Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)
1993-04-29 / 17. szám
Thursday, April 29. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Éljen a kapitalizmus! De melyik? Fischer Iván Schubert es Paganini Az egyetlen nyilvános koncert, amelyet Schubert életében tartott, nem okozott nagy feltűnést a bécsi közönség körében, éket azokban a napokban az év nagy szenzációja, Paganini látogatása kötötte le. Niccolo Paganini 1840-ben halt meg, de a nizzai püspök nem engedélyezte az ördöggel cimboráié hegedűs temetései. Minden idők legnagyobb vituó- zának holtteste két hónapig feküdt a ravatalon, majd több mint egy évig bebalzsamozva egy pincében hevert, ahol szintén nern^ maradhatott. Később mikor egy tengerparti cellában rejtették el, a környék halászai Paganini titokzatos ijesztő hegedühangokat hallottak a kornyéken. Bár Paganinit végre eltemethették a pármai temetőben (36 évvel halála után), 1893-ban újra kiásták egy cseh hegedűs kívánságára, aki a testet feltétlenül látni akarta. De a misztikus hegedűsnek nemcsak a teste, a lelke is visszajárt. A spiritiszta amerikai hegedűművész, Florizel ;von Reuter a huszadik század első feleben is még évekig kapott tőle órakat, tanácsokat! Amig élt, Paganini lázba hozta egész Európa közönségét addig sose hallott hegedüeffektusaival. A hegedű nemcsak más hangszereket utánzóit, megszólaltatott kutyát, macskát, csalogányt, kakast, szamárbőgést is. Elkápráztatta a hallgatókat újfajta vonásaival, egy húron eljátszott darabokkal, lejátszhatatlannak tűnő futamokkal. Ő volt az, aki végül is megteremtette a hangszeres virtuóz fogalmát, azt a művésztipust, akit kivételes technikai tudása miatt ünnepel a közönség. Paganini annak a generációnak zenélt, amelyik beleháborodott a technikába, az újításokba. A vasút, a táviró, a villanyvilágítás, a fényképezés feltalálóinak korában vagyunk, egy új korszak kezdetén. Már nem az arisztokrácia elsősorban a muzsikus kó'zonsége, hanem a jegyért fizető tömeg, aki szereti a látványosat, vásárit és mindenekelőtt a bravúrt, a technikát. Mindezt bizony kevésbé kapta meg Schubert zenéjéből. Nem mintha bármi arisztokratikus lett volna Schubert művészetében hiszen egy zeneszerző sincs, aki közelebb állna a köznép dallamaihoz, táncaihoz. Schubert hangvétele, egész zenei nyelve leginkább a grinzingi külvárosi kiskocsmákból ered, mégis csak egy szűk baráti kör szerette meg ezt az új muzsikát. Pedig a dal, az induló, a lendler népszerűek voltak, sŐt ez volt a nép valódi zenéje. Bár Schubert szerény, finom költői alkat volt, lehetett volna az a közismert zeneszerző, akinek darabjaiban mindenki saját hangulataira, érzéseire ismer, lehetett volna az az ünnepelt művész, aki ontja a műveket, nemcsak magának és barátainak, hanem az azokkal betelni nem tudó nagyközönségnek is. De nem lett az, mert ez volt az a kor amelynek közönsége elszakadt \ az utókor számára alkotó művésztől, ez volt az a kor, amelyik a lélek helyett a technikát választotta, az angyal helyett az ördögöt. Itt van tehát az új világ, ott ahol az új Napnak kellene megvilágítani a jövőt, nehezen átlátható fellegek vonulnak. Európának az a térsége, amelyhez mi is tartozunk, polgárháborúival, gyűlölködő nemzeti viszályaival, szétzilált gazdaságaival, felfordult társadalmaival elmocsarasodott terepen igyekszik átvergődni. A világ nagyobbik felenek állapota - azok a kontinensnyi területek, amit harmadik világnak hívtak mig a világ igy osztódott - éhsegkatasztrófaival, törzsi háborúival, létfenntartási vergődéseivel és mind súlyosabb lemaradásával - se ad okot különösebb derűlátásra. Valószínűleg sehol ( nem igy képzelték el a kommunizmus utáni szabad világ közállapotait és újraindítási esélyeit. A roppant impulziv természetű neves francia publicista, Jean Francois Kahn, a l'Evenement du Jeudi magazin főszerkesztője, nem kis iróniával támad neki a( konzervatív jobboldalnak: "De hát miért nem ünneplitek a győzelmeteket? A ti ideológiátok győzött! A kapitalista értékek söpörtek el minden szociális ellanállást Szentpétervártól Nyizsnij Novgorodig. A pénz törvénye kerekedett felül a kollektiv aberráción. Egy gyakran parazita nagyburzsoázia lépett a gyáva és bornirt apparátcsikok helyébe". Hát igen. A történelem nem kávéautomata, amiből előre kiválaszthatom, hogy erős, rövid olaszos csurogjon, vagy bögrényi gyengébb, németes. A kommunizmus általános összeomlásából se kerekedett egyelőre olyan világ, amit a demokráciák és a demokraták különböző csoportjai elképzeltek a még együtt vívott harcuk közben. Kahn azonban a baloldal hibáit és csalódásait is elismeri: "Az igaz, mi is álmodoztunk. Miről? Arról, hogy a 'létező szocializmus' romjain végűi kialakul egy új modell, egy minőségi, amely túllép az elnyomó államon, a pénz diktatúráján. Visszaadja alapvető helyét a kollektiv embernek, aki termel, s az egyénnek, aki alkot." Csalódása abban összpontosul, hogy az, ami a kommunizmus után kialakult, az sem liberális ígéreteket, sem a szociális várakozásokat nem teljesiti, sót. "Ezúttal ti nyertetek átmenetileg és mi veszítettünk." Teljességgel. Együtt milliónyi kölyökkel, akik éhen halnak. A sodródó kontinensekkel, a reménytelen emberi közösségekkel, az elsivatagosodé térségekkel, a szakadékokkal, ami népek és nemzetek között keletkezett. A maffiákkal, amelyek hasonló ütemben terjednek mint a szekták. A bűnözéssel, amelyben egyre jobban elmerülnek a városok. Ezekkel a vad perifériákkal, amelyek bekerítik a vagyonos központokat. Ezekkel az egyre inkább exodus jelleget öltő elvándorlásokkal, amiket a kirekesztések felkorbácsolnak és ami a félelmet is felkelti." Kahn túloz? Biztosan. FelfütŐtt publicisztikája túlontúl is érzelmi síkon közelíti meg a nagy politikai-társadalmi-gazda- sági átmenet nehéz kérdéseit. Ami igaz és elgondolkoztató benne, hogy a demokráciáknak már nem a kommunizmussal kell versengeniük. Az valószínűleg befejeztetett. A világ gondjaival azonban mégis versenyezni kell és a megoldásokra adott feleletekben is. S ebben a versengésben szerinte a konzervatív-liberális gazdasági társadalmi modell képtelennek bizonyult jövőt biztositó feleletet adni. Valójában arról van szó, hogy a piacgazdaság melyik formája - ha úgy tetszik: a kapitalizmus melyik változata - bizonyul a legalkalmasabbnak, a leghatékonyabbnak a jövőért folytatott versenyben. Az a nemzetközi vita, amely a közelmúltban e témának szentelt könyv körül kialakult, mutatja, hogy milyen hadállások csoportosulnak. Michel Albert, aki a Kapitalizmus kapitalizmus ellen cimü könyvével ilyen vitát provokált, nem akárki, hanem az európai gazdaság egyik vezető egyénisége. Üzletember, a francia biztositó társaság elnöke, a Trilateralis Bizottság vezetőségi tagja, jeles gazdasági köziró. A vitában olyanok szólaltak meg, mint Bemard Molitor a német szövetségi kereskedelmi minisztérium igazgatója, Felix Rohatyn a New York-i Lazard Bank alapitója, és a francia Le Monde igazgatója, és még sokan mások. Albert úgy látja, hogy a világ legfejlettebb régiójában lényegében két különböző tókés fejlődésmodell versenyez és határozza meg a jövő útját. Az egyiket rajnai kapitalizmusnak nevezi, minthogy azt a legtisztább formájában a német szociális piacgazdaság valósítja meg. A másik a konzervatív-neoliberális amerikai kapitalizmus, amely 1980-tól reaganizmusként megismert formájában működött. Ez az ultraliberális közgazdasági felfogas az európai kontinensre is kiterjedt és "thacherizmusként" diadalmas esztendőket ért meg Anglia fellendítésében. A konzervatív-neoliberális gyakorlat azonban - ez Albert véleménye - mindkét kontinensen a gazdasági hanyatlásba torkollt es olyan belső szociális feszültségeknek vetett á^yat, amelyek új társadalmi nyugtalansagokat szítottak. Voltaképpen mindkét modellben ott a megkerülhetetlen kérdés: milyen szerepe legyen az államnak a gazdaságban? S egyik is, másik is másként felel rá. Az Albert által rajnai kapitalizmusnak nevezett modell a kajpitalizmust mint a piaci árak szabad megállapítását és a termelőeszközök szabad tulajdonát fogja fel, ám a piac törvénye nem válhat benne a dzsungel törvényévé, s itt az államnak bizonyos korlátozó szerepe van. Az amerikai kapitalizmus ezzel szemben a nullára fokozza le az állam szerepét a gazdaságban. A rajnai kapitalizmus szükségesnek tartja egy ( kis adag "gondvi-r selő állam" létezését. (Általános betegbiztosítás, munkanélküli-segély, mindenki számára nyugdíj, progresszív adózás, ingyenes közoktatás, lakástámogatás, a minimális szociális biztonság fenntartása stb.) A. reaganizmus - homlokegyenest ellenkezőleg - abból indul ki, hogy ahhoz, hogy a gazdaság újabb és nagyobb teljesítményekre legyen képes, éppen csökkenteni kell a szabályozásokat, az adókat, s felébreszteni a vágyat, hogy "mindenkiből lehet Rockefeller". Az állam segítsége pedig - vulgárisán fogalmazva - nem lehet ürügy a lustaságra. A szegényeknek tehát dolgozniuk kell és nem az állam segítségére várni. A nélkülözök segítése nem az állam feladata, hanem a jótékonyságé. Reagan csak a védelem tekintetében növelte az állami kiadásokat (De ott aztán jócskán.) H. F. Súlyos harcok Afganisztánban Az utóbbi napokban több, mint kétszáz ember vesztette életét az afganisztáni Kandahar tartományban dúló harcokban , mely Burhanuddin Rabbani elnökhöz hű er'ók és a helyi gerillaszervezetek kozott élénkült fel. Schubert
