokos imája nyitotta meg, majd főtiszteletü Bertalan Imre elnökletével Beke Imre vezette le az ülést. A gyűlésen jelen volt Dr. Szentkláray Ferenc helyettes nagykövet Washingtonból, László Balázs New York-i főkonzul és Kardos Béla, az Ausztráliai Magyarok Szövetségének elnöke, aki Csoóri Sándor elnököt képviselte. Papp László beszámolt a Világszövetség választmányi üléséről, amlyen egy héttel azelőtt Budapesten résztvett. A New York-i közgyűlés ideiglenesen elfogadta az Amerikai Tanács alapszabályát, amely a következő közgyűlésen kerül véglegesítésre. Az Amerikai Tanács vezetősége: elnökké Papp Lászlót (Connj választották alelnökokké Böjtős Lászlót, (Ohio), Fésűs Erzsébetet (Fia.) Dr. Füzesi Istvánt (Conn.) és Samay Attilát (Cal.) A közgyűlés 12 társelnököt választott: Bánkuti Gézát, Bodnár Gábort, Csornán Endrét, Ft. Harsányi Andrást, Ft. Kiss Máté OFM-et, Lauer Editet, Lipták Bélát, Nagy L. Ákost, Pásztor Lászlót, Dr. Somogyi Balázst, Vargó Elemért és Ft. Vitéz Ferencet. Főtitkár Beke Ismre, pénztáros Nt. Póznán Béla, jogtanácsos Dr. Hilberth Tamás, ellenőr Ft. Csorba Domokos és Kálmán László lett. Az igazgatóság elnöke: Ft. Bertalan Imre, tagjai Árvay József, Dr. Balogh Sándor, Bánkuti Gézáné, Dózsa György. Dr» Értavi-Baráth József, Fekete Pál, Finn Viola,. Dr. Fogarassy Gusztáv, Hámos László, Dr. Menczel József, Dr. Molnár Ágoston, Dr. Nagy Károly, Nt. Nyeste István, Osztroviczky Tibor, Paízs Béla, Dr Pásztor Péter, Szabó István, Túri Ferenc, Nt. Vásárhelyi József. Tisztségét elfogadva Papp László elnök hangsúlyozta, hogy a Világszövetség mindenkinek sajátja kell legyen, aki szivében a magyar sorsközösséget vállalja. Nem csúcsszerve zet, hanem munkára való társulás, amelyben a tagegyesületek egymást erősitik. Kifejtette az elnök, hogy az ott összegyűlt mag csak a szervezés kezdetét képezi, hiszen több mint 400 egyházi és társadalmi egyesületnek küldték el felhívásukat és remélik, hogy ezek nagyrésze csatlakozni fog a Világszövetség közösségéhez. Hívják azokat is, akikről eddig nem volt tudomásuk. 'Sorainkba várunk minden Amerikában élő magyar testvérünket világnézetre, pártállásra, felekezetre való tekintet nélkül' - jelentette ki Papp László, aki hangsúlyozta a második és harmadik generáció iránti felelősség vállalását is. KA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbitásáról idejében gondoskodni Egész évre $25.- Felévre $14.- Kanadába és Európába $30.Megújitásra:............ $ Név:............................................................. Cim:............................................................ AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 E 16th Street, New York, N.Y. 10003 OLVASOM A HÍREKET Hát kerem, olvasom a híreket a magyar- országi újságokban. Népszabadság és Magyar Nemzet: Antall József nagy nyilvánosság előtt elkövetett hatóság megsértése miatt feljelentette Lengyel Lászlót. Lengyel László a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, olyan kijelentést tett, miszerint "A közigazgatásban kialakult a teljes korrupció, pontosan meg lehet mondani, melyik minisztert vagy főosztályvezetőt mennyiért lehet megvenni." Valószínűleg lehet valami alapja Lengyel kijelentésének, mert erről már külföldi újságok is írtak valamicskét. Lengyelt a bíróság felmentette, amiben azért nem lehetett egészen biztos, mert akit ugye a miniszterelnök úr (egyeseknek Jóska) feljelent,ritkán alszik nyugodtan. Kacziba Antal rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi főigazgatója a Népszabadság okt. 14—i számában annak a véleményének adott hangot, hogy "Nem a rendőrség dolga a gazdaság rendje." Igaz ugyan, hogy a következő mondatban elismerte, hogy a gazdasági és intellektuális bűnözés egyre nő, dehát 1968 óta a gazdaságpolitika és a büntetőtörvénykönyv nem volt összhangban. Világos ugye? Következő hir: Az elmúlt három évben 20 milliárd forint kárt okoztak a gazdasági és intellektuális bűnözők és csalok. Ebből vagy 3 milliárd a bankvezérek számlájára irható, amiért az állampolgárok fognak fizetni. A bankelnökök megúszták egy sima csődeljárással. Újabb hir. Palotás János, a Vállalkozók Pártjának elnöke vizsgálatot kért azon vállalatok és magánszemélyek ellen, amelyek jelentős vagyonra tettek szert az elmúlt három évben. Mint a Parlamentben elmondta: lehetetlennek tartja, hogy ilyen rövid idő alatt egyesek többszáz millió forintos profitra tegyenek szert. Kommentár felesleges. Utolsó hir. Budapesten elfogták annak a bankrablásnak a tetteseit, amelyben a három huszonéves fiatal 91 millió forintot zsákmányolt. Példás társaság, nemde? Kiváncsi volnék, a tisztelt olvasók milyen következtetéseket vonnak le a hazai állapotokról a fenti híreket olvasva. Deák Pál BUDAPEST. A magyarországi Szociáldemokrata Pártnak természetes szövetségese a szakszervezeti mozgalom, ezért az elsők kozott vette fel a kapcsolatot a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével, amely az elmúlt időszakban az egyesülési folyamat katalizátoraként is működött - jelentette ki Király Zoltán pártelnök. Az MSZOSZ küldöttségét vezető Nagy Sándor elnök hangsúlyozta, hogy a szövetség szocialista és szociáldemokrata platformja szoros együttműködést kíván fenntartani az MSZDP-vel. Király Zoltán pedig bejelentette tárgyalási szándékukat a Keresztény Demokrata Nép Párttal. f ............. .............- ' ................ MAGYAR UROLÓGUS BT. GEORGE KLEIN Comeli-diplomas, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 St. New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv. Forest Hills, NY 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy Húgyúti fertőzések * Impotencia Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk