Amerikai Magyar Szó, 1992. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1992-04-16 / 16. szám

Thursday, April 16. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. MUNKÁCSY: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT 1881 május 17-en, közel 111 évvel ezelőtt volt Munkácsy Mihály legszebb festményé­nek, "Krisztus Pilátus előtt" címűnek a kiállítása Párizsban. Napfényben fürdött a város, mintha tudta volna, hogy eddig soha nem látott csodás képben gyönyörköd­hetnek lakói. Reggel kilenckor az óriási helyiség előtt a hintók és gyalogosok tömege várt a bejutásra. A kiállító terem vasrácsos ajtajánál legalább 100 rendőr tartotta fenn a rendet. A terembe egyszerre háromszáz embert engedhettek be. Az első csoportban érkezettek megdöbben­ve (nézték az eddig soha nem látott csodát. Úristen! - meredtek a képre. Lassan csönd lett, csak a sóhaj hallatszott. Munkácsy az ismerősök és ismeretlenek gratulációját fogadta. SÓt, annyi autogrammot kellett adnia, hogy a keze belefáradt. "Michail de Munkácsy" - irta. A lapok tudósítói nagy cikkekben számoltak be a kép csodalatos szépségéről, nagyságáról és a megjelentekről. Az óriási alkotás mérete (410 cmx 630cm) 26 négyzetméter. Negyven­hét figura szerepel a képen. Az első nap rohama mindent legázolt. A virágok a kertben áldozatul estek a tömeg rohamának. Másnap a kiállítás idejét megrö­vidítették. A köztársaság elnöke, Grevy is megtekin­tette a képet a legnagyobb elismerés hangján szólva arról. "Szeretném önt megölelni - mondotta - ezért a csodálatos máért, dehát öregember vagyok s tálán nevetséges lenne. De vegye úgy, mintha megtettem volna." Majd érdeklődött a kép után, sót Munkácsy személye is érdekelte öt. Kerek egy órát töltött ott, ami az akkori vezetőknél nem kis teljesítménynek számított, főleg, ha az illető nem francia volt. De nemcsak Párizs, hanem a vidéki nagyvá­rosok közönsége is eljött a kiállításra. A kor legismertebb személyei hangsúlyozták, hogy Rembrandt "Éjjeli őrjárat"-a óta senki nem festett ilyen csodálatos képet. Munkácsy dicsőítésétől zengett egész Párizs, úgyszintén a kor vezetőinek, mint Buisson, Meissonier, Emile Jacques, Albert Wolf ragyogóbbnál ragyogóbb kritikáitól. Munkácsy tiz napi állandó jelenlét után pihenni szeretett volna, de ez lehetetlen volt. A közönség, a látogatók tombolva követelték Ót. S ö fogadta az ünneplést. Eljött még Ernest Renan, a "Jézus élete" hires írója, a Francia Akadémia tagja. A kép elÓtt megállva, előbb az egész képet nezte meg, majd aprólékosan Jézus arcát nézte, levette kalapját is. Utána Munkácsy- hoz lépve bemutatkozott, gratulálva a kép páratlan szépségéhez. Munkácsy Mihály Budapesten is kiállította a kor legszebb képét. Kerek egy hónapig láthatták: 1882 február 19-től március 19.-ig. Száztíz éve s néhány hete volt e nagy, soha el nem felejthető dátuma a magyarság­nak. Egyik hatalmas ünneplés követte a másikat. Talán itt még nyíltabb, erősebb volt az ünneplés, mint Párizsban. Messzire elkerült sikerekben gazdag fiat ünnepelte az ország. Nevétől volt hangos a város és a falu. Munkácsy nem egyszer sírva fakadt ennek láttán. A magyar művészek ezüstkoszorút nyújtottak át Munkácsynak, majd díszpolgári oklevelet. Diszebéd, bankettek voltak a tiszteletére. Majd Munkácsra mentek, az egykori szülőházhoz, az emléktábla leleplezésére. Nagy ünnepség, tánc. Munkácsy hajnalig járta a csárdást, francia feleségevei.Jókai Mór is jelen volt. Kimeríthetetlen volt a jókedv. A regi barátok kiabálták; "Szerbusz Miska!" Munkácsy ekkor még csak 38 eves volt, erős, egészséges, boldog ember. Egyik ünnepélyen felfedezett egy szerényen ülő férfit. Pár pillanatig nézte, majd felugrott, igy szólt: - Uraim, Szamossy Elek úrra emelem poharam, akinek köszönhetem, ami vagyok. Szamossyt szerénysége tartotta távol az ünnepelttŐl, de Munkácsy nem feledkezett el róla. Majd egyik napon egyedül, titokban fel­hajtatott a várba, a hajdani Koltay kastély­hoz, ahol valaha lakott, aki neki a legtöbbet jelentette, Sven, szivének legdrágább ja, aki korán elhunyt, de erre az időre mindig boldogan emlékezett. Látogatásának utolsó napjainak egyiken, Munkácsy harmincezer frankos alapítványt tett azon fiatal festőművészek javára, akik Párizsba akartak jutni s tehetségük révén erre érdemesnek látszottak. Az utolsó napi búcsűbanketten Jókai kérte a magyar kormányt, hogy az új Ország­ház tanácskozóterme | részére kérjék fel Munkácsyt a "Honfoglalás" megfestésére. Majd Munkácsy visszautazott feleségével Cecilével Párizsba. Kevésbé ismert az, hogy Munkácsy egy alkalommal szomorúan tett szemrehányást Sedelmeyernek, az ügynökének, aki a képei­nek eladását intézte'."Krisztus Pilátus előtt" kepét hazaja is megvette volna, de Sedel- meyer a szerződésük alapján az eladási joggal rendelkezvén a képet - félmillió frankért - eladta Wanemaker, amerikai üzletembernek TUDOMANr Lesz-e ivóvizünk? 2025-ben nyolcmilliárd embert kell majd ellátni élelemmel és ivóvízzel. 60 százalékkal többet, mint jelenleg. Holott már napjaink­ban is a hozzávetőleg 4.4 milliárdos világ- népességből 1.2 milliárd fő egészséges ivóvíz nélkül, 1.8 milliárd ember pedig közegészségügyi ellátás nélkül tengeti életet. Gondoljuk el: a közelgő ezredfordu­lón 22 olyan megapolisz lesz a Földön, amelyek lakossága egyenként meghaladja a tízmillió főt; közülük 18 fejlődő országok­ban fekszik, s legalább kettőnek a lakossága 30 milliónál is több lesz. Dermesztő feladat­nak látszik ilyen tömegek ivóvizéről való gondoskodás. A fejlődő országokban mar most is a betegségek 80, a halálesetek 33 százaléka szennyezett vizek fogyasztá­sára vezethető vissza. Évente ötmillió ötévesnél kisebb gyermek pusztul el fertő­zött ivóvíztől. Ezer gyermek közül 16 hal meg az elsó két életevében diarrhoea (has­menés) következtében; ez is elsősorban a tisztátalan vizek bűne. A schistosomiasis 76 országban 200 millió embert dönt le a lábáról, s további 400 millió él a fertőzés örökös veszélyében: e bél-, máj-, hólyag- panaszokkal jaró súlyos betegség terjesztő­je a folyóvizekben tenyésző Schistosoma haematobium nevű parányi csi^afaj. Nemcsak az embert fenyegetik effele veszélyek, hanem az élettelen természetet, termőföldjeinket is. Évente 125 ezer hektár termőföld válik az oktalan öntözés folytán megmílvelhetet- lenné, mocsarasodik vagy szikesedik el. Ha a földpusztulásnak mai rátáját nem sikerül megállítani 2000-ig kétmillió hektár­nyi Öntözött föld veszti el termőképesse­gét. S mindez nem csupán távoli nepek, országok gondja. M.D. Tehát e csodálatos mü kis híján szülőha­zánkba került volna. Sedelmeyer akkor elmondta, hogy valójában nem is akarta a képet eladni, miután igy a kép elkerül Párizsból - sŐt legszívesebben visszacsinálta volna az üzletet. - "De ettől az embertől nem tudtam megszabadulni. Tiz napig folyton a nyakamra jartí1 -végül dühében Sedelmeyer azt mondta: -"Ötszázezer frank" Wanemaker felkiáltott: "Az százezer dol­lár! Egy Rembrandt ára!"- "Igen és egy Munkácsye" - felelte Sedel­meyer. Wanemaker rögtön kiállította a félmillió frankról szóló csekket. Sajnos igy nem ~ — a mienk lett e gyönyörű kép, amit nem is lehet látni, csak talán minden év nagypén­tekén a Wanema­ker áruház egyik termeben. így, akik látni akarjak Munkácsy gyönyörű képét évente egyszer alkalmuk van erre Philadel­phiában. Elkeserí­tő, t hogy ilyen ritkán. Mi is, mint Munkácsy. egyko­ron, szomorkodva gondolunk erre, hogy miért nem Pesten? Erdélyi Zsuzsa EZÜST SZALAG. Szabó Istvánnak ítélte az olasz filmkritikusok szövetsége az Ezüst szalag dí­jat, amelyet minden evben Europa legjobb filmren­dezőjének adomá­nyoznak. TERJESSZE LAPUNKAT j Május elsejétől ismét közvetlenül, leszállás A nélkül utazhat NEW YORK és BUDAPEST között a ( MALÉV/DELTA közös járattal. A UTAZZON MALÉV VAL ( LÉGITÁRSASÁG SOK VAN, DE MAGYAR.... CSAK EGY!!! A Hetente négyszeri indulás New Yorkból I KEDD, SZERDA, PÉNTEK ÉS SZOMBATI NAPOKON I Vissza Budapestről | minden SZERDÁN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZOMBATON és I | VASÁRNAP * á További felvilágosítás és jegyvétel ügyében A I hívja a MALÉVET, vagy Utazási irodáját! A MALÉV New York-i irodájának A/tQíl A A telefonszáma: /3/“04öU A i New York államon kívülről: (800) 223-6884 , LEGITARSASAG SOK VAN_____DE MAGYAR.— CSAK EGY!!! a I A MALÉV 1993 tavaszától saját közvetlen járatot,indít * BUDAPEST és NEW YORK között Boeing 767-es repülőgépekkel. ) A fedélzeti és földi szolgáltatás tervezésében a MALÉV mindent _ I elkövet, hogy európai járataira oly jellemző hagyományos mottóját: " | “Magyarországa { | MALÉV járaton kezdődik” j tengerentúli járataira is sikerrel alkalmazza. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom