Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)

1990-09-06 / 33. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 6. 1990. MOZGO VILÁG A Reuter azt jelentette Jeszenszky Géza prágai tárgyalásairól, hogy "a magyar külügy­miniszter megerősítette: országa az ev végéig kilép a Varsói Szerződésből". A hírügynökség idézte azt a kijelentését is, amely szerint Budapest a többi tagország döntésétől függetlenül eltökélte a kilépést. "A Varsói Szerződés felett eljárt az idő. Végeredményben az atomfegyverek akadá­lyoztak meg az európai háború kirobbanását, nem pedig ez a katonai tömb" - idezte a brit hírügynökség Jeszenszkyt. • Az iraki sajtó közzétette Szaddam Húszéin elnök két rendeletet, amely egyrészt Irak 19. tartományává minősítette Kuvaitot másrészt a megszállt ország egy teruletsav- ját - amelyet az iraki elnökről neveztek el - az iraki Baszra tartományhoz csatolta. A Feher Ház nyomban közölte, hogy Kuvait annektálását "semmisnek es érvénytelennek" tekinti. ^ Bagdadban bejelentettek, hogy az iraki elnök augusztus 29-tcJl engedélyezi a külföldi nők és gyermekek távozását az országból. Ion Iliescu román államfő elutasította azt a minduntalan felmerülő feltételezést, amely ( szerint a decemberi forradalom voltaképpen összeesküvés, államcsíny ered­ményeként tört ki. A román miniszterelnök, Petre Roman nem tartja kizártnak, hogy néhány alapvető élelmiszert - cukrot, lisz­tet, olajat, sajtot - rövidesen jegyre árusí­tanak Romániában, "tekintettel az ellátás behatárolt helyzetére^ Az t illetékes magyar hatóságok Sütő Andrást néhány nappal ezelőtt marosvásárhelyi otthonából Budapestre költöztették, személyes biztonsága érdekében, mivel félő, hogy a Becsi Döntés 50. évfordulóján a márciusi atrocitásokhoz hasonló megmozdulások, soviniszta indulatkeltés várható Erdélyben. Augusztus 27-én sztrájkba lépett a brassói traktorgyár 11 ezer munkása. A sztrájkot addig( folytatják, amig Petre Roman kormányfő nem látogat személyesen Brassóba es rendezi a panaszaikat. • Castel Gandolfoban Lech Walesa három órás tárgyalást folytatott a pápával Lengyel- ország belső helyzetéről. A pápa nem adta jelet annak,( hogy támogatná-e Walesa elnöki ambícióit • Andrew Sarlós kanadai üzletember sajtó­tájékoztatót tartott a Közép-Európai Befektetési Társaság tevékenységéről Budapesten. Elmondotta: eddig Magyarországon 205 millió dollárt helyeztek el, ám ebbtfl csak 40 millió dollárt költöttek el. A sajtóban is érdekeltté vált a társaság 3 millió dollárral. Azért halad ilyen lassan a pénz befektetése, mert Magyarországon viszonylag lassú a privatizáció, ugyanakkor a bürokrácia nehezíti az üzletemberek munkáját. A társaság tervezi, hogy irodaépületet, ezerszobás szállodát epit. Helytelennek tartja, hogy a külföldi befek­tetők lényegesen nagyobb előnyödet kapnak, mint a hazaiak. Iraki tank - es teherhajok olyan utasítást kaptak Badgadtól, hogy ne tanúsítsanak semmilyen ellenállást, ha blokádot fenntartó hadihajók feltartóztatják Őket, vagy át akarják vizsgálni szállítmányaikat - közölte aug. 27-én a CNN televíziós hálózat, amelynek értesülését washingtoni kormánykörök is megerősítették. Gorbacsov augusztus 27-én Moszkvában közölte az egyiptomi külügyminiszterrel, hogy Iraknak kell megtalálni a válságból kivezető utat. t> Rendkívül veszélyesnek minősítette az Öbölben kialakult helyzetet és aláhúzta: a politikai megoldás lehetőségei meg nincsenek kimerítve. Hangsúlyozta, hogy Bagdad "zsákutcában van" és a nemzetközi szolidaritásból le kell vonni a szükséges következteteseket. • A dán kormány ügy határozott, hogy egy hadihajót irányit az Öböl térségébe. Belgium két aknaszedőt indít útnak a Perzsa-Öbölbe. Párizsban az elnöki hivatal szóvivője bejelentette hogy Franciaország harci helikoptereket küld Szaud-Arábiába. Michel Rocard francia miniszterelnök kijelentette, hogy "Franciaország készen all a háborúra, ha az öbölbeli válságot másként nem lehet megoldani". Roland Dumas külügyminiszter azt hangoztatta^ hogy szó sem lehet az iraki elnökkel tartandó tárgyalásokra. A Nyugat-Európai Unió katonai vezetői Párizsban ülést tartottak arról, hogy miként hangolják Össze az Irak elleni ENSZ-embargoval kapcsolatos haditengerészeti felvonulási terveiket. • Washington aug. 27-én ügy határozott, hogy kiutasít az Egyesült Államokból hét iraki diplomatat es az iraki nagykövetség személyzetének 29 nem diplomata tagját, a hátramaradók tevékenységét, mozgását korlátozza. Molnár professzor Bush elnökhöz inté­zett levelét, amelyet mai számunk utolsó (angol), múlt heti számunk első oldalán közöltünk, a Fund for New Priorities nevű szervezet egy országos békemozgalom proklamációjaként használta fel a N.Y Times szept. 2-i számában kö'zzétett fel­hívásában. BUSH-GORBACSOV TALÁLKOZÓ (folytatás az 1. oldalról) tóén. Irak északi határa mindössze 200 mérföldre van a Szovjetunió déli határai­tól. Bush számára fontos az általa létre­hozott nagy nemzetközi koalíció megtartá­sa. Ugyanakkor elküldte Baker külügy-és Brady pénzügyminisztereket Japánba, hogy rábeszéljék a japánokat a Szaud- Arábiába szállított amerikai hadsereg tetemes költ­ségeinek részleges fedezésére, legalább 25 milliárd dollár erejéig. GORBACSOV-JELCIN EGYEZSÉG MOSZKVA. A két nagy rivális, Gorbacsov elnök és Jelcin, az orosz szovjet köztársa­ság elnöke, megállapodásra jutott egymás­sal a szovjet gazdasági rendszer talpraálli- tásának részleteiről. Egyes szovjet köztár­saságok csaknem teljesen függetlenek lesz­nek gazdaságilag. Fogadalmat tettek az infláció megszüntetésére ár-es bérkorlá­tozó törvényekkel. Jelcin és Gorbacsov a kővetkező három hónapban kidolgoz­zák az újjászervezés részleteit, kiterjesztik a magántulajdon lehetőségeit, újjászervezik a bankrendszert és tőzsdéket létesítenek. Ugyanakkor intézkednek, hogy minden szovjet dolgozó társadalmilag biztosítva legyen munkanélküliség és betegség esetére. A terv részletei még további kidolgozás­ra varnak. • Kelet-Erdély Magyar-K országhoz való vissza­csatolásának 50.: évfordulója alkalmá­val országos "gyász- ünnepséget" tartottak'« Romániában. Petre} Roman miniszterel­nök a Szilágy-megyei Ip községben tartottK beszédében üszitó- lag kritizálta a magyar kormányt. Ilyen uszítás még a rosszemlékű Ceausescu rend­szerben sem történt. * Az előzetes híresztelések ellenére a magyar-román határszakaszon semmi jelét sem lehetett eszlelni a Bécsi Döntés 50. évfordulója alkalmából meghirdetett tö­megdemonstrációnak. A határőrség szó­vivője közölte: a délutáni órákig 44 ezer román állampolgár lépte át a magyar-ro­mán határszakaszt, s ez megfelel a szoká­sos hétköznapi forgalomnak. Sem az átkelő­helyeken, sem a zöld határon nem volt rendbontás. A világ leggazdagabb arvája Athina Onas- sis. Az ötéves leányka most Ibizában nyaral uj papájával, a francia üzletemberrel Thierry Rousseüel, aki kevéssel Christina Onassis halála előtt vette feleségül a dúsgazdag görög hajötulajdonosnőt. Azóta Roussel legalizálta korábbi viszonyát egy svéd manökennel, aki vót két gyermekkel ajándékozta meg. A három gyermek most együtt ( vesz részt a földközi-tengeri jachtkirandulásokon. TERJESSZE LAPUNKAT Amerikai MAGYAR SZÓ USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $20.- 6 months $12.- In Canada and other countries: One year $25.- 6 months $15.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003

Next

/
Oldalképek
Tartalom