Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)

1990-11-08 / 42. szám

Thursday, Nov. 8. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. IMA Most nemrégiben - magyar voltom kényszerű, kései felismeresenek állapo­tában - döbbent belém, hogy a Himnusz valójában imádság, s nem csupán irodal­mi értelemben: elejétől a végéig Istennel való beszed. F.legrázó ez a felismerés. Egy feddhetetlen szöveg - mert a Himnusz, gondolom az - a magyarság és a nemzet létezését Istennel kapcsolja össze. Petőfi pedig - egy másik feddhetet­len versben - a maga természetes módján, a magyarok Istenéről beszél. Szükséges idéznem? "A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk." Ki ez a magyarok szilaj Istene, es­nünk számon tartója, akinek az áldását és védő karját kérjük? Isten, ha erről kérdeztek valaha rég az Ősidőkben, igy felelt: "Vagyok, aki vagyok." Hogy lehetne a magyarok Istene ez a titokzatos Isten, akit Elohimnak, Jahvenak és Adonajnak neveztek, aki sohasem tette választott népévé a magyart, bár a Himnusz szerint: "..... általad nyert szép hazát, Bende- guznak vére...." Bendegúz nem kapott Istentől ígéretet szép hazára, a zsidó-keresztény kultúra egyáltalán nem tartja számon Bendegúzt; nem Isten figyelme fordult felénk, mi választottuk őt, Szent István által, Szent István idejen, s igy lettünk része­sei a zsidó-keresztény kultúrának, s részé Európának. Annak az Európának, amely sok más egyéb között a liberaliz­mus bölcsője is, a nemzeti érzés bölcső­je is, a keresztényseg bölcsője is, mivel Jézuson keresztül (is) csatlakozott Jehova Adonajhoz, s ahhoz a kultúrához, amely lényegében örök hordozója az esküvesnek (is), hogy "Rabok tovább nem leszünk." A Himnusz, az Isten áldását kérő fohász érinthetetlen. Az Internaciona- le, a Népköztársasági induló (Föl, föl ti rabjai a Főidnek; Elnyomás, szolgasors...) csakis mellette, mögötte létezhetett. Gyűléseken, futballmeccse­ken, templomokban fölcsendült ez az imádság, s benne a fohász: Isten áldd meg a magyart. Elementáris erőt érzek most ezekben a szavakban, már-már létezésem magya­rázatát, s e nehéz időkben is a szabadság, a kultúra, az emberi jó sors újra felderengő ígéretét. Kristóf Attila GYŐRÉ BALÁZS: Szerbia ormán ősz van. Mindig ősz van. Mindenhol. Radnóti Miklós verseiben is. Sok-sok ősszel vagyok körülvéve. A ceruza is, amivel irok, jobban illik most az őszhöz, mint a toll. Beborult. Tizenkét órán át tartó folyamatos utazás után a helyszínen vagyok: Bor mellett, egy tónál, hegyek között. Forró magyar Ősz, farolva áll mögöttem. Vad darazsak. Száraz magok, kis halom gyü­mölcs, már kukaccal ékesen. Szeliden reped el a dinnye. Sárgán fut az ösvény. A diót leverik. Súlyos a fürt, a kacsók zsugorodnak. A mag kipereg. Hűl a szilvalekvár. Zagubica fölött a he­gyekben. Túl három vad határon. 1944 és 1990 szeptemberében Szerbia ormán. Minden e'v szeptemberében. A vonaton hagytam ( (jobban mondva: elvittek) azt a kis koszorút, amit Budapestről hoztam magammal, hogy elhelyezzük Rad­nóti szobránál a tóparton. Kinek kellett vajon a piros-fehér-zöld szalagos koszorú? Mi lett a sorsa? A tóparti szállodában irók tanácskoznak és megemlékeznek a magyar költőről is. The Bor Balkan Writers Meeting. Görög, alban, roman, szerb, török, horvát, magyar és szlovák irók állják körül a Radnóti szob­rot. A szavakon lassan csorog az örök koszo­rúk levele. Egy fénykép van annak a szelíd könyvnek a borítóján, amelyből felolvasok. Radnóti Miklós áll előttem a feleségével. Esőkabát­ban es svájcisapkában. Derekukon öv. Moso­lyognak. Mögöttük egy templom. A fény­képen is ősz van. Borús az ég. Meg nem esik, de bármelyik pillanatban eleredhet az eső. Ez volna hát a termő férfikor? (1990.szeptember 5. Bor, Balkáni írók Találkozója) Magyar film New Yorkban: My Twentieth Century, az 1989-es Camera D'Or nyerte­se e héten bemutatásra kerül. Dr. SZRBO ERŐRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69 tb Street NEW TÓNK, NZ10021 Telefon: (212) 628-5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel Szalay Lajos rajzai elé Nagy László Szalayt"a legnagyobb rajzoló" rangjával illette a Genezis könyve megjele- nésekpr. A század idö-tórzsén (a harmincas évektől a nyolcvanasokig) mérhető rajzolói pálya a miskolci múvésztelepröl emelkedett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán át Párizson (1947 - 49), Argentínán át New Yorkig s aztán véglegesen megtért induló­pontjára, Miskolcra. Mint Odússzeusz bo­lyong, s négy évtized múltán tér meg végleg szülőhelyére. Hazajöttet ajándékozással külön emléke­zetessé avatja: "felajánlom múzeumoknak történő atadasra négyszázötven rajzomat, hogy szülőhazám iránt érzett szeretetemet és hálámat ezzel is kifejezzem". íme: igy sáfárkodtam a rámbizott tehetséggel, eddig jutottam, ilyen a számvetés, vegyetek magatokhoz. A festőnek induló Szalay nagy dilemmája lehetett az ecset és a rajztoll közötti, végleges választása még a harmincas években. Generációjából az egyetlen (ha nem az egész magyar művészettörténetben), aki csak és kizárólag rajzol, önmaga me^ a sokszorosított grafika fele sem tett lépese­ket. A sajátos magyar rajzörökséget - Csont- váry, Nagy István, Derkovits és Egry munkás­ságát - bizonyosan tanulság ismerte meg, de Önnön világát fogódzók es közeli példaké­pek nélkül tudta egyénivé sudarasitani Szalay Lajosivá. Mdgótte-elŐtte persze mindig ott lebeghettek Picasso könnyed-me­diterrán rajzai. Az ó'vé gyötrelemből gyúr- tabb, feszülóbb, idegrendszere rebbenéseit fölfedő, drámai szorongásokat s a század eles történelme közvetlen foljajdulásait elénk táró. Kassák, Szabó Lőrinc, Kállai Ernő irt róla, s vezető művészeti lapok ismertették munkásságát Párizstól New Yorkig. Egy valahai korból vizsgálva is pontosan tudjak majd datálni a rajzokat e századra: a feszülő ellentetek, a fölmorzsolt emberség apaly-idejére. Sümegi György Teréza anya önmagát játssza Teréza anya a világhírű Nobel-békedijas missziosnó'vér önmagát fogja játszani egy róla és munkásságáról készülő olasz doku­mentum filmben. Radnóti Miklós Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt Járkálj csak, halálraítélt! bokrokba szél és macska bútt, a sötét fák sora eldől előtted; a rémülettől fehér és púpos lett az út. Zsugorodj őszi levél hát! zsugorodj, rettentő világ! az égről hideg sziszeg le és rozsdás, merev füvekre ejtik árnyuk a vadlibák. Ó, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói és oly büntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömn ' gyermek Jézusok. S oly kei..ényen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom