Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-10-19 / 39. szám
2. Thursday, Oct. 19. 1989. MOZGÓ VILÁG A Dél-afrikai kormány szabadon bocsátotta az ANC vezetőjét Sisulu-t és hét más politikai elitéltet. A faji megkülönböztetés elleni harc aktivistáit sok tízezres tömeg éltette. Közülük sokan több évtizedes fogság után szabadultak. A jelenleg 77 éves Sisulu-t például 1964-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. A megfigyelők ügy vélik, hogy az új Dél-afrikai elnök, de Klerk óvatos politikai nyitása ez az ellenzéki erők felé. 4P Az amerikai Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy a jövőben az EBI ügynökök felhatalmazást kapnak, hogy amerikai szökevényeket kerítsenek kézre bármely országban, az illető országok beleegyezése nélkül is. Baker külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedés a Bush kormány külpolitikai törekvéseivel teljes egészében Összhangban áll. ^ 4? M , , , A NASA Űrhajózási Hivatal bejelentese szerint az Atlantis űrrakéta ötnapos halasztás után, startra készen áll. A halasztás okát egy meghibásodott komputerben jelöltek meg, amelyet egy újjal cseréltek ki. A fellövésre váró öt űrhajós a "Galileo" úrutazási próbauton vesz részt, amelynek végső célja a Jupiter közelebbi felderítése. 4r Koh dél-koreai elnök ötnapos hivatali látogatásra az Egyesült Államokba érkezett, hogy Washington és Szóul közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyaljon. Eközben Dél-Koreábán az ellenzéki erők az amerikai támaszpontok létszámának csökkentését követelik. Koh, a tervek szerint, találkozik Bush elnökkel is, és felszólal a Kongresszus egyesített ülésén. Németh Miklós fogadta Robert Maxwellt BUDAPEST. Nemeth Miklós, a Miniszter- tanács elnöke az Országházban fogadta Robert Maxwellt, az angol Maxwell Communications cég elnökét. A világszerte ismert üzletember a magyar gazdasági helyzet, továbbá a nyomtatott és az elektronikus sajtó tanulmányozása céljából tartózkodott Magyarországon. , A TEHERAN. Az Irani ÍRNA hirugynokseg közlése szerint a teheráni kormány tiltakozott a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok ujrafelvétele ellen és a teheráni külügyminisztérium ellenlépésként meghatározatlan időre lemondta a magyar külügyminiszter, Horn Gyula októberre tervezett iráni látogatását. A teheráni vezetes ugyancsak visszamondta Horváth Ferenc ipari miniszter Iránba szóló meghívását. A magyar kormánytag a napokban megnyílt 15. teheráni nemzetközi vásárra látogatott volna. Az ÍRNA szerint a teheráni külügyminisztériumba kérették Kázmér Zsigmond magyar nagykövetet, s arról tájékoztatták, hogy álláspontjuk szerint a budapesti kormány döntése a magyar-izraeli hivatalos kapcsolatok helyreállításáról "a cionista rezsim támogatását, az (izraeli) agresszió bátorítását jelenti és növelheti a feszültséget a közel-keleti térségben." ; VANDALIZMUS A NEW JERSEY-I TEMETŐBEN A new yorki Önképzőkör egyik vezetője, Mr, Göndör Andor jelentette lapunknak, hogy a hét végén New Jerseyben lévő Fair- view nevű temetőjükben vandálok 41 sirkövet felborítottak, 14-15-öt megrongáltak, összesen 139 sírkő lett felborítva, vagy megrongálva. A rendőrség megindította a nyomozást, de eddig nem jöttek nyomara a tetteseknek. JERUZSÁLEM. Ut rendőr és 15 arab polgár megsebesült és legalább 40 palesztinai diákot letartóztattak, amikor a tavasz óta első ízben zavargások törtek ki a városban. A rendőrök könnygázbombával és gumilövedékekkel támadtak a diákokra, akik köveket dobáltak rájuk. A fenti grafikon dramaílag jellemzi azj árfolvam-változásokat Wall Streeten október 13-án és 16-án. A Federal Reserve Bank 2 milliard dollar kölcsönzésével megakadályozta a pánik kibontakozását. 4r NEW YORK, N.Y. Baker külügyminiszter bejelentette, hogy az USA hajlandó támogatni Gorbacsov peresztrojka politikáját. 4P GALVESTON, Tex. A Jerry nevű órkán a hét végén partot ért a város közelében és 80 mérfóldes széllel kb. 5-től 8 millió dollárig terjedő kárt okozott. Hárman meghaltak. BUDAPEST. > Az .új Magyar Szocialista Párt kongresszusán úgy döntöttek, hogy október 23-ról, mint a nemzeti megbékélés napjáról fognak évenként megemlékezni. 1 Amerikai MAGYAR SZÓ USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31. 1952. under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $20.- 6 months $12.- In Canada and other countries: One year $25.- 6 months $15.- Post master: Send address changes to: Hungarian Word Inc. Amerikai Magyar Szó 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 "Ha Budapest kiszállna az 1995-ös világkiállítás megrendezéséből, akkor Bécs egymaga is vállalkozna erre" - nyilatkozta a bécsi rádióban Zilk, az osztrák főváros szocialista párti polgármestere. Nyomatékkai hangsúlyozta azonban, hogy ö úgy tapasztalja: kormány és ellenzék Magyarországon egyaránt alapjában véve a közös világkiállítás mellett van. Különösen az osztrak-magyar határ megnyitása után aligha tehetne meg Budapest, hogy ne vállalkoznék a világkiállítás közös rendezői szerepére! -, Az NSZK-ban Dortmund közelében rendezte meg a "rajnai brit hadsereg" hadgyakorlatát, amely a "Fehér Rinocerosz" fedőnév, illetve talán: fantázianév alatt zajlott le. A falvak népe felháborodott, hogy, a brit harckocsik utakat tettek tönkre es répaföldeket, szántottak fel. Warsteinban a parasztok vasvillával támadtak a páncélosokra. Egy Moszkvában szolgáló zaíre-i diplomata 80 ezer francia frankért 37 ikont vásárolt és csempészett ki a Szovjetunióból. Egy segítőtársának gépkocsijában a francia-belga határon találták meg az értékes műtárgyakat. A lillei bíróság vonta telelossegre orgazdaságért es csempészésért a zairei diplomatát, aki természetesen Franciaországban nem hivatkozhat diplomáciai mentességre. V Egy japán ujságirónö és egy kollégája allta ki a próbát, őket választották ki az 1991-ben esedékes szovjet-japán közös űrrepülésre. A japán sajtó két képviselője készül fel arra, hogy a hat napos űrutazás közben egy ideig a "Mir" űrállomás lakója legyen. SZIÁMI IKREK A hasuk tájékán összenőtt sziámi ikreket választott szét múlt héten Lisszabonban Gentil Martins portugál sebész. A legnagyobb nehézséget a szivburok és a máj két részre osztása okozta. A három és fél órás (mútét sikeres volt, a két lány - Sandra es Iliana - állapota kielégítő. i * «I n Erzsébet királynő a jovoben esetleg nem Rolls Royce-on, vagy Jaguaron, hanem Mercedesen lesz kénytelen közlekedni - ezzel riogatta a londoni Daily Mail a hagyománytisztelő brit közönséget. A komor figyelmeztetés alapja, hogy 1990-től végérvényesen meg akarják szüntetni a neves márkájú autók karosszériájának állami gyártását. NEW YORK, N.Y. Katasztrofális méretekben terjed az AIDS betegség a tizenévesek köreben, állapítja meg Dr. Strokash, a chicagói Rush-Presbyterian kórház AIDS-szakértője. Eddig 415 esetről jelentett a Szövetségi BetegségellenŐrzŐ Hivatali « Házak nélküli falu található Iroszág keleti partjának egyik kis szigetén: népessége 70 kimustrált hajón lakik, amelyet a parthoz rögzitettek. Bár több ízben ajánlottak nekik házakat, nem fogadták el. Indokuk: ezzel elveszítené hírnevét a falu, mint Európa egyik "ritkasága". AMERIKAI MAGYAR SZÓ