Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-08 / 10. szám

Thursday, March 8. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. KARÁDY A GESTAPO BÖRTÖNÉBEN VISSZAEMLÉKEZÉS A MŰVÉSZNŐ ÉLETÉNEK EDDIG ISMERETLEN RÉSZLETEIRE OLVASÓINKHOZ Karady Katalinról szóló cikksoroza­tunk eredetileg a magyar sajtóban jelent meg évtizedekkel ezelőtt. Köz­lésének megkezdése előtt magától érthetődóen tudattuk a művésznőt és engedélyét kértük. Karády Katalin, aki mint oly sok más magyar intézmény­nek, lapunknak is nagylelkű támogató­ja volt, megkért, hogy tekintsünk el a riport közlésétől, amig ö él. Mi természetesen tiszteletben tar­tottuk óhaját és ezért hozzuk csak most nyilvánosságra a drámai részlete­ket múltjának e jellegzetes időszaká­r°l* A Magyar Szó Szerkesztősége "SIE... SIE... SPIONIN...!"- Induljunk már - mondtam türelmetlenül 1944. április 18-án este barátaimnak a Kaas Ivor utcai ház előtt. Ebben a házban laktam. Furcsa alakokat láttam ólálkodni az utcán. Alig lehetett kivenni arcukat. ElsŐtetités volt. Egyik-másik odajött az autóhoz és benézett. Féltem. Aznap isme­retlen hangok hívtak fel telefonon és fe­nyegettek. Félórával előbb telefonált egy ismerősöm. "Kati vigyázz, Kiss Ferenc üldöz téged. Azt mondta, ha nem szünte­ted be baloldali és zsidó kapcsolataidat, internáltat." Barátnőmre vártunk, aki felszaladt a lakásba, mert fent felejtettem a kézitás­kámat irataimmal és ékszereimmel. Földi Mihályné lehozta a táskámat. A kiváló iró özvegye nálam rejtőzött el. A kocsi elindult. Vőlegényem, Ujszászy Ist­ván vezette az autót. t- Nézz hátra - súgtam barátnőmnek -, úgy érzem, követnek bennünket. Gyorsan száguldott a kocsi az elsöté­tített városon át. A járdaszéleket fehér mésszel mázoltak be. A Margit hídon men­tünk, a Zsigmond utcán, Kolosi térén sza­ladtunk végig, fel a Kecske-hegyre. A Fel­ső Zöldmáli üt 29 számú villába. Elöl volt a villa, hátul egy lugasszerü nyári hajlek. Ezt a villát béreltük ki. Nem akartam szem előtt lenni. Harman költöztünk oda. A vőlegényem, akit üldözött a Gestapo, Föl­di Mihályné és én. Nem éreztem magamat biztonságban, mert a hid tájékán határozot­tan láttam, hogy két autó is szalad utánunk. Ezek a kocsik a Kolosi tér közelében el­tűntek. Halálosan fáradt voltam. Bevonul­tam az egyik szobába, hogy lepihenjek. Éberen aludtam. Forgolódtam az ágy­ban. Tízszer is megnéztem, hány óra? Haj­nal felé mélyen elnyomott az álom, s egy­szerre felriadtam. Felgyújtottam a villanyt. Dobogott a szivem. Rosszat álmodtam.- Miért nem alszol?-kopogtatott be hoz­zam barátnőm. - Látom, hogy ég nalad a villany.- Azt álmodtam, hogy értem jöttek... Megnyugtatott:- Aludj!... Füleltem! Nincs a közelben semmi veszély! Újra elaludtam. Negyed hatkor - soha­sem felejtem el ezt a pillanatot - valaki megráz. Kinyitom a szememet, öt egyenru­hás SS-tisztet láttam magam előtt.- Keljen fel! - szolt rám az egyik SS őrnagy. Kiugrottam az ágyból, azt hittem, hogy csak álmodom és tétován visszafeküdtem.- Mondtam, hogy keljen fel! - ordított és hajamnal fogva kiráncigált az ágyból.- Mit akarnak tőlem?...- Majd megtudja... Vigyétek a szomszéd szobába. Ez a mondat a két alacsonyabb rangú tisztnek szólt. Megfogtak, felemeltek és a sző szoros értelmében bedobtak a másik szobába. Aztán utanam dobálták a ruhái­mat.- Azonnal öltözzék fel! Velünk jón.- Hová? Hová akarnak vinni?- Fogja be a száját, mert...- De kérem... Az SS őrnagy odalépett hozzám és kesz­tyűjével az arcomba vágott.- Maga nem kérdezhet itt semmit! ... Sie ...Sie ... Spionin! Arcomba szállt a vér és ki akartam menni, hogy megkeressem Istvánt és Jolit. Ekkor hallottam meg István hangját a harmadik szobából. A németek már faggatták.- Mi lesz? - türelmetlenkedett az SS ii őrnagy. Elindultam a fürdőszoba felé. A katona pisztollyal a kezében követett. A fürdőszo­bában sem maradhattam egyedül.- Nem kell sokat fesülködni. Most nem erünk arra ra! Belem döfött a pisztollyal.- Indulás! Vittek le a villa elé, egy autóba. Kihallat­szott a villából István kiáltozása. Ez volt a kezdete. A GESTAPO FŐHADISZÁLLÁSÁN Melinda szálló... Ez a szabadság-hegyi, akkor svab-hegyi szálloda volt a Geheime Staatspolizei Bu­dapestre küldött pribékjeinek fŐhadiszálla- sa. Március 19-én foglalták el. Oda vitték foglyaikat a németek. Politikaiakat és nem politikaiakat. Férfiakat és nőket, hogy a legszörnyübb kínzásnak vessék alá őket. Ebbe a szállodába kisértek engem az SS-katonatisztek. Az utón nem szólt hozzám egyik sem. Szenvtelen arccal, némán ültek mellettem. Reggil hat óra előtt értük fel. Két géppisztolyos német katona vitt fel a harmadik emeletre. Ki­nyitottak az egyik szobát és belóditottak. Rám zárták az ajtót. Hét óra... nyolc óra... délelőtt. Hallottam a távoli harangzúgást, amely jelzi a delet. Étien, szomjan ültem a szobában és vártam a sorsomat. Öt orakor délután kinyílt az ajtó és két géppisztolyos német katona intett, hogy megyünk. Levittek egy magas rangú tiszt irodájába. Klages Őrnagy rend­kívül megnyerő külsejű, elegáns filmszinész- tipusú férfi. Az Íróasztalánál ült. Ott áll­tam előtte és néztem a szemébe.- Frau Karady, nicht war? Tolmács is volt a szobában, SS-ruhába Öltözött sváb katona. Minden mondatát magyarra forditotta.- Igen, Karády Katalin vagyok. Mit óhajt tőlem?... Miért hoztak ide? ... Színésznő vagyok, engem az egész városban ismernek. Menjen le az utcára és nézze meg a plaká­tokat. A mozikban most játsszák Machita című filmemet...- Was plappert Sie? (Mit fecseg?) ... Nem is érdekes - nézett a tolmácsra Klages, majd a körmét kezdte piszkálni. Nem ül­tetett le. Kisvártatva szelíd hangon azt a kérdést tette fel:- Hol van a titkos rádióleadó állomása?- Sohasem volt titkos rádióleadö állomá­som - feleltem a tolmácsnak.- De van titkos leadóallomása! Milyen baloldali politikusokkal barátkozott?- Nem foglalkoztam politikával.- Schön... Klages tovább piszkálta a körmét.- Hány éves, művésznő?... Bár erre a kérdésre nem kell felelni. Mondhatom, még nem jött meg az esze... Nagyon fele­dékeny. Majd eszébe juttatom. Rikácsolni kezdett: Eszébe juttatom, megértette? Mit képzel magáról? Talán azt, hogy itt is a filmgyárban van? Válaszol tisztessége­sen a kérdéseimre, vagy nem? Nyugodtan beszéltem, pedig reszkettem az idegességtől: Sohasem politizáltam... Színésznő vagyok... Klages felugrott az asztaltól:- Maga színésznő? Maga egy... Sie sind eine... eine... Amit mondott, nem túri a nyomdafesté­ket. , Az ajtónál allo két nemet vihogni kez- dett.- Ruhe!... - kiáltott rájuk Klages. Megkerül­te az asztalt,odállt mellém és ezt sziszegte:- Hol van a titkos rádióállomása?... A tolmács gúnyosan forditotta le a monda­tot.- Sehol! - feleltem. Klages őrnagy pofon vágott. Hátraestem az iroaszalára.- Vigyek ki! Ha nem tud beszélni, majd meg fogom rá tanítani!... Vigyek a rendőr­ségre! folytatjuk Terjessze lapunkat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom