Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)

1992-12-10 / 47. szám

12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 10. 1992. Görgey Gábor DARVAS IVAN / KARÁCSONYAI A sorsom másként alakult, de ha netán eszébe jut, hogy színészt csináljon belőlem, mindig olyan szerettem volna lenni, mint Darvas Iván. Nemcsak a külseje, stílusa, modora, hanem a lelki eleganciája miatt. Ez színésznél akár életveszélyes is lehet, rá is nöhet-tapadhat bizonyos kiegyensúlyozott temperáltság, amivel szalonvigjatékokban persze még kiválóan meg lehet élni. De az 6 nyilvánvaló és vegytiszta tehetségében mindig volt valami diabolikus. Ezt már első, ifjúkori kiugrá­sakor, a még nem államosított Várkonyi féle Miivész Színház Anouil- darabjának modern Orfeuszaként tudomásunkra hozta. Vagy a pompás Madách Szinház-beli Éjjeli menedékhely Bárójaként. Vagy - számomra tán a legelképesztÓbb módon - Mrozek Tangó-jában. A közönség szereti magában rö'gziteni kedvenc színészei képét. Nem éppen veszélytelen csábítás. Darvas Iván viszont szereti ezt a gondosan kipingált és fixirozoval tartósított portrét fel-fel- tépni. S ilyenkor - még ha groteszkbe fogal­mazva is— leplezetlenül odatartja az ő diabolikus arcát. Nem gúny és fintor ez. Csak természetének a teljessége. Válasz­tékossága, stilustartása mély és őszinte, nem erőltetett manir- de ez az elegancia sosem kedélyesen terpeszkedő, inkább feszült. Mint aki bármikor szolgálhat, és erre legyünk felkészülve, egy rendhagyó és megdöbbentő fordulattal. Mint amikor Dosztojevszkij hősei hirtelen fóltépik az életüket és sírva fakadnak, látomásuk van a Nagy Inkvizitorral, egy szempillantás alatt gyilkossá válnak, majd felmagasztosul­nak. Mi ez a lappangó, szörnyekkel és szen­tekkel zsúfolt homály a színész Darvas Ivánban, aki ugyanakkor a legjobb modorú jelensége a magyar színpadnak? Talán anyai örökség? A szentpétervári születésű orosz édesanya génekben átadott aján­déka? Színésznek, fest<5-és iréfajzatnak nem képzelhető el gazdagabb ajándék, mint e^y ilyen csöndes vizeket felkavaró, lélekdülo örökség. Aztán jöhet a diszcip­lína, forma, mesterségbeli tudás, hogy e gazdag Örvénylést rendbe rakja. Mindig vonzódtunk egymáshoz, úgy vettem észre, kölcsönösen. Szemérmes barátság félz Össze bennünket. Mégsem lettünk heten­ként összeülő barátok. Utoljára hosszabban akkor ültünk együtt, miután megnéztem elbűvölő NagybőgŐybravurját, és egymaga - no meg a nagybőgő - órákon át zsúfolá­sig betöltötte a színpadot. Most megint együtt üldögéltünk. A (Fé­szekben, j, csendes gondolatokat cserélve, 1991 Őszén. Közeledik a karácsony, és mindkettőnk élete bőven tele van gyönyörű és nehéz, bonyolult karácsonyokkal. Azt mondja erről, hogy a karácsonyt mindig is egy olyan ember születésnapjának érez­te, aki az Isten fia és mégis ugyanolyan mint mi. Aki a neki adatott 33 év( alatt olyan változást hozott létre a világban, mely személy szerint egy Darvas Iván neve­zetű emberre is vonatkozik. A mindannyi­unkra érvényes JŐ Hir születésnapja ez. Mindig igy erezte és vallotta, ha szemér­mesen is, mert a hithez, nyílt megváltásán és vállalásán túl, meggyőződése szerint hozzátartozik a szemérem.Nagyon zavar­ja, hogy újabban, amióta nemcsak szabad hanem előnyös is a hitre hivatkozni, amióta politikai tényezőnek számit kereszténynek lenni, a neofiták tömege belekeveri a hit bensőséges világába a politikái. Azóta még szemérmesebben zárja magába, amit minden időkben érzett. És máris rátérünk gyerekkora karácsonyai­nak ama sajátosságára, hogy nekik - test­vérbátyjával ketten voltak - mindig két karácsonyuk volt. Hiszen édesanyja a pra­voszláv egyház szerint januárban ünnepelte Jézus születésnapját. Ez aztán a jó házasság, mondom kedélyeskedve, két világ kevere­dése és dupla karácsony a gyerekeknek. De még mennyire, mondja ó komolyra for­dítva a szót, különben is meggyőződése szerint az emberiségnek genetikailag jót tesz a keveredés, ö ennek otthon is csak hasznát érezte. Persze, mondom én, hiszen az egész Kárpát-medence ilyen keveredés, ezért nevetséges minden faj­magyarságra, mélymagyarságra, népi-nem­zeti gerincre való utalás; ki állíthatja magá­ról ebben a régióban, hogy megfelel e kö­vetelményeknek? Ezen csak röhögni tudok, mondja Ő keresetlenül, éppen azért olyan mérhetetlenül tehetséges, mégpedig sajá­tosan tehetséges ez a Kárpát-medence-beli népesség vagy még inkább népség, mert összevissza keveredett. Iván Losoncon született, de már féléves korában átköltöztek Prágába, ezt tekinti szülővárosának, gyermekkora is ide kötő­dik. Párhuzamosan tanult-beszélt magyarul, oroszul, németül és csehül. A nagy, orosz klasszikusokat eredetiben olvasta. Édesap­ja, a Prágai Magyar Hírlap munkatársa, német iskolába jaratta. Ez a soknyelvűség azonban többet is jelent e^y sok nézetű plurális világ ( elfogadását már a gyerekkorban. Regi rögeszmém eszményi példája Darvas Iván, az "ahány nyelv, annyi diploma" praktikumán túl az "ahány nyelv, annyi készség a világ megfejtésére" magasabb praktikumáig. Ez volna a Monarchia széthullásával elvesztett, egykor varázslatos közép-európaiság áhított újjászületésének egyik nyelvi-szellemi csirája. Mondja is ő, hogy ez nála még negativ élmenyein átszűrve is igy hatott. Annyi ellentétes hatás érte (apjánál Losonc és Kolozsvár siratása, szentpétervári anyja Oroszország nosztalgiája, a prágai iskola németjeinek növekvő szudéta-öntudata), annyiféle magyarázatot hallott a világ és a másik embercsoport rosszaságára, hogy ez végül antivirusként hatott, senki nem tudta rávenni a maga csoportgyüloletere. Sőt ha közelebbről egyénenként megismert egy-egy ilyen, a másik által kiátkozott embercsoportot, egyszer csak szeretet ébredt benne. "Márpedig - mondja - a szeretet roppant nagy erő, a szeretet ellen harcolni nem lehet!" Forgatom ezt a mondatot. És bar eddig is becsültem, szerettem - most én is roppant erővel szeretni kezdem Őt. Különösen, ha eszembe jut, amit 56 után börtönéveinek legbrutálisabb börtönŐréröl meselt, aki nem győzött újabb és újabb kínzásokat, megaláztatásokat kitalálni számára. Először meg tudta volna fojtani. Aztán rájött, hogy ez is csak Isten barma, aki ugyanúgy be van ide zárva, mint ő, csak a rács másik oldalán. Előbb sajnálja, majd lassan kezdi szeretni. És bár ennek semmi külső jelét nem adja, nyilván valami sugárzik belőle, mert a smasszer karácsony táján egyszercsak beszól a zárkába: "Maga dohányzik?" és az igenlő válaszra szó nélkül benyújt egy cigarettát. Mikor ezt megemlitem neki, és hogy a történetet annak idején igy fejezte be: "Elment a kedve tőlem. Lekoptattam -" erre most, itt a Fészekben, azt mondja:- Ez igy túl egyszerű/ Az az igazság, hogy zokogni kezdtem! Ez volt életem egyik legszebb győzelme. És az egyik leg- megrenditöbb karácsonyom. Makk Karoly rendezte Déry Tibor kisregé­nyéből a "Szerelem" című filmet. Főszereplője Darvas Iván volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom