Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-18 / 16. szám
Thursday, April 18. 1991. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Amerika második magyar polgármestere Rendkívül sikeres előadással nyitotta meg az idei évadját a Magyar Színház Társaság, melyen jelen voltak a new yorki magyar médiák vezető munkatársai, valamint a New York Állam Művészeti Tanácsának főképviselője. E fenti tényt nemcsak erkölcsi, hanem művészeti színvonalon is igazolta az előadás, melyen Varga László remek darabját mutatták be, "Csak élők utazhatnak" címmel, Sziki Károly kitíinŐ rendezésével. Most újból igazolódott az a tény, hogy ' Amerikában is lehet igazi profi magyar színházat csinálni^ kortárs irók műveiből. A dráma egyébiránt egy utazás előtt álló házaspárról szól, akik az olasz ut előtti órákban tudják meg a család orvosától*,! a férj AIDS beteg. Varga László olyan témát dolgoz fel briliánsán, melyet még az amerikai közönség is csak ízlelget. Remek, villogó párbeszédek hangzanak el a halálra szánt férj, és a betegségtől rettegő, de szerelmével küzdő asszony szájából. A szerző rendkívüli mélylélektani éleslátással formálta meg hősei karakterét. A mű azonban önmagában halott, azt a színpadon, művészeknek kell életre kelteni a közönség segítségével, ami ez esetben kiválóan sikerült A Magyar Szó március 14-i számában érdekes hirt közölt, azzal a címmel: Amerika egyetlen magyar polgármestere. Tom Völgy, Tucson, Arizona varosában. Most nagy örömmel szeretnem azt a megtiszteltetést adni nagyrabecsült unokaöcsémnek, Frank J. Chulay-nak, hogy ő Amerika második magyar polgármestere, Illinois államban Lincolnwood városának. Frank J. Chulay 1923-ban 2 éves korában került Amerikába szüleivel, Frank és Erzsébet Chulayval. Chicagói lakos volt mindaddig, mig Lincolnwoodba került. Itt fejezte be tanulmányait. A magyar nyelvet kitünően beszeli, és az utolsó tiz évben háromszor volt Magyarországon. 1943-ban belépett a hadseregbe, és mint pilóta, kapitányi rangot kapott. Részt vett a II. Világháborúban. 1982-ben 35 éves szolgálat után, mint controller a Signodes Corporation-nál nyugdíjba ment. De nem tudott munkanélkül élni és akkor elfogadta a tisztséget a Chicago Food Depository-nál, élelmiszert gyűjteni a chicagói éhező szegény lakosságnak. Három évvel később felajánlották neki a polgármesteri tisztséget, amit elfogadott. | Frank J. Chulay Négy évi szolgálat után, mint polgármester ismét megválasztották 4 évre. Reméli, hogy a tisztséget meg tudja tartani, mig jó egészsége engedi, és Lincolnwood lakosai akarják őt. Julia Chulay Stein Gratulálunk a Chulay családnak! is. Ennyi Ötletet és színpadi leleményt, és ennyire precíz színi kidolgozást nemcsak régen, de ritkán is láthat a közönség bárhol a világon. Mar a színpad díszletei egy kisebbfajta remekművel érték fel. Nem csupán a parányi színpadot használták fel, hanem szinte a közönség sorait is, igy vonva be a játékba minden jelenlevőt. Az előre felvett zene, hang és fény mind-mind fokozták a művészi hatást. A feleseg szerepeben a bajos szőkeséget, Cserey Erzsit láthattuk, aki ezúttal is eleget tett a Színház Társaság felkérésének, sikerre vivén a darabot. Bár drámai szerepben nem igen láthattuk a népszerű csillagot, mégis olyan könnyedén, meggyőző erővel formálta meg a női főszerepet, mely mindenkinek, elsöprő erővel bizonyította sokoldalú tehetségét. A női főszerep ellentmondásos figuráját úgy tudta megformálni, hogy az mindvégig pozitív személyiség maradjon. Azt hiszem ezen az estén legjobb formáját nyújtotta, mely emlékezetes alakításai között is az egyik legmaradandóbb. A férj szerepében Sziki Károlyt láthattuk, aki igazi erett, erejeteljében lévő művész. A feladatot ragyogóan oldotta meg, monológjait igazi Önvallomásokká változtatta. Többször maradt egyedül a színpadon és képes volt arra, hogy a közönség figyelmét lebilincselje. A figurát mindvégig magas erkölcsi nívón tartotta, majd a darab végen a hitványok köze taszította. Az orvost Czinkota Mihály játszotta oly sikeresen, mely mindig fordulópontot jelentett a darabban. Először mint rossz hirt hozó halálmadár, majd a második felvonásban feloldást nyújtó szent. Az általa megformált jellem mindvégig képes volt a közönség hangulatát befolyásolni. A végére csupán az maradt, hogy köszönetét mondjunk a színháznak ezért a remek előadásért és a feledhetetlen estéért, további sikereket kívánva. Deák Pál BUDAPEST. A kormány április 11-i ülésén, mint László Balázs szóvivő elmondta, döntöttek arról, hogy a magyar állam 700 millió forinttal részt vesz a General Motors és a Rába vegyes vállalatában. Eladták a városházát A piacgazdaság valahogy nem működik úgy, ahogy kellene East St. Louis városában. Ez a St. Louis-val átellenben lévő város egykor virágzó húsfeldolgozó iparral rendelkezett. De a hatvanas évek vége felé a húsüzeme^ meg a vágóhidak kezdtek elavulttá válni, a vállalatok lassanként elköltöztek, otthagyva ócska épületeiket. A lakosság felére csökkent. A fehérek csaknem mind elköltöztek, ma a város csaknem 100%-ban fekete. 50%-a munkanélküli, a lakosság 75%-a valamilyen segélyben részesül. A lakosság elszegényesedése következtében a város adóalapja összeomlott és igy csődben van. Nincs elegendő pénzük arra sem, hogy rendőreiknek autót adjanak, azok saját autóikat használják. Nincs pénz a szemétkihordásra. Egy balul kiütött építkezési terv következtében a város csődbe került. Az adósságot csak úgy tudjak kifizetni, hogy eladták a városházát! Atwater vallomása WASHINGTON. D.C. Két héttel ezelőtt agyfekélyben meghalt 40 éves korában Lee Atwater, az Országos Republikánus Bizottság elnöke, Bush elnök meghitt barátja. Atwater brutális választási taktikája tette lehető ve 1988-ban Bush elnökké választását. Politikai megfigyelők szerint Atwater képviseli az amerikai politikai rendszer legsunyibb jellegzetességeit. Élete végén ő is beismerte, hogy becstelen eszközökkel tette lehetővé az elnök— választásban Dukakis vereségét Bush győzelméért. így nyilatkozott karrierje ezen időszakáról: "A 80-as évek a pénzharácsolás evtizede volt Amerikában. Én tudom, mert én is rengeteg pénzt szereztem, hatalmat, tekintélyt. De akármennyit szedsz is össze, mégis ; üresnek érzed magadat. Betegségemben ismertem fel ezt az igazságot. JÓ volna^ ha az ország, amely most erkölcsi posványbán fetreng, tanulna az én esetemből." Unemployment Rate Percent of labor force, seasonally adjusted. -----------------=^4----—----WASHINGTON, D.C. A Munkaügyi Minisztérium jelenti, hogy a munkanélküliség rátája márciusban 6.8%-ra emelkedett, a legmagasabb 1986 óta. A munkanélküliek száma 2 millió 100.000-el nagyobb, mint tavaly júniusban volt. A munkanélküliek számát hivatalosan 8 millió 600.000-re becsülik, de ez csak részé a való helyzetnek, mert az amerikai munkások milliói dolgoznak részidőben, más milliók pedig feladták próbálkozásukat a munkaszerzésre és köz- segélyen élnek. Alan Greenspantól, a Szövetségi Bank, a Federal Reserve Bank elnökétől egyre többen követelik, hogy szállítsa le a kamat- lábot, úgy vélve, hogy ha könnyebben lehet pénzt felvenni kölcsönre, új üzletek alakítására vagy a meglévők modernizálására, az előmozdítaná a közgazdaságot. f HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT i szíveskedjék annak meghosszabbitásarM idejében f gondoskodni A Egy évre $25,- Félévre: $14.Kanadába és Európába $30.á Megújításra: $....................................... I Naptárra: $........................................... Í Nev: ...................................................... Cím:...................................................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ | 130 E 16th Street, New York, N.Y. 1 I I I I J Sikeres évadnyitó