Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-12-07 / 46. szám
Thursday, Dec. 7. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Dr. Bánlaki előadása (folytatás a 3. oldalról) désben? Támogatni fogja-e a harmadik világ küzdő népét? Mi a viszonyuk Del- Afrika fajüldöző kormányával? A magyar politikai vezet'ók a múlt "zsákutcájáról" beszelnek. Nem látják, hogy zsákutcába vezet a tókés rendszerbe való beállás is? Ismerik-e a mai magyar vezetők az Egyesült Államok történetét e században és annak előtte? Tudnak-e a bennszülött indián nép ellen folytatott tájirtásról? Tudják-e, hogy 1929-ben a "piaci mechanizmus" majdnem teljes összeomlásba vezette az országot? Hallottak-e arról, hogy mi megy végbe San Salvadorban - 70.000 halott az utóbbi tiz év alatt abban az országban, amelyet az amerikai kormány "hiteles demokráciának" nevez? Tudják-e, hogy a világon emiatt ezer millió ember el nyomorban, betegségben, hogy emiatt a harmadik világban naponta 40.000 gyermek hal ehen? Dr. Bánlaki ragyogó logikával nyugodtan, megfontoltan válaszolt minden kérdésre. Rámutatott arra, hogy bár neki nem az a szerepe, hogy az amerikai tőkés rendszert védje vagy méltassa, de a legtöbb magyar tudja, hogy az óhazai hiányokkal szemben az Egyesült Államokban hallatlan árübŐség van, az emberek viszonylag szabadon nyilváníthatják véleményüket, utazhatnak, stb. A legtöbb magyar már tud erről. ( ( Ezzel szemben Magyarországon az utóbbi évtizedekben igen súlyos jogsértések történték, bűnök, amelyek - párosulva a megélhetési nehézségekkel - elkerülhetetlenné tették a rendszer reformálását. Külpolitikailag a magyar kormány fenntartja a szabadságért küzdő népek támogatását. Egyik nagy előnye a mostani változásoknak, hogy első ízben történelmében Magyarország egyforma jó viszonyba került a világ két leghatalmasabb államával, az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval. Az előadás végén a közönség hatalmas ovációval fejezte ki elismerését Dr. Bánlaki ragyogó "védőügyvédi" szerepléséért. Bryce Porter, Mitch Berkowitz és Deák Zoltán jelentése alapján. MANILA. Jobboldali elemek ismét megkísérelték Corazon Aquino elnöknö megbuktatását és egy reakciós kormány hatalomra juttatását. Aquino az Egyesült Államok segítségét kérte. A Fulöp-szigeti amerikai légibázisröl két repülőgép akcióba is lépett a felkelők ellen, melynek következteben tervük egyelőre meghiúsult. A harcok azonban még tovább folynak. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni. Egy évre $20.- Félévre $ 12.Kanadába és Európába egy évre $ 25.Megujitásra: $.................... Évkönyvre: $ ......................... Név:.................................................................... Cim:.................................................................... , » Varos: ................................. Állam: ......................... Zip Code: .................... AMERIKÁI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 Soros György: A PÉNZCSIHÁLÁS BOSZOSEÁNTEONTHÁJA Apám, szerencsémre, nagyon gyakorlott volt a túlélés művészetében, miután szökött hadifogolyként élte át az orosz forradalmat. Az 6 gyámkodása alatt ifjúkoromban haladó tanfolyamot jelentett számomra a második világháború. Mint látni fogják, a befektetési gepezet, amelyet egy negyed évszázaddal később hoztam létre, nagy hasznát vette a serdülőként elsajátított képessegeknek. Az egyetem elvégzése után több sikertelen pályakezdésem volt, végül a nemzetközi árfolyam-különbözeteket hasznosító (arbitrázs) részvénykereskedő lettem, előbb Londonban, azután New Yorkban. 1957-ben amikor létrejött az Európai Közös Piac, amerikai befektetők európai részvények iránt kezdtek érdeklődni. Mint értékpapír- elemző, amerikai intézmények európai befektetési tanácsadójaként működtem, és egy rövid ideigj úgy uralkodtam, mint vakok között a felszemu. Dicsőségemnek azonban hirtelen vége szakadt, amikor Kennedy elnök bevezette a kiegyenlítési adót, s ez hatásosan leállította a külföldi értékpapírok vásárlását. Elhatároztam^ hogy takaréklángra állítom pénzcsinálo tevékenységemet, és 1963-tól 1966-ig három évet A tudatosság terhe átdolgozására fordítottam. Amikor végül úgy döntöttem, hogy visszatérek a megélhetés területére, 1969-ben megalapoztam egy minta-értékpapirállo- mányt, amely fedezeti alappá vált (olyan öntámogató alappá, amely vásárlóerőt gerjesztő hatást és különböző fedezeti technikákat alkalmaz). Azóta is ezt az alapot kezelem, jóllehet 1981 szeptembere es 1984 szeptembere között átruháztam másokra a felelősség jó részét. Az alap a kezdeti mintegy 4 millió dollárról majdnem 2 milliárd dollárra nőtt, és e növekedés zömét önerőből hozta létre. Az eredeti befektetők részvényeinek érteke 300-szo- rosára emelkedett. Egyetlen befektetési alap sem ért el még hasonló eredményt. Üzleti pályafutásom első tiz évében nem sok hasznát vettem annak, amit az egyetemen tanultam, gyakorlati tevékenységem szinte teljesen elszakadt elméleti érdeklődésemtől. Értékpapírok eladása, forgalmazása olyan játék volt, amelyet igazi énem bevetése nélkül játszottam. Mindez megváltozott, amikor egy alap menedzsere lettem. Abból éltem, amibe a pénzemet fektettem, és nem engedhettem meg magamnak, hogy független maradjak befektetési döntéseimtől. Minden szellemi erőforrásomat i hasznosítanom kellett, s nagy meglepetéssel és örömmel fedeztem fel, hogy elvont eszméim igen használhatóknak bizonyultak. Túlzás lenne azt állítani, hogy ezeknek köszönhetem a sikert, de kétségkívül segítettek. Saját, különleges megközelítési módot fejlesztettem ki a befektetésekre, s ez homlokegyenest ütközött az uralkodó bölcsességgel. Az általánosan elfogadott nézet az, hogy a piacnak mindig igaza van, azaz a piaci árak még akkor is hajlamosak pontosan számba venni a jövőbeni fejleményeket, amikor nem világos, hogy melyek ezek a (fejlemények. Én az ellenkező nézőpontból indulok ki. ( Azt hiszem, hogy a piaci arak mindig hibásak abban az értelmezésben, hogy elfogult nézeteket tükröznek a^ jövőt illetően. A torzítás azonban mindkét irányban érvényesül: nem csupán a piaci részvevők működnek elfogultan, hanem az ő elfogultságuk is befolyásolja az események menetét. Ez azt a benyomást keltheti, hogy a piacok pontosan előrevetíthetik a jövőbeni fejleményeket, ténylegesen azonban nem a jelenbeni elvárások felelnek meg a jövőbeni eseményeknek, hanem a jövőbeni eseményeket alakítják a jelenbeni elvárások. A részvevők felfogásától elválaszthatatlan, hogy hibás, s egy kétirányú kapcsolat van a hibás felfogások és az események tényleges menete között, aminek következmenve a kettő közötti megfelelés hiánya.Ezt a kétirányú kapcsolatot nevezem reflexivitásnak. Befektetési tevékenységem folyamán felfedeztem, hogy a pénzpiacok olyan elv alapján működnek, amely valami módon rokon a tudományos módszerrel. Dönteni egy befektetésről olyan, mint megfogalmazni egy tudományos feltevést, és alávetni a gyakorlat próbájának. A fő különbség az, hogy a befektetési döntést megalapozó feltevés célja a pénzcsinálás, és nem egy egyetemesen érvényes általánositas kidolgozása. Mindkét tevékenység jelentékeny kockázattal jár, es a siker ennek megfelelő - az egyik esetben pénzbeli, a másikban tudományos - jutalommal. Ezt a nézetet elfogadva a pénzpiacokat feltevések kipróbálására szolgáló - noha nem szigorúan tudományos - laboratóriumoknak tekinthetjük. Az az igazság, ho^y a sikeres befektetés egyfajta aranycsinalas (a középkori alkimisták mintájára). A piaci részvevők zöme nem igy szemléli a piacokat. Azt jelenti ez, hogy nem tudják, milyen feltevéseket próbálnák ki, s azt is, hogy a piaci kipróbálás alá vetett feltételezések nagy része egészen banális. Rendszerint nem céloz többet annak megállapításánál, hogy bizonyos részvény többet hoz a piaci átlagnál. Én némi előnyt elveztem más befektetőkkel szemben, mert legalább volt egy elgondolásom arról, hogyan működnek a pénzpiacok. Hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy elméleti vázlatom alapján mindig képes voltam helytálló feltevések megfogalmazásara. Olykor nem voltak fellelhető reflexiv folyamatok, máskor nem sikerült felfedeznem, vagy ami a legkínosabb, rosz- szul határoztam meg őket. Egy vagy más módón gyakran végeztem befektetést valamirevaló felteves nélkül, es tevékenységem nem nagyon különbözött a vaktaban tapogatózástól. De beállítottam magamat a pénzpiacok reflexiv folyamataira^, es főbb sikereimet az ezek kínálta lehetőségek kihasználásával értem el. De nem olyan elvont módon közelítettem meg a piacot, ahogy ebből következnék. Hevesen személyes, érzelmi módón történt ez: a próbálkozás mindig gyötrődéssel, a siker pedi^ megkönnyebbüléssel társult. Amikor azt állítom, hogy "a piac mindig elfogult", mélyen átérzett beállítottságomat juttatom kifejezésre: nagyon lebecsültem a hivatásos befektetők bölcsességet, és minél befolyásosabb volt a poziciójuk, annál kevésbé tekintettem képesnek őket helyes döntésekre. Társam és én kajan gyönyörrel kerestük a pénzt olyan részvények rövid határidőn belüli eladásával, amelyeket hivatalosan nagyrabecsültek. Saját tevékenységünket illetően azonban különbözött az álláspontunk. Ö csak a többi részvevő nézeteit tekintette hibásnak, mig en úgy gondoltam, hogy ugyanannyi az esélyünk hiba elkövetésere, mint bárki másnak. A felfogástól elválaszthatatlan hiba feltételezése megfelelt önkritikus beállítottságomnak. folytatjuk
