Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-18 / 16. szám
Thursday, April 18. 1991. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Egy újságíró vallomásai Tizenhét éves koromban azt hittem, semmi az egész. A váradi megyei kórház baleseti jegyzőkönyvéből kiírtam, hogy hol, mikor, kivel, milyen körülmények között mi történt. Csak később tanultam meg, hogy az újságírónak arra is felelni kell; miért történt az, ami történt? És miért nem történt meg az, ami megtörténhetett volna? Fiatalságom idején, mikor egy-egy váradi, brassói, kolozsvári cikk alatt a nevem megjelent, mámoros e'rzés kerített hatalmába. Csak később ébredtem rá arra, hogy az újságírás ugyan mámoros, de életveszélyes hivatás. Kacsó Sándortól tanultam meg, hogy a szerkesztőség nem munkahely, hanem végvár, amely a népet menti, akkor és ott a magyar kisebbséget. A budapesti Kertész Róbert azt tanácsolta, hogy ne az egészséges embert Írjam meg, hanem a beteget. Egyetemre nem jartam, helyette az irodalom katedráit lestem, figyeltem. Volt szerkesztőm, aki a kéziratok két elsÖ papírlapját töprengés nélkül dobta el. "Az igazi iras a harmadik "flekknél" kezdődik." Megtanultam, hogy két jelző több, mint három, s kettőnél is több egyetlenegy. Móricz Zsigmond intett arra, hogy megírni csak azt lehet, ami fáj. Illyéstől tanultam meg, hogy a mi korunkban az irás a legfőbb oltalom. Kis világunkban a magyarok oltalmazása. Ha másik újságírótól ^o cikket olvasok, örülök. Ha kitűnőt, mar boldog vagyok. Ha nagyszerűt, meglobogtatom s úgy érzem, hogy ettől egy-ket centiméterrel én is magasabb vagyok. Nekem ilyen a "nacionalizmusom." Sokszor pirongattak meg azért, hogy érzelmes vagyok. Ennek játékos jelkepes magyarázata, hogy Hermes Írógépem az ostrom alatt elégett a légópinceben, de kamránkban megmaradt az a tiz kiló cukor, amelyért feleségem egy másik Írógépet vásárolt. Ezt ütögetem negyvenöt éve. Életem legszebb felétől elváltam. Ifjusá- j gom a brassói Kapu utcában, a Brassói Lapok zsúfolt, kicsi, rabicfalu szerkesztőségében maradt. Az álmaimmal együtt. j Ruffy Péter MOST MÁR VEHET TULAJDONJOGGAL LAKÁST VÁGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja Hotel, lakás, iroda építkezéshez és ipari vállalatok felújításához tőkés társakat keresünk. y RETUR REALTY CORP. Uj címűnk: 130 Madison Ave. 4th Floor New York, N.Y. 10016 Telelőm 212/695-2245 Este: 212/684-2175 A háború és az ökológia A stratégák mindig tiszta, gyors lefolyású háborúról álmodnak, amely kevés nyomot hagy maga után. A valóságban azonban a csatározások majdnem egyformán költségesek mind a környezet, mind az emberek szamára. Az 1914-1918-as háború a lővészárkokban elpusztult sok millió áldozatán túl olyan nyomokat hagyott a természetben, amelyeket mind a mai napig nem lehetett eltüntetni. A "tüzérségi elókészités" egyedül Champagne vidékén sok ezer hektárnyi területet szántott fel, Lorraine-ben a szántóföldeket és a legelőket évtizedekre használhatatlan ugarrá változtatta. A legtöbbet szenvedett Marne és Meuse megyében egesz körzetek váltak használhatatlanná a mezőgazdaság számára: a termőföldet elhordta a szél, felszínre került a meszes altalaj, a földfelszínt ezernyi robbanás szaggatta föl. Az elsÖ világháborút követően szakértői bizottság kiszámította, hogy a németek által megszállt területeken több mint 3 millió hektárnyi mezőgazdasági és erdőgazdasági terület vált időlegesen terméketlenné. Az erdőségek is megszenvedték a bombázásokat, és a géppuskalővések is sok kárt okoztak. Ha a légnyomás nem törte derékba vagy nem lombtalanitóttá a fákat, a törzsükbe fúródott lövegek vagy repeszdara- bok akadályozták zavartalan növekedésüket. Becslések szerint a két világháború idején Franciaországban mintegy 70 millió köbméternyi faanyag vált géppuskalővés nyomán fúrészelésre alkalmatlanná. Az erdŐ pusztulásához hozzájárult az is, hogy a megszállt országban kevés volt a szén és a tüzelőanyag. A