Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)

1989-08-17 / 30. szám

2, AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Aug. 17. 1989. NEW YORK, N.Y. Sztrájkba lépett 3 nagy telefonvállalat, a N.Y.-i Nynex, a Bell Atlantic és a távolnyugati Pacific Telesis több, mint 270.000 munkása egy új szerző­désért, amely kárpótolná őket az áremelke­désekért. A telefonvállalatok nemcsak, hogy nem hajlandók béremelést adni, de meg az egészségbiztosítás költségének egy részét is az alkalmazottakra akarjak hárítani. A 3 nagy vállalat mindegyike több, mint egy ezer millió dollár hasznot vallott be az elmúlt év folyamán. A vezető tisztviselők 9496-os fizetésemelést kaptak, munkásaiknak ezzel szemben évi 396-os béremelést ajánlanak. A szakszervezetek fel fogják szólítani a nagyközönséget , támogassák sztrájkjukat azalltal, hogy nem fizetik meg telefonszámlájukat a sztrájk alatt. ELÍTÉLIK AZ 1968-AS INVÁZIÓT BUDAPEST. Követve a lengyel szenátus lépését, amellyel elitélték Csehszlovákia 1968-as invázióját, a Magyar Szocialista Munkás Part nevében Szokai Imre, a párt külpolitikai osztályának igazgatóhelyette­se, szinten indokolatlannak minősítette az inváziót. Az elítélő nyilatkozat a párt hivatalos lapjaban, a Népszabadságban jelent meg. * WASHINGTON, D.C. Az FBI legújabb ki­mutatása szerint 1988-ban 5.5 százalékkal emelkedett az országban elkövetett bűncse­lekmények száma. 1988-ban 20.675 gyil­kosság, 92.486 nemi erőszak, 542,968 rab­lás történt az országban. A legtöbb gyilkosság a következő városok­ban volt: Washington 369, Detroit 629, Atlanta 217, Miami 146, Dallas 366, St. Louis 140, Baltimore 234, Kansas City, Mo. 134, New York 1,896, Cleveland 137, Chicago 660, Los Angeles 736. * A General Motors a karintiai Volkermarkt­ban tervezi új üzemének felépítését. A karintiai kormány minden egyes új munka­hely megteremtéséhez 200 ezer schilling- gel járulna hozzá. Az osztrák sajtó értesü­lései szerint az is érv a General Motors helyválasztása mellett, hogy közel van Magyarország, s az amerikai óriáscég joint venture-megállapodásról tárgyal. Völker­markt 150 kilométerre van Szentgotthárd- tól, ahol a Rába építi új üzemet. L.R.MOKRI: A MAFFIA SAJÁT BÍRÓJA 200 oldalas könyv Postázással együtt $ 20.­Megrendelhetö a következő címen: L.R. MOKRI 586 N Main St. Woonsocket, R.l. 02895 Megrendelő lap: L.R. Mokri 586 N Main St. Woonsocket R.l. 02895 Megrendelem a MAFFIA SAJÁT BÍRÓJA c. könyvet és kérem a t- következő címre küldeni: NÉV:................................................................. CÍM: ................................................................. Meghalt Michael Harrington Az egyik legnemesebb lelkületű amerikai távozott az élők sorából Michael Harring­ton, neves iró, az amerikai Demokratikus Szocialista Part elnökének 61 éves korában bekövetkezett halá­lával. Harrington jó­módú chicagói család gyermeke volt. Egyetemi tanulmányai vé­geztével a chica­gói nyomornegyed meglátása mély­séges felháboro­dással töltötte el, hogy ekkora nyomor lehetséges e gazdag országban, és belépett a szoci­alista pártba. 34 éves korában Michael Harrington könyvet irt a nyomor kérdéséről "The Other America" címmel. A könyvnek országos visszhangja volt, és a róla irt egyik szemle olvasása után John Kennedy akkori elnök is végigolvasta. A könyv okfejtése, szenvedélyes hangja oly mély benyomást keltett benne, hogy megfogadta, a kormány intézkedni fog a nyomor enyhítése és felszámolása érdekében. E tervét azonban nem hajthatta végre, megvalósítása Lyndon B. Johnsonra várt a "Szegénység elleni háború" (War on Poverty) kormányprogram keretében. Végső megoldást ez sem hozott, márcsak azért sem, mert az időközben kirobbant vietnámi háború más irányba terelte Johnson és a kormány figyelmét. Vélemény a Kormányról A