Amerikai Magyar Szó, 1991. július-december (45. évfolyam, 27-48. szám)
1991-11-21 / 44. szám
Thursday, Nov. 21.1991. 5. CSODARABBIK NYOMABAN ' Vígig. (L zarcuidok-LLto^ ual&n Magyarország északi és keleti, hegyes- völgyes tájain, a Zempléni-hegység, a Bodrogköz, a Tisza mentén, a vallásos zsidók által Oberlá'ndnek (felvidéknek) nevezett vidék szélén eltek egykor a Chaszidok. Ezek a jellegzetes öltözetet viselő; vallásos zsidók^ kis falvakban, városkákban eltek. Nehez életű, bor- és mezőgazdasa^i kereskedelemből, fuvarozásból, földművelésből, kisiparból éló, egyszerű emberek voltak. A vallás beszőtte, meghatározta eletüket, mindennapjaikat. Az imádkozást nem kötelességszer'úen és gépiesen végezték, hanem boldog Örömmel es emelkedett ünnepi hangulatban. A chaszidikus élet középpontjában a rebbe (cadik, csodarabbi) állt. A rébbékhez ezrével zarándokoltak a hívek, hogy lelki és anyagi gondjaik között vigasztalást és tanácsot kapjanak. A rebbék nem csodatevők, hanem olyan szentéletű papok voltak, akik egész életüket a szent könyvekben való búvárkodásnak szentelték, Aszketikus életet éltek, elvük a szerénység, alázatosság, önzetlenség. Elképzelésük szerint a rebbe tisztaságánál fogva a leghivatottabb arra, ho^y Isten elÖtt a szenvedő emberiség szószólója legyen. t A chaszideus legendákban számos "csodatétel" is fűződik a rebbék nevéhez. Hogy ezek valóságos csodák voltak-e vagy a nagytudásu, nagytapasztalatú papok . bölcs tanításai, amelyek segítettek eligazodni az elet problémáiban - ez az évtizedek, évszázadok távlatában már közömbös. A rebbék döntőbírókként is felléptek a hivŐk mindennapi vitáiban, gondjaiban. A rebbe imádkozott a hozzáfordulókért, vagy előírta, hogy milyen imákkal forduljanak az Istenhez segítségért. A zarándokok ajándékaiból a rebbék élelemmel, ruhával, cipővel, pénzzel segítették a hozzájuk forduló szegényeket. Többségük jelentéktelen kisközösségekben élt, amelyeket a rebbe hívei és az odaáradó zarándokok tömege tett nevezetessé. A kihallgatásra jelentkezők kvitlit (cédulát) kaptak, amelyre ráírták a ma^uk és az apjuk nevét, valamint a kívánságuk rövid tartalmát. A chaszidok boldogok voltak, hogy részt- vehettek a rebbe istentiszteletein és a közös étkezéseken. A chaszid közösségeket, mint annyi más zsidó közösséget, a II. világháború semmisítette meg. Külföldön, főleg Amerikában és Izraelben erős hitközségeket alkotnak es rabbijaik folytatják a cadikok hagyományait. Az erről a környékről elszármazottak, az egykori csodarabbik leszármazottjai, utódai köré gyűlve, még őrzik szülőhelyük emlékét: Káliói rebbe, Szatmári rebbe gyülekezete. Ezek a vallásos hivok évröl-évre a nagy rabbik halálozási évfordulóján végigjárják a zarándokhelyeket. A zarándok-útvonal felkeresi az egykori rebbék sírhelyeit, működésük szintereit. A Magyarországon szinte egyedülálló vallási és folklorikus jellegű különlegességen kívül igen szép a táj, az útvonal, a történelmi levegőjű környezet is felejthetetlen élményt nyújt. A zarándok-útvonal Budapestről kiindulva több közúton is elérhető: a legrövidebb a Miskolcra vezető M3-as út, amelyről a Miskolctól a 37.sz. ut vezet Sátoraljaújhelyig, kiindulópontunkig. A másik ajánlott lehetőség: Nyíregyházáról indulva, nagykállói kitérővel, a( 38-as, majd a 37-es utón megyünk Sátoraljaújhelyig, amely igy a túra végállomása lesz. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Mozart Habár Mozart Salzburg szülötte, az osztrák főváros mégiscsak ki akarja venni részét 1991- ünnepségsorozatából, melynek zárófénypontja a na^y zeneszerző halálénak 200. évfordulóján - december 5-én rendezendő hangverseny lesz a bécsi Ste- phansdómban. Ennek megtisztelő magyar vonatkozása, hogy a Becsi Filharmonikusokat a világhírű magyar származású karmester, Sir George Solti, vagyis Solti György fogja vezényelni. Az emlékhangversenyen Mozart Requiem- je csendül majd föl a zeneszerző halála napján. HAZATELEPÜLŐ MAGYAROK FIGYELEM! Elsősorban a Dunántúlon vállaljuk családi házuk, lakásuk generál-kivitelezését, tatarozását,felújítását anyagbiztosítással és anyagbiztosítás nélkül. Minőségi kivitelezés igényüknek megfelelően garanciával! Szolid árakkal várjuk szives megrendelésüket! KNAPP TESTVÉREK , amerikai- magyar , ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Telephely: 9300 Csorna, Béke u.40. Székhelye: 9241 Janossomorja Felsőtökért U.23/A Győr-Moson-Sopron megye Magyarország Telefon: (36) 98-26-183 Quebec történelme A francia-angol ellentétnek több évszázados hagyománya van Quebecben. Az első európai az 1500-as évek közepén érkezett az akkor még kizárólag eszkimók és indiánok lakta területre: Jacques Cartier francia felfedező talált rá a Szent LŐrinc-folyóra, s vízgyűjtő területét nyomban a francia király birtokává nyilvánítottá. Honfitársa, De Champlain, akit Kanada tulajdonképpeni felfedezőjének tartanak, alig hetven évvel később megalapította Quebecet, azzal a szándékkal, hogy Franciaország számara biztosítsa a folyamvidék (Szent Lőrinc folyó) prémkereskedelmét. Az 1600-as évek végén megjelentek az angolok, s az ezt követő évszázad a francia-angol gyarmati rivalizálás jegyében telt el. A küzdelem francia vereséggel végződött; az 1763-as párizsi békében Franciaország két apró sziget kivételével, lemondott az angolok javára Kanadáról. Brit bölcsességgel azonban a gyarmat tulajdonképpen francia befolyás alatt maradhatott; Párizs törvényei maradhattak érvényben, a lakosok szabadon gyakorolhattak a katolikus vallást. Az amerikai polgárháborút követően tömegesen áramlottak délről Kanadába a menekültek, de Ők már nem akartak egy francia nyelvű, katolikus társadalomban élni; rávették a brit parlamentet, hogy a tartományt ossza két részre, így 1791-ben létrejött az angol nyelvi) I FelsŐ-Kanada^ a mai Ontario, illetve a francia nyelvű Alsó-Kanada, a mai Quebec. A két etnikum azonban képtelen volt megbékélni ( egymással. London néhány évtized múltán újraegyesítette Alsó- és Felsó-Kanadát, majd a brit birodalom 1867-es észak-amerikai törvénye a területet ismét két részre osztotta, de szövetségi szintű irányítás alatt tartotta. Ugyanakkor Quebecben mindvégig sértetlen maradt a francia alapokon nyugvó polgári törvénykönyv s a francia nyelv használata a parlamentben. Az elszakadási törekvések ezt követően hol fellángoltak, hol pedig lecsitultak, s ezen nem változtatott Kanada 1931-ben elnyert önállósága sem. Látványos békülésre a hatvanas évek végén kormányfővé választott Pierre Trudeau, liberális párti politikus tudta rávenni Quebecet. Trudeau azzal próbált véget vetni a sok esetben szélsőséges merényletekhez is vezető Önállósodási törekvéseknek, hogy előnyökhöz juttatta a tartományt. így például szövetségi vezető posztokra ültetett québecieket, s ügy változtatta meg a szövetségi adórendszert is, hogy jól járjon a tartomány. A québeciek lojálisak is voltak hozzá: 1980-ban az elszakadásról rendezett népszavazáson a kiválás ellen voksoltak. MOST MÁR VEHET TULAJDONJOGGAL LAKÁST VAGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON janélkül, hogy külföldi állam polgáráágát és jogait feladja Hotel, lakás, iroda építkezéshez és ipari vállalatok felújításához tőkés társakat keresünk. «» < « ^-YGZefUpTlKKI RETUR REALTY CORP. I Uj címünk: 130 Madison Ave. 4th Floor New York, N.Y. 10016 Telefon: 212/695-2245 Ette: 212/684-2175 A A KÁRIGÉNY BENYÚJTÁSI A | HATÁRIDEJÉT I DECEMBER 16 ig MEGHOSSZABBÍTOTTÁK! | Eltulajdonított vagyon Magyarországon? A f A Magyar Országgyűlés 1991. junius f A 27-i ülésén alkotmány-ellenesnek nyíl- á I vánitotta az 1949, junius 8-a után I ’ hozott államosítási jogszabályokat, f A A kártérítés un. kárpótlási jegyek A V formájában történne, amelyek ingat- I * lanra válthatóak. Az igénylőknek az A igénybejelentéssel együtt dokumentál- A f niuk kell volt tulajdonosi jogukat, I A Az igénybejelentéseket 1991- decem- á I bér 16-ig lehet benyújtani. I * Ügyvédi hivatalunk segíteni tud f ( Önnek a kártérítési igény benyűjtá- A sában. I » Keresse: I CATHERINE BOCSKOR I L (Broque, Lacey, Meissel & Köven) (800) 786-6038 vagy (203) 244-9600. A