meggondolatlan erdőirtás orvoslása hosszú éveket vett igénybe. f , A második világháború a tengerpartokon is otthagyta nyomait. A németek, hogy csak a franciaországi partokról beszéljúnjc, Biarritztól Dunkerque-ig százával építettek a betonbunkereket, az úgynevezett atlanti falat, hogy meggátolják a szövetségesek partraszállását. Tonnaszámra ásták ki a homokot a beton készítéséhez. A maglazult talaj nem bírta el a nehéz harckocsikat. Nem is szólva arról, hogy milyen károkat tett a talajban a normandiai partvidéken a partraszállás! A legnagyobb rombolást azonban a bombázások okozták. A német nagyvárosokban, amelyeknek központját porig bombázták, hosszú évekre megváltozott az élet minősége. A történelmi varosközpont légkörét soha nem lehet többé visszaállítani a legmodernebb eszközökkel és építészeti megoldásokkal sem. Drezdában például, amelyet 1945 februárjában foszforbombákkal döntöttek romba (a halottak szama 135 ezer volt), a város központja még a mai napig is üres kagylóhéjnak latszik. A Hirosimára 1945. augusztus 6-án, majd a Nagaszakira augusztus 9-en ledobott atombomba, amely 100 ezer, illetve 80 ezer áldozatot követelt, látszólag "csupán" e^y szÖnyegbombázással egyenlő pusztítást végzett (gondoljuk meg, hogy egy Tokiót ért szonyegbombázás közben 84 ezer ember vesztette életét!). Am az atombomba nem csupán azonnal gyilkolt, hanem olyan fegyvernek bizonyult, amely a későbbiekben okozott végzetes megbetegedéseket, például leukémiát. Kétségtelen azonban, hogy először a vietnámi háborúban alkalmazták a környezetpusztítást harci eszközkent. Az a mintegy 7 millió 600 ezer tonna bomba, amelyet az amerikai légierő dobott le a hajdani Indokinára, háromszorosa a második világháború idején az összes hadszíntéren ledobott bombáknak. A klasszikus bombázáshoz hozzá kell még számítanunk azoknak a vegyi anyagoknak az alkalmazásai, amelyek azt a célt szolgálták, hogy megsemmisítsek az ellenfél ültetvényeit és erdősegeit. Az amerikaiak "kék vegyszert" (arzént) alkalmaztak a termes megmérgezésére és "narancsszínű vegyszert" (dioxint) a dzsungel lombtalanitására. Amerikai statisztikák szerint több, mint 700 ezer hektárnyi indokinai erdőt lombtalanitottak, és mintegy 100 ezer hektár termést tettek tönkre, egyedül az 1967-es esztendőben. Összesen csaknem kétmillió hektárnyi területet kezeltek dioxinnal 1970 decemberéig. Ehhez pedig 64 millió liter vegyi anyagra volt szükség. Ami az Öböl-háborút illeti: a harc a | környezetpusztítás vonatkozásában a Bag- I dad és Teherán között 1980-ban kirobbant ellentéttel kezdődött. A veszteségek számbavételénél mar nem is számolják a lövedékek vagy rakéták által eltalált furóplatformokat, terminálokat és tankhajókat. Az 1991-es "fekete áradat" volumenét tekintve máris meghaladja az 1983-as olajáradatét. És még nem vetették be azokat a vegyi fegyverekei, amelyeket mar alkalmazott az az iraki hadsereg korábban az iraki katonákkal, majd a kurdokkal szemben is. J Magyarország és a Balkán ! I egy fárasztó, de élménygazdag hét Magyarországon, a 14. Művelődéstörténeti f nyitott egyetemen - majd tiz nap a Balkánon (Jugoszlávia, Albánia, Görögország) A I Témák: A politikai befolyásoktól mentes magyar történelem (előadások, viták). I Életmód, életminőség, életstratégiák (gyakorlatok, terepmunka, tréningek » A műhelyek), I f A hatalomgyakorlás nyugati és keleti alternatívája: Strassburg vagy Sarajevo? ( A görög demokrácia bölcsője - a török uralom és a szovjet hatalom felszá- I molása Magyarországon. f ( Résztvevők: magyar egyetemisták, fiatal oktatók, pályakezdő diplomások a leg- á különfélébb szakmák képviseletében. I Részvételi díj: csak a magyarországi részre: 95 USA dollár; a balkáni utazással a I együtt: 400 USA dollár I I Kérésre részletes tájékoztatót küldünk: Eötvös Loránd Tudományegyetem I Felsőoktatási tanácsadó szolgálat, BUDAPEST, Károlyi Mihály u.9. 1053 A Telefon:(36)-111-74-967 f