Michigan Egyetem 25 évvel ezelőtt kÖzvéleménykutatást vezetett a kormányba vetett bizalom kérdésében. A kérdezettek 64 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a kormány mindannyiunk javát szolgálja. Tavaly az egyetem ugyanezt a kérdést tette fel a szavazókhoz. A valasz egészen más volt. Ezúttal a kérdezettek 6396-a azon a véleményen volt, hogy a kormány elsősorban a gazdagok erdekeit szolgálja és csak 31% volt azon a véleményen, hogy nép többségének érdekeit védi Amerikai MAGYAR SZÍ USPS 023-980 ISSN *0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August, last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. ' New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31. 1952. under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: ■ One year $20.- 6 months $12.- In Canada and other countries: One year $25.- 6 months $15.- Post master: Send address changes to: Hungarian Word Inc.. Amerikai MagyofeSaó 1W B 18 St. Hew York, N.Y. 10003 Bealkonyult a kanadai papír egydollárosnak; kifizetéskor julius eleje óta már egyetlen kanadai bankban sem alkalmazzák és helyet­te fém egydollárost adnak. A Bank of Canada 1988-ban gazdasági megfontolásokból határozott a bankjegy fokozatos kivonásáról. Történt ugyanis, hogy utánanéztek, mennyi ideig "életképes" a papírpénz. Nos bebizonyosodott, hogy alig néhány hónapig, szemben a már forgalomban lévő fém egydolláros több mint húsz évével. A papír egydolláros mindaddig forgalomban marad, amig valamelyik bankban be nem váltják belőle az utolsó példányt is. Az Egyesült Államokban is kiadták Czeizel Endre Egy orvosgenetikus etikai gondjai cimü kötetét. A könyv nagy érdeklődést keltett nyugati szakkörökben - amerikai tudósok, kutatók kezdeményezésére fordí­tották le es adták ki. A kötet megjelen­tetésének kezdeményezői, támogatói szívélyes hangulatú fogadáson köszöntötték a Washingtonban tartózkodó szerzőt. A NEPTUNUSZ eddig ismeretlen harmadik holdját fedeztek fel amerikai tudósok a Voyager-2 űrszonda által küldött felvétele­ken. A hold átmérője 200 és 640 kilométer között van. A szakemberek szerint a hold a Földről nem látható, mivel olyan közel van a Neptunuszhoz, hogy a bolygó fényében szinte elvész. k A Csernobil ( körüli fertőzött zónában gigantikus fenyők nőnek, s több más növény­fajta is a normálisnál sokkal nagyobb^ a nyárfalevél például 6 incs hosszú. A Leninszkoja Znamja cimü lap azt is megírta, hogy állatoknál is gyakorta fedeznek fel a baleset óta genetikai elváltozást. , * .... AIDS-JELENTES. Tízezernél több uj AIDS megbetegedést regisztráltak júniusban, s ezzel julius 1-jére 167.373-ra emelkedett a világ 149 országában nyilvántartott bete­gek száma - ez derül kis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben nyilvánosság­ra hozott jelentéséből. * Sikeresen mutatkozott be a múlt hónapban Budapesten egy uj magyar magánradió, amely kanadai és svéd töke bevonásával jött létre, hogy angolul sugározza műsorát. Radio Bridge a neve s a "hid" szerepének hiv betöltésére a nemzetközi jelleg is hivatottá teszi. Szerepe; információk az itt őlÖ és itt tevékenykedő külföldieknek vagy éppen az angolul tudó magyar mened­zsereknek. * A Vörös-tengeren száraz lábbal is át lehet majd kelni, ha megépül a rajta átíve­lő óriási hid. Ennek tervét az egyiptomi- szaudi vegyesbizottság szeptemberben Rijadban esedékes ülésén tűzik napirendre. Egyiptom déli része és( Szaúd-Arábia között igy közúti közlekedés válnék lehetővé, egyben Afrika és Ázsia kozott is Összekötte­tést teremtenének. Elégtételt vett a vereségért egy volt francia polgármester, mert nem választották újra; a szántóföldet, amelyet 17 éve labdarú­gópályaként városkájának adományozott, egyik éjszaka traktorral felszántotta. MOZGÓ VILÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom