Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-07-09 / 28. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 9. 1992. @%cktda€3ßi'i€uic Miami Women's Club 454 NE 58 St. egy utca a Biscayne Blv-tól nyugatra a 60-as és 54-es autóbusszal a Biscayne Blv.-on. Indul a S.E. 1 St.-töl. Elegendő parkoló Minden hétfőn társasdélután a klubban, ahol a szórakozni vágyó tagjainkat es( barátainkat szeretettel várja a NÓi Osztály, Farkas Lili elnöknő vezetésével. Kávé és sütemény felszolgálva. Telefon: 754-4498 TAKACS FERENC Sajnálattal tudatom, hogy lapunk volt olvasója, Takács Ferenc Bethlehem, Pa.-ban 94 éves korában elhunyt. Március 3-án halva találták a lakásában. Szabolcs megyéből jött az USA-ba, New Yorkban telepedett le, ahol mint házfelügyelő dolgozott. Később Pennsylvaniába költözött, ahol elvette feleségül volt( olvasónk, Nikó Andor Özvegyét, Júliát. Emlékét megőrizzük. MEGEMLEKEZES El nem múló szeretettel gondolok kedves fiamra, Frankre, aki örökre itthagyott. Csak az fáj, hogy olyan régen nem láttalak és amikor beteg lettél, nem tudtam elmenni hozzád, hogy a szivemre öleljelek. Talán könnyebb volna elviselni a rettenetes csapást, amit a sors ram mért és ami lesújtotta az egész családot. Drága gyermekem, nyugodj békeben, emlékedet a szivembe zárva őrzöm, amig elek. , Édesanyád, Mary Simon, Windsor, Ont. ***************** POLGÁR JUDIT NEW BRUNSWICKON A Hungarian Heritage Center New Brunswick, N.J.-ben julius 9-én, csütörtökön vendégül látja a hires sakk-nagymestert, a 15 éves Polgár Juditot szüleivel és két testvérével együtt lunch/fogadás kerete- ben. Az összejövetel délelőtt 11-tól 12.30- ig tart a 300 Somerset St. címen. A vendégek megtekintik a Centerben lévő kiállítást is. Felköszontöt mond George F. Hendricks, városi tanácsos és- August J. Molnár professzor, az American Hungarian Foundation elnöke. Polgár Judit is felszólal. Szívesen látnak olyan vendégeket is, akik felvételeket kívánnak készíteni. Érdeklődni lehet August J. Molnárnál, telefon (908) 846-5777 számon. **************** Értesítjük olvasóinkat hogy a nyári szabadságok miatt a lap julius 30-án, augusztus 6-án és 13-an NEM JELENIK MEG! FRIEDMAN MARGIT KÖSZÖNTÉSÉ Hálával és szeretettel kőszöntjük Friedman Margitot, lapunk Önkéntes new yorki • munkatársát 80. születésnapja alkalmából. Évek óta vesz részt kiadóhivatalunk munkájában. Az év minden hetében, szerdán segít az ezernyi teendő elvégzéseben. JÓI tudjuk, hogy a megtiszteltetés, amelyben Margit bennünket oly lelkiismeretesen részesít, nemcsak nekünk, sót elsősorban nem nekünk szól. A mi kedves Margitunk édesapja, Rosenberger Mihály emléket tiszteli meg; valahányszor belep irodánkba. Rosenberger Mihály az amerikai pékipari munkások szakszervezetének elete végéig hűséges vezető tagja volt, megtestesítője az amerikai dolgozók legszebb erényeinek, támogatója minden demokratikus ( mozgalomnak, a munkás sajtónak és természetesen elsősorban az általa annyira értékelt amerikai-magyar sajtónak, lapunknak. ( Leanya, Margit születésének 80. évfordulója alkalmával tisztelgünk az Ő feledhetetlen emléke előtt is. Happy Birthday, Margaret. Kívánjuk,hogy ezt az örömteljes napot meg sokszor megünnepelhessük együtt a jobb jovö reményeben. BETEGÜNK Kedves ohioi olvasónk, Mrs. Gimesi Margit, kórházban volt nagy betegen. Mielőbbi teljes javulást kívánunk kedves olvasónknak. A Magyar Szó Szerkesztősége Tőkés László: TEMESVÁR OSTROMA 39 t Képekkel 306 oldalon Ara $ 20.- szállítási költség $ 4.Rendelje meg az igazság könyvét mely hiteles képet nyújt a népfelkeléshez vezetett eseményekről, küzdelmekről. Megrendelhető: International Transylvanian Foundation P.O.Box. 2096 Sugar Land, Tx. 77487-2096 FAMILY PDUCnCE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos. 83 39 DANIELS St. Briar wood (Queens) NY. 11435 TeL (718)291 5151 One block East of Main St. & two blocks South of Grand Cent. Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Centr.Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F or R Van Wyck Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész csialád számára. Szükség esetén kórház biztosított Biztosítást elfogadok MAGYAROK VILAGSZOVETSEGENEK HÍREI: A Világkongresszus időpontja aug. 19-21 Magyar és Magyar Származású Építészek n. Világtalálkozója és a Magyar Energetikusok Világtalálkozója 1992, aug. 14-18, Helyszín Budapesti Műszaki Egyetem Magyar Orvostudományi Találkozó 1992 aug. 16-18. Helyszín: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magyar Filozófusok I. Világtalálkozója aug. 16-18,Helyszín ELTE Jogi kar Külföldön működő Könyvtárosok m. Szakmai Találkozója, aug. 16-18. Helyszín: Országos Széchenyi Könyvtár Magyar írók I. Világtalálkozója aug. 17-18, Helyszin:Keszthely, Helikon Kastély Magyar Diákok I. Világtalálkozója aug. 16-22, Helyszín: Gödöllő Magyar Történészek n. Világtalálkozója aug. 17-18. Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia. Határontúli Magyarok Fóruma aug. 18. Helyszín: Kulturinnov Budapest I. Szent- háromság tér 6. VB. Anyanyelvi Konferencia aug. 12-16. Helyszín Esztergom, Vitéz János Tanítóképző Főiskola n. Magyar Pszichiátriai Forum aug. 15. Helyszín: Szentendre Vállalkozó Magyarok aug. 17-18 Helyszín: Székesfehérvár, Balatonalmádi Pedagógus Találkozó aug. 16 Veszprém Nemzetközi Magyar Néptánctábor és Tanc- találkozó aug. 14-21 Érdeklődni lehet: Anyanyelvi Konferencia titkára Bartos György Budapest, Benczúr u.15. Hagyományőrzők Testvértalálkozója aug. Budapest San Marco u-81. 1032 Rakó József Magyarok az Újvilágban c.kiállítás aug. 18- 1993 január vége Helyszín: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Múzeum, Legujabbkori Történeti Múzeum Magyar Műszaki Értékek 150 év kiállítása aug. 14- nov. 3. Budavári Palota, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Baptisták I. Világkongresszusa aug. 22-23. Budapest.Tel: 1322-332 Magyar Filmművészeti Napok aug. 1-8 Helyszín Eger DETROITI HÍREK Felhívjuk Detroit, Mich.-i és környéki olvasóink figyelmét, hogy ha előfizetésüket kívánják _ meghosszabbítani, vagy kiküldött Évkönyvért akarnak fizetni, esetleg adományt kivannak küldeni lapunknak, lépjenek kapcsolatba megbízottunkkal: Annie Lény* telefonson) 563-7276. Mrs. Lény szívesen áll rendelkezésűkre. I Dr. GEORGE KLEIN Cornell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: !; ÚJ CÍM!?! |! 157 E 72.St. New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv., Forest Hills, N.Y. 11375|! MINDKÉT OFFICE TELEFON: !! (212)744-9700 Prosztata problémák * Vasectomy Húgyúti fertőzések * Impotencia ! Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk A szeretet könyve | ■ Ferencz Amália versei A költő' kívánsága értelmében mindenki annyit fizet érte, A amennyit a szive diktál, a lap javára. I Használja az alanti szelvényt. HERITAGE PUBLICATION f 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 A Kerem küldjenek részemre........... példányt a Szeretet kónyv-ből. ( Csatolok érte..............v.. dollárt A Nevem:.................................................... I l^imem:........................*........................ j