Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-10-12 / 38. szám
Thursday, Oct. 12. 1989. 7. Beregi Tivadar (Párizs) REVICZKY GYULA Most van száz éve, hogy Keviczky Gyulát Budapesten eltemették, egyszerűen, minden kivételes tiszteletadás nélkül, ahogyan az mar szokás volt, amikor egy olyan országhirü költőről, vagy regényíróról volt szó, mint Arany dános vagy dókai Mór. Pedig nagy tehetségű lírikus volt. A legnagyobb kortársai közül, akik akkor írásaikkal már valami nevet szereztek maguknak: Lévay dózsef, Vargha Gyula, Kiss dózsef, Komjáthy denö, Petelei István. Mégis Keviczky volt a legnagyobb, a legeredetibb, aki a magyar irodalom modern fejlődéséhez és relgazdagitásához hozzájárult verseivel, elbeszéléseivel. Éppen ezért írok róla, mert ma is emlékszem, hogyan ragadott magával 14 éves koromban, amikor az Apai örökség című elbeszélését olvastam a Vértes alján, a móri nyári vakáció boldog napjaiban. Mennyi fájdalom, ltjukon szenvedés, magával hurcolt, felejthetetlen emlék élményei tódultak föl agyonzaklatott emlékezetéből , mintha a bánatokkal teli lelkületű költő önéletrajzát mondta volna el olvasóinak, újra átélve a mély sebeket hagyott, gyógyíthatatlan bajokat és keserveket, méghozzá a passzív lázongásokat. Keviczky Gyula a Nyitra megyei Vitkócon született 1855-ben. Nem volt a "Szózat" lángoló, klasz- szikus lírájának a követője, vagy utánzója; Ö teljesen egyedülálló volt önállóságában, új hangszerelésében. Ez az eredetien uj érzésű vizionárius lírikus már teljesen szakított a szabályos, konvencionális verseléssel, hogy lirai világlátásának, életfilozófiájának már más irodalmi és esztétikai struktúrát és kifejezést adjon. Egész fiatalon elveszti édesanyját és ez a kezdeti sorscsapás ráüti bélyegét egész életére. A megélhetés napi szüksége nevelőt csinál belőle, s egy szerencsétlen, balsikerül szerelem kiábrándulttá teszi. Elmegy Budapestre hírlapírónak; ezt a mesterséget folytatja egy vidéki lap redakciójában. Közben az alkotó tehetség kezd benne kibontakozni szokatlanul meglepő kifejezésmódjával harmonikus verstormákká, pesszimisztikus életérzéssel, amelyet nemcsak az élet külső megnyilvánulásai, leverő, vigasztalhatatlan eseményei, hanem Önnön belső megpróbáltatásai, küzdései, reménytelen sajgó egyedülvalósága inspirált. Már ifjú korában olvassa a nagy német klasszikusokat: Schillert, Goethét, Heinét, akikhez a legközelebb állt. Sikerrel elvégzi gimnáziumi tanulmányait, de tovább nem megy. Műveltséget szerez magának és irodalmi alkotásain megérződik széleskörű olvasottsága. Miközben a tormái, artisztikus tökéletesség csiszoltságára törekvő, hányatott életű fiatal költÖ a verseit rója papírra, megismerkedik Schopenhauer pesszimista bölcseletével: A világ mint akarat és reprezentáció című, nagy zűrzavart kavaró müvét olvassa. A világ már eredetében rossz, az emberiség lelkületének perverzitásán változtatni nem lehet es a világot maguk az emberek fogják iétakara- tukkal megsemmisíteni: Keresd az A BANAT ES A VIlÁgE'ÁjDALOM KÖLTŐJE Reviczky Gyula Reviczky Gyula sírja } Kerepesi Temetőben üdvöt nyugalomban, /S ne higyj a jóban, szeretetben./ A világ legrosszabb ahogy' van/ S legjobb nem élni, nem születni. Megírja a híressé vált Schopenhauer olvasása közben című versét, amelyben elmondja a német filozófus gondolkozását, ítéletét, megsemmisítő morálját a világról, az élet hiúságáról, szükségtelenségéről, az emberek bűnösségéről, akik magukban hordják tragikus végzetüket, bármi történjék is. Bár Schopenhauer hatással volt pesz- szimista világszemléletének kialakulására, a kiváló irodalomtudós, Benedek Marcell is megállapította, hogy scho- penhauen értelemben véve nem volt pesszimista, nem tagadta meg az életet, sót benne élt állandóan az élni vágyás tudata, szeretete, minden bánata, súlyos betegsége ellenére, ami végül is a sírba viszi. O is, mint minden normális ember, szeretne örülni az életnek, lelkében fékezhetetlenul ott rejtőzik a boldogság vágyának érzése. A magával hurcolt tiidöbaja ellenére - amely ellen már nincs megmentő gyógyszer és tudja, hogy a tragikus végzet kapui megnyíltak előtte - mégsem tekinti az életet vesztettnek. Neki elég már, ha a boldogságvágyás álmában tud élni, mert az álom a legnagyobb illúzió, melynek káprázatos reménye tartja benne az ihletet, igen, az alom legyőzhetetlen hitet ad neki a megújuló élethez: s bár könnyem látja minden óra/ Szivem rajong, szeret, remél még,/ s íllatle- helö, mint a rózsa,/ Bár eltaposták, összetépték./ s ha nem leszek is soha boldog,/ szeretek, álmodom, rajongok. Ez nem egy pesszimista, vilaggy’úlöló költő vallomása, hanem az életet igenlő, örömet sovárgó, a szépre, jóra vágyakozó lírikus megnyilatkozása. Hogy pesszimisztikus világlátása elvont hangulat volt, s nem meghatározott, végzetszerü, mindenről lemondó életfilozófia, azt szemléltetően mutatja Tantalus c. verse, melyben ünnepli az élet oiadalat a megsemmisülés apokalipszisa fölött: szeretek élni! vonz az élet/ A szerelem, a dal, tavasz,/ Amerre vágyakozva nézek/ Ott csak villámiik, nem havaz,/ Valóban, minden csöpp vér eremben/ A boldogság után eped/ Ki tehet róla, úgy születtem/ Azért boldog még sem leszek. vannak emberek, akik az örömre és a boldogságra születtek. Keviczky anyátlanságaval a boldogtalanságra és a melankóliára született. Ezt tudta ifjú korától kezdve és meg is irta Osztályrészem című megrázó költeményében: Híreimet és szánalmat oltott/ Belém a let nehéz igája./ Tudom, hogy ep' az sose boldog,/ Akinek a boldogság a vágya./ tudom, hogy nemcsak én kesergek, bajlódik más is eleget,/ Hurcolja némán a keresztet/ s nem vigasztalja senki meg. Ósz felé című versében olvashatjuk: ravasz mosolyog reám keresztül/ Egy rózsaszínű iátyoion,/ Látom virulni a világot,/ S csak álmodom, csak álmodom. Mielőtt elbúcsúzunk Keviczkytöi, szóljunk még a Kan halála cimú gyönyörű verséről, amelyben a görög, pogány elet^yönyör hedonisztikus élvezetének kimúlását siratja, látva a keresztény,vallásos, mitikus sivárság, ridegség, önmegtagadó aszkézisének diadalát az emberek ókori és középkori életében. Noha nem irt kimondottan politikai tendenciájú verseket, a fennálló, feudális-klerikális társadalmi rendszer csokevenyei, elmaradottsága ellen lázadozott, igaz, nem aktivan, azonban annak megszüntetését kívánta, de nem forradalmi eszközökkel, mint Petőfi és később Ady és Kassák, hanem a békés fejlődés és a demokrácia utján. A forradalom sem a temperamentumával, sem jellemével, sem fizikai állapotával nem volt összeegyeztethető. Liberális érzésű volt, mint Eötvös József, Deák Ferenc, Széchenyi István. A türelmesség, a béke és a szabadság embere volt. Élete nem volt más, mint szakadatlan küzdés a mindennapi megélhetéséért és a feléje integető halállal. Öt évvel halála előtt vegre állandó belső munkatársa lett a Pesti Hírlapnak, amely megmentette a nyomortól, de tüdöbaján már nem segített, amely 1889-ben 34 éves korában a sírba döntötte. Kövid életf utasa végén érte el a várva várt országos hírnév, a népszerűséggel. Keviczky Gyula müveinek ^yűjtemenyes kiadását először Koroda Palnak köszönhetjük, a múlt század végén. A költő verseit iskoláinkban ma is olvassák, tanítják, különösképpen a Schopenhauer olvasása közben cimüt, amelynek egyes vonatkozásai, kiábrándító megállapításai ma is aktuálisak. Érdemes kihangsúlyozni, mert érvényes ma is a kritikus Benedek Marcell meghatározása, mely szerint Reviczky Gyula "Arany halála és Ady fellépése közt a legk'űlönb magyar lírikus." KETTŐS JUBILEUMI KÖSZÖNTŐ Deák Zoltán tiszteletére Piros bokrétámat tartom Köszöntőmet általadom. Adjon Isten erőt Neked Legyen boldog erős hited. Terjeszd tovább eme lapot Világitó FÁKLYALÁNGOT Ez hozza le a csillagod ez dicséri munkásságod Kettős ünnep mai napod gyújtsuk fel hát a csillagod. Ferencz Amália AMERIKAI MAGYAR SZÓ
