Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-11-26 / 45. szám
Thursday, Nov. 26. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO Göncz Árpád El nem küldendő levél Göncz Árpádnak Tisztelt Elnök Úr! Ön pár nappal az október 23—i botrány után nyilatkozott 1956-os emlékeiről. Elmondta: a forradalom első napjaiban nem tudta meg, hogy a felkelést saját forradalmának tekintheti-e, szerepet vállaljon-e benne. Aztán igennel válaszolt a kérdésre, és szerepet vállalt. Közismert, hogy a lehetőségi utolso pillanatáig harcolt, és a hadszíntérről börtönbe ment, kis hijan a vesztőhelyre. Karcolt es vállalta a következményeket, amikor mások már csak a saját bőrük mentésére gondoltak, és otthagyták bajtársaikat az akasztofának. Egyszer beszéltem Önnel, még mint műfordítóval; fordítással, alkalmilag én is foglalkozom. De bizonyára nem emlékszik rám. Am bizonyára meg fog érteni, mert mindketten a szabad gondolat hivei vagyunk, és mindketten a nyugati értékrendet fogadjuk el. En az ellenkező irányban tettem meg az utat annakidején. Az első napokban, amikor Ön habozott, én teljes meggyőződéssel a forradalom mellett álltam, lelkesedtem érte, elatkoztam a tömegre lovetőket. Aztán meghököltem: a forradalom fedezékében sötét erők jelentek meg. A Pongrácz Gergely-félék. Láttam, hogy kétféléi fenyegeti a demokráciát az ó’sszeroppantás , igy az eseményeknek kétféle vege lehet: vagy szóhoz és erdhóz jut egy hisztériás, diktatórikus jobboldal, vagy az oroszok tapossák el a forradalmat. Nem bíztam abban, hogy Ön, Nagy Imre, Kethly Anna és csapatuk at tudja kormányozni a hajót a veszélyes szirtek között. Észleltem a Nyugat közönyét is. Elmúlt a lelkesedésem, helyébe a szorongás lépett. Melyik teljesült a kétféle végzet közül? Mind a ketté. Először a szovjet beavatkozás. Aztán, három és fél évtized múltán, a második. Szóhoz és erőhöz jutottak azok az emberek, akik 1956 novemberének elején a forradalom sírját ásták, Fönay Jené és a vele együtt masirozók. Nem tartozom, soha nem is tartoztam semmilyen párthoz vagy politikai irányzathoz. Mindig meg tudtam Őrizni gondolataim és lelkiismeretem függetlenségét. (Ezért aztán egyik rendszertől sem kaptarrj semmit.) Nekem megmondhatja Elnök ür: érdemes volt? Vállalni a halálveszélyt azért^ hogy idős korában fasiszták mocskolhassak? Tudom, hogy On. annyira elkötelezett, hogy csak azt válaszolhatja: igen, érdemes volt. De vajon önmagának is ezt mondja? Kétely, habozás nélkül? Vallja meg nekem - nem fogom senkinek elárulni. Kérem az Istent: adjon erőt és kegyelmet Önnek ahhoz, hogy kitarthasson önmaga mellett. Őszinte tisztelettel Bán Ervin közrendÜ állampolgár WASHINGTON, D.C. A katolikus püspökök konferenciája nem fogadta el a Vatikán pásztorlevelét a nők szerepéről az egyházban és a világi életben. A pásztorlevelen hét éven at dolgoztak az egyház szakértői. Tanacs István A nemzeti kérdés • / es a józan esz A nemzeti kérdésnek csak az egyik, bár a legtöbb veszélyt hordozó része a szomszéd államokban elő magyar kisebbségek sorsa. De ebbe a körbe tartozik az anyanyelv es a kultúra állapota, a múlt eseményeihez való viszony, s az a nosztalgia, sokak részéről álnok manipuláció, amely a tradicionális paraszti életformában véli felfedezni a jövőben is követhető életmédmintát. Ide tartozik a zsidósághoz és a cigánysághoz fűződő viszony is; mindkettőben sok ma a demagógia, és kevés az őszinte szó. Színtiszta magyar nyelvű vidéken nőttem föl. Szüleim rokonságában nem is beszel senki semmilyen idegen nyelvet. Sohasem felejtem el édesanyám Őszinte megdöbbenését, amikor anyósom egyszer fáradtan megfeledkezett magáról és anyanyelvükön szólt valamit apósomnak. Miért beszélnek a nászasszonyék bunyevácul? - kérdezte utóbb anyám. Azért, mert bunyevacok - feleltem. Anyám persze addig is tudta ezt, de idő kellett neki, mire megértette, hogy noha anyosómék tökéletesen beszélnek magyarul, mégis bunyevácul gondolkodnak, mert az az anyanyelvűk. Még jobban elkere- kült a szeme, amikor mondtam, hogy a nászasszonyáék a bácskai sváb dialektust is jól beszélik. * Ha valaki, akkor én a tradicionális magyar paraszti életformában nőttem fel. Gyakran hazajárok a tanyára, segítek is, amikor idŐm van - de Önszántamból sohasem költöznek vissza, és beleborsódzik a hátam, ha arra gondolok, hogy a gyerekeimnek olyan jövőjük legyen, mint az apám múltja. Ha majd Csurka István és Torgyán József megfogja az eke szarvát, es ködös Őszidőben hetekig ballag a barázdában a lovak után, akkor elhiszem, hogy komolyan gondolják, amit a magyar parasztságról Írni vagy mondani szoktak. A mi családunkban nem hangzott rossz szó a zsidókról. Nem is volt téma, de amikor mar egyetemistaként szóba hoztam, kiderült, hogy a nágyszuleim, s a szüleim inkább az úri gőgtől, pókhendiségtől és lenézéstől szenvedtek - attól, amely most újra éledezik. Hálásak voltak azért, mert a zsidó kereskedő nekik épp úgy előre köszönt, mint bármelyik más vevőnek; az ő pénzük is ugyanannyit ért, mint másé. A szakmában sokat tanultam zsidóktól és( nem zsidóktól. Társaságban hallottam néha zsidózni, szinte kizárólag középszert!, és emiatt frusztrált értelmiségieket. Igazi beilleszkedési dráma a cigányságé, amelyben nagyon keveseknek lehet tiszta a lelkiismerete. Ahhoz, hogy ez a látványosan .eltérő kultúrájú és mentálisan etnikai csoport beilleszkedjék, rengeteg magyar családnak kellene nemzedékeken keresztül megosztania az életét cigány családokkal. Nem tudom elképzelni, hogy ez tömegesen elvárható vagy megkövetelhető lenne; csak annak hiszem el, hogy valódi meggyőződésből kíván ilyesmit másoktól, aki önszántából cigány családok szomszédságába költözik, hogy segítse beilleszkedésüket. Mindig úgy éreztem, az egészséges nemzeti érzés nem több valamilyen csendes önbizalomnál. A mi régiónkban túlcsorduló nemzeti érzés egészségtelen és kártékony, mert kompenzálni akar valami nem létezőnek a hiányáért. Már egyetemista koromban viszolyogtatónak éreztem a születésének körülményeit (is. Nincs époszunk, mert nem volt miről írni, vagy nem akadt, aki megírja, amikor annak az ideje volt? Nosza, majd írunk utólag! Kitalálunk valami mitológiát magunknak, direkt jó, ha nem zavar a valóság. Máig nem tudom megítélni: volt-e köze a Zalán futásának a malomipar fejlődéséhez? Ha volt, akkor talán szüksé^szerúek errefelé a lélek szomorú kerülóütjai - de akkor sohasem fogunk Európához fölzárkózni. Ha meg nem volt, akkor kár az újabb kerülőkért. Ha el nem jövök a tanyáról a Kádar-rend- szer primitiv és erőszakos modernizációs kísérlete miatt, akkor sohasem tanultam volna meg kívülről nézni akkori életformánkat. Akkor én is fogtam volna az eke szarvát, és gyarapitottam volna pár holddal a némi pilitikai matematikával már kulákbirtoknak számító homokföldjeinket. Termeltem volna rozsot és kukoricát, és sohasem tudtam volna meg, hogy intenzivebb technikával nemhogy huszonöt, hanem három hóidból is jól meg lehet élni. Sohasem tudatosult volna bennem, milyen mélyen igazságtalan, hogy egynapi lovaskocsis munkának ( ( négynapi napszámosmunka az ellenerteke; hogy a tulajdon nélküli ember nem er többet egy lónál, amely másodmagával elhúzza a kocsit. Ha el nem jutottam volna Hollandiába, akkor nem tudatosult volna bennem, hogy termőföldet nemcsak úgy lehet szerezni, hogy megtámadjuk és leigázzuk a szomszéd országot, hanem ki lehet szorítani a tengert a helyéből, fölszántani a fenekét és beültetni tulipánnal. 14 millió ember fényesen megélhet egy Dunántúl nagyságú területen, ha pragmatikusan szervezi meg gazdaságát. A hollandok nem csinálnak nemzeti presztízskérdést abból, hogy miért tanuljanak ők angolul, németül, amikor az angolok és a németek nem tanulnak meg hollandul. Ha el nem jutottam volna Nyugat-Európába, akkor nem érteném, milyen rosszul, olykor primitiv, sőt bunkó módon képviseljük az igaz ügyeinket is. Amikor a Pireneusokban szervezett nemzetközi építőtáborban egyetemista társam kevés szókincsével azt mondta, azért nem szeretjük a románokat, mert azok cigányok, akkor az angolok, dánok, belgák durván és csípőből letorkolták: nem cigányabbak a magyaroknál! A világháborúk- traumáját nálunk sem demokrácia hanem diktatúra követte. Az állampolgároknak nálunk sem volt módjuk megtanulni, hogy a vitás kérdéseket a tömegpusztító fegyverek korszakában nem lehet többé erőszakkal eldönteni. Es csak kevés mód volt megtapasztalni a jólétet - azért is nagy árat kellett fizetni. Nem volt mód megtapasztalni a szavazatok hatalmat, azt, hogy ha a választók tömege ügy akarja, akkor egyetlen tollvonással a politikai süllyesztőbe küldheti azokat, akik folyton szembe akarják állítani a jelent a jövővel. A határokon túl élő magyarok sorsán nem lehet dörgedelemes politikai nyilatkozatokkal segíteni. Az egyetlen járható út az anyaország gazdasági felemelkedése lenne; ha volna mod finanszírozni a kisebbségi magyarok magyarországi taníttatását, odaáti kulturális intézményeit, az áttelepülők vagy vendégmunkásként átjárók itthoni foglalkoztatását. Csakhogy ez a kormány a hazai gazdasági válsággal is képtelen megbirkózni. Az Erdélyből áttelepült legjobb magyar szakember is ellenszenvet kelt, amikor félmillió munkanélküli van itthon. * Ilyen válsághelyzetben csábit csak igazán a régi recept. Egy háborús újraelosztásra számítva valamely nagyhatalom támogatását megnyerve összekapcsolni a két ügyet: a gazdasági válságot fegyverkezéssel, a szociális elégedetlenséget ellenségképpel (folytatás a 8. oldalon) 5.
