Amerikai Magyar Szó, 1992. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-04 / 23. szám
10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 4. 1992. Szemelvények SINKA ISTVÁN: A fekete bojtár 24. vallomásai c. müvéből Itt a teniszpályán láttam viszont a pánd- pusztai úr fiát, Zsilinszky Endrét. Az ő labdáját szedtem a legnagyobb igyekezettel. Igen, mert mindig vártam, hogy apám egykori gazdájának a fia egyszer majd markomba nyom egy nagyobb pénzt. Mondjuk egy huszfillérest. Hisz ismerhet, én vagyok, a kis Sinka-gyerek, akinek az apja az 8 pusztájukon lett halálos beteg. Természetes, hogy nem ismert, hát honnan ismert volna. O is leadta a két fillérjét, mint mások. Mit tudta ő azt, hogy az én rongyos kis maszatos markom miért (áll tovább nyitva ő előtte. Mit tudta é meg akkor azt, hogy nekem is élni kell. Mit tudta o azt, hogy én magánosán, a magam erejére támaszkodva élek a porban, a piac kövein, rettenetesen akarva és rettenetesen bátran. És mit tudott arról Szalonta úri népe: a Zilahyak, a Cseresnyések, a Baloghok, a Balatonok, a Sarkadyak és többiek. Vagy ha tudtak is volna róla: mi közük lett volna nekik énhozzám és hozzájuk nekem. Anyám természetesen nem tudott arról semmit, hogy én a magam szakállára élek Szalontán. Egész nyáron csak egyszer volt otthon, de akkor se találkoztunk. Par óra ideje volt csak, mert az igáskocsi amivel jött, sietett vissza Kenődre, Néha-nap az öcsém is hazajött a rokonunktól, de mindig megdézsmálta az én keserves krajcárjaimat. Nem hagytam hát megülni otthon, hanem az anyánktól neki kiszabott állapotra visszakergettem. Vasárnaponként kimentem a temetőbe. Sok halottnak, sok sírnak volt vasárnapi látogatója. Úgy gondoltam hát, hogy az én apám se legyen ott magaban hozzátartozók nélkül. Volt rá eset, hogy a nagy csend, a fák hűvössége s az ünnepélyes hangulat elaltattak és nagyokat-nagyokat szundikáltam a fejfa tóvin. Úgy gondoltam, hogy én a sírnál otthon vagyok, akár a Kósa-háznál. Megtörtént, hogy sokáig aludtam, már csillagos este volt, s ilyenkor sírokon, fejfákon át bukdosva, rémülten rohantam haza. Csak otthon csillapodtam le, anyám holmiját látva a megszokott bútorok között. Arról, hogy gimnáziumba járjak, százszor lemondtam már, de azért mindig újra és újra kisértett a dolog, hogy hátha ( mégis. Az utolsó pillanatokban hátha csuda történik. Akkor fogamzott meg először bennem, hogy: ha nekem el is kell mennem bojtárnak, a más asztala mellé kenyérevőnek, de átvájom magam mégis, ha kell, még a sátánok birodalmán is, mégse hagyom, hogy a cipősök legyőzzenek. Nem tudtam, hogy miként és hogyan csinálom, de hogy csinálom, tudtam. - S hogy miként csináltam, mégse tudom! Ekkép teltek napjaim vizhordások, labdaszedések és nagy pihenők kozott. Tudniillik úgy is volt, hogy par napig ki se mozdultam az udvarról. Ilyenkor vagy ki mosogattam ruhadarabjaimat (ing és nadrág), vagy a nagy eperfa lombjai közt hüvösöltem. Hatalmas nagy eperfa volt ez. Gallyai átnyúlták a kis nádasház tetején, úgy hogy a szomszéd udvarra is hullatta nagy feketeszemú epreit. Kósáné sokszor szidta ezt a szép fát, mert rucája is volt neki, s azok csúnyán lefososodtak a tintafekete epertől. Valóban, az udvar olyan volt, mint valami kubista festő vászna. folytatjuk ) n UNGVAR Junius 19-23-a kozott rendezik Kárpátalja központjában az Expo Ungvár '92 elnevezésű nemzetközi vásárt. Bár számos ukrajnai és külföldi vállalat kozott megszakadt, illetve szünetel a normális kapcsolat, a nemzetközi kiállítás szervezői bíznak a sikerben, hiszen Kárpátaljának kulcsszerepe lehet a Kelet és Nyugat közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban. Beregi Tivadar. Párizs LASZ SAMU EGY NAGYHÍRŰ elfelejtett természettudós emlékére 1921 szeptember elejen a szekesfehervari törvényszéki bíróság édesapámat a volt móri igazgató-tanitot az 1919. márciusi forradalomban való részvételéért, mint a művelődési osztály felelős vezetőjét, több évi börtönre, tiz évi hivatalvesztésre ítélte. Nyugdijától megfosztva, édesanyám kereset nélkül maradt és tehetetlenségeben nem tudott velünk mit kezdeni. Engemet, 12 éves fiúcskát a polgári iskola első osztályának elvégzése után felvitt Budapestre fivéréhez Gerlóczi Józsefhez, ez akkori Tejhivatal tisztviselőjéhez, aki magához vett egy évi tanévre. Itt történt, hogy édesanyám beíratott a józsefvárosi polgári iskola II. osztályába, amelynek Dr. Lasz Samu nyugalmazott, címzetes főgimnáziumi igazgató volt a vezetője. Ekkor 1921, szeptemberében ismerkedtem meg ( közelebbről Lász Samuva^l, az akkor mar országszerte népszerű es hires természet- és földrajztudóssal, akinek nemeslelkú alakját szeretném néhány vonással föleleveniteni. A két háború közötti években is még igen népszerű volt, mert tankönyveiből a diákok ezrei tanultak természet- és földrajztudományt. De ma már úgy a nevét, mint tudományos értékű pedagógiai műveit a feledés homálya borítja. Lász Samu a Vas megyei Szergényben született 1859. december 18-án. Édesapja Erdódy Ferenc gróf bérlője volt. Tanulmányait a páoai és soproni főreáliskolában végezte. Már diákkorában kezdett Írni cikkeket a Sopron c. lapba. Ó tartotta a reáliskola Önképzőkörében az emlékbeszédet Deák Ferencről, a "haza bölcséről", amiért jutalmat kapott. 1882-ben kapta meg tanári diplomáját természetrajzból és földrajzból. Filozófiából doktorált. Ugyanabban az évben kezdte meg pedagógiai karrierjét a budai fÖreáliskolában, ahol 1886-ig működött. Egyidejűleg az országos Meteorológiai Intézetben klimatológiával is foglalkozott. Lász Samu életeben volt egy tragédia: szeretett egyetlen fiát elvesztette az első világháborúban. S emiatt sohasem tudott megvigasztalódni. 60 éves korában nyugdíjba ment, negyven évi lankadatlan pedagógiai működése után megkapta az államtól a címzetes királyi fŐgimnáziumi igazgatói kvalifikációt, ami - ............... -■■■■■■ 11 - ' 1— — Meghalt Thomas Mann lánya Nyolcvankét éves korában Leverkusen- ben elhunyt Monika Mann, Thoman Mann lanya. Monika Mann halálát tudógyulladás okozta - közölte egyik rokona, ahol már öt éve élt. Az 1910-ben Münchenben született Monika - Thomas Mann hat gyermeke közül a második legfiatalabb lány - a náci uralom alatt csehszlovák állampolgárságot kapott. 1940-tÖl 1952-ig az Egyesült Államokban élt, majd 1954-ben 30 évre Capri szigetén telepedett le. A nevét három könyvvel, és számos elbeszéléssel híressé tett irónó' utolsó éveit Leverkusen- ben bátyja egyik menyénél töltötte. BUDAPEST. Magyarorszagra erkezett John Major brit miniszterelnök. Göncz Árpád köztársasági ,elnók fogadta. A találkozón Göncz Árpád elmondta: Magyarország nagyra ertekeli azt a segítséget amellyel London eddig is támogatta a magyar gazdaság, a magyar társadalom alakulását és különösen örül annak, hogy Nagy Britannia az Európai Közösség soros elnöki tiszteben prioritásként kezeli a Visegrádi Hármakhoz fűződő kapcsolatok elmélyítését. a valóságban semmit sem változtatott tanári pályáján. Ami élvezetessé tette Lász Samu tankönyveit: a tárgyismeret világos, szabatos közlési formája, amely tele volt az iró közvetlen bájos, színes művészi előadásmódjának eszközeivel. írásainak óriási tömegéből megemlítem elsősorban önálló műveit, a szeretettel s fiatal korban megirt győri m. kir. állami fó'reáliskola monográfiáját (1895) egy vulkánológiai dolgozatát (1896), a Szővő-fonó mesterekről irt munkáját. S e^y érdekesen megfigyelt, dijat nyert müvet: Egy átkos kis légyről (1894) Olvasunk tőle egy tárcát a méhészetről, a virágok színeiről, a nálunk telelő madarak védelméről, a cserebogárról, a kínaiak gyógyászati tudományáról, a rovarokról, szeretet és szerelem az állatvilágban, a Déli-sarkvidékről, Délsarki expedíciókról, a muzsikáló halakról. Lász Samu munkatársa volt a Pester Lloydnak és amikor tanítványa voltam a Pesti Hírlapban irta természettudományt népszerűsítő cikkeit^ amelyek egy kötetben Tudományos problémák cimen jelentek meg a huszas évek folyamán. Még ma is előttem van, amikor magas, egyenes testtartásával, teljesen megfehéredett hajával, szép kék szemeivel, kis kecskeszakállat viselő, aranykeretes cvikkerével az orrán, fehér nyakkendő a kemény gallérján átkötve, fekete frakkban, fekete sávos nadrággal az öreg úr hatvankét évesen belép az osztályunkba s megkezdi szabadon az előadását egy természetrajz témáról. Beszél lassú dikcióval, kellemes hanghordozásával, élvezetesen annyira, hogy érdeklődést kelt, lehetetlen unatkozni az Ö óráin. Nincs titkos fecsegés, mindenki hallgat. Néma csönd uralkodik az osztályon. Sok szépet, érdekfeszitőt tanultam utra- valóul Lász Samu professzortól, amikor elhagytam az iskoláját s visszatértem szüléimhez Mórra, a nyári vakációra; írtam neki és megköszöntem mindazt, amire megtanított, s amiért engem, az üldözött, megalázott és testileg bántalmazott kisfiút gyöngéd, szeretetevel körülvett budapesti tartózkodásom idejen. Akkor megígértem neki, hogy nevét szivembe zárom és hogy életem végéig nem fogom soha sem elfelejteni. MOST MÁR VEHET TULAJDONJOGGAL LAKÁST VAGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja Hótel, lakás, iroda építkezéshez és ipari vállalatok felújításához tőkés társakat keresünk. Senior Citizen Otthon indul június 30-an Erden. Egyszeri beszallási költség $ 25.000.- plusz általános költségek kb. $ 2.500.- Havonta élelmiszer ellátásra $ 250.- Külön studio lakások teakonyhával. Vezérképviselet RETUR REALTY CORP. « Uj címünk: 130 Madison Ave. 4th Floor New York, N.Y. 10016 Telefon: 212/695-2245 Erie: 212/684*2175